Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Elgondolhatod Tisztelt Hazafi melly érzékeny örömmel vettem munkádat, ki téged nevedről már régen ismérvén, a’ nélkűl, hogy tudtad volna, néma, de buzgó tisztelőd voltam. – Hány kellemes órákat nem szerzett nékem Takács Juditunknál emlékezeted! – hány kedves szóváltásra nem adott az nekem okot Tataynknál! – Óhajtva vártam azt a’ boldog alkalmatosságot, mellyel szíves baráti kezemet oda nyújthassam, ’s arról nem-is kételkedtem, hogy azt a’ te magyar egyenes szívűséged viszonos hajlandósággal elfogadja. – Elértem czélomat – itt állok a’ barátság oltárának zsámolyánál; – hintem a’ szent tömjényt, – fogaddel áldozatomat; hívre, egyenes szívűre, állandóra találsz bennem, ki mint szerencsés dolgaidban örömidnek éltetője, mint a’ mostoha esetek’ csapásiban részvevő vígasztalód leszek. –

Én is gyermekkoromtól fogva tisztelője vagyok a’ mennyei Poézisnak, ’s első ifjúságom óta legkellemesbb óráimat abban töltöttem. – Természeti hajlandóságomat éleszték okos Tanítóim, de leginkább, kinek örökös hálával tartozom, kedves Mæcénásom Gróf Sigray József, ’s annak gyönyörű lakóhelye Iváncz, melly a’ természet ezer kellemeinek játékiban Petrarca Vauclesenek semmit nem enged. – Ott vala, (baráti öledbe öntömki panaszimat!) ott vala a’ legközelebb szomszédságban Tölcsányi Csáni Zsófi, egy az alkotó remekje, ’s minden virtusokkal felékesített szűz, kinek első látása felgyújtá bennem azt a’ hatalmas gerjedelmet, melly szerelemnek mondatik. – Az ő lakó helye hasonló képpen a’ természetnek legkellemetesebb mive. – Nyolcz esztendőkig szerettük egymást azzal az állandósággal, melly csak egy nemessen érző szívnek lehet tulajdona. – Egybe kelésünket fiatalságunk-is, de részszerént öt esztendőkig viselt papi ruhám, mellyet természeti hajlandóságom ellen fiatal meggondolatlanságom őltetett velem fel, rész szerént az utolsó felkelt seregben töltött katonáskodásom, ’s onnan megtérvén a’ törvények tanúlása végett Pozsonyba lett menetelem, késleltette. – Most végre elértem az üdőt. Űgyész, ’s a’ Bogáti Uradalomnak Fiscalissává lévén, kinek tántoríthatatlan szívét már nyolczad esztendeig bírtam, megkértem annak kezét-is. Óh mint örűltünk már előre szép boldogságunknak! – Azonban egy vadhoz inkább, mint emberhez hasonló Testvér báttya, ’s két Nénnye pártot ütöttek ellenünk, árkokat ástak, gyenge lelkű édes annyát ellenünk gerjesztették, minden képpen megvettettek a’ gátok, ’s elérték czéljokat, csak hamar igen érzékeny szívére vette a’ dolgot, tizenkét nap múlva az álhatatos Zsófi dühösségjöknek áldozatja lett, hív ölemben sohajtott utóllyán, ’s hívségét halálával pecsételte. Melly orvosolhatatlan sebet fakasztott légyen ez az én érzékeny szívemen, képzelheted jobban, mint én kimagyarázhatnám, melly egyébb aránt-is csak a’ fájdalmakat ujjíttaná. – Ez a’ kegyes vala többnyire tárgya poétai foglalatosságimnak, – ennek halála adott most-is egy újabb munkámra alkalmatosságot.

Szüleménnyeim már készen állanak öt kötetekben. Az 1^őben foglaltatnak külömbféle poétai munkáim, a’ 2^ban: Elek keservei Megász sírhalmánál, ’s ennek 2^ik darabjában ismét külömbféle tárgyú poétai szerzeményeim, a’ 3^ban Elek Amalia Ligetében (ezen liget Ivánczon van, Gróf Sigraÿnénak, született Jeszenszky Amáliának nevéről neveztetve) a’ 4^ben Amorok, Hymenek. Az 5^ben Zsófi, a’ hívség áldozatja, (tulajdon szerelmes történetem), ’s ennek 2^ik darabjában: Kedvese sírhalmánál a’ hűséges Elek, ’s Érzékenységim kedvesem sírjánál. – Munkában van ez-is: Elek a’ Magányban, – ’s a’ Hegyháti Pásztorok.

Íme Tisztelt Barátom! – láthatod ezekből foglalatosságomat, láthatod mostoha esetemet, legyen a’ te barátságod ebben enyhíttőm, amabban ösztönöm, mentorom, útmutatom. – Ha a’ mit kívánok barátságoddal szerencséltetsz, boldog vagyok, ’s azt megérdemleni legfőbb kötelességemnek fogom tartani. – Szombathelyhez közel, t. i. csak fél órányira lévén lakásom, Tatayt gyakorta meglátogatom, ’s felőled mindenkor gyönyörködve emlékezünk, ketten olvassuk lelkes ódáidat, ’s Helmeczit szidjuk, hogy nevét nevedhez merte férczelni. – Még arra az egyre kérlek, vedd viszsza kellemes lantodat, ’s a’ mit munkádban fogadtál czáfold meg azt új gyönyörű szüleményeiddel. Ide zárom a’ mit hízelkedés nélkűl írtam a’ napokban hozzád, vedd szívessen! – vajha a’ helyett személyessen ölelhetnélek. – Élly frissen, ’s rólam megemlékezve! – Irám Bogáton Junius 12^kén 1814. ben.