Soprony. Dec. 13. 1820.
Tisztelt Férjfiú!
Nem látogatád meg haldokló barátodat; íme annak árnyéka meglátogat Téged! Árnyéka mondom, mert az a’ lélek, mellyel Te valaha annyit vesződtél, többé nints. – Igen is, Tisztelt Férjfiú, én még élni kezdek ugyan ujra, de lelkem régen megholt ’s annak helyét egy uj isméretlen lélek szállotta meg, melly sötét és hideg mint az éj ’s nyúgott mint a’ sír. Azon irtóztató zavarnak, melly egész természetemet fenékkel felforgatta, nem lehetett egyéb következése mint ez a’ félhalál. ’S mivel ez a’ félhalál könnyen egésszé válhat, ’s mivel főm’ zugása mast is gyakran zengeti a’ halál’ harangját fülembe, nem akartam ugy elveszni mint képzelt ellenséged, hanem tudtodra kivántam azt adni, hogy valamit tettem ellened, azt mind a’ legmélyebb hypochondriában tettem. Ugyan azért szánj vagy nevess, amint tetszik, de ne gyülölj, hanem tulajdoníts mindent kegyetlen nyavalámnak, melly engem gyakran félbolondá ’s féldühössé tett. – Nyavalámnak okai egy chinaval elfojtott epehideg ’s egy veszedelmes feldülés, mellyben vállforgóm és ’sódérom letörött ’s fejem is nagy contusiót szenvedett, mellyek miatt fél esztendeig nyomtam az ágyat. Ide járul tán még a’ goromba recensio is, melly engem olly állapotomban ingerlett a’ gondolkozásra, midőn arra legalkalmatlanabb valék. Elgondolhatod melly oriási munka volt nékem zavart fővel, dühödt szívvel ’s minden könyv nélkül aesthetikázni, holott én, Rajnis’ Kalauzán kívül, sem Aesthetikat sem Poetikát soha nem olvastam. Mast olvasok ’s mosolyogva recenseálgotom[!] akkori tapogatásaimat. Mosolyogd Teis![!] Illyen voltam én mindíg: azt hittem nékem nem szükség tanulnom, ’s nem is tanultam.
Egy Pesti barátod azt mondá nékem, hogy Te olly tudós munkát, mint Kölcsey’ recensiója írni sem tudnál. Én mast azt hiszem, hogy olly gorombát nem tudnál irni. De akár irtad, akár nem, már mast nekem mindegy. Néked is lehettek fekete óráid mint nekem ’s Néked is szabad volt velem ugy bánni, mint minden barátimnak tellyes életemben; semmi ujságat nem tettél velem. Igy érzek én mast Kölcsey eránt is, kinek szintugy eltürném piszkolódásait, valamint a’ Mondolatét, ha azon hypochondriás Antirecensiót nem irtam volna; de mivel azt irtam, másikat is kell irnom, mert azzal igen nevetségesen végezném el literátori életemet. Igy érzek Thaisz, Szemere és Vitkovics eránt is, kik engem nyomorult állapotomban szembe gunyoltak ’s kik még a’ T[udományos] Gyüjteményben is jónak találták hamvaimat tapodni, igy érzek mondom, mert igen jól tudom, hogy azoknak, kik a’ szánokozásra méltót illy insulturákkal faggatják, sem rhabarbara sem Füredi víz sem az én irásom használni nem fog.
És igy, Tisztelt Férjfiú, én ismét élek és irok, ’s ím legelső betűm Tied! Fogadd el még egyszer hideg kezemet azzal a’ nyugott lélekkel, mellyel azt Néked nyujtom! Jól tudom, hogy velem romlott hypochondristával barátkozni semmi okod, semmi kedved nem lehet; de nem is azért jövök, mert hiddel az én resignatióm is tökélletes mind Tereád mind az egész világra nézve, ’s nem kíván, nem ismér szívem egyéb jót, mint ezen resignatiónak nyugalmát; csak jobbra fordult állapotomat
*fordult <állapotomrul egeseg> állapotomat
akarám tudtodra adni, hogy erántom[!] jobb gondolattal légy ’s ellenségednek ne tarts, ne gyülölj. Élj szerentsésen, légy boldogabb mint én ’s ne ismérd azt a’ nyomoruságot mellyet én kiállottam.
Bersenyi Dániel mpr.
[Címzés:] Tekíntetes
Kazinczy Ferencz Urnak
Több T. N. Vármegyék Tábla-Birá-
janak tisztelettel.
p Pest, s. a. Ujhely,
Széphalom