MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Dorottya,
vagyis
a’ dámák’ diadalma
a’ Fársángon.
furtsa vitézi-versezet
iv. könyvben
cs. vitéz mihály által.

Nagy-Váradon, és Vátzon,
Máramarosi Gottlíb Antal’ betűivel.
1804.
Vos etenim, Juvenes, animos geritis muliebres:
Illa Virago Viri. – – –
Ennius.



Elöl járó beszédje
az előbeszédnek.

Közönséges dolog az Authoroknál Elől-járó Beszédet írni: de még közönségesebb az Olvasóknál, azt soha el nem olvasni.
Mind a’ kettőnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a’ Poéták Ajánlólevelet írnak, a’ Meczénások pedig nem is válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a’ kettőnek az okát.
A’ KÖNYVÍRÓ Előbeszédet tsinál, többnyire! ezen két okból: 1, vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a’ munkáját ennyi ’s ennyi esztendők alatt, éjjeli nappali munkával, szorgos hívatala mellett is, ennyi ’s ennyi hiteles írókból, szakadatlan elmélkedéssel, ’s a’ t. dolgozta ki; ez Németországon Charlatanságból, másutt igen csak kevélységből esik meg: 2, vagy alázza Munkáját, csekélységét emlegeti, bocsánatért kunyorál, ’s mégis a’ végén halárúló Kofa módra húzalkodik a’ rongyos lelkű Zoilussal; ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talám gyakorlottabb is. – A’ mi engemet illet, Nihil mihi arrogo, quamquamnec derogo quidquam: nem is hánytatom magamat, mert az, hiúság! de nem is alázom ám, mert az meg, alacsonyság!
Az OLVASÓ elfordítja az Előbeszédet, mert: 1, vagy megúnta már az említett két hibával rakva levő Praefatiokat: 2, vagy szükségtelennek tartja az udvaron való bémenetelt, mikor az ember a’ kert alatt is elkerűlhet, ’s az ablakon is bészólhat. – Még a’ ki rá veti is fejét az Előbeszéd’ olvasására, belé unatkozik; minthogy az többnyire mint Tanítói, Atyai, vagy Audientziás tónuson vagyon írva, ’s többnyire mind egy a’ foglalatja.*
foglalatjok A kötet végi igazítni valók.-ban: „foglalatjok, olvasd: foglalatja.” Ennek megfelelően em.
Ezen az okon, én minden Előbeszédemben kettőt tsináltam: 1, Valamelly interesszáló matériáról való értekezést iktattam belé: 2, Nevetséges, csípős, és eleven beszédbe öltöztettem; hogy amaz az Értelmet, ez pedig az Érző elmét múlattassa, ’s az Olvasó ne állhassa meg hogy Előbeszédemen végig ne menjen; a’ midőn osztán mind én rám mind ő rá nézve*
ő rá nézve A kötet végi igazítni valók.-ban: „ő rá nézve, olv. ő rá.” Ennek megfelelően em.
az a’ jó háromlik, hogy Munkámat abból a’ szempontból fogja nézni, a’ miből én óhajtom. –
Ez a’ Kűltornátz, mellyben annyit végeztünk, hogy hosszas és néhol szatirai Előbeszédjeimen, többé, Jámbor Magyarom! meg nem ütközöl. Most menj bé az Előházba, ott bővebb discursusra várattatol. – Múlasd ki ott magadat; rakd le*
be A kötet végi igazítni valók.-ban: „be, olv. le.” Ennek megfelelően em.
ott Criticus páltzádat, philosophus köpönyegedet, theologus Süvegedet: és akkor szívesen lát magában a’ Szálában, DOROTTYA, és az egész Fársángi Kompánia. Magamat ajánlom!

ELŐBESZÉD.

