HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

A Ráday-család levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Ráday I. Gedeonnak
Alsóregmec, 1791. március 13.
Méltóságos Gróf,
nagy tiszteletű Nagyságos Uram!
Midőn a’ minap Kassára érkeztem-vissza Szepes Vármegyébe tett hívatalszerint való utamból, szerentsém vala venni a’ Mélt. Grófnak azon Levelét, a’ mellyben el-tévedtt Levelét, hogy ha az talám kezemhez jutott vólna vissza kívánta vala, egyszersmind pedig kevéssel az előtt küldött Verseinek jobbításokat meg-küldeni méltóztatott. Az előbbi tzikkelyre van szerentsém jelenteni, hogy hozzám az el-tévedtt Levél soha sem kerűlt, és hogy a’ Mélt. Grófnak soha sem vettem olly Levelét, a’ mellynek értelme világosan ne mutatta vólna hogy az egyenesen hozzám utasítatott; e’ szerint azt vissza küldenem nem lehet. – A’ második tzikkelyre jelentem alázatosan, hogy ez a’ meg-jobbítatott vers:
Eggy mennyei Lélek illy bosszús lehet e?
már mikor a levelet vettem a’ régi mód szerint levólt nyomtatva, és így azt a’ Méltóságos Grófnak ujabbi kívánsága szerint nem lehetett rakatnom; de az egyéb változtatásokra még időm vólt, és azokat meg is változtattam.
Landerernek Factora meg ígérte hogy 15. exemplárt Strohmayer által, vagy ha elébb lenne magának alkalmatossága, maga szekerein a’ Pesti Landerer boltjába le-tétettet a’ Méltóságos Gróf számára. – Azt is megígérte hogy már most meg szakadás nélkűl rakatja az Orpheus darabjait, hogy a’ hátra lévő Heftek meg-jelenhessenek.
A’ régi Magyar Irók eránt való ígéretét a’ Méltóságos Grófnak örvendezve fogadtam-el. Régen ezt óhajtottam. Kérem alázatosan méltóztassék annak ki-dolgozását ne halasztani; senkitől sem várhat ez eránt tökélletesebb tanítást a’ Haza, mint attól a’ Fijától, a’ ki azon felűl hogy minden nemeiben a’ Tudományoknak nevezetesen a’ Poezisnek leg-járatosabb, a’ Magyar Iróknak alig esmertt munkáit bírja is.
Ide zárom leg-utóbbi dalomat, ’s magamat gratziáiba ajánlván maradok egész tisztelettel Regmecz, 13. Mart. 1791.
a Méltóságos Grofnak
alázatos szolgája
Kazinczy.

Minnyihez,
a’ Tavasz első zsengéjével.

Minnyim, leg-első rózsájától
Érted fosztám-meg a’ tavaszt;
Vedd szíved hív Imádójától,
Vedd, kérlek, forró tsókkal azt!

Vedd Minnyi, vedd, ’s lássd mint hullattam
Harmat gyanánt rá könnyemet,
Hogy sorsom által el-tiltattam
Elődbe tenni szívemet,

’S panaszlani hogy bánatimnak
Most tsak az ád vígasztalást,
Hogy meg jelenvén álmaimnak
Esküdsz, hogy így nem kedvellsz mást.

Nézzd mint serkentget új örömre
Mindent a’ nyájas Kikelet,
Nem engem, Minnyi! én örökre
Szívemben hordom a’ telet!

’S belőle búmnak mérges ívét
Mind addig ki sem vonhatom,
Míg szívedet ’s a’ Czenczi szívét
A’ magaménak mondhatom.