MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Versezet
Mellyben (egy tudva lévő, és sokak el hervasztására még most is életbenn Lévő féreg által fel bosszantatván) a’ Fatum ellen el ragadatva ki kelni látszatik Cs V. M.
*

Hogy ki ? és mi vagyok? mit kell itten tennem?
E’ Tigrisek, ’s majmok köztt miért kell lennem?
Mi fő czélja van bennem az Istennek?
Hogy éngem teremtett, mi az oka ennek?
Hát a’ szív nyögése tettzik ő Fűlének,
Ez é*
Az é az-ból jav.
az ő Nevét magasztaló ének?
Hát őrűl ő rajta, hogy nyomorúlt lettem?
Hogy nyögök, hogy sirok? – Óh miért születtem!!!
Dühösködj vad szélvész, dühösködj mejjembenn
Lobbanj fel emésztő Láng búsúltt szívem benn.
Mit? – hát a’ Féregnek a’ tapodó Lába
Alatt nem szabad e’ reszketni kínjába?.-
Hogy az embert vagy az Angyalok nevessék
Vagy a’ Vad állatok prédájául essék
Egy búsos Istenség, bosszúlt haragjába
Mezítelen veté bé-e’ nagy pusztába
Itt fetreng azok köztt, kiket a’ sors véle
Az élet’ kinjára méltóknak itéle.
Jajgatás éltének első jelensége
Jaj annak folyása, Jaj közt jő el vége
Óh Te közép állat kevély halandóság!
Óh Te tökélletlen, ’s nyomorúltt valóság
Halgass a’ Teremtő Menydőrgő szavára
Hald mit bizott az Ég leg főbb Angyalára1
t. i. mikor a’ Világ teremtetett
„Nézz úgy mond e’ főldnek széles Térségére,
„Nyűsgő Teremtésim messze seregére
„Menj el, és lebegj le nyájasonn hozzájok
„Terjeszd ki óltalmad’ szárnyait reájok
„Adj jó öltözetet minden nemű vadnak
„A’ minek csak ég Főld, ’s Tenger helyet adnak
„Adj serényt az erős oroszlány nyakára
„Fűzz kérget a Fának izmos derekára
„Füzz puha toll ágyat a’ hattyú hátára
„Adj pitykét és Pánczélt a’ hal derekára
„Őltöztesd a’ Békát kerek paizsába
A’ hernyót is sződd be csendes pupájába
„Csak az én Képemre teremtetett állat
„Légyen mezítelen, ’s nyomorúlt ’s útálat
A’ végre hajtásnak Angyala e’ szókat
Hallvánn meg gyűlőle minden Halandókat. -
- ’S tőle mind azt nyertük öltözet helyébe,
Hogy éljen a’ szégyen kinos érzésébe.
De bár tovább nézd meg minden jelességét
Nézd meg gondos szemmel az ő elsőségét
Mely által magát a’ Teremtés’ Királya
Hiú okossággal leg főbbnek csudálja.
Az észt – Oh e kóldus kevélység szózatja!
Ditsekedő hangal miképp harsogtatja.
Jaj néktek bolondok! a’ kik e’ bálványtok’
Csalárd óltárára égő Tömjényt hánytok.
Holott ez Titeket éltetek folytába
Hurczol a’ Tévelygés vak Labyrinthjába
Még a’ halál álma köztt is tanit élni
’S a’ nem lételbe sem hágy nyugtot remélni.

x x x

Az Állatok halált, ’s jövendőt nem várnak
Gond ’s reménység nélkűl kedvek telve járnak
Édesdedenn esznek Gyilkosok’ kezéből
Nem gyanítnak veszélyt társaik véréből
Tsak Ti2
(Ironia.)*
Sor melletti jegyzet.
Óh bóldogság! Ti néztek előre. -
A’ lassú halállal terhes jővendöre
Csak Ti óh nyomorúlt emberek tudjátok,
Hogy és gyakran mikor jő el vég órátok
’S hogy míg még az élet napjai el telnek
A’ gyászos koporsónn túl képzeltt Lételnek
Rettentő jajait jókor esmernétek
A’ pokol kínjait még itt rettegnétek
A’ Revelatio borzasztó Világa
Szivetekenn egy újj mérges sebet vága.
Ez az örök Létel képzeltt országába
Mikor vezetgeti Lelkedet; utjába
Oly rémisztő titkot ád tudtára annak,
Melyből rá milliom kéttségek rohannak
„Köztök vagyok é én? a’ Választottaknak
„Kik a’ menybenn az Úr Tornácziba Laknak
„Vagy tettszéstekre óh Leg főbb Istenségek
„Majd az örök Kínok Lángjai közt égek
Igy játékja vagyok a’ Fő Valóságnak
’S örökké nyomorúltt Tagja e’ világnak

