HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Berzsenyi Dániel – Kazinczy Ferencnek
Nikla, 1817. február 25.
Mikla, Febr[uar] 25. 1817.

Tisztelt Barátom, Keszthelyről Vasba menvén későn írhatok ’s Rheumatismusom bágyadtábba[!] s kedvetlenebbé tesz mint sem hogy néked hosszasan irhatnék. A’ solennitas nagy volt de ezt másoktól is megtudhatod, én csak azt írom a’mi téged interessál. – Minden esztendőn két illy innepe lesz a’ Heliconnak, mellyeken a’ munkák felolvastatnak declamáltatnak s az érdemesek kinyomatnak, ’s a’ jelesebb irók jutalmakat kapnak. A declamáló ifjaknak mast 500 ft jútalom osztatott ki. Horvát Adam, Kisfaludy, Dudi és én eggy eggy fát ültettünk magunknak eggyet pedig mi négyen ültettünk Gyöngyösi emlékezetére. Ezen helyen Horvát egy Eclogát olvasott fel ’s énekelt. Egy amphitheatrum forma emeletű dombon pasztor gyerkőczék tánczoltak duda szóra, más felül pedig különbbféle musikai concert zengett. A’ Heliconnak épülete is theatrum forma. Az emelet közepén áll eggy kis asztal és szék mellyen olvasnak s declamálnak s minden olvasás után az emeleten körül ülő Musikusok harsognak. A’ mi barna Malvinánkat az ő tölkoszorújában s Gratiáktól tanúlt öltözetében declamálni látni, valami szép volt! Kisfaludi egy ódát hozott, de mivel a’ Grófot igen dicsérte s többi Naggyainkat pedig alázta nem engedte a’ Gróf el olvasni. én azt nem láttam. Horvát is olvasott valami kis verset magátol és Kazinczy Klaritól; én semmi munkát sem vittem, csak hallgató voltam. Ruszek Apatur és Ásboth Prefectus is declamáltak. Rólad sok szó volt ’s miattad nékem sok bajom. Kisfaludi gyülöl és mocskol, nem a’ Recensioért, ugy mond, hanem azokért a’ miket ide, amoda, ennek ’s amannak firkálsz. Én kérleltem s oltalmaztalak, de egyebet nem nyertem hanem hogy reám is meg neheztelt, ugy hogy bucsuzatlan hagyott el pedig vele egy házban az az a’ Grofi Kastélyban voltam szállva. Vedd kedvesen barátodtól ezen kis aldozatot. Kisfaludi világratermett, virgoncz s nagyralátó minden philosophia, szelidség és szívesség nélkül, felesége kevély, feszes s barátságtalan. Egyszer a’ Gróf kínálá Dudit. Kis Asszony! ugy mond Kisfaludiné, már mast nem módi ám a’ konyhán jól lakni a’ Kisasszonyoknak hanem ittben kell enni! A Gróf elmosolyodott ’s kérte dudit[!] hogy gyomrát az ő kedvekért el ne rontsa. Hogy ezt jól meg értsd, ezen kedves Leánykát ugy képzeld mint páratlan s eggyetleneggy társolkodót a’ maga nemében. A’ Gróf mindenkor tisztelettel emlékezett rólad, csak a’ te németizmusodat nem szereti. Mondtam hogy te azzal a’ nagy világ tónusát akarád követni, de ő csak azt állítá hogy a’ nemetizmus ellen inkább harczolnunk kell s. t. De én ugy gondolom hogy harczolnunk nem kell mert eléggé harczol az az antipathia melly e’ két nyelvben van. A jövő Majus 20dik lesz a’ második innep. Vajha mi akkor Téged közttünk láthatnánk! Melly nagyra becsülné ezt a’ jó szívű Gróf, mint repdezne az én barna Malvinám s melly jó izűn dohányozna a’ Te komor Bersenyid! s mint sompolognának ellenségeid! – Élj szerencsésen s vígabban mint én
Hát a’ mi kedves Aloÿzunk hol van s mit csinál? Ő engem egészen elfelejt. Mond meg néki az én szives baráti tiszteletemet.