HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

A Ráday-család levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ráday II. Gedeon – Kazinczy Ferencnek
Pécel, 1792. augusztus 8.
Bizodalmas kedves Uram Ötsém!
Az*
[A levél nyomtatott szövege dőlttel.]
emberi ideig való életnek mértékét bőlts és szabad tetszése szerént meg-határozó leg-főbb Felségnek, tetszett Néhai Méltóságos Gróf Idősb Rádai Ráday Gedeon valóban kedves Uram Atyámat, példás kegyességgel, ’s köz haszonra intéztetett indúlattal folytatott életének szintén 79-dik esztendejében, a’ most folyó holnapnak hatodik napjának éjtszakai tizenkét és egy órái között a’ tsendes halál által, mint egy a’ maga szeretetének szárnyain, a’ boldog örökkévalóságnak azon állapatjában által tenni, a’ holott-is, sokkal tisztább gyönyörűségek és nemesebb foglalatosságok várják az ollyatén lelkeket, kik életekben tellyesek voltak az ő Istenek aránt való buzgósággal, ’s felebaráttyaik aránt való tiszta indúlatú szeretettel.
  Ezen gondolat enyhíti némineműképen fiúi meg-sebhedett szívemet, ’s hozzám tartozóimnak szíveket, hogy illyetén jó Attyától lett meg-fosztatása miatt el ne tsüggedjenek.
  Mind életében tett rendeléséhez, mind a’ mostani meleg napoknak környűl-állásaihoz képest, végső tisztesség tételének idejét rövid időre, úgymint ezen folyó hólnapnak 12-dik napjára rendeltem.
  Mellyet-is, midőn kedves Uram Ötsémnek Valóban meg-szomorodott szívvel jelentenék, ’s az illyetén szomorú változásoknak el-távozását szívemből óhajtanám, minden illendőséggel állandóan vagyok. Pétzelen 8-dik Aug. 1792.

Bizodalmas Uram Ötsémnek
igaz*
[Az aláírás Ráday II. Gedeon kézírása.]
köteles szolgája
G. Raday Gedeon [mpr.]

Kazinczy Fer.*
[A levéllap bal alsó sarkán a címzett neve, ami a körleveleknél szokás volt.]


[A levéllap külzetén fekete viaszpecsét és címzés:]


Kerepes.
à Monsieur
Monsieur François de
Kazinczy


à
Caschau.