Széphalom Júl. 4dikén 1813.
Kedves barátom,
Júniusnak 30dikán, midőn épen fekünni akarék, Vendéget hallok érkezni. Elébe mégyek, ’s Kazinczy István Öcsém, az az fija az Onkelemnek Andrásnak, másod magával lépe pitvaromba, ’s minthogy a’ másodikat ki nem ismérhettem a’ homály miatt, kérdeznem kelle, kivel jő. – Eggy Pesti Prókátorral! felele az Öcsém – ’s ez Szemere Pali vala. Első kérdésem, mellyet hozzá teheték ’s tevék, az vala, ha hozza e a’ Te verseidet, édes barátom. – Hát talán még sem érkeztek-meg a’ Helmeczi által küldöttek? kérdé Szemere. – „Hiszen ha megérkeztek volna, nem kérdeném a’ mit most kérdek.” – Erre az Öcsém felele, hogy ő hoz eggyet, de magának, ’s declarálja, hogy itt nem hagyja. Meg nem szűntem, míg kofferét cselédjei le nem oldák, ’s az exempl[ár]t meg nem kapám. Akkor Palival neki állánk, ’s ívenként végig futám, hogy legalább a’ külsővel ismerkedhessem-meg, ’s lássam mik vannak benne, ’s melly renddel. Nehany darabot felolvasánk, hogy lássam változtatásaidat. Illyen vala az Ajánlás, illyen Psyche, illyen a’ feleségemhez írt darab, illyen a’ Sonett[hez], illyen a’ Nagy Pál, és még eggy-kettő. A’ vignette a’ mennyire gyertyánál nagyító üveg mellett láthatám, nem rossz; de Pali azt mondja, ’s úgy írják Pesti barátim is, hogy a’ kép épen nincs találva. Erről nem ítélhetek, de igen annyit, hogy igen nem szépen dolgozá Blaschke. – Már tehát volitas per ora virûm, édes barátom; ’s ámbár tudom, tapasztalás után tudom, hogy valakik verseidet kézírásban látták, bámúlni azokat meg nem szűnhetnek, szeretném hallani a’ két Haza minden tájairól, ki mit mond felőlök. Örvendj szerencsédnek, dicsőségednek, ’s légy rajta, hogy nem sokára Verseidet megbővített Kiadásban vehessük.
Az én Daykám imitt amott ólcsárlókat talála. Egerben eggy Pap deák Epigrammát íra ellene, mellyet ide tészek:
Dayka redi! Nolo NUTRICEM; nolo poetam
FOEMINEUM. Vir sit quem lego, virque probus.
Quaeris, quo redeas? Ad eum, qui de tenebris te
Protulit. A doctis nil quod ameris habes.
Vanus es et Venus es, dignusq[ue] operire patellam,
Qualem in Kazinczy te reperisse palam est.
Dayka redi! Non es qualem te censuit emtor;
Dayka redi! structo nam secus igne peris.
Igy ítél, édes barátom, az, a’ ki magát a’ mi Idvezítőnknek bizonyosan rosszúl értett tanítása ’s Origenesnek épen nem eszes példája szerént a’ mennyország’ kedvéért castrálta. Ezt lássa az Isten-adta embere, sőt ugassa Daykát, ha tetszik. Az ő ugatása a’ dolgot rosszabbá nem teszi, ha jó. – De kérlek, tudassd velem, mit ítélsz Te Daykának versei felől. De poetis ferre judicium unice Poetarum est; így ítél Scaliger; és így a’ Te ítéletedet tudni nagy vágyásom lehet.
