Széphalom, Jún. 4d. 1810.
Kedves barátom,
Meg nem foghatom honnan eredhet hallgatásod. Ha érzenéd melly gyönyörűséggel olvasom én leveledet, még akkor is, ha benne semmi versed nem jő, olly sűrűen írnád őket, mint a’ melly ritkán most írod.
Én e’ napokban tavaly elégetett csomómnak két darabját dolgoztam újra. Emlékezetem felette szerencsétlen megtartani a’ mit csináltam vagy a’ mit a’ másokéban megkedvellettem. Igy még több hézagok estek elégetett csomóm verseiben mint kézírásomban voltak; mert eggyik oka az elégetésnek az volt, hogy üregek voltak benne, ’s féltem, hogy idegen kéz fogja kipótolgatni. – Kérlek, add tudtomra mind
*tudtomra <,> mind
azt, a’ min bennek érzésed felakad, a’ mit igazítva óhajtanál látni. Attól kérem ezt, a’ ki Virággal eggyütt első Lantosa a’ Nemzetnek.
A’ grátziákhoz.(1787 táján; de ujra dolgozva 1810. Májusban.)
Sípját ’s e’ koszorút ’s, nyiló koránakDíszét, homloka’ fürtjeit, Kroníon’Hármas ikrei! hívetek sajátúl Nyújtja tinéktek;
Mert a’ kellemek’ árjait CyprisznekNyájas Asszonya mind tirátok önté;’S tőletek szedi most viszont, ha lángot Gyújtani készűl.
Oh védjétek az áldozót, Leánykák!’S titkos bájotokat lehellje mennyeiAjkatok dala’ zengzetébe! Csak hív Sergetek hallja azt!
Matthissonban van példa a’ szchémára; ’s nála nélkűl is a’ három hendecasyllabus sort ͞ │– – – – merném öszve kötni az Adonicussal, noha a’ régieknél ez példa nélkűl volt. – Ez a’ dalom 1787 táján más szchemára volt írva, így:
Sípját ’s e’ koszorút ’s, még fiatal kora’Díszét, homloka’ lágy fürtjeit, hívetek, Kellem’ mennyei Hárma, Néktek nyújtja tulajdonúl. ’stbb.
Apollóhoz.
(1787 táján, újra dolgozva Széphalom Jún. 1810)
Miért könyör’gjek én teneked, dicsőMagzatja Zeusznak! most mikor, illatot Gyújtván, először lépek, új Pap, Zsámolyaidra, ’s arany szelenczém
Oltárodon bort ’s búzakalászokat (far)Ürít? – Azért nem, oh nem azért! hogy én Nyerjem-meg a’ mit nagy titokban (félve, hogy más A’ pulya kér esedezve tőled. meg ne hallja,’s pirúlni ne kelljen
Nem kell nekem kincs! Nékem elég juta. értte)Nem gőz! pirúlnék hogyha belőlem is Játékot űzne a’ Sors. Rohanjon Bár mi reám, fedez a’ Középszer. (quod satis est)
Csak lantom’ illesd! csak nyilat adj nekemA’ szent tegezből, Szörnyek’- ölője, te! Szorítsa örűlve jobbom’ Híved: Fussa komoly szemem’ a’ kaján nép!
Régiségeimet a’ Hálai Lit. Zeitg. 1809. Apr. recenseálta. Eggy két sújtást kaptam
*sújtást <én> kaptam
tőle, er gefiel sich einst in orthograph[ischen] Neuerungen, er sucht da Affectirte, da der eigentliche Ausdruck nahe lag. (Szegény ember! ha tudná mitől kap az írás kellemet! csak geschraubt ne légyen[)] er räth in literærisch[en] Streitigk[eiten] Mæßig[un]g, wird aber selber sarkastisch; doch muß man sagen, daß er zum Lob mehr wie zum Tadel geneigt ist. etc. De nékem az illyen Recensio, melly
tanít, kedvesebb mint a’ fúlasztó tömjén. Kár hogy a’ Recensens német volt, nem magyar, ’s a’ grammaticus, a’ philologus munkát
csak historiai tekintetekből olvasta-meg. – Ezen felűl a’ Bécsi Annálisokban Biographiám áll. Ezt annyinak veszem, mintha pellengérre állítottak volna; mert mich dem Schau des Publ[icums] auszustellen, noha
csak barátságból cselekedte
minden hírem sőt csak
gyanításom nélkűl is eggy igen becsűlt barátom, felette visszásan hatott reám. Meg van, és így legyen! Én azt tartom, az ollyan csak halálom utánra való volna. De ezen kedvetlen történet a’ mi barátunkon Kisen is megtörtént már több mint 5 esz[tendő] előtt ugyan ezen Annálisokban.
Képed még sincs itt. Melly igen szeretnék hozzád repűlni, ’s magamat még szorosbban csatlani hozzád! Elj szerencsésen, kedves barátom! Én 24 óra olta magamban vagyok; feleségem Kázmérba ment halálához sietve közelítő atyát[!] ’s ágyba esett anyját meglátni ’s elvitte nagyobbik lyányomat, ki épen ma 2½ eszt[en]dős. Feleségedet szíves barátsággal tisztelem, Magadat, gyermekeidet ölellek. –
örök tisztelőd:
Kazinczy Fer.