Minden Mondanivalók között legelsőnek tartottam, hogy ennek a’ Versezetnek, melly a’ maga nemében Magyar nyelvünkön első Próba, eredetét, okát, és alkalmatosságát előadjam. Somogy Vármegyében lakám 1799ben, és szerentsém vala sok vídám Házaknál esméretségben lenni. Előhozódtunk együtt-másutt az időjárásról, a’ télről, a’ fejér vagy fekete Karácsonról, ’s több effélékről, a’ mik a’ mindennapi beszéllgetésnek, vagy kezdete, vagy pótolói szoktak lenni. Illyen Intermezzo ritkán esett meg, kivált ha vegyes volt a’ Társaság, hogy elő ne jött volna a’ Fársáng. Látám hogy erről kivált a’ szép nembéliek nem éppen tudnak részvétel nélkűl szóllani: látám hogy nagy részént sajnálkoztak, hogy olly rövid időt szabott Kalendariomjok az Országos bohóskodásra: láték Modelleket a’ Dorottyára, de a’ melly Modellek itt is csak ollyanok valának, mint mind azokban a’ Tartományokban, a’ mellyekre szóllott a’ régi Lócsei Kalendáriom. Azonnal feltevém magamban, hogy a’ mit egy, vagy más Személyben, nem tsak akkor, hanem életemnek megrendűltt napjaiban, nem csak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam Horátziusi Sóra valót, azt egy (a’ maga nemében gondoltatva) tökélletes Ideálban kőltőképpen előadom. – Így kerekedett DOROTTYA.
Ennek a’ képzeltt Személynek munkálkodást is (actio, Handlung) kívántam adni, hogy az Interesszéjét a’ Versezetnek azzal is neveljem. Erre a’ czélomra azt kőltöttem, hogy az én Dorottyám nem csak szívében, hanem személlyesen is kikél a’ Fársáng ellen, a’ kit szinte úgy felvettem Ideális Személynek. És ez a’ CARNEVAL.
De mi lett volna belőle, ha az én két Ideálom egymás ellen feltámadván, egy kurta Duellumra ment vólna ki közttök a’ dolog? Nem lett volna az egész Mesézetnek kifejtődése (evolutio Fabulae) igen egyűgyű? Vagy Dorottya Kisasszony kikarmolta volna Carneval Úrnak mind a’ két szemét, vagy ez az Úr ölön kapta volna a’ tisztes Mamzelt, ’s úgy vágta volna a’ hófúvásba, hogy –. Kellett hát tennem Mellékszemélyeket, mellékképeket ’s Epizodákat. Így a’ Mesézet-is tarkább, a’ csomó is többszeres, a’ kibontása is tartóztatóbb lett. Belé keveredtek a’ dologba majd minden Dámák a’ Dorottya’ részire, ’s majd minden Gavallérok a’ Carneváléra: sőt hogy az Epopoeában annyira kedvellett Machinák is, az álmélkodásnak nagyobbítására, melly a’ vitézi Versezetnek fő tzélja és vége, – ki ne maradjanak, részt vettek a’ történetben Éris, Fáma, Vénus, ’s a’ t. Illyen móddal formálódott osztán egy magános gondolatból EGÉSZ KŐLTEMÉNY, mellynek továbbá egyéb hijja*
hijjá A kötet végi igazítni valók.-ban: „hijjá, olv. hijja.” Ennek megfelelően em.
nem volt, hanem hogy képekkel, Festésekkel, Beszédekkel, ’s több effélékkel színt és erőt nyervén magának, versekbe öntettessék.
Nem Hisztória hát ez; annyival inkább nem Pasquilus, melly élő, vagy meghólt Individuumokat sértegetne; sőt nem is Szatira, noha ez utolsónak tulajdoniból, valamint minden Comicum Poéma a’ világon, egy kis lelket kőlcsönöz magának. – Semmi magános történet (az egy Fársángról való Diskurzuson kivűl, a’ mit az elébb már említék) nem adott erre alkalmatosságot, vagy matériát. Még annyi valóság sem vetett ennek a’ Kőlteménynek csak akkora talpot is, mint a’ mennyin fundálódott akár a’ Tassoni’ elragadtatott Vedre, akár a’ Boileau’ Pulpitussa, akár a’ Pope’ el-lopott Vuklija.
Három dolgot találhatnak az Olvasók egész Versezetemben ollyat, a’ miből a’ valósággal megtörténtt históriára gyanút tsinálhatnának. – Az Első ez, hogy az idő, a’ mikor a’ fársángi állapotok estek, a’ Poéma’ meneteléből nyilván kijön. De, azt én nemis tagadom, hogy 1799-ben írtam, ’s a’ dolgokat is arra a’ télre kőltöttem. Akkor idén volt a’ Fársáng – óh szomorú folyása az esztendőnek! – ollyan kurta, mint a’ Vigano’ Leányinak a’ derekok. De azon a’ télen esett é afféle Bál, vagy efféle história, a’ mit nékem csupán csak versekbe kellett volna minden kőltői tehetség nélkűl foglalnom? arról szóljanak az egész tántzoló Publikumnak mind a’ két renden lévő érdemes Tagjai.
Második az, hogy a’ Tartomány, a’ Helység, sőt a’ Ház is praecise ki van téve, ahol a’ Dorottyai Intrigék estek. – „Somogyban! Kaposvárott! a’ Herczeg’ Kastélyában! – Mégis csak kellett ebben valaminek annak lenni. Hamisak a’ Poéták! – Miért itt? és praecise itt? ’s nem másutt, egyébütt, akárhol? hanem itt, és praecise itt?...?” Kérem alázatosan; a’ Hold ugyan elég tágas lett volna, és ott az egyűgyűk’ állítása*
állatása Sh., em.
szerént Dávid hegedűlvén, nem lett volna szükség a’ Toponári Zsidókat is Pégazus’ szárnyain felforspontoltatni: de én főldi,’s különösen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy némelly nemzeti viszszaéléseket inkább megróhassak. A’ Főldön kellett hát Játékomnak nézőhelyét felütnöm, és általán fogva Nemzetemnek lakó-főldén valahol.