Hát azok a’ kik bennünket Nyelvrontóknak szidalmaznak, mit mondanak azokra, a’ miket Daykának életében mondottam a’ Neologismusok felől? A’ ti Telekitek és Prónaytok (kitalálhatod okát) valóban azt hiszik, hogy nyelvünk romlik, és hogy magyarúl még senki jobban nem tudott mint Teleki Jósef, a’ ti Administrátortoknak atyja. És én épen ezen hitnek feldőjtésére mondám azt a’ mi Daykám’ életében lap XLV és XLVI áll. Szerencsénkre a’ két Hazának minden részeiben fogy ezeknek
*fogy<nak> ezeknek
a’ vénséget szerető ’s újságot gyűlőlő emberek[ne]k
*gyűlőlő<lő> emberek[ne]k
számok, ’s Moldvának szélén is fújni kezd az igazság’ szelleme.
Pestről írják hogy Te ott valál. Melly igen irígylem azoknak szerencséjeket, a’ kik tégedet láttanak! De ez a’ szerencse nékem is fog ez idén jutni, mert Vidával, a’ kit Szemere Pál a’ maga pompásan kiadott Epistolájában megtisztelt, a’ Te vidékednek megyek Septembernek elején. – Barátim tudják, hogy nékem vágyásom még azt is tudni, hogy ruhád melly színű posztóból vagyon szabva, ’s Vitkovics mindent elbeszélle levelében, hogy vele lévén Te néki mit mondottál, hogy ő és Helmeczi Téged hová vittek-el ’stbb. – Szívemet érzékenyen illette az a’ hír, hogy Te Pesten legidősbb leányoddal valál. Ha az én Eugeniem valamivel idősbb volna, én is a’ leányommal jelennék-meg ez idén Pesten, Váczon, Pápán, Veszprémben, Zirczen és Miklán.
Osztályunkat Máj. 14dikén íránk itt osztozó három testvérek alá, ’s ezt a’ napot az is nevezetessé tevé, hogy a’ fiam ez nap kezde járni, nyilván Anyjának neve napját akarván ezzel megtisztelni, melly más nap esett. – Belé csömörölve az osztály’ kedvetlen munkájába, melly alatt könyvhöz sem nyúlhaték, ismét megszála a’ kívánság papirosaimba tekinteni, ’s Sallustomat vevém-elő, hogy lássam, inkább meg fogok e elégedhetni vele. Alig olvastam eggy ívet, ’s elkeseredve
*’s <megszála> elkeseredve
békétlenségemben, kaptam a’ tollat, ’s újabbi
*’s <ismét hozzá fogtam> újabbi
fordításához fogtam. Maj. 30dikán azon beszédet fordítám, mellyet a’ Virtust és Hazát imádó nagy Cátó tarta Caesar ellen, ’s feleségem, ki négy öt nap olta Goldsmittnak Anglusból németre Kosegarten által fordított Római Történeteit olvasgatá, bágyadtságában elnyúla íróasztalom mellett levő ágyamon. Eggyszer leteszi a’ könyvet, ’s általmegyen hálójába. Nékem épen vendégeim érkeztek, ’s tartván, hogy baj talál lenni, ezeket kertembe vivém. Mintegy három fertály múlva azután a’ Napam azon hírrel jőve felém, hogy fiam született. A’
*született. <…......> A’
Cátó beszéde fordítása ’s a’ Romai Történ[etek] olvasása alatt! mondám, ’s örvendtem az Auspiciumoknak. Jún. elsőjén a’ gyermeket Antonínusz Sophron Ferencznek kereszteltetém Pataki Prof. Vályi Nagy Ferencz által, ’s keresztatyjának a’ Zirczi Priort Fő Tisztel. Dréta Antal Urat kérém-meg, melly kérés annál váratlanabb lehetett ezen széplelkű Pap előtt, mivel soha még addig levelemet nem vette. – Add áldásodat a’ gyermekre te is édes barátom, ’s kívánd, hogy mint Cátó eggykor, ő is a’ Virtust ’s a’ Hazát szeresse mindenek felett, de ne legyen kénytelen hazája’ vesztét látván nyereségnek tartani a’ halált, mint az a’ nagy ember Utikában. Élj szerencsésen, ’s hagyj valaha ismét eggy lelkes levelet vennem.