Prof. Vályi-Nagy Ferenczhez, Patakra.
*A vers helytakarékosságból kéthasábosan van írva.
Farsangi alak járúl hozzád,
Jó férjfi, vedd e’ parolát:
Te őtet, úgy e? nem ismered;
Pedig ő neked jó embered.
’S ha érzed e’ hív kézszorítást,
Helyébe, tudom, nem kívánsz mást.
Orczám, úgy a’ hogy látod, viaszk,
De én magam eggy új Hans Sachs.
Csizmákat, mint ő, még nem varrtam,
*<…> varrtam, Az áth. szó fölé írva.
De verset halmokkal faragtam,
’S tán nem rosszabbakat mint ő,
Mikor a’ jó kedv rám néha jő.
Csak hogy engem versre édes tűz
’S a’ szárnyas Isten’ kis nyila űz.
Őt inkább az a’ kegyelem,
Melly a’ Schusztrektől nem idegen;
Melly világítja a’ Jákób Böhméket,
Látni angyalkákat, ördögcséket;
Őt gyúlaszták vastag Postillák:
Engem piros pozsgás Fringillák.
Van nékem is eggy Postillám,
De meg nevét nem mondom ám.
Mikor elhamvadzik tüzem,
’S haszontalan töröm eszem’,
Körmöm’ haszontalan rágcsálom,
’S ki belőle a’ rímet még sem vájom,
Előveszem kis könyvemet,
’S mingyárt feltalálom rímemet.
’S a’ verset nagy halommal szórom,
Pedig sem ráspolyom sem srófom.
Derék könyv! jobb mint Smétius!
Nem t’ott (tudott) annyit Horátius
Ő, a’ ki, öltözve fényességbe,
Úgy ment fel, mint hattyú, az égbe.
’S mit is akartam mondani?
Úgy! – hogy más alakba szállani
Okos emberhez nem illetlen.
Ember nem lehet az szűntelen.
’S illyet magok a’ nagy Istenek
Igen is gyakorta miveltenek.
Ki szép bikává változott,
’S a’ teng’ren eggy lyányt általhozott,
Ki galambbá vált, ki giliczévé,
Ki farkassá, ki rút tevévé,
Csak hogy czéljához elérjen,
És keresett jutalmat végyen.
Én egyebet nem keresek,
Mint hogy víggá tehesselek.
Ruhád miatt te nem mégy bálba:
Engem betegség
*<barátság> betegség Az áth. szó fölé írva.
vága az ágyba.
Igy a’ farsang jó napjaiban
Mind a’ kettőnknek részünk van.
Hallád te hírét Jupiternek?
Az atyja volt az első embernek,
’S úgy osztán a’ többinek is.
Van eggy könyv; Homérusnak hívják;
Az úgy mondja hogy ez a’ buják (bika)
Ada új lakókat az égnek is,
’S azért őt ekként titulázza:
Istenek’ és halandók’ atyja.
E’ fajtalan Isten eggyszer
Látni akarta volt hogy az ember
Ez árnyékföldön mit
*mi<n>t Ráírással jav.
csinál,
’S mint hajdan a’ jó Mátyás k’rály,
Elfedve királyi méltóságát,
Ál névvel járta-be országát,
Merkúriusnak eggyet int,
Találjon eggy kis csinyt megint,
Hogy az ő kedves házas-társa
Elillantásokat meg ne lássa.
Merkúr az illyenre magát
Nem kéreté soká, tehát,
Felséges atyám ’s királyom! mond,
Az a’ te fiadnak nem nagy gond.
Felséged várja kis békével;
Merkúr mindent felér eszével.
Már itt van, ’s vállán eggy csomót hoz,
’S így szóll a’ mennyei királyhoz:
Öltse csak magára Felséged
E’ megkopott kék köpenyet;
Vonja-fel e’ málybőr csizmát,
Itt e’ nadrág
*e’ <nád pálcz> nadrág
is; ’s e’ nád pálczát
Markolja
*<Vegye> Markolja Az áth szó fölé írva.
a’ jobbik kezébe,
’S e’ sinkót nyomja-be fejébe
*nyomja-be <kezeb> fejébe
Én e’ gubát vetem magamra,
Szőrös bocskorkát fűzök lábamra;
’S Uram így szegény legény nemes embör,
Magam eggy Krajnyai tót sühedör.
