Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Közönséges dolog az Authoroknál Előljáró^* Beszédet írni: de még közönségesebb az Olvasóknál semmi Praefatiót el nem olvasni.

  Mind a’ kettőnek kell okának lenni: mert^* elégséges ok nélkűl szintúgy nem lehet a’ Világon semmi is, valamillyen lehetetlen, hogy a’ Praefatio azon egy időben Praefatio is legyen, ne is. (Nagy két, Igazság! Mellynek felkapatása annyiba került a’ Hálai Számkivetettnek, mint módiból^* való kimustrálása,^* amaz^* Északi Gondolkodónak!) Lássuk hát^* mindeniknek az okát.

  A’^* Könyvíró Praefatiót tsinál többnyire ezen két okból: 1, vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a’ munkáját ennyi ’s ennyi esztendők alatt, éjjeli nappali fáradhatatlan Munkával, ennyi ’s ennyi Irókból, szakadatlan^* elmélkedéssel ’s a’ t. dolgozta^* ki; ez Németországon Charlatanságból, másutt igen tsak kevélységből esik meg: 2, vagy alázza Munkáját, csekélységét emlegeti, botsánatért kunyorál,^* ’s mégis a’ végén halárúló Kofa modra húzalkodik a’ rongyos lelkű Zoilussal; ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talám^* gyakorlottabb is. – A’ mi engemet illet Nihil mihi arrogo, quam quam nec derogo quidquam; nem hánytatom magamat, mert az, hiuság! de^* nem is alázom ám, mert az meg, alatsonyság!

  Az Olvasó elfordítja az^* Elől járó beszédet;^* mert 1, vagy megúnta már az említett két hibával rakva levő^* Praefatiókat: vagy 2, haszontalannak tartja az udvaron való bémenetelt, mikor az ember a’ kert alatt is elkerűlhet, ’s az ablakon is bészolhat. – Még a’ ki rá veti is a’ Praefatiok olvasására^* a’ fejét; beléjek^* unatkozik; mert azok^* többnyire csendes és házi beszéllgetés formára vagynak írva, ’s többnyire mind egy a’ foglalatjok.

  ^*Ezen az okon, én minden^* Előbeszédemben kettőt tsináltam: 1, Valamelly interesszant materiáról való értekezést iktattam belé: 2, Nevetséges, csípős, és eleven beszédbe öltöztettem: hogy amaz az értelmet, ez^* pedig az érző elmét mulattassa, ’s az olvasó meg ne állhassa, hogy Praefatiomon végig ne menjen, a’ midőn osztán mind én rám, mind ő magára nézve az a’ jó háromlik, hogy Munkámat abból a’ szempontból fogja nézni, a’ miből én ohajtom. –

  Ez a’ kűlső Tornátz, mellyben annyit végeztünk, hogy hosszas és Szatirai Előbeszédjeimen többé, Édes Magyarom! meg nem ütközöl: most menj bé az Előszálába, ’s ott bővebb^* Discursusra várattatol: Mulasd ki ott magadat, rakd^* le criticus páltzádat ’s philosophus köpenyegedet: és akkor szívesen lát magában a’ Szálában Dorottya, és az egész Fársángi Compania. Magamat ajánlom!^*

