Széphalom, Jún. 13d. 1810
Wesselényire írt Ódádat e’ napokban két Pataki Professorral olvastattam, kiknek eggyike, Kézy, nagy Poeta; ’s mind ez a’ két ember, ki a’ classica literaturában tökélletesen jártas, mind még három értelmes és érzékeny Hallgató az elragadtatásnak azzal a’ gradicsával hallá azt, melly nem fakadozik magasztalásokra, hanem megnémúl és igen későre jut szóhoz. Az eggyik (Kézy) kért, hogy engedjem-meg, hadd írhassa-le. Megengedtem. Ő még
semminek*[jav. ebből:] semmit sem kért
leírására nem kért engedelmet tőlem. Itélheted ebből, melly béhatást csinált reájok. – De sem ők nem tudták, sem én nem tudom, ki az az Aethra fija, a’ ki ifjú karral az éktelen márványt felemelte; ’s minthogy ezt mind a’ Faber Thesaurus Eruditionis Scholasticæ nevezetű munkájában, melly nékem mindég kezem körűl forog, mind a’ Calepinus Lexiconában haszontalanúl kerestem: annál bátrabb vagyok azt a’ kérést tenni nálad, hogy kétségemet oszlassd-el, mivel erre Kézy azon okból is kért, mert szégyen volna az ennyire csudált ’s szeretett darabot tökélletesen nem értenünk. Kézy emlékezik eggy más Aethráról, melly név Ovidiusnak Heróíszaiban előfordúl, ’s el is mondá nekem a’ pentametert. De az az Aethra nem illik a’ Te Ódádra. Mi úgy hisszük, hogy itt Herculesre van czélzás; csak hogy ismét azt nem tudjuk, hogy ő mikor és hol emelt ifjú karral éktelen márványt. Ennyit a’ versről. De hát Te magad, kedves barátom, mint vagy? ’s mit csinálsz? Minket Júniusnak 3dikán a’ dér és egynehány napig olly hideg, melly miatt fűtetnünk kelle, kínzott-el, harmad nap olta pedig az eső úgy esik, hogy inkább úntuk-el mint az eggy holnap olta tartó aszályt. Nevezetesen tegnap olly nagy vala a’ patakok kiáradása, hogy csaknem minden hídjainkat elhordta. A’ szomszéd két helységben, Bányácskán és Mikóházán, házakat seprett-el ’s embereket-ölt meg, ’s sok sertést. Nékem sem házamnak sem marháimnak nem ártott: de a’ szokott árkában meg nem férő patak kicsapott a’ kertembe, ’s vegig futván rajta eggy nem kis részén szinte a’ vad földig elhordta a’ munkált agyagot, ’s 96 oltványomat öszvetördelte, három esz[tendővel] ez előtt ültetett szilvafáimat gyökerestűl kiforgatta. Mi kárt tett Ujhelyi szőlőmben, még nem tudom: de minden kétségen kivűl tett. – Igaza volt Consil. Szirmay Tamásnak (V[ice] Ispánja volt Zemplénynek 1775 táján 1784ig), a’ ki mikor valaki körűltte esőért imádkozott, legalább sopánkodott, haragosan fakadt ki; 7 esz[ten]deig nem vala eső, ’s még sem veszett-el a’ világ: 40 napig esett, ’s csak eggy háznép is csudatéve maradt-meg; úgymond.
Elj szerencsésen, igen kedves barátom! ’s emlékezzél, hogy sok leveleimre vagy adósom. Nyughatatlanúl várom hogy ismét azt hallhassam Tőled hogy szeretsz. – Feleségedet tisztelem, gyermekeidet ölelem.