Ha csupán az üress álmélkodás lett volna a’ fő czélom; jutalmamat pedig abban helyhettem volna, hogy Szabadvőlgyi Úr ezt mondja Kőlteményemre „Ejnye no az illyen amollyannak be’ gyöngy esze van! Ugyan no hogy tud már illyen átkozott portékákat kigondolni? Mi ördög –” vagy, hogy Háromlovy Uram úgy elandalodjon rá hogy egy pipa dohányja tízszer is elaludjék az olvasás közben, az Asszonyság pedig a’ sok csuda képekkel majd minden éjjel véle álmodjék: már úgy bezzeg jöttek volna ám drágalátos Scénák,’s a’ drágalátos Scenákban gyönyörűnél is gyönyörűbb Peripetiák. – – Csak vegye az emberi Lélek méltó képzelőre! Egy kies réz Erdő, túl az Óperentzián – egy kerek erdő, mellyben ezüst Madarak szóllanak – ez már valami: de abban osztán egy arany Vár, melly kokassarkantyún forog – már megmeg valamibb: hanem, a’ tűndér Királykisaszszony, a’ kinek minden pillantatjára Órientálisi gyöngyök peregnek – – hahó, ez már nem lári fári! Hát még a’ szép Királyfi, a’ gyémánt buzgánnyal, a’ tátos lóval? ’s több illyen álmélkodásra méltó Jelenések szinte az Akastyányi hegyig, melly 50 Mértfőldről, az egy erőss Griffmadaron kivűl, mindent magához szippant? – – – Már illyen Istóriákat talám nyóltz lovas Debretzeni szekérrel is lehetne a’ Pesti Vásárra vitetni, mint a’ Lipsiaira a’ sok Feengeschichtéket mit einem saubern Tittelkupfer. Már az efféle Kőltemény nyalatná magát, mint a’ méz; de a’ Szatira vajmi nyögve nyelő Orvosság! –
Akárhogy légyen: énnékem Hazámban kellett helyheztetnem a’ Kőlteményt. Hogy pedig annak egész Situátióját Somogy Vármegyében választottam, az nem azért esett, hogy a’ sokszor említésbe jött abususokat ott találtam volna fel legjobban; éppen nem! Abban a’ nemes Megyében, mellyre én mindenkor idylliumos elmerűléssel emlékezem, a’ Barbarismusnak sints helye, de a’ Luxusnak vétkesebb neme sem verhetett még fészket. Nemesek annak Nemessei, mint mindenha valának, ’s tellyesek a nemzeti buzgósággal. Egy SZÉCHÉNYI Provinciájában mit találhatna az ember Szatiráravalót? –
„Node kérem hát; csak kellett mégis valami okának lenni a’ Somogy’ választásában – ok nélkűl csak a’ Poéta sem csinál valamit.”
Sem több, sem kevesebb okom nem volt, mint az, hogy akkor ott laktam. – Azomba, ha mindjárt Zágor Vármegyét, vagy Berzencze és Bodrog Vármegyék kőzűl akármellyiket választottam volna is Stzénáúl; csak fenn maradt volna az előbbi Kérdés, hogy mit vétett Berzentze Vármegye ’s a’ t.? Csak ollyan kérdés az, hogy múlató Személyim közzé mért vittem muzsikálni in specie a’ Toponári*
Foponári A kötet végi igazítni valók.-ban: „Foponári, olv. Toponári.” Ennek megfelelően em.
Zsidókat, és nem a’ Keszthelyieket, vagy Nagykahiróiakat?
Harmadik, a’ mi valamelly igazságra való czélozásomat gondoltathatja, ez, hogy mind a’ Gavallérok, mind a’ Dámák köztt ollyan characterek, beszédek, ’s környűlállások találtatnak, mellyek igen nagy praecisióra mutatnak. – Örűlök, ha úgy van; sőt ha ezt sokaktól, ’s kivált nagy bélátású Olvasóktól hallom, el találom bízni magamat.
Minden Szép Tudományoknak és Mesterségeknek, jelesben a’ Poézisnak is, fő végek az Ámúlás (Täuschung); ha t. i. eleven és természeti előadásunkkal az Olvasó’, Szemlélő’ vagy Hallgató’ Képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy azt a’ mi kőltött Scénánkba vagy indúlatunkba, mint valamelly új világba, a’ maga realis Situátiójából által-varázsolhatjuk. A’ ki tehát azt hiszi, hogy az én Poémámban leírott Személlyek, lehetetlen, hogy valóságos és élő Személyek ne volnának, ’s hogy a’ tőlem előadott történeteknek nem másoknak, hanem igazság után írottaknak kell lenniek; Az, minden becsűlettel (engedelmet kérek a’ technicus terminusról) elámúlt; és én minden bizonnyal, legalább Ő rá nézve – poéta vagyok.
Mert, az egész nemes Vármegyében, mind azokat valakiket esmérni, ’s tőlök esmértetni szerentsém volt, tanúbizonyságúl hívom, hogy az egész Tartományban, a’ Balaton’ és a’ Dráva’ partjai köztt, egyetlen egy Személyt sem találhatni, a’ ki az én leírásommal és mesémmel megegyezne: tanúbizonyságúl hívom a’ Múzsákat, kitsinytől fogva nagyig, Cliótól fogva Urániáig mind a’ kilentzet – pedig kilentz Dáma köztt csak nehéz titkot tartani – hogy az egész Poémát mind magok diktálták, kit Csökölben, kit Hedrahelyen, a’ melly két faluban pedig, hogy mentségemre eztis felhozzam, egy Dámát sem találtam, a kit Ideálnak felvehettem volna; sőt a’ Dáma név is olly idegen az ottvalóknál, hogy én egyiknek sem mernék ezzel a’ névvel tisztelkedni. – Más az, hogy én Kaposváron mind öszve is egyszer voltam, akkor is betegen és cura’ kedvéért; a’ Herczeg’ Kastélyában pedig soha sem voltam, és még annyit sem tudok róla, mint az Első Konzúlnak St. Cloudi Palotájáról.
„Hogy tudom hát még is leírni?”
A’ Mátyás Király’ Palotájáról Fűsűsné is tud beszéllni valamit, ha járt valaha benne – De Poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni és képzelni tudjon az ember.
Legpraecisébb látszik leírva lenni a’ Carneval’ Kaposba való bémenetele, vagy az Einzug. – Ezt azután szúrtam belé, mikor már az egész Poéma elvolt készűlve. Fényt és pompát akartam véle adni a’ Történetnek, vévén az ideát a’ N. M. Főispány’ Ő Exc.jának béiktatásakor tett Solennitásból, melly az előtt való nyáron esett. De ha valaki az én Farsangi Colonnejaimnak Vezérit, az akkori Vezér Urakból akarná kiókumlálni; nem tudom, hogy találná fel a’ Marczali Osztályban Madam Cserházynét? – Értenek engem, a’ kiknek illik. – –
