A Ráday-család levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Különösen kedvesen vettem, hogy az Ur velem közleni méltóztatott Gesszner Munkáinak valósággal szép fordítását, melly eránt minden hízelkedés nélkűl írhatom, hogy még felette kevés fordításaink vannak, a’ mellyeket ehhez hasonlíthatnék. Ugyan is sok helyeken fordításnak sem vélné az Olvasó, hanem eredeti munkának tarthatná, mint ezt nevezetesebben a’ második Könyvről mondhatom. Nagyra becsűlöm azonban hogy az Ur arra alkalmatosnak ítélt engem lenni, hogy fordítását megvizsgálván, arról ítéletemet is adjam; sőt a’ mi nagyobb, még az a’ szabadságom is légyen, hogy ha úgy ítélem, néhol változtathassam is a’ kimondásnak módját. Az Urnak ezen hozzám való bizodalma (ha magamat nem ismerném) felfuvalkodást is okozhatna bennem, holott meg kell vallanom, hogy magam is nehezen tudtam volna ezen fordítást illyen jól végben vinni. Mindazonáltal csakugyan élni kívánván azon szabadsággal, a’ mellyre az Ur engemet méltóztatott, ezen okból nem csak elolvastam az Ur fordítását: de még eddig, a’ hol valamelly változást szükségesnek tarthatnék, kettőnél többet nem vettem észre. Eggyet a’ Gesszner előljáró beszédében, a’ hol ámbár semmi hiba nincs, sem a’ kimondásnak módjában, sem az Olvasóra nézve az értelemben, de talán az Idyllium-szerző czéljához közelébb járúlna, ha abban kevés változás tetetődne; vagyon pedig ez azon a’ helyen, a’ hol Theocrítust legméltóbbnak ítéli az illy vers nemében való követésre. Az második hely, az hol a’ változást még az mostan előhozottnál is szükségesebbnek gondolnám, vagyon az első Könyvnek azon Idylliumában, melly Szerencsétlen Szerelemnek neveztetik. Itt is ha csak a’ szóknak egymás után való folyamatját tekintem, semmi hibát nem találok; hanem már itt Gessznernek czélja ellen talán még az Olvasó is bal és idegen magyarázatra vehetne magának alkalmatosságot, mint ezt levelem végzésével világosabban fogom előadni. A’ mi az Ur levelének azon részét illeti, mellyben könyvének jó moddal való vissza küldését kívánja, minthogy még eddig arra alkalmatosságom nem volt, azt nem is tellyesíthettem; hanem itt legjobbnak vélném, ha az Ur annak visszavitelét első adandó alkalmatossággal ottan a’ tájon^* lakók közzűl valakire bízná, a’ kinek bízvást kezibe adhatnám. Akkor a’ könyvhöz ragasztandó újabb levelemben (ha reá érkezem) talán az eránt is bővebben elő adnám gondolatimat, miben kellessék valamelly könyvnek idegen nyelvből magyar nyelvre való fordításában, hogy az jól menjen véghez, vígyázással lenni, és mit kellessék abban elkerűlni. Ez eránt való gondolatim ámbár Irásaim töredékei köztt már megvagynak: de még eddig azokat nem érkeztem^* rendbe szedni; és így nem is merem egész teljességgel az Urat eránta bíztatni, hogy akkor is mikor a’ könyvet vissza küldöm, eztet is hozzá tehessem. Azonban boldog új esztdőnek szíves kívánása mellett állhatatosan maradok

P. S. Gesszner az ítéletem szerint változandó Tzikkelyt így fordítja: Wüstest du, wie süss es ist einen jungen Gatten zu haben. Ennek csupa ártatlan értelme vagyon. Ugyan is Gatte a’ Németeknél egyebet nem teszen, hanem társat, párt; sőt gyakran, ha mindjárt hozzá nincs téve Ehegatte Házastársat is; mint itt is ezen utolsó értelemben veszi az Autor. Ezt a’ szót Gatte az Ur fordította^* HÍMnek, melly (kívált minthogy leányzóról beszéll,) idegen magyarázatot okozhatna az Olvasóban, mintha azt mondaná: Melly boldog leány az, a’ ki fiatal hímre tehet szert. Azért is én ezt így fordítanám: O ha tudnád, melly gyönyörűség legyen az, a’ kinek magához hasonló fiatal házas társa van. – Én itt is a magához hasonlót azért tettem hozzá, hogy valamelly fajtalan gondolatú a’ fiatal házas társat vénnek ellenébe^* ne tégye, hanem legyen értelme: Par pari gaudet.