Veszedelmes nyavalyámban lepe meg engem Kölcsey goromba recensiója, s innét kell első antikritikám hibáit kimagyarázni. Én ezen irásomat, mihelyt nyavalyám enyhült, azonnal mind személyesen mind levelek által több ízben vissza kértem, de vissza nem kaptam, sőt mast ezen hagymázos beszédeimet fitogatják az „Élet és Literatura” köteteiben. Kölcsey recensiójának fő oka az volt, hogy én verseimböl a dunai szavakat kihányni, nem engedtem, s azon ártalomnak, melly szerint azon párt a tiszai dialectust kirekesztőleg uralkodóvá akará tenni, magamat ellene szegeztem s magyarán megmondtam, hogy én az ő hangnyujtó és már bevégzett nyelvnek képzelt irásnyelvöket mind izléssel mind okossággal ellenkezőnek látom. Megmondtam, hogy én a dunai szavakat nem kirekeszteni, hanem inkább felkeresni akarom, hogy azokkal nyelvünket gazdagítsuk. A sültelen Adelungnak tanitványi saját szük nyelvöket akarák a hochdeutsch szerint hochmagyarsággá formálni. És mivel én ezt nem akarhattam, csakhamar azt végzé a triumviratus, hogy a Te naturalista de minden bizonnyal jót akaró barátod egy sujtással agyon üttessék. Ez mondom, a recensiónak oka, ez kezdete és veleje durva perünknek. Ezért örültem én midőn gr. Széchenyit a dunai dialectushoz állani, több jó főt pedig a mikrologusi pepecscsel terhelt orthographiát hagyogatni láttam.
[Döbrentei szerint (Berzsenyi 1842/I, VI.) Berzsenyi a levélhez toldott „szeletke papirosára ezt veté”:]
Ha meghalok, tégy munkáimmal a mit akarsz.
[Valószínűleg ebben a levélben található az a Döbrentei által Berzsenyinek tulajdonított állítás, miszerint niklai jószága „1500 hold földböl s 40 hold szőlőböl” áll (Berzsenyi 1842/I, XXXI.)]