  Minden mondani valók köztt legelsőnek tartottam, hogy ennek a’ Versezetnek, melly a’ maga Nemében^* Magyar nyelvünkön első Próba, eredetét, okát, és alkalmatosságát előadjam. Somogy Vármegyében lakám 1799ben és szerentsém vala sok vídám Házaknál esméretségben lenni. Előhozódtunk eggyütt másutt az időjárásáról, a’ télről, a’ fejér vagy fekete Karátsonról ’s több effélékről, a’ mi a’ mindennapi beszéllgetésnek vagy kezdete, vagy pótolója szokott lenni. Illyen Intermezzo^* ritkán esett meg, kivált ha vegyes volt a’ Társaság, hogy elő ne jött volna a’ Fársáng.^* Látám, hogy erről kivált a’ Szépnembéliek nem éppen tudnak részvétel nélkűl szólani: látám hogy nagy részént sajnálkoztak, hogy olly rövid időt szabott Kalendáriomjok az^* Országos bohóskodásra: láték egy két Öreg Szűzet is, a’ kiknek magok viseletjek még nevetségesebb volt, mint kűlső formájok is.^* Azonnal feltevém magamban, hogy a’ mit egy vagy más Személyben, nem tsak akkor, hanem telyes életemben, nem tsak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam Horatziusi Sóra valót, azt egy (a’ maga nemében ám!) tökélletes Ideálban^* kőltőképpen előadom. Így lett Dorottya. Ennek a’ képzeltt személynek munkálkodást is (actio, Handlung) kívántam adni, hogy az interesszéjét a’ Versezetnek^* azzal is neveljem; melly czélra^* azt kőltöttem, hogy az én Dorottyám nem tsak szívében, hanem személlyesen^* is kikél a’ Fársáng ellen, a’ kit szinte úgy felvettem^* Idealis Személynek. De mi lett volna belőle, ha az én két Ideálom egymás ellen kikelvén, egy kurta Duellumra ment^* volna ki? nem lett volna az egész Mesézetnek kifejtődése (evolutio Fabulae) igen eggyűgyű? Vagy Dorottya kikarmolta volna Carneval Úrnak mind a’ két szemét, vagy ez a’ vén^* Mamzelt^* ölön kapta volna, ’s úgy vágta volna a’ hóba hogy – Kellett hát tennem Mellék személyeket, mellék képeket, ’s Epizodákat. Így a’ Mesézet is tarkább,^* a’^* csomó is többszeres, a’ kibontása is tartóztatóbb lett. Belékeverednek a’ dologba majd minden Dámák a’ Dorottya részire, ’s majd minden Gavallérok a’ Carnevaléra: sőt hogy az Epopoeiában annyira kedvellett Machinák is; az^* álmálkodásnak nagyobbítására, melly a’^* Vitézi Versezetnek fő tzélja és vége, ki ne maradjanak, részt vettek^* a’ történetben Éris, Fáma, Vénus, ’s a’ t. Illyen^* móddal kerekedett osztán egy magános gondolatból, egész Kőltemény, mellynek továbbá egyéb hijja nem volt, hanem hogy Képekkel, Festésekkel, Beszédekkel ’s több effélékkel^* színt és erőt nyervén magának,^* versekbe öntettessék. Nem História hát ez; annyival inkább nem Pasquilus, melly élő individuumokat sértegetne; sőt nem is Szatira, noha ez utolsónak tulajdoniból, valamint minden Comicum Poema a’ Világon, egy kis lelket költsönöz magának. Semmi magános történet, (az egy Fársángról való gyakori Discursuson kivűl, a’ mit az előbb már említék) nem adott erre alkalmatosságot, vagy matériát. Még annyi valóság sem vetett ennek a’ Költeménynek csak akkora talpot is, mint a’ mennyire fundálódott akár a’ Tassoni elragadtatott Vedre, akár a’ Boileau Pulpitussa, akár a’ Pope’ Vuklija. Három dolgot találhatnak az Olvasók egész Versezetemben ollyat, a’ miből a’ valósággal megtörténtt^* históriára gyanút tsinálhatnának. Első az hogy az időt, a’ mikor a’^* Fársángi állapotok estek, a’ Poéma’ meneteléből nyilván kijön.^* De azt én nem is tagadom, hogy 1799^* ben írtam, ’s a’ dolgokat is arra a’ télre kőltöttem. Akkor volt a’ Fársáng – óh szomorú folyása az esztendőknek! – ollyan kurta^* mint a’^* Vigánó’ leányinak a’ derekok. De azon a’ télen esett é efféle Bál, vagy efféle história, a’ mit^* nékem csupán csak versekbe kellett volna minden kőltő tehetség nélkűl foglalnom?^* arrol szóljanak^* az egész tántzoló Publicumnak mind a’ két renden lévő érdemes tagjai. Második az, hogy a’ Tartomány, a’ Helység, sőt a’ Ház is praecise ki van téve, ahol a’ Dorottyai intrigák estek. „Somogyban! Kaposvárott! a’ Hertzeg’ Kastélyában! Mégis csak kellett ebben valaminek, annak, lenni. Miért itt, és praecise itt, ’s nem másutt, akárhol, egyéb helyen? de, itt és éppen itt…” Kérem alázatosan; a’ Hold ugyan elég tágas lett volna, és^* ott az eggyűgyűk állítása szerént Dávid hegedűlvén, nem^* lett volna szűkség a’ Toponári Zsidókat is Pégazus’ szárnyain felszállíttatni: de én főldi,’s különössen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy némelly nemzeti vissza éléseket inkább megróvhassak. A’ főldön kellett hát Játékomnak néző helyét felütni, és átalán fogva Nemzetemnek lakóhelyében valahol. Ha csupán^* az^* üres álmélkodás lett volna a’ tzélom, jutalmamat pedig abban