A portál DALLAMOK részlege a Verseghy Ferenc összes költeményei című kritikai kiadás dallamanyagán alapul. Verseghy Ferenc az énekírás és a kottás kiadások terén egyedülálló életművet alkotott a 18–19. század fordulóján. Mivel a professzionális muzsikusként is tevékenykedő literátor a magyar nyelvű prozódia fejlesztését mindenekelőtt a korabeli bécsi dal- és áriairodalom fordításában, illetve e dallamok felhasználásában látta, költeményei többségét e dallamokra szerezte.
A szövegekhez tartozó dallamokat különböző típusú forrásokból azonosíthatjuk. A költő által sajtó alá rendezett nyomtatványok mellett nagy számban maradtak fenn kéziratos kották és dallamutalások is. A nyomtatványok közül Verseghy szándékát maradéktalanul első és utolsó gyűjteményes kiadványa, az 1791-ben Bécsben megjelent Hat Magyar Énekek, és az 1807-ben közreadott Magyar Hárfás című zongorakíséretes énekgyűjtemény tükrözi. A Hat Magyar Énekekben Joseph Anton Seffan, Joseph Haydn és Ignaz Raffael dallamait adta közre a Klavierliedekből készített magyarításaival, melyek tulajdonképpen egy prozódiai nézeteket fejtegető tanulmány mintapéldái gyanánt szolgáltak (Rövid Értekezések a’ Musikáról Hat Magyar Énekekkel). Kottamellékleteket is tartalmazó kiadvánnyal legközelebb a Martinovics-féle összeesküvésben való részvételéért kapott kilenc évnyi várfogság (1794–1803) után jelentkezett. Az 1804-ban megjelent Rikóti Mátyás című elbeszélő költeményhez öt egyszólamú kottát mellékelt: négy Bájsíp-fordítást Mozart–Schikaneder operájából és a Sírhatsz te is kormos… kezdetű népdalt (ez utóbbit elrettentő példaként). Ezt követően 1806-ban a Magyar Aglája című kötethez csatolt húsz kottamellékletet, végül pedig, világi poézisének mintegy zárlataként 1807-ben ismét egy zongorakíséretes énekgyűjteménnyel, a tíz darabot tartalmazó Magyar Hárfással lépett a nyilvánosság elé. Ezután, elsősorban anyagi okokból, hosszú időre felhagyott a költészettel, és tudományos munkássága mellett inkább népszerű, eladható regényeket, illetve érzékeny játékokat írt-fordított. 1820-ban jelentkezett ismét költeményekkel: ekkor az Egyházi Értekezések és Tudósítások című teológiai folyóiratban jelent meg három egyházi éneke kottával. A nyomtatványok mellett a kéziratokban is találunk kottákat, illetve dallamutalásokat. Az 1781-es Parnassus-kézirat első négy része a 18. század közepéről datálható, ismeretlen szerzőktől származó, egyszólamú dallamokat tartalmaz, a kézirat „újdonn új Áriákat, és azokra szerzéseket” magába foglaló II. Toldaléka pedig Joseph Anton Steffan 1778–1779-es Sammlung deutscher Lieder für das Klavier I–II, és Joseph Haydn XII Lieder für das Clavier című gyűjteményének első, 1781-es kötetéből tartalmaz fordításokat azok dallamaival együtt. Másik kézirata, melyben a szövegekhez tartozó melódiákat dallamutalás formájában rögzítette, a budai és a kufsteini fogság idején, 1795–1796-ban használt Uránia-kézirat. Ebben számtalan énekcím mellett olvasható Steffan, Haydn és Mozart dallamaira való pontos filológiai utalás (pl. „Lásd Steffan I. Rész XXIII. Ária”).
Mivel Verseghy a korabeli esztétikai ideálnak megfelelően a költeményeken gyakran jobbított, nem egy-egy énekről, hanem folyamatosan alakuló szövegidentitásokról beszélünk. Emellett a szövegek-dallamok egymáshoz való viszonya is igen bonyolult kapcsolati hálót alkot. Egyrészt a magyar szövegek vagy a Klavieriedek fordításai/imitációi, vagy teljesen függetlenek attól, másrészt, habár Verseghy többnyire egy dallamra egy szöveget írt, költészete kezdetén, illetve élethelyzetéből adódóan egy dallamhoz több szöveget is utalhatott, illetve fordítva, egy szöveget több dallamhoz is hozzárendelhetett.
