MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XXIII.
Tüdőgyúladásomról.
Fenn lengő Hold! nézd mint kínlódom,
Mondd meg nekem hol fekszem én?
Ágy é, a’ mellyben hánykolódom,
Vagy a’ Koporsó az szintén? –
Nem! – Csónak ez, melly jaj a’ kétes
Remény’ és bíztos félelem’,
’S az élet’ és halál’ setétes
Hullámjain lebeg velem.

Fojtó Szirokkóknak hevétől
Asznak tüdőhólyagjaim,
’S a’ kriptáknak fagyos szelétől
Borsódznak minden tagjaim.
Szívem megett egy láthatatlan
Kéznek nyíla bélőve áll,
’S mellyem’ tsontbóltján irgalmatlan
Sarkával rúgdos két Halál.

Hová ütődöm az habokba?
Haj! melly szörnyű hányattatás!
Most a’ Kupresszusos partokba
Hol rémlet űl ’s jéghallgatás;
Majd a’ túlsó part’ lejtőjébe
Honnan barátság’ szózatit
Hallok a’ Plátánok’ berkébe,
’S Örömszerszámok’ hangzatit.

Innen savanyú Ázótjokkal
Pusztás barlangok fojtanak;
Amonnan kerti balzsamokkal
Hígabb szellők újjítanak.
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok,
Vagy egy kivégez már, vagy más,
Ájúlok, érzek, és otsúlok:
Haj! melly szörnyű hányattatás! …

Ki vagy Te, ki hószín leplekbe
Felém mosolygva közelítsz,
’S a’ partról e’ szagos berekbe
Áldott jobbodon felsegítsz?
Te, főldi bíztossa az égnek
Arany Gyógyúlás! Te a’ nagy
És bőlts Teremtő tehetségnek
Halandó Leánya! te vagy.

Te illetéd ró’sás újjoddal
Mellyemnek rokkant boltjait,
’S elinditád pillantásoddal
Az élet’ dobbanásait.
Már lelkem új Feniksz’ módjára
A’ lángok közzűl élledez;
’S gyengűltt ujjom’ pattanására
Kis lantom újra zengedez.

De te repűlsz? – mind tűnnek – mennek –
Minő derűlés ez, nagy Ég?
Sándorffym űl ágyamnál … ’s Ennek
Köszönhetem hogy élek még?
Zendűlj, ekhózz, esti tsendesség!
A’ hála engem’ dalra ránt.
Telly bé, kettős szent kötelesség
Az Orvos és Barát eránt!!