Egyébaránt, nem szükség apologizálnom: négy esztendő olta esmérik sok Úri rendű Urak és Asszonyságok ezt az én tréfa versemet; elégnek olvastam fel magam is némelly víg Kompániákban, elégnek megvan Kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel fogadták, senki benne meg nem ütközött. Legnagyobb jutalmam egy két kaczaj volt; legnagyobb bűntetésem pedig egy két Legyezőleggyentés. Ez, egyik sem dűjti el a’ Tornyot: valamint maga sem az egész DOROTTYA, vagy a’ Dámák’ Diadalma a’ Fársángon; ha mindjárt még tízszer volna is írva IV Könyvben.
Még is képzelem, hogy találkozni fognak ollyan Nénék, a’ kik vagy itt, vagy amott megbotránkoznak vagy ebbe, vagy amabba: szja, Lelkem! a’ hajlott időnek tulajdona a’ botorkázás, és bajos dolog a’ tárgyakat tisztán és a’ magok’ formájában látni pápaszemen, vagy, hogy a’ Genus ellen ne hibázzak – mámaszemen. – !*
? A kötet végi igazítni valók.-ban: „? olv. !” Ennek megfelelően em.
Képzelem más oldalról azt is, hogy sok Húgak mint fognak tetszeni magoknak, mikor a’ szép szemek, orczák, kezek, a’ Szerelem’ diadalmi, ’s több effélék fordúlnak elő, hogy dagad győzni vágyó szívek, hogy futnak majd a’ Tűkörhöz, majd a’ Toiletthez – ’s mit látnak? amaz elsáppadva kuncsorog emennek liliomiért ’s rózsáiért. Te szegény Tűkör! és te könyörűlő Toilette! – Semmi: ez mindennapi dolog, az illyen a’ boldog Culturához tartozik, és a’ Világ magától megy. Ájúlnak a’ Stutzerek’ truppjai egy Nimfa előtt, kire születtekor sem a’ Bába sem édes Mámikája nem nevetett; és a’ Nimfa maga is kezdi hinni hogy az ájúlásig kifájinúltt nemes látogatók nem cspodárkodhatnak, ’s a’ jó Tűkör csak reggel hazudik. A’ Flórától kiczifrázott Párkák nyújtják vagy elmetszik a’ megbutúltt érzésűeknek életek’ fonalát; és a’ salátának-önteni-való nyűttes Románokból lepáriáltt Levelek szinte ontják a’ temjénfüstöt a’ Cármin Istenasszonynak. …
De elég a’ Szatirából. Folyóbeszédben hamarább megneheztelnek azért, mint a’*
a Sh., em.
versekben. – Azt mondám az-elébb, hogy ez a’ Poéma nem Szatira: most is azt mondom, hogy nem Szatira ez a’ Poéma.
„Mi hát?”
Epopoea Comica.
„Mi?”
Poëma Heroico–comicum.
„Mitsoda?”
Már ez Francziáúl is, Olaszúl is, csak illyen formán hangzik: tehát németűl magyarázom – Comisches Heldengedicht. Magyarúl nem merem addig a’ nevét addig a’ nevét emlegetni, míg részenként okát nem adom. Hátúl kezdem fejtegetni.
VERSEZET. Már e’ régen meg van téve annak, a’ mire ő jó: hadd tégyen hát nálam is Carment, mint Poéma Kőlteményt; bárhogy kiáltsanak is, a’ kiknek vagyon szájok, kedvek, idejek, a’ kiáltásra. Szuperintendens Szilágyi ollyan régen vette fel ezt a’ szót, ’s azolta ollyan régen élünk vele minden ellenmondás nélkűl; hogy ez a’ szó már praescribált.
VITÉZI. Ezt jobban szeretem a’ bajnokinál a’ Heroicum’ kitételére; noha nem ragaszkodom belé makacsúl. Sem a’ Vitéz, sem a’ Bajnok nem tészi ki eléggé a’ Heróst: míg nem akarjuk. Egyezzünk meg valamellyikben, ’s mindjárt Héros lesz akár a Bajnok, akár a’ Vitéz, – és csak azonn a’ becsűletes úton, a’ minn a’ Németek’ Heldje. – Mi a’ valóságos Hérós, és mi a’ heroicus cselekedet, ’s miben áll a’ heroicum Poémának természete? az nem fársángi Discursusba való. Irtam erről az Árpád név alatt írandó Epopoeámnak rövid Rajzolatjában és Criticájában, melly reménylem, nem sokára kijöhet. Addig a’ tudni kívánó Olvasótól egy kevés várakozást kérek.
FURCSA. Ez nékem annyit tesz, mint Comicum. Az Árpádra írott Criticámban ennek az elnevezésemnek is okát adom, ’s kérem, hogy a’ kik benne meg találnának ütközni, függesszék fel addig Recensiójokat, míg az említett Critica köz kézre kerűlhet. – Ott az Epopoeának tudományját bővebben előadom: most csak arról szóllok egy keveset, millyen móddal kívántam légyen ezt a’ DOROTTYA nevű furcsa Epopoeát annak formájához alkalmaztatni.
Magában a’ Vitézi Epopoeában már sok próbát tett hadi dolgokban gyönyörködő Nemzetünk, mellyek között a’ belső érdemre nézve legderekabb: Gróf ZRINYI Miklósnak, ama’ szerencsétlen Vadásznak, Ádriai Tenger’ Sirénája, mellyet vitéz Nagyattyának, a’ Szigetvárban elesett Gr. Zrinyi Miklósnak tetteiről szerzett, és a’ mellyet én, minthogy csak kevés és nem kapható régi rongyos Exemplárban lappang a’ nagyobb Könyvtárakban, szándékozom Árpád*
Arpád Sh. em.
kidolgozása előtt históriai és aestheticus Commentáriussal kiadni, ha az Isten egésségemnek ’s csendes életemnek kedvezénd.
A’ közép, vagy Bajnoki Epopoeában már nem csak próbákat, hanem valósággal szerencsés Csinálmányokat is mutathatunk anyai nyelvünkön.
A’ Furcsa Epopoea még az, a’ mellyben egy-két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk; de eredeti próbát még nem tettünk.
Ez az a’ DOROTTYA, mellyel én poétai Literatúránknak ezt a’ hízakját bétőlteni igyekeztem. – – Ebben az Actio, vagy a’ Munkálkodás, mellyet én a’ Deák Fabula után Mesézetnek nevezek, egészszen kőltött, a’ mint már oda fellyebb előadám; kőltöttek a’ személyek is, karakterestől együtt. Mível pedig a’ Kőltésnek fő törvénye a’ Verisimilitudo (Wahrscheinlichkeit), azaz, hogy a’ dologban semmi képtelenség ne légyen, ’s az Olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett: ezt a’ törvényt én is szemem előtt kívántam tartani. Hanem mivel a’ Comicumnak természete megenged egy kis Nagyítást (Uebertreibung), a’ melly tisztességes fillentés a’ kómikus Poétának czélját, ’s az ő Munkájának bényomását hathatósabban segíti: én is néha ebből az okból a’ Személyeknek egyes Vonásait ’s a’ különös Történeteket, szaporítottam, halmaztam, nagyítottam; hogy így a’ festés elevenebb és béhatóbb légyen; de képtelenségre még se fajúljon el.