helyhettem volna, hogy Szabadházy^* Uram azt mondja Költeményemre,^* hogy ennye az illyen attának be’ szép esze van, Ugyan hogy tud már illyen ördög portékákat ki gondolni! vagy hogy Háromvőlgyi Úr úgy elandalodjon rá hogy egy^* pípa dohányja tízszer is aludjék az alatt; az asszonyság pedig a’ sok^* csudafestésel^* majd minden éjjel^* vele álmodjon: Már ugy bezzeg jöttek volna ám gyönyörű Scénák,’s a’ gyönyörű Scénákban^* gyönyörű Peripetiák! – Csak végye az emberi Lélek méltó képzelőre! Egy híres réz erdő túl az Operentián – egy kerek erdő, mellyben ezűst madarak szóllanak – ez még semmi: de abban osztán egy arany vár, melly kakassarkantyún forog – még az is mind semmi:^* hanem a’ tűndér Királykisasszony, a’ kinek minden pillantatjára^* Orientalisi gyöngyök peregnek – – hohó, ez már nem lári^* fári! Hát még a’ szép^* Királyfi,^* a’ gyémánt buzgánnyal,^* a’ tátos lóval? ’s több illyen Jelenések szinte az Akastyáni Hegyig, melly 50 mértfőldről, az egy erőss Griffmadaron kivűl, mindent magához szippant? – – –^* Már illyen Románokat talám 8 lovas Debretzeni Szekérrel^* is lehetne a’ Pesti ’s egyéb vásárokra vitetni, mint a’ Lipsiaiakra a’ sok Feengeschichteket mit einem saubern Tittelkupfer:^* Már az ollyan Költemény nyalatná magát mint a’ méz, de a’ Szatira vajmi nyögve nyelő Orvosság. Akárhogy légyen, én nekem Hazámban kellett a’^* kőlteményt helyheztetnem:^* hogy pedig ennek^* egész Situatióját Somogy Vármegyébe választottam, az nem azért esett, hogy a’ sokszor említésbe jött absususokat ott találtam volna fel legjobban, éppen nem; abban a’ Nemes Megyében,^* mellyre én mindenkor Idylliumos elmerűléssel emlékezem, a’ barbarismusnak sints helye, de a’ Luxusnak vétkesebb neme^* sem verhetett még^* fészket. Nemesek annak Urai, mint mindenha valának^* ’s tellyesek a’ Nemzeti buzgósággal. Egy Szécsényi^* Provinciájában mit találhatna az ember Satyrára valót? „Node kérem hát, csak kellett valami okának lenni a’ Somogy’ választásában – tsak^* ok nélkűl a’ Poéta sem tsinál valamit.” Sem^* több, sem kevesebb okom nem volt; mint az, hogy akkor ott laktam. Azomban^* ha mindjárt Zágor Vármegyét, vagy Berzentze és Bodrog Vármegyék kőzűl akármellyiket választottam volna is Stzénáúl; csak fenn maradt volna az előbbi Kérdés, hogy mit vétett Berzentze Vármegye ’s a’ t? Csak ollyan Kérdés az, hogy Mulató Személyim közzé mért vittem muzsikálni in specie a’ Toponári Zsidókat, és nem a’ Keszthelyieket vagy^* Nagy Cahiroiakat? Harmadik, a’ mi valamelly^* igazságra való tzélozásomat gondoltathatja; ez, hogy mind a’ Gavallérok, mind a’ Dámák köztt ollyan characterek, beszédek, ’s környűlállások találtatnak, mellyek igen nagy praecisióra^* mutatnak. Örűlök ha úgy van; sőt ha ezt sokan ’s kivált nagy bélátású Olvasóktól hallom, eltalálom bízni magamat. Minden szép Tudományoknak és Mesterségeknek, jelesben a’ Poézisnak is, fő^* végek az Ámúlás, (Täúschúng) ha t. i. eleven és természeti előadásunkkal az olvasó,^* szemlélő,^* vagy Hallgató Képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy az^* a’ mi költött Scénákba vagy indúlatunkba; mint valamelly új világba, a’ maga realis Situatiójából általvarázsolhatjuk. A’ ki tehát azt hiszi, hogy az én Poémámban leírott Személlyek^* lehetetlen hogy valóságos és élő Valóságok ne lennének, ’s hogy a’ tőlem előadott^* történeteknek, nem másoknak hanem igazság után^* írottaknak kell lenniek; Az,^* minden betsűlettel – engedelmet^* kérek a’ technicus terminusról – elámúlt; és én minden bizonnyal, legalább Ő rá nézve – poéta vagyok. Mert az egész Nemes Vármegyében, mind azokat valakiket esmérni, ’s tőlök esmértetni szerentsém volt, tanúbizonyságúl^* hívom,^* hogy az egész tartományban, a’ Balaton és Dráva partjai köztt, egyetlen^* egy Személyt sem találhatni, a’ ki az én Leírásommal és mesémmel megeggyezne: tanúbizonyságúl hívom a’ Muzsákat, kitsinytől fogva nagyig, Cliótól fogva Uraniáig mind a’ Kilentzet, – pedig kilentz Dáma^* köztt tsak nehéz titkot tartani, – hogy az egész Poémát mind magok Dictálták kit Csökölben, kit^* Hedrahelyen, a’ melly két faluban^* pedig hogy mentségemre ezt is felhozzam, egy Dámát sem találtam, a’ kit^* ideálnak felvehettem volna; sőt a’ Dáma név is olly idegen az ittvalóknál, hogy én egyiknek sem mernék ezzel a’ névvel tisztelkedni. Más az, hogy én Kaposváron mind öszve is egyszer voltam életemben, akkor is^* betegen és cura kedvéért; a’ Hertzeg’ Kastélyában pedig soha sem voltam, és még^* annyit sem^* tudok róla, mint az Első Konzulnak St. Cloudi Palotájáról. „Hogy tudom hát még is leírni?” A’ Mátyás Király Palotájáról Fűsűsné is