13.4. [Jövel be tsak te szép Tubú]
(A' Varázssípból)
(A' Varázssípból)
Műfaj- és dallamtörténet
A' Varázssíp 6. zeneszáma (I. felv., No. 6.), Pamina, Mosostratos és Papageno De feines Täubchen nur herein... kezdetű tercettjének fordítása.
Az áriák verses fordításainak autográf fogalmazványa az MTAKK K 672/IV. (31. levél) és a K 676 (87.116. és 117. levél) kéziratlapon maradt fenn.
A Die Zauberflöte E. Schikaneder szövegének köszönhetően rendkívül népszerű volt a korban: Csokonain kívül Batsányi és Verseghy is foglalkoztak a fordításával, két áriáját pedig Kazinczy is kedvenc énekei között említette. Az operát az 179l-es bécsi bemutató után hazánkban a pesti német színház 1793-ban tűzte műsorára. Bár Csokonai a szövegkönyvet már 1792-ben beszerezte, a darab fordításával mélyebben csak 1795-ben kezdett el foglalkozni, miután pesti útja alkalmával megnézett (legalább) egy előadást. Ennek hatására vette tervbe az 1795-ös CsEK.-n a darab „kitsinálását" („XCIV. A' Varázssíp. Énekes Játék II felvonásbami, Sikanédertől. Kitsinálni."), ami egyrészt versbe foglalást, másrészt a vers prozódiájának a zenéhez alkalmazását jelentette. A darab prózai részének csak egy töredékét készítette ő maga, a többit a diákjaival fordíttatta le, amelyeket aztán szükség szerint átjavított. Később saját maga csak az áriákkal foglalkozott, melyeket egyrészt gyenge német tudása, másrészt általános munkamódszere szerint először prózában magyarított.
Az első öt énekszám (az eredeti számozás szerint No. 2. 3. 4. 6. 7.) versbe foglalása az 1790-es évek legvégén, 1798 körül történhetett, amikor Csokonai Sárközy István házánál vendégeskedve könnyen juthatott zongorakivonathoz, a 7. számú duettig ugyanis még bizonyíthatóan a zongorakivonat alapján dolgozott. Ezek egyrészt ugyanazzal az írással vannak feljegyezve, másrészt számozásukban pontosan követik Mozartét, harmadrészt a 7. számig terjedő első öt ének prozódiája nagyszerűen illeszkedik Mozart zenéjére, tehát korábbi verses kidolgozását a dallam ritmusához igazította. A 8. számú finálé fordításától kezdve azonban már valószínűleg csak a számozás nélküli szövegkönyvet használta Csokonai, mert innen kezdve teljesen önkényes a költő számozása, illetve a dalbetéteknek mind a formája, mind a prozódiája erősen eltér Schikanéderétől és a zene ritmusától, ezek a zeneszámok tehát már énekelhetők.
A versek a zene majdnem állandó felütéses jellege miatt mind nyugat-európai, azaz hangsúlyon alapuló jambikus mértékűek. Ez azonban a magyar nyelvű verselés szimultán hajlama miatt többé-kevésbé ütemhangsúlyos jelleggel is társul, mégpedig a felütés miatt a 8-as sorok általában 5+3-as, a 9-esek pedig 5+4-es osztást (is) kap(hat)nak. A pontos prozódiai fordítás miatt a német eredeti strófaszerkezetet mind rímelésében, mind szótagszámában pontosan követte Csokonai. Igaz, néhány nehezebb helyen szótagszámban némileg eltér Sikanéderétől, de ez a hangok hajlítása miatt a prozódiában, illetve az éneklésben nem jelent problémát.
A rímelés és szótagszám leírásán kívül a dalbetéteknél a szöveg és dallam szerkezetét nem vetettem egybe, mivel szerkezet tekintetében Csokonai Schikaneder költeményének formáit követte, és nem a dallamét. A zene csupán a fordítások prozódiáját befolyásolta, a versek szerkezetét nem. A megzenésítésben megismételt verssorok, szövegrészek jelöletlensége is arra mutat, hogy a fordításkor Csokonainak a szerkezet szempontjából az elsődleges Schikaneder szövege, és nem Mozart dallama volt.A többi darabtól eltérően a szerkezeti leírásnál nem tudtam jelezni a sorok ismétlését, mert Mozart általában nem egy-egy sort, hanem az érzelmek kifejezésétől függően csak egyes szavakat ismételt meg (akár háromszor, négyszer is). Ugyanakkor, ahol Csokonai a sorok szótagszámban eltért Schikaneder eredetijétől, azt lábjegyzetben mindig feltüntettem. Mozart, főleg operaszerzőként, korántsem követte a 18. század végi berlini és bécsi daliskola ama törekvéseit, hogy a dalok, áriák megkomponálásakor a szöveg szerkezetét kövesse, és dalszerű zártszámokat írjon. Az operáknál, Singspieleknél természetesen a műfaj hagyományai is szentesítették azt, hogy a librettók megzenésítésekor a költemények szerkezetét egyes részek tetszőlegesen megismétlésével akár teljesen széttördelje. Mindezeken túl azonban Mozart az érzékeny dalkomponistákkal ellentétben a zene szolgálóleányának tekintette a szöveget, és nem fordítva határozta meg ezek viszonyát.*
„Az operában legyen a költészet határozottan a muzsika engedelmes leánya. Miért tetszenek mindenütt annyira az olasz vígoperák? A szörnyű szövegkönyvek ellenére, még Párizsban is, ahol ennek magam is tanúja voltam. Mert teljesen a zene uralkodik, és ez mindent elfeledtet. Annál jobban kell hogy tessék az olyan opera, ahol a darab terve jól ki van dolgozva, a szavak azonban csak a zenéhez íródtak, és nem azért vannak, hogy itt-ott olcsó, tetszetős szavakat, vagy a komponista eszméjét egészen elrontó versszakokat adjanak. A versek a zene számára a legkevésbé nélkülözhetők, a rímek azonban éppen a rímelés miatt a legkártékonyabbak. […] A poéták nekem olyanoknak tűnnek, mint a trombitások az ő szakmai trükkjeikkel. Ha mi komponisták mindig olyan híven követnők szabályainkat (amelyek akkor, amikor nem volt jobb, egészen jól voltak), olyan hasznavehetetlen zenét csinálnánk, mint amilyen hasznavehetetlen szövegkönyveket ők írnak." W. A. Mozart levele apjához. Bécs, 1781. október 13. (Barna, 1977, 278.)
Szerkezet és verselés
Verselése az eredeti német szövegnek megfelelően és a zene súlyviszonyaiból adódóan kétszeres, nyugat-európai jambikus mértékű: a jambikus mértékű 8-as sorok 5+3-as, a 7-esek pedig 4+3-as ütemhangsúlyos osztással is tagolhatók. Strófaszerkezete: 887788 88778 88 7667 98 / aabbcc deed ff ghhg ii (Schikanedernél az utolsó sor 7 szótagból áll).