Célunk mindenekelőtt a kották praktikus, modernizált közreadása volt, hogy azok műkedvelő és professzionális előadók számára egyaránt könnyen használhatók legyenek. A korabeli források lejegyzési módja miatt ez elsősorban a dallam szopránkulcsból violinkulcsba helyezését, az ének- és zongoraszólam különválasztását, illetve a kottagrafika alapvető modernizálását és egységesítését jelentette. Az anyag teljes körű használatához a kiadás nyomtatott kötetei is szükségesek. A Verseghy-költemények teljes magyar szövegeit ugyanis az I. (Szövegek) kötet tartalmazza, az adott darabhoz tartozó jegyzetapparátushoz és a Klavierliedek teljes német szövegeihez pedig a II. (Jegyzetek) kötetben fér hozzá az olvasó. (Bár a német szöveg a honlapon megnyíló dallamforrásokban is szerepel, a gót betűs írásmód nehezítheti az olvasást.) A dallamforrások jellege miatt a zenekritikai kiadások bizonyos módszereit is alkalmaznunk kellett (hang- és ritmushibák javítása, ismétlőjelek pótlása, dinamikai jelek áthelyezése). Az ezekre vonatkozó jegyzetek a III. (Dallamok) kötetben találhatók meg.
Az első táblázat a III. (Dallamok) kötet anyagát, illetve az ahhoz tartozó dallamforrások fakszimiléjét tartalmazza, mely az osztrák Klavierliedek dallamait, Mozart Zauberflötéjének néhány zeneszámát, illetve a Magyar Aglája és Magyar Hárfás ismeretlen szerzőjű darabjait jelenti (1–69). A dallamokat zeneszerzőkhöz társítva rendeztük el. Az 1–33. Joseph Anton Steffan (1726–1797) szerzeménye, a 34. Karl Friberthé (1736–1816), a 35–42. Joseph Haydné (1732–1809), a 43–51. Wolfgang Amadeus Mozarté (1756–1791), az 52. Ignaz Wenzel Raffaelé (1762–1799), az 53. a Marseillaise komponistájaként számon tartott Rouge de Lisle-é (1760–1836), az 54. Georg Laurenz Schneideré (1766–1855), az 55–57. Seiler Józsefé (1778–1854), az 58. pedig Friedrich Heinrich Himmelé (1765–1814). A többi darab zeneszerzőjét nem ismerjük, azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem Verseghy írta őket. Ő ugyanis, bár professzionális zenész, hárfaművész és zenetanár volt, prozódiai okokból a kezdetektől elzárkózott a komponálástól. Az ismeretlen komponistájúak közül az 59. dallam a Mária Terézia által feltehetően 1776-ban kiadott, a korabeli egyházi énekreformot képviselő Katolisches Gesangbuchban jelent meg, a 60. egy magyar sirató dallam, a 61–69. pedig az 1806-os Magyar Aglája és az 1807-es Magyar Hárfás ismeretlen komponistáktól származó, többségében verbunkos melódiái.
Az első oszlopban a beszerkesztett kotta dallamszáma olvasható, melyet a Szövegek és a Jegyzetek kötetben a szövegidentitás-szám után zárójelbe tettünk. A számra kattintva megnyílik a beszerkesztett kotta, mely a 2. oszlopban található elsődleges dallamforrás modernizált átirata. A dallamutalások alapján azonosítható, Verseghy által nem publikált dallamokat Steffan és Haydn Klavierlied-albumaiból vettük, azokat modernizáltuk. A Verseghy által kiadott dallamok természetesen megtalálhatók Steffan és Haydn énekgyűjteményeiben is. Mivel Verseghy saját közléseiben meglehetősen pontosan követte az eredeti nyomtatványokat (a dinamikát és az átkötéseket is igyekezett ugyanúgy rögzíteni), mint elsődleges forrásokat, ilyenkor is a Steffan és Haydn Klavierlied-albumokat vettük alapul, azokat modernizáltuk, és nem a Verseghy által közölt dallamokat. (Verseghy esetleg a tempójelzéseket magyarosította, illetve egy-két esetben a díszítést leegyszerűsítette. Ezek a változtatások az adott szövegidentitás jegyzetében, a II. kötetben jegyzetelve vannak.) A Klavierliedek eredeti szövegét a német prozódia követése, ritmusmintája miatt minden esetben közreadtuk, akkor is, ha Verseghy nem az adott költeményt magyarította, hanem attól teljesen különböző, önálló szöveget írt a dallamra. A kottában tehát előbb mindig a dallamhoz tartozó eredeti német szöveg olvasható, majd pedig az ebből magyarított, vagy erre írt Verseghy költemény. Egy dallamhoz több szöveg is tartozhat, attól függően, hogy Verseghy hány szövegidentitáshoz használta fel. Egy szövegidentitáshoz általában csak egy szöveget adunk közre a kottában. Ettől csak abban az esetben tértünk el, ha idővel Verseghy annyira átdolgozta azt, hogy a) vagy dallammal együtt ő maga két szövegváltozatban is közreadta (39. és 76. dallam), b) vagy a jelentős eltérés indokolja ezt (122. és 113. dallam). A kották alatt mindig az a szövegváltozat szerepel az első strófával, amihez Verseghy a dallamutalást beírta, vagy amit dallammal együtt adott ki. Bár ez a legtöbb esetben nem az utolsó, prozódiailag legjobb változat, filológiai okokból ragaszkodtunk a források egységéhez. A dallamokhoz az adott szövegidentitáson belül természetesen bármelyik szövegváltozat szabadon társítható, az előadó szabadságában áll annak megválasztása.