tud beszéllni valamit, ha járt valaha benne: de Poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni ’s képzelni tudjon az ember. Legpraecisebb látszik le írva lenni^* a’^* Carneval Kaposba^* való bémenetele,^* vagy az Einzúg. Ezt azután szúrtam belé, mikor már az egész Poéma el volt készűlve: ezzel fényt és pompát akartam a’ Történetnek adni,^* vévén az ideát, a’ N. M. Főispány^* Ő Excellenciájának^* béiktatásakor tett^* solennitásból, melly az előtt való nyáron esett. De ha valaki az én Farsangi Colonjaimnak vezérit, az akkori Vezér Urakból akarná^* kiókumlálni, nem tudom, hogy’ találná fel a’ Martzali Osztályban Madam Cserházijnét? – Értenek engem, a’ kiknek illik. – Egyébaránt nem szűkség apologizálnom; négy esztendő olta esmérik sok Úri rendű Urak és Asszonyságok ezt az én tréfa Versemet, elégnek olvastam fel magam is némelly víg Compániákba, elégnek meg van Kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel^* fogadták, senki benne meg nem ütközött. Legnagyobb^* Jutalmam egy két katzaj volt, legnagyobb bűntetésem pedig egy két legyezőleggyentés. Ez egyik sem dűjti el a’ tornyot; valamint maga sem az^* egész Dorottya, vagy a’ Dámák’ diadalma a’ Farsangon, ha mindjárt még tizszer volna is írva IV Könyvben. – Mégis képzelem, hogy találkozni fognak ollyan Nénék, a’ kik vagy itt, vagy amott megbotránkoznak vagy ebbe, vagy amabba: hja! a’ hajlott időnek^* tulajdona a’ botorkázás,^* és bajos dolog a’ dolgokat tisztán és^* magok formájokban^* látni pápaszemen, vagy hogy a’ Génus ellen ne hibázzak – mamaszemen. Képzelem más oldalról azt is, hogy sok Húgak mint fognak tetszeni magoknak, mikor a’ szép szemek, ortzák, kezek, a’ Szerelem’ diadalmi, ’s több effélék íródnak le, hogy dagad győzni vágyó szívek, hogy futnak majd^* a’ Tükörhöz, majd a’ Toiletthez – ’s mit látnak? amaz elsáppadva kuncsorog^* ennek liliomiért ’s^* rózsáiért. Semmi! ez mindennapi dolog, a’ Világ magától megy.^* Ájulnak^* a’ Stutzerek truppjai^* egy Nimfa előtt, kire sem^* a’ Bába sem édes Mámikája nem nevetett: a’^* rómánokból lepáriáltt Levelek szinte ontják a’ temjén füstöt^* a’ Carmin Istenasszonynak. – – De elég a’ Szatirából; a’ folyóbeszédben hamarább megneheztelnek^* azért, mint a’ versekben. Azt mondám az elébb, hogy ez^* a’^* Poéma, nem Szatira; most is azt mondom, hogy^* nem Szatira ez a’ Poéma. Mi hát? – Epopoeia Comica.^* – Mi? – Poéma Heroico-Comicum. – Mitsoda? – Már ez Frantziáúl is, olaszúl is, csak illyen formán hangzik: tehát németűl magyarázom, Comisches Heldengedicht. Magyarúl nem merem a’ nevét addig mondani, míg részenként^* okát nem adom. – Hátúl kezdem fejtegetni. Versezet; már régen meg van téve annak, a’ mire ő jó, hadd tégyen^* hát nálam is Carment; mint Poéma Kőlteményt, bárhogy kiáltsanak, a’ kiknek vagyon szájok, idejek és kedvek a’ kiáltásra. Vitézi:^* ezt jobban szeretem a’ Bajnokinál a’ Heroicum kitételére; noha nem ragaszkodom belé makatsúl.^* Sem a’ Vitéz, sem a’ Bajnok nem tészi ki eléggé a’ Héróst; míg nem akarjuk. Eggyezzünk meg valamellyikbe ’s mindjárt Héros lesz akár a’^* Bajnok, akár^* a’ Vitéz, és csak azon a’ betsűletes úton, a’ minn a’ Németek Heldje.^* Mi a’ valóságos Hérós,^* mi a’ Hérósi tselekedet, ’s^* miben áll a’ heroicum poémának^* termete, az nem Fársángi Discursusba való. Irtam erről az Árpád^* nevű Heroica Epopoeiámnak rövid Rajzolatjában és Kritikájában, melly reménylem tavaszra kijöhet. Addig a’ tudni kívánó Ólvasótól egy kevés várakozásra kérem. Furtsa; ez nékem annyit tesz, mint Comicum, az Árpádra írott Kritikámban ennek az elnevezésemnek is okát adom; ’s kérem, hogy a’ kik benne megtalálnának ütközni, függesszék fel addig Recensiójokat, míg az említett Kritika^* köz kézre kerűlhet. Ott az Epopoeiának tudományját bőven elő fogom adni; most tsak arról szólok egy keveset, millyen móddal kívántam légyen ezt a’ Dorottya nevű furtsa Epopoeiát annak formájához alkalmaztatni. A’ Vitézi Epopoeiában már sok próbát tett hadi^* dolgokban gyönyörködő Nemzetünk, mellyek között a’ belső Érdemre nézve legderekabb Gr. Zrini^* Miklósnak, ama’ szerentsétlen Vadásznak, Adriai Tenger’ Sirénája, mellyet Vitéz Nagy Apjának, a’ Szigetvárban elesett Gr. Zríni Miklósnak tetteiről szerzett, és a’ mellyet, minthogy csak kevés és nem kapható régi rongyos Exemplárban lappang a’ nagyobb Bibliothékákban, szándékozom Árpád^* kidolgozása előtt historiai és aestheticus^* Commentariussal kiadni, ha az Isten egésségemnek és csendes életemnek kedvelénd. A’ közép vagy bajnoki Epopoeában már nem tsak próbákat^* hanem valósággal szerentsés Darabokat is mutathatunk anyai nyelvünkön.