x x x

Nézd az ősz hagyomány által fel fedezett
Tudomány mely kinos kéttségekre vezet
Ember! Te e’ Világ okoskodó bőltse
Itt van bőltsességed gyönyörü gyümőltse
Költött Dolog, ’s álom kis gyönyörüséged
Gyáva az értelmed, csalárd bölcsességed
Egy más világ, mellyet még nem esmer senki
Egy gyászos sír, melybe,*
A be ben-ből jav.
vitetik minden ki
Ez tehát az a’ nagy külömbség határa,
Mely az állatoktól téged kűlön zára

x x x

Még alig szűletett a’ bárány, már őrűl
’s ugrándozva jádszik édes Annya körül
Alig lép a’ csirke ki a’ nap fényére
Rá talál egyszerre kis eledelére
Csak a’ Teremtésnek Dísze! nem tud menni
Ennek kell tanulni mind járni mind enni
De ha ma a’ szűkség arra indította
Hogy egyék, ’s a’ példa járni tanitotta
Már hólnap az Égnek csillagait méri
’S kerengő útjába a Napot kíséri
Egy örök lételről ébrenn is álmodik
Okoskodik, Lármáz, nyög, és imádkozik
Sőt ez, és az örök létel határába
Vont ércz falakonn túl lép vakmerő Lába
Csak e’ remek állat’*
Az első l és az aposztróf utólag, más tintával írva.
dühösködő mejje
A’ Vad indúlatok Langoló mühelye
Itt készűl a’ halvány Irígység*
A g k-ból jav.
kék mérge
Itt nő az álnokság bosszúálló férge.
A’ Fösvénység és a’ kevélység hagymássza
A’ nyomorúltt Lelket kémélletlen rázza
Hát a’ bujálkodás, dühösség dagájja
’S a’ halál félelme, hány ízbe zilálja?

x x x

Csak fogok és körmök van az állatoknak
Ezzel álnak ellent meg bántatásoknak
Szók, nézés, Kard Puska, méreg a’ fegyverek
Mellyekkel gyilkolják egymást az emberek
A’ barmokat csak a’ víg tavasz súgára
Ébreszti fel nemek szaporítására
Az erőtlen ember telyes életébenn
Egy oly fulánkot hord Langoló erébenn
Mely magát Létele gyökerénn hízlalja
’S az élet leg betsesb’ nedvét így fel falja
A’ mely neki gyakrann már gyermek korába
Lassan őlő mérget ád be méz formába
Csalárd virágot hint a’ sir ösvénnyére
’S ezenn csalja őtet a’ halál révére
Ha egy ősz az örök gyilkolást meg úszta
’S nyomorúlt életét nyóltzvanig el húzta
Ettől kérdjétek meg, valyon valójábann
Élt é e’ huzamos idők le folytábann
Számláljátok ugyan mi marad belőle
Ha arról szorosan számot vesztek tőle
Meg fogjátok látni, hogy az is mit ére
A’ mi kevés maradt valódi éltére