Epopoeámnak meg kívántam adni az Aesthetica Egységet is, hogy a’ benne lévő egy és simplex Actiót az Olvasó elméje egyszerre könnyen felvehesse és végig láthassa: melly Actió, vagyis végbe vitt cselekedet rövideden ebben áll: Dorottya a’ maga Leánytársaival, a’ rövid Fársáng és a’ kevés menyegző miatt, Carneval és az Ifjak ellen hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénusa’ Dámáknak minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti.
Ezen fő Actio mellé Epizodákat is tettem, vagyis ollyan Melléktörténeteket, a’ mellyek a’ Főtörténetnek természetével megegyeznek, és származásokot mintegy amattól kőltsönözik; ’s annak Interesszéjét, béhatását ’s egész fényjét nevelik, segítik. Illyen Episodium a’ többek között, a’ Kaposvári ebéd, a’ Tántz, a’ Lokajok és Szobaleányok köztt esett kűlső Csata, melly utólsóval, mint valamelly umbrával akartam a’ galánt csatának fényjét felemelni. Ha pedig Olvasóm alacsony történeteket, ’s egy Gergő Hajdú’ szájába illő szókat talál ebben az Episodiumban: jusson eszébe, hogy a’ Dramaticában is vagyon Niederkomisch, Possenspiel, Opera Buffa, ’s holmi Monodrama, Duodrama, ’s a’ t. Lessz a’ ki ezekben több kedvet talál, mint a’ Cithére’ pompás megjelenésében és Oratiójában: lessz, a’ kinek jól esik ez utólsót olvasni, nyomban mindjárt egy cselédházi Scena után.
Az én Szerzeményemnek Interesszéje, áll a’ nemzeti Luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában, ’s Ifjainknak és Leányinknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében. – Mert a’ ki azt gondolja, hogy a’ Comica Poézisnak czélja (már az akár Epicus, akár Drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó’ múlattatására ’s nevettetésére irányoz; az, ítéletem szerént, hibázik. Bizonyára valamint az egész Poézisnak, úgy ennek is fő czélja az Emberi Szív’ jó vagy rossz, nemes vagy erőtlen, okos vagy bohó voltának előadása, melly által amazt lelkesítni, ezt pedig helyre hozni iparkodik. Ezt a’ nemes Czélt pedig (kivált a’ Sokaság eránt) nem holmi sikertelen Szententziák, sem nem az oskolai száraz Declamatiók éretik el az íróval; hanem a’ nézésre kitett Példáknak, ’s a’ munkálkodásba hozott érzéseknek és indúlatoknak van az a’ béhatóbb erejek, melly által a’ Múzsák boldogítóvá lésznek az emberi nemzetségnek.
Hogy pedig az említett fő tzélra jobban eljuthasson az Epica Poézis, és szebb formában bájolhassa bé magát az Olvasó’ Fantáziáján keresztűl, annak Szívébe; több eszközöket is vett fel; mellyekkel én is igyekeztem élni. – Illyenek a’ Leírások, a’ Képek, mellyeknek a festés és jó elrendelés által nagy aesthesisi erejek vagyon; illyenek a’ Hasonlítások (Similék), mellyek a’ történet’ előadásának, eleveséget, gyönyörködtető tarkaságot, és néha világodítást is, szereznek.
Nálam a’ Comicumnak kútfeje az, hogy a’ történetet, melly magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot: hogy a’ fontosság, és az Olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó Személyimnek sok gáncsot és akadályt szerzek, czéljaiknak elérésében: de az akadályokat utóljára egy váratlan eszköz által, sőt Isteni Közbenjárással hárítom el, hogy az addig várakozó, ’s kételkedésbe tétetett Olvasót a’ csomónak feloldása egyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli a’ Csudálatosságot is, melly az Epopoeának tulajdona, és a’ melly az én Epicus Versemben már a’ történetben magában is megvan, a’ Machinák által pedig szaporíttatik. – Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett volna a’ Csomónak kifejtését magából a’ dologból ’s magok a’ munkálkodó Személlyek által tétetni meg: de egy az, hogy a’ Dámáknak annyi sok praetensiójáról tenni emberi erőn felyűl vagyon, és csak a’ hatalmas Cyprusi Istenasszonynál van az a’ Bőség-szarva, mellyből mindnyáját ki lehessen elégítni; más az, hogy a’ visszavonást is Éris csinálta, a’ megbékéllést is Istenasszonynak volt illő véghez vinni.
Stylusomat szándékoztam Czélomhoz, a’ dologhoz, és a’ személyekhez alkalmaztatni: és hogy Epopoeám néha-néha Drámai*
Dámai A kötet végi igazítni valók.-ban: „Dámai, olv. Drámai.” Ennek megfelelően em.
formát is végyen magának, ’s annál fogva még tarkább légyen, a’ Scénák pedig jelenvalóbbá és érdeklőbbé légyenek: imitt-amott magokat beszélltetem a’ személlyeket, melly az Olvasónak unalmát is ébreszti. Vesse öszve a’ figyelmetes Ember, Bordátsnak, Dorottyának, Rebekának, Opornak, Gergőnek, és Vénusnak Beszédjeit: reménylem, nem fogja azokat czél ellen valóknak, vagy únalmas pótolékoknak tartani.
Egy szóval óhajtottam az Epopoéának egész formáját, természetét és alkotását, a’ legjobb Mustrák után, ebben a’ kis Munkámban is követni. A’ melly czélból még a’ külső szokott módra is vigyáztam. Igy p. o. a’ Poémának elején, mindjárt kitészem a’ matériát rövideden és világosan: hogy pedig az egy kevéssé sokat ígérő, magahányi, és ollyan Scriptor Cyclicushoz illő, az a’ Comicumban elmehet, külömben a’ valódi Epopoeában szenvedhetetlen volna. Illyen comicum a’ Felkiáltás is, vagy a’ segítségűl való hívás,*
hívas Sh., em.
a’ Butelliához: más Heroico-Comicus Poéták más-más felkiáltásokat gondoltak; az én fársángi Poémámhoz ’s annak foglalatjához ez nem éppen alkalmatlan. Munkámat IV Könyvekre osztottam: melly felosztás a’ történetnek és Poémának természetéből foly; nem is lehet az, akármelly Kőlteményben is, ok nélkűl való. A’ mi utoljára a’ Versemet illeti: ha Vitézi Epopoeát írtam volna, a’ Hexameterre esett volna választásom; egy illyen populáris és csupán múlattató Eposzhoz jobbnak tartottam a’ szokott kettős Strófákat.
Akárhogy ítéljen ezen első Igyekezetem felől kedves Nemzetem: én azzal nyugtatom meg magamat, hogy jobban szeretek középszerű Original lenni, mint első rangú Fordító. – Adják az Egek, hogy egész nyaláb remekek homályosítsák meg minél előbb ezt az én csekély Próbatételemet!