  ^*A’ furtsa Epopoeia még az, a’ mellyben egy két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk; de eredeti próbát még nem tettünk.

  ^*Ez az a’ Dorottya, mellyel én Poétai Litteraturánknak ezt a’ hízakját bétőlteni igyekeztem. Ebben az^* Actio, vagy a’ munkálkodás, a’ mit Mesézetnek nevezek, a’ Deák Fabula után, kőltött, a’ mint oda fellyebb előadám; kőltöttek^* benne a’ Characterek is, mellyeknek^* főrégulája az úgymondatott Verisimilitudo, (Wahrscheinlichkeit)^* az az, hogy a’ dologban semmi képtelenség ne légyen, ’s az olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett.^* Ezt én is szemem előtt kívántam tartani. A’ Comicumnak^* természete ugyan megengedi, hogy a’ dolgot egy kevéssé nagyítsuk, melly^* nagyitás (Uebertreibung) a’ Komikus poétának tzélját, ’s az ő Munkájának bényomását hathatosabban segíti. Én is tehát néha a’ Személyek’ Karakterének egyes vonásait, ’s a’ különös Történeteket szaporítottam, halmoztam, nagyítottam; a’ Képeknek Kolorítját ragyogóbbá, erőssebbé tettem:^* hogy így a’ festés elevenebb és béhathatobb legyen, de^* még^* is képtelenségre ne fajúljon el.

