Szent Margit élete (1510)
(Margit-legenda)

(előző) << >> (következő)


176/1 sagokat nagy eneklessel  · Esmeeg ne

*Adolescens, nomine Andreas filius Simonis diocesis Strigoniensis quattuor annis continuis morbo caduco adeo graviter torquebatur, ut omnibus, qui videbant, pro tempore horrori esset et fugae causae ministraret. Nam quolibet die ter aut quater acceptus1 frequenter mortuus putabatur, sicut parentes infirmi et vicini praefato multo iuramento firmaverunt. Hunc precibus et meritis sororis virginis Margaretae pari voto parentes et amici ad sepulcrum adduxerunt virginis eiusdem suffragiis commendantes. Statimque, ut sepulcrum et eius velum infirmus tetigit, omnino sanus est effectus nullo deinceps eiusdem morbi in eodem vestigio apparente.

*LV 48. c.

176/2 melÿ iffÿv neeg eztendeÿg gevtre
176/3 tevt vala ezen korsagal  · mert mÿn
176/4 dennapon haromzer auagy z negzer
176/5 az korsag le evtÿ vala  · es alehtatÿk
176/6 vala holtnak  · Ez mÿkoron jut vol
176/7 na az koporsohoz  · es jllette volna az
176/8 ev velomat legottan meg gÿogÿvla  ·
176/9 Esmeeg nemelÿ mÿklos neveu em

**In villa Sanctae Trinitatis2, Nicholaus quidam nomine cum quartanam per annum totum adeo graviter passus esset, quod iam toto inflato corpore et morbum hydropicum iudicio medicorum sibi expavesceret imminere et ab eorundem procuratione deflictus ad suffragia sororis virginis Margaretae se contulit vovendo, quod si eum ab huiusmodi passione iam a medicis desperatum liberaret, sororibus suis de monasterio sanctae Dei genetricis Mariae – ubi corpus eiusdem virginis Margaretae requiescit – serviret absque aliquo salario uno anno. Hoc voto emisso et suffragiis dictae virginis invocatis liberatum sensit se plene a totius molestia passionis votumque suum usque hodie explet studiose, accepta et perfecta gaudens sospitate.

**LV 50. c.

176/10 bert  · mykoron eztendeÿg gevtretevt
176/11 volna negyed napi hydeg lelessel  · vgÿ
176/12 hog mynden teste meg dagadozot va
176/13 la  · es oruosoknak jtyletÿ zerent
176/14 mondatÿk vala kevzellennÿ belpok
176/15 lossa  · ezenkeppen elhagyatek az or
176/16 uosoktvl  · ez zegen beteg vete evma
176/17 gat zent margÿt azzonhoz  · fogadast
176/18 tevn <z> evnekÿ hogha evtet meg vi
176/19 gaztanaÿa  · tahat eztendeÿg zolgal
176/20 na fÿzetes nekevl az chastrombelÿ
176/21 sororoknak hol zent margyt azzon
176/22 nak teste fegzÿk  · Ez fogas leueen
176/23 es zent margÿt azzonnak erdeme
176/24 ben magat ayanl<.>van tellyessegel
176/25 meg vigazek  · fogadasat betellyesseyte  · : - )
 

4: z: kihúzatlan téves betű – 15: (belpok)lossa: idegen kéztől való g a szó végén – 19: (vi)gaztanaÿa: idegen kéz l-et toldott be fölül az -an- betűk közé – 22: fogas: idegen kéz da szótagot toldott fölül az -as- betűk közé

 

14: belpoklossa: a lat. hydropicus ’vízkóros’ hasonló fordítására ld. 153/2, 189/2

A 176. kódexlapon feltűnő a magyar legenda írásképének zsúfoltsága: Ráskay Lea az új történeteket nem a megszokott módon, egy sor kihagyásával kezdi írni (ld. az 1. és a 9. sort), feltehetőleg azért, hogy László király gyógyulástörténetét új lapon (177) kezdhesse.

 

176/1–8: Egy ifjú (András, Simon fia) gyógyulásának leírásában a magyar legenda erősen lerövidíti a LV sablonos elbeszélését. Elmarad az ifjú neve, illetőségi helye és betegségének megjelölése. A kivonatolás tartalmi zökkenőt okoz a magyar fordításban, az előző esetre való visszautalás (176/3) nem világos, mivel a betegséget (eskór vagyis epilepszia) ott sem nevezte meg. A fontos mozzanat azonban, hogy a gyógyulás Margit vélumának érintésétől következett be, megmaradt (vélumos gyógyulásokra vö. a 173, 180. kódexlapokat).

Vö. Lovas 1916: 334; Uő. 1939: 314–15; továbbá Deák 2005: 439.

 

1 BolK.-ben alápontozva és arreptus formára javítva.

 

176/9–25: Egy Miklós nevű (Szentháromságfalvára való) ember gyógyulásának elbeszélésében a magyar legenda nem közli a férfi lakhelyét, elhagy pár apró körülményt s a fogadalom teljesítését a múltban történtnek mondja (vagyis a LV-ban említett egy év már letelt).

Vö. Lovas 1916: 334; . 1939: 314–15; továbbá Deák 2005: 436.

 

2 Szentháromságfalva szintén a felhévízi területen volt, nevét az ott lévő keresztes konventről kapta (Györffy 1998: 634, 637).

(következő lap)


M. Nagy Ilona, Boda István Károly, Porkoláb Judit, Varga Teréz, 2012.