Az én kedves Berzsenyimnek.
Édes barátom, Junius 3dikán érkeztem hat egész holnapi távollétem után haza, ’s azolta kétszer jártam meg Eperjest, Assessort kérni a’ District. Táblától executióra Sógorom ellen, ki hét gyermekimet 19 eszt[endő] olta hóhérolja, ’s annyi bajom, annyi dolgom van, hogy azt sem tudom hol állok, mit csinálok. E’ pillantatban veszem leveledet, ’s szeretetet látok benne, ’s épen ezt óhajtottam. De mi tehát az a’ mi kettőnket elválaszt? Higyj nekem, nem tudom.
Barátok’ gondolkozásának, ízlésének szabad ellenkezniek, de nem soha szíveiknek. Ez a’ te érzésed is, mellyet leveled fejteget. Hogy Te a’ scandált rímes sorokat leonínus formáknak nézed, azt tudom; de én nem emlékezem hogy veled csak eggy sorban is perlettem volna. Kölcsey sok eszt[endő] olta egészen elhidegedett erántam, a’ mit sok ideig nem is tudtam. Mindég úgy írtam neki mint a’ kivel nekem, és a’ kinek velem baja nincs, ’s hogy nem felelt, azt nem szívének tulajdonítottam, hanem makacs szeszének. A’ mit az Élet és Liter[atúra] I. Kötetében Vályi Nagy Fer[encz] miatt teve, az osztán örökre megpattantá köztünk a’ húrt, mert ő engesztelhetetlen neheztelésű ember. Én vele ellened soha sem fogtam kezet, és a’ mit tett, hírem nélkül tette.
Vedd e’ vallástétemet tiszteletem’ ’s örök barátságom’ jeléűl, ’s engedd nekem azt a’ szerencsét, hogy Verseid, azokkal eggyütt, mellyek nyomtatva nincsenek, legalább a’ kiadottak közt nincsenek, általam adathassanak ki még eggyszer. – Élj szerencsésen, édes barátom.
Széphalom Júl. 3d. 1829.