  ^*Epopoeiámnak^* meg kívántam adni az Egységet is, azaz, hogy a’ benne végbe vitt Cselekedet egy és simplex Actio légyen, és azt az Olvasó elméje egyszerre könnyen felvehesse és végigláthassa:^* melly is rövideden ebben áll, hogy Dorottya a’ maga Leánytársaival fársángi társaságba lévén, Carnevalra ’s az Ifjakra a’ tőlök vett bosszú miatt megharagszik, ellenek hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénus leszáll^* a’ maga egész pompájában ’s őtet és a’ Dámákat^* kívánságoknak czéljaira nézve megnyugtatja ’s amazok eránt megbékélteti.

  ^*Ezen fő Actio mellé Episodákat is tettem, azaz ollyan melléktörténeteket, mellyek a’ főtörténetnek természetével megegyeznek, és származásokat mintegy amattól kölcsönzik; és annak Interesszéjét, béhatását ’s egész fényjét nevelik és segítik. Illyen Epizoda, a’ többek köztt, a’ Kaposvári Ebéd, a’ Tántz, és a’ Lokajok ’s Szobaleányok köztt esett kűlső csata, melly utolsóval, mint valamelly umbrával akartam a’ Galánt csatának fényjét, felemelni, ha pedig Olvasóm alatsony történeteket ’s egy Gergő hajdú szájában konyhai szókat talál, jusson eszébe^* hogy a’ Dramaticában is vagyon^* Niederkomisch, Possenspiel, Opera buffa, Intermezzo, ’s holmi Monodrama, Duodrama, ’s a’ t. Lessz, a’ ki ezekben több kedvet talál, mint a’ Cythere pompás megjelenésében és Oratiójában; lessz, a’ kinek jól esik ezt olvasni mindjárt a’ cselédházbéli scena után.

  ^*Az én Szerzeményemnek az Interesszéje, a’ Nemzeti Luxusnak és elkortsosodásnak^* büntetésében, ’s^* Ifjainknak és Dámáinknak csintalan sőt sokszor pajzán^* múlatságaiknak megrovásában áll.^{* *}A’^* történetet,^* melly magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos állapotot, ’s ez a’ Comicumomnak kútfeje: hogy a’ fontosság^* és az Olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó Személlyimnek,^* sok gántsot és akadályt hányok, czéljaikra való törekedésekben; melly akadályokat utóljára egy váratlan eszköz által, sőt Isteni^* közbenjárás’ útján hárítok el, hogy az addig várakozó^* ’s kételkedésben tétetett Olvasót a’ csomónak feloldása eggyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli a’ Csudálatosságot is, melly az Epopoeiának tulajdona, és a’ melly az én Epicus Versemben már a’ történetben magában is meg^* van, a’ Machinák által pedig szaporíttatik. Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett volna, a’ csomónak^* kifejtését magából a’ dologból ’s magok a’ munkálkodó Személyek által tétetni: de egy az, hogy a’ Dámáknak annyi sok praetensiójáról^* tenni^* emberi erőn felyűl vagyon, és csak a’ hatalmas Cyprusi Istenasszonynál van az^* a’ Bőség-szarva, mellyből mindnyáját ki lehessen elégítni; más az, hogy a’ visszavonást is Éris^* csinálta, a’ megbékéllést is Istenasszonynak volt illő véghez vinni.