[Itt következik a költemény szövege.*]

[A költemény előtt található az Előbeszéd szövege.*]

Első könyv.

Ebédig.


Summaya.

Mikippen az Carneval nagi pompával Kapos Várott be menvén, holoth is ebidoͤl vala és az Matricullat foͤll nittatia vala; kin az Dorotthia kis Azzonnak loͤoͤn nagi buſſulása.


Éneklem a’ Fársáng’ napjait ’s Dorottyát,
Ki látván a’ Dámák’ bajos állapotját,
Carneval1
CARNEVAL (Carnaval, Carnoval) olasz szó; tészi azokat a’ nagy fársángi maskarás bálokat ’s múlatságokat, a’ mellyeket az Olaszországi nagy városbann, kivált Velentzébenn, szoktak tartani. Tesz átallyában tsak Fársángot is. – Itt Személynek vétetődik.
’s az Ifjak ellen feltámada,
’S diadalmat is nyert pártára úntt hada.
Olly lármát, zendűlést,*
zerdűlés A kötet végi igazítni valók.-ban: „zerdűlést, olv. zendűlést.” Ennek megfelelően em.
viadalt beszéllek,
A’ millyet nem láttam miolta tsak élek,
A’ millyet nem említ semmi Istória;
Meg nem merne tenni maga a’ Frantzia:
Miként insurgála Amazon’ módjára
Egy nagy Dáma-tábor Carneval’ hadára.
Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni,
Millyen vitézséggel tudtak ők hartzolni,
’S miket vittek véghez felforrott mérgekbe’. –
Hát férhet illy harag angyali szívekbe? 2
HÁT FÉRHET ILLY HARAG ’s a’ t. Virgilnál: Tantaene animis coelestibus irae?
Igazán, hogy minden Századnak a’ végén
Nagy dolgok esnek meg a’ főld’ kerekségén! –

Fársángi jó borral habzó BUTELLIA!
Mellytől a’ Múzsákban gyúl a’ fántázia,
Te tőlts bé engemet élő Spiritussal,
Hadd danoljak hartzot én is Enniussal.
És te, NANÉT! tőllem szívességgel vedd el,
Ha munkámnak betset szerzek szép neveddel:
Leg alább, ha könyvem’ végig nem olvasod,
Megpróbálhat’d rajta frizérozó-vasod’. 3
A’ FRIZÉROZÓ VASAT, mint sok olvasó nálam is jobbann tudja, elébb holmi hánytt vetett papiroson próbálják meg, hogy nem éget é nagyon? Ez is elég szerentséje sok szegény Verses könyvnek. –

Az örvendő FÁRSÁNG kiindúlt Budáról,
Túdósítást venni a’ Magyar Hazáról,
’S Lajistromba szedni az új Menyetskéket,
Öszvejárt sorjába minden Vármegyéket.
Fejérvár’ és Veszprém’ tsínos két vidéki
Tellyes örömére szolgáltak Ő néki.
Majd Szalának keskeny, de kies tsútsánál
Általjött a’ jégen Tihany’ hegyfokánál;
’S kiszálván Balaton’ Szántódi révére,
Az áldott Országba Somogyba béére.
Löllén egy Státiót tsinálván magának,
Igyekszett a’ Lengyel Urak’ Tótijának: 4
A’ T. LENGYEL familia Tótiról, TÓTI pedig az említett familiáról nevezi magát, Somogy Vármegyéhen.
Tótiból mint tellyes kész Lakadalomba,
Béhajtatott vígan a’ víg Nagy-Bajomba, 5
Ez a’ NAGY BAJOM Somogynak közepén esik, sok Urak lakják, kivált lakták ez előtt. Az odavaló víg társaságokról láss egy tréfás megjegyzést KORABINSZKY Lexicon von Ungarn Art: NAGY BAJOM.
És ott ama’ Magyar jószívű Uraknál,
Kik köztt hóltfélben is vídám szívvel laknál,
Kipihenvén magát, más nap késő reggel
Megindúlt Kaposba parádés sereggel.
Kapos, Fő-Várossa Somogy’ határának,
’S Hertzeg ESZTERHÁZY’ Dominiumának,
Melly az elmúltt Nyáron felette őrvendett,
Keblébe fogadván annyi Úri rendet,
Kik a’ Nagy SZÉCSÉNYI’ Fő Ispányságának
Hallatlan pompával ’s fénnyel udvarlának,
Kapos, hol másként is igasságot tenni,
A’ Megye’ Tisz[t]jei*
Tiszjei Sh., em.
öszve szoktak menni,
Kapos vólt a’ vídám Fársángnak is tzélja;
Hol szállásává lett a’ Hertzeg’ Kastéllya*
Kastéllya, A központozás sh., ért. sz. em.

Itt nyúgodott ő meg. De bezzeg előre
Nem tudta, mi szélvész támad jövendőre.
Sokszor hol örömre készűlget az elme,
Ott lepi meg nem vártt baja ’s veszedelme.
Sokszor torrá válik a’ víg lakadalom,
’S a’ muzsikát*
muszikát Sh., em.
ketté vágja a’ siralom.
Így járt a’ Fársáng is. – De míg még a’ lenne,
Hogy e’ zűrvarra Múzsám reá-menne:
Előbb kell kezdenem elbeszéllésemet. –
Fársángi víg Húmor! tsiklándj fel engemet.

Dob- ’s trombita szóval elhagyá már Mérőt, 6
Kapos MÉRŐ, ahonnan nevezi magát a’ T. Mérey familia, fekszik Kaposvárhoz fél órányira.
A’ Fársáng, vivén sok vezetőt, kísérőt.
Ki szánon, ki lovon, ki tsak gyalogjába’
Öröm-kurjantással siettek nyomába.
Kiki elővette legtzifrább köntösét,
Hogy fitogtathassa magát, pénzét, Ösét.
Villog az ezűst kard, ’s az arany paszomány,
Virágzani látszik tőllök a’ tartomány.
A’ szépség’ angyali Magyar szűz formába’
Leszálltak az Égből a’ főldi szánkába.
Gyenge szívetskéik előre repesnek,
Hogy még ma tőrt fognak vetni egy kegyesnek.
Azért rendbe szedvén szemek’ ’s ortzájokon,
A’ mi tsak bájoló ’s béható azokon,
Köntöseikből is azt vették magokra,
A’ mi jobban illik egy illy’ Angyalokra.*
Angyalokra- A központozás sh., em.
Szív-halászó hajok’ drága köve ’s tője,
Hószín nyakok’ ’s fülök’ aranyos függője,
Rezgő billegéssel a’ midőn lengenek,
Minden érző szívben reszketést szerzenek.
A’ szép kantusoktól kirózsádzott*
kirózsadzott A kötet végi igazítni valók.-ban: „kirózsadzott, olv. kirózsádzott” Ennek megfelelően em.
szának
Pompásabban diszlő tavaszt nem kivánnak.
A sok Slepp, az à*
a’ Sh., em.
la Bonapárt ’s Vigánó
A’ rakontzák*
rakontzált A kötet végi igazítni valók.-ban: „rakontzált, olv. rakontzák.” Ennek megfelelően em.
között suhognak piánó. –
„Álljatok meg! kedves angyalkák! álljatok!
„Ímé egy Poéta siet utánnatok,
„Szánkáitok’ nyomát lantolva késéri,
„Hogy társaságtokba vegyétek, azt kéri,
„Öröm-innepteket danolni kívánja:
„A’ ki rá nem hallgat, dűljön fel a’ Szánja!”
Igy szóllék hozzájok. De rám nem hallgattak,
’S hellyet valamellyik Szánkában nem adtak.
Én hát tsak utánnok ballagék fáradttan,
’S ímé a’ Pégazus előmbe lepattan.
Felugrám e’ szárnyas paripa’ hátára,
Felettek repkedtem Mongolfír’7
MONGOLFIER nevű Frantzia találta fel Parisban, 1783. a’ levegőégbeli hajót, mellyen azolta Blanchard Úr, kiről az alábbi versekben szó lesz, sok ízben produkált, nevezetesen Bétsben is. – Olvashatni erről a’ híres Makhináról a’ T.*
A pont hiányzik, em.
FÁBIÁN*
FABIÁN Sh., em.
Úr’, köznép’ számára kiadott, magyar Physicájában (Veszprém. 1803. n. 8.) a’ 75–77 lapp.
módjára.
A’ Levegőégnek felsőbb Országából,
Mindent pontról pontra láttam a’ szánkából.
Óh miket láttam én! óh miket tsudáltam!
Kivált a’ Trompőzbe8
Ez a’ TROMPŐZ, frantziáúl Trompeuse, magy. Csali-ruha, ollyan patyolat-domb, a’ mellyet Kebeleikre az ollyan Dámak tesznek, a’ kiknek nints ott mit mutatni. Azt tartom, helyesen! – De, idővel, a’ módiból, ollyan fiatal és ép Grátziák is felrakták, a’ kiknek van mit mutatni: már ez nem szinte olly helyesen!
ha lekukutsáltam.

