Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Közelget születésed’ napja. Az a’ nap Bindbandot szokott hozni. Vedd tőlem azt a’ mi ezen levelem’ bel oldalain áll. Óhajtanám, hogy fél annyi örömödre lehetne mint a’ Te Arcadiád nékem adott. Feleségem gyenge-lyánykori képe, mellynek mása kezedben van, azon falon függ, melly általellenben áll ágyammal, ’s a’ felkelő nap azt a’ helyet világítja legelébb szobámban. Az igen jól eltalált kép örök ifjusággal bír, nem úgy mint Originálja, kit az esztendők is a’ gyermekszűlés és szoptatás is fonnyaszt. Innen az illusio. – A’ Versezetben legalább forró phantasia ’s hév érzés van, melly az én érzésem szerént első ingredientiája a’ jó Gedichtnek. Hiszen ez a’ kettő a’ prósát is poezisszé teszi.

Kölcseym azt tudakozza tegnapi levelében, hogy a’ Te verseid, valamint a’ Daykáéi is, mikor jelennek-meg. Félek hogy a’ bancó’ becse’ leszállása minden igyekezeteinknek nyakát szegi. Kis Istvánnak lát’d mit köszönhetünk. A’ Gazdagok pedig az ollyan haszontalansággal mint a’ Magy[ar] Nyelv ’s versecskék, nem gondolnak. Festetics – a’ Nagy – Mart. előtt kevéssel 30 f[ori]nttal méltóztatott remunerálni eggy Tudóst azért, mert munkáját excellensnek találja. Pedig a’ Tudós pénzt ’s egyebet nem várt, nem kért. Borzadok az illy Nagyoktól.

Az Erdélyi Diætán a’ Gubernator eggy Motiót teve. A’ Kolosvári Plebánus, Báró Apor a’ neve, tudós fő, fejet csóvált. A’ vítatásra félre rántá a’ száját. Ezt Ő Excell[entiá]ja nem hallgathatta el, ’s kérdezte, miért esik ez és az. Igen is, felele a’ Pleb[ánus], elébb fejet csóváltam, osztán^* számát[!] rántám félre: de most már fogamat csikorom, látván hogy a’ kik a’ Haza javára felesküdtek, ellene dolgoznak. ’S hallgatás lőn Izraelben.

Éltessen a’ Gondviselés, édes barátom, igen hosszú időkre ’s igen kedvező állapotban, ’s ne engedje sem lantodat elnémúlni, sem tolladat, mellyel levelet írsz, tintájába száradni.

AZ Ő KÉPE.

MAGÁNAK TÁVOLLÉTE ALATT.