  ^*Miért kőltöttem pedig a’ történetet Hazámba, a’ Személlyeket Magyaroknak, ’s az időt a’ mi napjainkban? annak elég okát adtam oda fellyebb. Nem lehetett volna czélomat másképpen elérni: mert a’ ki azt gondolja, hogy a’ Comica Poésisnak czélja,^* már az akár Epicus, akár Drámai, akár más kissebb Darab légyen is, csak az^* Olvasó’^* múlattatásában ’s nevettetésében áll, az, ítéletem szerént hibázik, minthogy valamint az egész^* Poézísnak, úgy ennek is főtzélja az Emberi Szív’ jó vagy rossz, nemes vagy erőtlen, okos vagy bohó voltának előadása, melly által amazt lelkesítni, ezt pedig helyrehozni iparkodik.^* Nem^* holmi sikeretlen Sententiák által érjük el^* pedig ezt a’ nemes véget, sem nem holmi oskólai száraz Declamatiók által; hanem a’ nézésre kitett Példáknak,^* ’s a’ munkálkodásba hozott érzéseknek és indúlatoknak van az a’^* béhatóbb ereje, melly által a’ Múzsák, boldogítójivá lésznek az emberi Nemzetségnek.

  ^*Hogy pedig az említett főtzélra jobban eljuthasson az Epica Poesis, és szebb formában^* bájolhassa bé magát az Olvasó Fántáziáján keresztűl, annak^* szívébe, több eszközöket is vett fel, mellyekkel élni én is igyekeztem. Illyenek a’ Leírások,^* a’^* Képek, mellyeknek a’ festés és jó elrendelés által^* nagy aesthesica erejek vagyon, illyenek a’ Hasonlítások, mellyek a’ történet előadásának, elevenséget, gyönyörködtető tarkaságot, és néha világosítást is szereznek. Stylusomat szándékoztam a’ dologhoz és Személlyhez alkalmaztatni; és hogy Epopoeám néha néha Dráma^* formát is végyen magának, ’s annál fogva még változóbb légyen, és a’ Scénák^* jelenvalóbb ’s béhatóbb^* formát^* végyenek^* magoknak, imitt amott magokat beszélltetem a’ Személlyeket, melly az olvasónak unalmát is tágítja. Vesse öszve a’^* figyelmetes Olvasó^* Bordátsnak,^* Dorottyának,^* Rebekának, Opornak, Gergőnek, és Vénusnak beszédjeit; reménylem, nem fogja azokat tzélom ellen valóknak, vagy unalmas pótolékoknak tartani.

  ^*Egy szóval: óhajtottam az Epopoeiának egész formáját, természetét és alkotását a’ legjobb Mustrák után, ebben a’ kis Munkámban is követni. Így, p. o. a’ Poémának elején, mindjárt kitészem a’ matériát, rövideden és világosan: hogy pedig az egy kevéssé sokat ígérő, magahányi, és ollyan Cyclicushoz illő, az^* a’ Comicumban^* elmehet, külömben^* a’ valódi Epopoeában szenvedhetetlen volna. Illyen Comicum a’ felkiáltásom és segítségül való hívásom is, a’ Butelliához;^* más HeroiComicus Poéták más-más felkiáltásokat^* gondoltak, az én fársángi^* Poémámhoz, ’s annak foglalatjához ez nem éppen alkalmatlan.^* Munkámat négy Könyvekre osztottam, melly^* felosztás a’ történetnek és Poémának természetéből foly; nem is lehet az akármelly Kőlteményben is ok nélkűl való.^* A’ mi a’ versnemét illeti, ha vitézi Epopeiát írtam volna, a’^* Hexameterre esett volna választásom, de egy Popularis és csupán múlattató Époszhoz^* jobbnak tartottam a’ szokott kettős Strophákat. –