Mint mikor a’ külső Printzek’ múlattára
Udvari szánkázást tsapat Pétervára, 9
PÉTERVÁRA, Petersburg, Petropolis, az Orosz Tsászár lakvárosa, ahol pompás szánkázások tartatnak. Péterváradját hibásan hívják sokan Pétervárának. Ennek igaz neve Pétervárad, Péterwardein, Petrováradinum.
És Északnak minden szépsége pompáson
Láttatik egynéhány szánkában Summáson;
Szibéria minden nyuszttal, hermelinnel
A’ Tzár’ Udvarából kijön vegyes színnel;
Az Európai követek indúlnak,
Árktósz’ ditsősségén tsudálva*
tsudálya Sh., em.
bámúlnak:
Illyen pompa volt itt; ennek látására
Illy tsudálkozással bámúlt Kaposvára.
Én pedig felettek az Éther’ útjain
Úgy lebegék vala Pégazus’ szárnyain;
Mint midőn Blanchárd*
Blenchárd A kötet végi igazítni valók.-ban: „Blenchard, olv. Blanchárd” Ennek megfelelően em.
Úr úszkált az áerben,
’S egész Béts bámúlva nézte a’ Praterben.

A’ lovak és szának öt Osztályt tevének,
Öt Járása szerént Somogy Vármegyének. 10
ÖT Szolgabírói JÁRÁSAI Somogy Vármegyének ezek: Kaposi, Martzali, Igali,*
Igali Sh. em.
Szigeti és Babótsai.
Vezette mindenik osztályt egy olly Nemes,
Ki Gavallér, ’s ill[y]en*
illen Sh., em.
fő rangra érdemes.
BONGORFI egy dísze a’ Magyar Hazának,
Lovaglott előtte Kapos’ zászlójának.
Közép idejű ő, de a’ virgontz termet
És friss elme benne vígasságra termett.
Külömben is Bétsben, ’s más külső Országban
Eleget forgódott ő a’ nagy-világban.
Vídám a’ nézése, módos a’ ruhája,
Tzifra, ’s tzifrán lépked büszke paripája.
Martzali’ osztállyát TSERHÁZI vezette,
Ki e’ szép hívatalt meg is érdemlette,
Ha nézzük ruháját és deli termetét,
Régi Öseivel tündöklő Nemzetét. –
Fiatal ő, van egy szép kis felesége,
Ebben van ő néki fő gyönyörűsége,
Kinek tzafrangozott hintó-szánja megett
Pompáson vezérli a’ lovas sereget.
Az Igali Népnek vezére volt ETSE,
Kinek sokra nézve lehetett illy betse.
Ő a’ Frantz*
Erantz A kötet végi igazítni valók.-ban: „Erantz, olv. Frantz.” Ennek megfelelően em.
és Német könyveket forgatta,
A’ szép Assemblékat11
ASSEMBLÉ, átallyában gyűlés, gyűlekezet; különösen, múlató társaság a’ nagy városokban ’s udvarokban.
gyakran látogatta:
’S ezzel olly tudományt szerzett ő magának,
Melly díszére lehet egy Világfijának.
Még a’ lóhátról is játszik a’ Dámákkal,
Múlattatván őket sok elmés tréfákkal.
A’ Katonaságot viseltt BORDÁTS, Sziget’
Lobogója előtt katonáson iget.
Torzonborz bajuszsza eléggé mutatja,
Hogy Bordáts inkább Márs’, mint Vénus’ magzatja.
De külömben, tudjuk, Vénus Márst kedveli:
Bordáts is ezt sok nyers Dámáknál felleli.
Tanúltt lova hortyog ’s ugrándoz alatta,
Ura’ száján pereg illyen ollyan atta.
SZEMŐVEL, egy módos ifjú Gavallérral
Babótsa érkezett gyönyörű manérral.
Szelíd vezetője ennek a’ Colonnak
Tsak most adott kezet egy szép Kis-Asszonnak
Mátkája portréját a’ mellyén viseli,
Szája mosolygással, szeme tűzzel teli,
Kardja briliántos, strikkoltt a’ ruhája,
Kellemes lejtőt jár kisded paripája.