A második oszlopban a Verseghy által használt dallamforrás szerepel: a Klavierliedek és Mozart–Schikaneder Zauberföltéje esetében azok adatai (zeneszerző, szövegíró, cím vagy annak hiányában sorkezdet), egyébként csak a zeneszerző neve (Raffael). Mivel Steffan és Haydn gyűjteményeiben nem mindig van megnevezve a költő, ha az az eredeti kiadványban nem olvasható, de a Verseghy-kutatás már feltárta, akkor azt a zeneszerző után szögletes zárójelbe tettük, ha pedig máig nem derült rá fény, akkor a költő neve helyén kérdőjel található. Gyakori továbbá, hogy a darabok cím nélkül lettek kiadva, ilyenkor a sorkezdetet adtuk meg címként. A dallamforrások többsége aktív link, melyre rákattintva megnyílik az adott darab pdf-je.
A harmadik oszlopban a Szövegek kötetbeli sorszámukkal együtt az adott dallamra írt Verseghy költemények címe, vagy annak hiányában sorkezdete olvasható, alatta zárójelben pedig az a szöveg-, illetve dallam- és szövegforrás, melyből a kottás lejegyzés vagy a dallamutalás adatolható. Az azonos dallamhoz tartozó különböző szövegidentitásokat (azaz, ha ugyanarra a dallamra több önálló költeményt írt Verseghy) külön sorba vettük fel. Amennyiben a forráshoz tartozik kotta, akkor a sorszám a címmel együtt aktív linket képez, melyre rákattintva megnyílik az eredeti kiadvány, illetve az 1781-es Parnassus-kézirat esetében a kézirat pdf-je. Előfordul, hogy egy címhez tartozó forrásnak nincs sorszáma. Ha ugyanis ugyanazt a szövegállapotot kétszer is közreadta Verseghy, akkor szövegként csak egyszer vettük fel a kiadásba, mint dallamforrást viszont ilyenkor is közzétesszük. Az Uránia-kéziratban csak dallamutalások találhatók (pl. Lásd Steffan II. rész 16. Aria), az Énekek-kéziratban még az sem, viszont a benne lévő szövegeket bizonyíthatóan a megadott Steffan vagy Haydn-Klavierliedek dallamaira írta Verseghy: ezek neve és a hozzá tartozó szövegforrásszám természetesen nem aktív.
Egy dallamhoz tehát gyakran több szövegidentitás is tartozik, egy szövegidentitáson belül viszont gyakran megváltoztatta a címet Verseghy. A negyedik oszlopban ezért az adott címhez tartozó szövegidentitás-szám található, hogy a darabok keletkezés-és alakulástörténete könnyen kikereshető legyen a Jegyzetek kötetből.
A második táblázat az I. (Szövegek) kötetben megjelent 1781-es Parnassus-kézirat többségében egyszólamú, ismeretlen komponistától származó dallamait tartalmazza (70–117). Vannak köztük a közköltészetből is adatolható darabok, és vannak magas kultúrrétegből származó műzenei dallamok.
A táblázat első oszlopában a kiadásban használt dallamszám olvasható, mely a beszerkesztett kotta linkje is egyben. (A Steffantól való 110–116. dallamnál az eredeti Klavierlied dallamszámát is megadtuk zárójelben).
A második oszlopban a dallam zenei paraméterei találhatók (ütemmutató, hangnem, tempójelzés), a Steffantól származó dallamoknál zárójelben a Steffan-darab címével.
A harmadik oszlopban a dallamhoz tartozó költemények címe olvasható a hozzá tartozó sorszámmal együtt. A nem Verseghytől való darabok római sorszámot kaptak (ha ismerjük a szerzőt, akkor azt a cím előtt szögletes zárójelbe beírtuk). Magyar című idegen nyelvű szövegeknél zárójelben a sorkezdetet is megadtuk. Ha egy dallamhoz több szöveget is utalt Verseghy, akkor mindig azt a címet vettük előre félkövérrel kiemelve, amivel a dallamot Verseghy lejegyezte.
A negyedik oszlopban Verseghy énekeinél a szövegidentitás-szám,
az ötödik oszlopban pedig az adott ének Parnassus-kéziratbeli sorszáma olvasható.