Mikla, martius 15d. 1829.
Baráti szívböl eredő serkentéseid egyaránt pirítanak és örvendeztetnek; pirítanak mert érzem hibámat; örvendeztetnek, mert irántam hajlandóságodnak nyilvános jelei.
Vajha, várakozásodnak megfelelhetnék. De, édes földim, én már öregszem, hidegszem s igen hajlandó vagyok mindent megvetni elannyira, hogy alig lelek ösztönt magamban az irásra. Irtam ugyan holmi poetikai tárgyakat, de mivel minden munkámat együtt akarom kiadni, a folyóirásokba még mast nem küldök. Hanem Te minden esetre látni fogod minden dolgozásimat satu előtt, mert győzödve vagyok az iránt, hogy sem józanabb sem hívebb barátommal azokat nem közölhetem...
Azon szíves jó akaratodat, hogy szállásoddal kínálsz igen nagyra becsülöm és köszönöm. De, édes barátom! engem a magány már ugy elrontott, hogy Budán is magányt fogok keresni. Hanem abban bizonyos légy, hogy az idén felmegyek s akárhol legyen szállásom, Hozzád mindenkor legközelebb leszek.