A’ mit Te Jupitertől kérsz, hogy tudniillik az édest keserűvel adja, nékem valóban ugy ád mindent ’s még a’ dicsőséget is. A’ Pesti Nevendékek’ tétele nékem becsulet, dicsőség. ’S meg kértem azon jó gondolkozásu Papokat, hogy ezen kiadásnak örök emlékezetét gyüjteménykémnek homlokára tegyék ’s megírtam nékik, hogy Téged meg foglak arra kérni, hogy az ő szép hazafiságokat, nyelvünkhez ’s literaturankhoz viseltető buzgásokat a’ M. újságokban a’ Hazának tudtára add. Ezt senki ugy nem tudja mint Te es ezt ők megérdemlik. ’S ámbár már megfordultam Bécsből hova csupán azért mentem hogy képemet metszessem, a’ minthogy azt még ezen holnapban meg is küldi Blaschke Pestre Hartlebenhez, Te mindazonáltal ha valamit írsz el ne hallgasd azt, hogy ők nem csak a’ kiadásról, de még képemnek metszéséről is gondoskodtak; Hogy*
gondoskodtak; <de> Hogy
mennyi pénzt adtak öszve azt ugy gondolnám nem szükség ’s nem is kell kitenni. Egyéb eránt pedig igen szépen megmondhatod azt mast a’ Publicumnak a’ mit B. Pronaynak irtál Nagyaink hidegségéről. Hogy verseimet magasztald, arra tudod szükségem nincs, mert én csak magam szeretem magamat dicsérni. Nem is egyébért kérlek erre hanem hogy azon jó embereknek szívességet valamivel viszonozni segéld. Esedezem azonban mind e’mellett, hogy ha netalán ezen kérésemnek tellyesítése legkissebb terhedre találna lenni, tehát egy szót se írj. Mert ámbár az ő emberségeket csak annyiban is meghálálhatni nagy gyönyörűség nékem, de*
nékem, <mindazonáltal> de
a’ Te kedvetlenségeddel nékem minden gyönyörűség igen drága.
Epistolaidat ’s odámra küldött bölcs reflexioidat a’ legszívesbb köszönettel vettem. Hogy más az Üszög és más az Üszök, azt igen örömest helyben hagyom, mert a’ kétértelmű szónak én egyébberánt is kérlelhetetlen ellensége vagyok. Hogy azon verstag rövíd is lehet, azt valóban én nem tudtam ’s hogy mast Tőled hallom annak is igen örűlök, mert az illy szabadságat senki inkább nem szereti mint én. De hogy a’ Deucaledont nem érted, azt éppen nem szeretem, mert kétség kívűl igy nagyot botlám midőn azt hittem, hogy Gr. Teleky László Angliában tanult, pedig tán más Teleky volt az a’ kiről én azt olvastam vagy hallottam.*
vagy <ol> hallottam
Ha ugy vagyon az már valóban nagy szabadság volna, de meg sem! mert hiszen szintugy elküldhetem én őtet Angliába mint Cretába. Hogy Minervának csak egy Palladiuma volt Parthenonban az igaz, de én annak Palladiumain annak altarait es a’ tudományoknak minden nemeit akarnám érteni. Lehet hogy ez ismét nagy szabadság s megvallom szeretném is megigazítani, de nem tudom.
Bécsben egész hetet töltvén, méltán várhatnál tőlem valami kis ujságat, de én valóban semmivel sem kedveskedhetem. A’ Belvederi festemények mastanában uj rendbe szedetvén, sem Lajstromot sem embert nem találtam a’ ki engem igazán vezetni tudott volna. Knappnak, egy mastan élő festőnek quodlibetje, az az Kosara ’s mindenféle gyümölcse és tengeri nyula, leginkább megbájolta mesterségtelen szememet. De e’ mellett sok olly Adámokat Évákat Madonnákat ’s más szenteket láttam a’millyeneket én is tudnék festeni. Az udvari Theatrumban játszó Duportnak táncza és Neuman nevű leánykának táncza és szépsége csábító ’s valóban illy látásra ’s jegyzésre méltót egész Bécsben nem láttam. A’ többi Theatrumokon semmi különöst nem találtam. Köztünk legyen mondva, én azt hiszem, hogy egy illy kis Boszorkány mint Neuman, hamarább ’s bizonyosabban fel tudná emelni a’ Magyar Theatrumot mint minden hiazafiui okoskodásunk és buzgólkodásunk. ’S vallyon nem lehetne-e tehát nekünk is eggy illy Lyánykát szerezni? –
Ez órában kapom B. Barkóczy Lászlónak levelét, mellyet nem azért közlök veled, hogy azt Báró írta, hanem azért mivel én abban józan észt sejtek és korántsem találom benne azt a’ szörnyű íztelenséget,*
szörnyű <...> íztelenséget
melly olly igen közönséges hibája magyar iróinknak. – Te pedig mindenek felett tisztelt Barátom élj szerencsésen ’s hitesd el azt magaddal, hogy én mennél több tudósainkal kezdek ismérkedni