x x x

A’ Gyermekség’ első Tíz esztendejébe
Meg csalta élete egy nyólczadrészébe
Hosszas életének utólsó nyóltzadja
Az elsőt semmibenn felyül nem haladja
Már ekkor Kín éltűnk, Komor, tehetetlen
A’ test, elme, Lélek, haszonvehetetlen.
Ekkor el jő osztán az óhajtott halál,
’S már rajta csak hatvan esztendőket talál
Mit? Óh felénnyit se, mert fele éltének
Dézmáúl ment a’ lágy álom Istenének
Felénn a’ fájdalmak, és sok nyavajáknak
Magzati egyforma jussal osztozának
Úgyvan, ha éltednek reggelét át sírtad
Ha a’ dél szikrádzó hevét alig bírtad
Óh ekkor rád lankadt élted ujjítása
Helytt’ gondot hoz élted’ bealkonyodása
Mikor az életnek, e’ sors játékának
Elsőbb Felvonási már mind le folyának
Lelj egy olyan embert, ki panaszt ne szóllna
A’ ki vóltt sorsával meg elégedt vólna
A’ vólt kívánságot ujjabbak váltják fel
Ezeket meg ujjabb fájdalmak bontják el.
Csak azt kérlek mennyi nyomorúság nyomja
Mely kegyetlen azon a’ kinok ostromja
A’ Kit a’ gyülőlség, ’s üldöztetés jajja
Közt csak egy Baráti szív sem vigasztalja.
Mikor kenyerét csak könnyekkel ásztatja
’S mikor komor éjjét csak villám hasítja
Mikor az írigység, és a’ balítélet
Miatt pokollá lett rá nézve az élet.
’S még is a’ halálnak önként kivánása
Az ember szívének titkos hazugsága.
Különözö bolond, Fantaszta a’ neve
A’ vad gyülölségeknek ki tárgyává Leve
Ha kéttségbe esés a’ Lágy Szívet vérzi
’S egy szegény fájdalmit élesebben érzi
Mikor a’ szegénység csendes Kunyhójába
El fogódik szívem szánakozásába
Mikor egy valamely ember társam jajja
Szememből a’ Könnyek özönét ki csalja
Mikor a’ mim vagyon fel derűlt Lélekkel
Osztanám meg az ok nélkűl szegényekkel
Istenem te tudod, érzem azt szivembe
Valamit a’ Könnyek jelentnek szemembe
De a’ szívek mellyek értz Testbenn*
A Test szó olvashatatlan betűkből javítva.
hevernek
Látják; de nem hisznek még is az embernek.
Hitván jegyzéseket tesznek jó szívemre
Rosz magyarázatot cselekedetemre
Mikor az alatsony huntzfutság a’ Pólgárt
Nyomja, ’s a’ szegénynek az igazság is árt
Mikor a’ gazdagnak a’ Plutó Zászlója
Minden dólgaiban hiv bóldogítója.
Mikor a’ születés, ’s a’ rang méltósága
’s az alatsony arany mindenhatósága
A’ Vakmerő vétket meg menti magától,
A’ bosszúló Villám, méltó haragjától
Mikor a’ meg gyílkolt virtus vég nyögése
Az Imádott arany bájoló pengése
Együtt hangzanak fel a’ Virtus szájából
’S könyeket csafarnak a’ nem érző fából
Mikor egy dobzodó Vendégség, pompája
Által ketté törik a’ Bíró Páltzája
A’ fontot Le nyomja az igazság czélja,
Viasszá válik az Astrea aczélja
Mikor egy Királynak hiú Kegyelméért;
Egy bájos szerető megejthetéséért
El adják, óh szegény! a’ szűz igazságot
Vétekkel fedik bé a’ szín hamisságot
Óh hát ti nagy Lelkek, kérlek próbáljátok
A’ Virtus veszéjét szívből sírassátok
„A világ (ezt fogják nevetve felelni)
„Nem Ideal, nem kell ellene ki kelni
Óh; csak égj hát szívem szótalan fájdalma
Ez után se legyen Lelkemnek nyugalma
Átkozott légyen a’ Világ, ’s ennek jaja
Átkozott az ember; a’ viperák faja.
A’ kik között ha tudsz hazudni, gyalázni
Tettetni, ’s fő képpenn a’ Virtust alázni
Ha tudsz hizelkedni, ’s a’ rágalmazásnak
Szavát által tudod szépen adni másnak
Ha kit ma öleltél Testvéri Karokkal
Hólnap azt megölhedd a’ Több gyilkosokkal
Ha a’ fiút Attya vérébenn fereszthedd
Testvérjevel a’ jó Testvért öszve veszthedd
A Kegyesség színét ha rád tudod venni
Ezek mellett így te, jó ember fogsz lenni.

x x x

Óh mert ki adhatja visza lételemnek
Leg első óráját Teremtetésemnek
Mikor még emberi éltem’ csirájábann
Nem tudva lappangék*
lappangég em.
valamely plántábann
Mikor öröm ’s kinok nélkül minden reggel
Ki nyíltam, mint virág a’ nyájas meleggel
Míg nem egy kérődző állat utóljára
Plánta életemnek végére nem jára
Igy mind*
A d t-ből jav.
tápláló nedv, Téjjé, ’s vérré váltam
Az éngemet evő férget így tápláltam
Elsőbb állapotom el vétetvén Tőlem
Embert nemző erő szármozott belőlem
Mely a gyönyörűség dühős hagymázzába
Nemze, ’s bé vetett e’ nyomorult hazába.

x x x

*
Az itt következő négy sor előtt + jel áll.
Végzés!!! mért nem lehet Te veled perelnem
Óh miért nem lehet ellened ki kelnem
Meg eggyeztem é én planumod titkába*
A mádosik t d-ből jav.
Teremtetésembe, ’s élet kínjába
Mikor a’ Légyen szót ki mondtad felőlem
Teremtő! óh kérlek, meg kérdted é tőlem
Hogy én e’ maroknyi gyönyörüség mellett
Melyet Mindenható Lelked rám Lehellett
Akarok é élni e’ jaj világábann
Szünetlenül égni, e’ kínok kohábann
Jobb lesz é ki jönnöm a’ semmi méhéből
A’ magam nem tudás csendes éjjeléből
Hogy itt lassan lassan gyötrödjem, ’s egészen
Az újjabb újjabb kin végre megemésszen
De hát Kegyelemért kell é ott Kóldúlnom
A’ hol a’ tartozott Jushoz szabad nyúlnom
óh nem – még szenvedek, panaszim el zárom
És Tőled tartozott Jutalmamat várom
Adós vagy Te nekem halhatatlansággal
Nézd kívánom Tőled nyúgott bátorsággal