Júnó asszony néz az ablakon,
Meglátá mint mennek az udvaron,
’S ők az egek’ királynéjának
Nagy mélyen főt és térdet hajtnak.
Hé Sára, e’ két idegen
Tőlem talán éhen mégyen
Menj, tudakozzd Mihály Mestert,
Jól tartotta e e’ két embert.
A’ Kultsár nyisson komorát,
Ne szánjon kenyeret ’s szalonát.
De míg a’ királyné beszél,
A’ két idegent elhordta a’ szél.
Szépen kiérének a’ várból,
’S a’ csinytalan ficzkó így szól:
Gazd’ Uram, ne nyissak e lyukat?
Mert Kóly
1Kóly, Biharban. A’ köz nép ott azt hiszi, hogy Kóly a’ világ’ közepe. A’ szóbeszéd messze földre ismeretes
ide még jó falat –
Kóly, a’ világnak közepe.
Legjobb lesz ottan szállani-le.
Te lássd, jó szolga, mond az Úr.
’S ez az ég’ boltján egy lyukat fúr;
A’ lyuk naggyá lesz hirtelen’,
’S a’ két útas a’ földön terem.
Merkúr rosszúl fúrta a’ lyukat,
’S az ég’ boltja nem jól szakadt.
Acsád ’s Adony köztt estek földre,
Eggy puszta sűrű nyírligetbe.
Sohol se látszott semmi ház;
Az ég setétült, zúzmaráz
Fagylalta összve ruhájokat,
Szakálokat és bajuszokat.
Itt, monda a’ szolga gazdájának,
Megadjuk árát a’ tréfának.
Csak boldog a’ ki otthon űl,
Azsagja mellett ’s kuczikban fűl!
Éj, mond Kroníon, kis veszélybe’
Illik e esni legott kétségbe?
’S messzére eggy rossz viskót meglátnak
’S útasaink szemet szát tátnak.
Merkúr duzzog: Lesz éjszakánk!
Eggy szelet kenyér egész vacsoránk!
Bohó mond Zeusz, az illy viskóba’
Drágább gyémánt van hébe hóba’,
Mint a’ millyennel nőm dicsekszik,
Ha szépségétől elrészegszik.
*<fel> elrészegszik.
’S eggy 80 esztendős
*esztendős Ráírással javítva ebből: éves, az é változatlanul maradt ékezetét elhagytuk.
gyemánt,
Kin a’ nagy kor sok ránczokat hányt,
Elébe jő a’ két embernek,
Istenhoztát mond Jupiternek.
Merkúr kaczag ’s bosszankodik.
Ked csak maga van? kérdezik. –
Az Uram itt lesz nem sokára. –
Adna Ked szálást éjszakára? –
Szívesen, édes Uraim,
De nincs mivel szolgáljak semmim.
Sürög forog a’ jó Öreg,
’S a’ tűzhöz széket tesz nekiek.
’S kifordúl, hozzá lát dolgához,
’S Zeüsz ígyen szól légér fijához:
Szép szép az ég: de e’ kis ház,
Ámbár falán vagyon csak máz,
’S ámbátor ezt a’ szükség lakja,
Sem nectárja nincs, sem arakja,
’S kávét ’s puncsot soha sem lát,
A’ mire sok Isten nagy szát tát,
Szebb volna mint az ég, ha velem
Az éjt itt töltené a’ Szerelem.
’S midőn az Ist. így szóla:
Rózsaszag terjed, ’s az ágy alól
Szokott gyémántunk mellyen hálni,
Turbékolva eggy galamb sétál-ki,
’S addig teszi forgásait,
Addiglan űzi hév csókjait,
Hogy a’ két Ist. jól értette,
Ezt a’ galambbal ki tétette.
Legott a’ 80 évű gyémánt
Szép szűzzé válva, bepillant,
’S karján hoz eggy kis gyermeket,
Kit meztelen a’ ligetbe’ lelt.
Ki vala a’ gyermek, ’s mi lőn tovább,
Azt néked nem szükség beszéllnem
Mint a’ mai bálban sok láb,
Elfáradtam a’ rímelésben
*<verselésben> rímelésben Az áth. szó fölé írva
Nekünk ’s nekik kívánjunk hát
Alkménai jó éjszakát.