Berzsenyi Dánielnek Kazinczy Ferencz
tiszteletet ’s szíves baráti idvezlést.
Ritka ragyogású barátom! Kisünk megírta, úgy hiszem azt, Néked, hogy verseidnek kötetét tőle elkértem, olly véggel, hogy azt megolvassam minekelőtte sajtó alá kerülnek. Azon kevés darabok után, mellyeket ezen halhatatlan barátunknál olvasni örömöm vala, meggyőzhetetlen kívánság szállott-meg a’ többit is olvashatni; mert valóban a’ Te énekeid nem szokott hangicsálás a’ Magyar Helikonon. Nagy gyönyörűséggel láttam azokban a’ Horátz’, Matthisson’ és Salis’, ’s Virág’ és Kis’ tanítványát, ’s nyelved olly szép olly nemes, hogy azt csudálni fogja a’ Haza. Te engem Mesterednek nevezel. Hamis tettetés nélkül ’s igaz örömmel nyomom vissza homlokodra a’ szent koszorút, ’s azt vallom, hogy az Tégedet illet, nem engemet. Elég dicsőség az nékem, hogy Te engem szeretsz. Tovább, édes barátom, tovább a’ szerencsésen futni kezdett úton; Virág, Kis és Dayka, kiket elsőknek tart nemzetünkben minden a’ kinek ízlése van, örömmel fogadnak-el szent koszorújokban.
Verseidet tulajdon kezemmel tisztázom-le, ’s úgy küldöm által Kisünknek. Változtatást híred nélkül bennek nem teszek: de lesz holmi, a’ mit meg nem hagyok mert meg nem hagyhatok. Orthographiád ’s interpunctiód vétkes: e’ részben engedd kipótlanom hijánosságodat. Nem kívánom én, hogy más az én különösségeimet általjában kövesse; más nemzetbeli Irók sem írnak mindenben eggyformán: de van mindazáltal holmi, a’ mit másképen írni ’s mondani hiba nélkül nem lehet. Vignettet ollyat választottam, melly a’ munkához igen jól fog illeni, ’s nem lesz kevésbbé szép mint az én Herculanumi Terpsichorém a’ Marmontel Szívképző regéji előtt: Eggy lantoló Músa ’s lábainál Ámor, a’ Múzsának karjaira kívánkozván. – Tőled ezekért azt kívánom jutalmúl, hogy verseidnek tulajdon kezeddel írt kötetével ajándékozz-meg, hogy autographiai gyüjteményemet velek gazdagítsam. Ezt Kisünk tőlem nem fogja irígyleni. – Ne hidd, hogy az a’ melegség, mellyel szívem hozzád szóll, tettetés’ vagy a’ csapodáron illetett önnszeretet’ míve: nem, nagy fényű Ifjú! valóságos hajlandóság’ ’s becsülés’ szava az, ’s az azon támadott örömé, hogy magamat hazámnak eggy igen nemes fija által szerettetni látom. Ird-meg nékem, leveleidet mellyik postáról veszed, hogy midőn második levelemet veended, az egyenesen mehessen hozzád. Élj igen szerencsésen, ’s örvendj érdemeidnek ’s támadó dicsőségednek. – Széphalom, Octob. 31d. 1808