Öt Fővezetői hát ezek valának,
A’ Somogyi Sereg’ öt fő osztállyának.
Mindenik magával szép népet vezetett,
Melly zászlója alatt lóháton léptetett.
A’ meg lett idejű Urak a’ Dámákkal
Körűlttök ’s utánnok tsúszkáltak szánkákkal,
Mellyekben mint annyi Égnek szülöttei
Jöttek a’ Somogynak mosolygó Szépei.
Kik köztt a’ szép Laura, Szemőnek Mátkája,
Ollyan mint Etelka, a’ világ’ tsudája:
Képén olvashatni azt a’ boldogságot,
A’ mellyért kedvelli Szemő a’ világot.
Másik szánban Madám Tserházyné vagyon,
Szép kis Ifjasszonyság, még fiatal nagyon.
A’ Nagy-Világ őtet galántúl nevelte,
Mellyel természeti kellemét emelte.
Igéz mikor játszik, bájol mihelyt tántzol,
Ha discurál, minden szívet hozzálántzol.
Muzsika, hímvarrás, könyvek’ olvasása,
A’ finomabb érzés’ és erkőlts’ forrása,
Édes versengésre ébresztették nemét,
Díszeltetvén benne a’ szépség érdemét. –
Úgy fénylett egy másik szánon Amália,
Mint a’ Majoránnán szendergő grátzia.
Azok a’ szépségek kik véle valának,
Meg-annyi próbáji voltak a’ hibának;
Őtet úgy nézhetni, mint egy tökélletest,
Kinek minden ízén Vénus egy Vénust fest.
Mint midőn az Éjnek setétes kárpitja
Bakatsin-szőnyegét kétfelé kinyitja,
A’ hajnal’ pirosló ortzája kiderűl,
Atlász*
Atlátz Sh., em.
-felhőkből szőtt kantusa szétterűl:
Úgy leng két-felőlről haja, melly fekete,
Úgy fénylik körűle rózsás tekíntete,
Szeme’ két csillaga úgy derűlt ki erre,
Mintha két Phosphorus12
PHOSPHORUS, magyarúl Hajnaltsillag. Ez ama’ szép Vénus planéta, melly mikor estve jár fel, Hesperusnak, Esthajnaltsillagnak mondatik.
ragyogna egyszerre.
Mosolygó ajaki fejlő rózsabimbók,
Mellyeken tzúkorrá változik minden tsók:
Hószín nyakán örv van, mint a’ gerlitzének,
Gyengébb a’ harmatnál bőre szép kezének.*
kezének: Kp. sh., em.
Pihegtsélő mellye’ kerekded két halma
Az emeri nemet nevelő szép alma.
De mit festem én azt, a’ mit az Isteni
Kéz is tsak remekként akart teremteni?
Elég, hogy ő ollyan mint az a’ rózsa szál,
Melly a’ Cipris’13
CIPRIS nevet is visel Vénus a’ Ciprus’ szigetéről.
mellyén hasadófélben áll.*
áll, Kp. sh. em.

Istenek! Istennék! ugyan millyen zsinat,
Melly ennyire borzaszt minden érző-inat?
Mi hármóniátlan lárma jön fülembe,
Mintha nyóltz kutyafi zúgna egy verembe’,
Vagy mintha az elfőtt kása poffangana? –
Ahá!...itt jön egy Szán, ’s benne két vén zsana.
Beszéllnek magok köztt, az ördög tudja, mit,
Tán a’ Szentgelléri borsot,14
SZENGELLÉRI BORS. – Azzal tartja az eggyűgyű Nép, hogy a’ vén banyák éjtszakánként megnyergelvén az embereket, a’ Szent Gellért’ hegyére járnak rajtok borsért.
vagy valamit.
DOROTTYA az egyik, egy öreg Kis-Asszon’,
Ki méltó, hogy reá örök párta aszszon;
Mert úgy is már akkor viseltt agg-koszorút,
Hogy a’ Burkus kezdte a’ másik háborút.
Még sem ólthatta meg annyi sok esztendő,
Bár már hatvan ötöd fűre lesz menendő,
Most is a’ legényért mindjárt kardra kelne,
Tsak vén oldalához dörgölő fát lelne.
Pedig már felszántott tisztes ortzájának
A’ bőrén lúdgégét15
LÚDGÉGE névvel nevezik a’ Duna’ két mellyékén a’ tésztának azt a’ nemét, a’ mellyet a’ Tisza körűl tsigának hívnak. Ezt orsó’ hegyével kanyarítják meg egy kivőlgyeltt vagy kibarázdoltt deszkátskán, faluhelyett pedig a’ szövő bordán.
könnyen tsinálnának.
Úgy pislog béhullott szeme’ két tájéka,
Mint a’ kotsonyába fagyott Varasbéka.
A’ vénség béverte púderrel hajait,
Kitördelte kettőn kívül a’ Fogait:
Úgy hogy, ha bélottyantt ajakit kifejti,
A’ hamut mamunak, a’ szöszt pösznek ejti.
Akár nézz elaszott bőr és tsont karjára,
Akár két, irhával bévontt rakontzára.
Lohadtt mellyén tsomó ruhák tekeregnek,
Mellyek köztt elhervadtt tsetsei fityegnek:
Mint két darab vatzkor a’ sűrű levélben,
A’ melly alatt fonnyadt egész ősszel ’s télben;
Vagy mint midőn az értt uborkát leveszik,
’S a’ napon megaszván a’ kótz közzé teszik.
Egy szóval nintsen már benne semmi épség,
Már elfelejtette nevét is a’ szépség:
Még is lám, a’ kinek kén litániázni,
Itt mér a’ Farsánglók között botorkázni. –
Mellette a’ ki űl, az öreg ORSOLYA,
Biz’ az is tsak ollyan eltsiszolt kortsoja;
’S tsak annyival külömb Mamszel Dorottyánál,
Hogy Asszony, ’s ötször vólt Hymen’ oltáránál;
De abban ő rajta sem vág ki Dorottya,
Hogy néki is tetszik Ádám’ állapotja.
Igazán, hogy vén Lyánt ’s vén Asszonyt a’ Manó,
Olly hellyre is viszen,*
viszi A kötet végi igazítni valók.-ban: „viszi, olv. viszen.” Ennek megfelelően em.
hová nem volna jó.
Mit keresnek ezek Fársáng’ innepében,
Kik úgy látszatnak a’ szépek’ seregében,
Mint mikor a’ rétnek virági kinyilva
Mosolyognak, ’s közttök áll két rothadtt gilva. 16
GILVA, gomba’ neme, melly rothadásnak indúltt gyertyán- bikk- és szil-törzsökön pesdűl ki.
De ám légyen! úgy is Fársáng van most éppen
Maskarára nem lessz szükségünk ekképpen.

Az egész Tábornak OPOR Fő Vezére
Mind az öt osztálynak volt tellyes díszére.
Mert nemes nemzete régen fényeskedik,
’S vitézséggel híres Ösökkel kérkedik.
Maga is az élet’ legszebb tavasszában
Nagy Magyar Gavallért mutat formájában.
Fekete bajussza fedi vídám száját,
Árnyékozza*
Árnyekozza Sh., em.
barnán pirosló ortzáját.
Bátorsággal tellyes két szeme’ forgása,
Természeti vitézt mutat mozdúlása.
Válla, mellye, tzombja, ’s minden tetemei
Fővezérhez illők, ’s az ég’ főmívei.
Nyusztos kalpagjának kótsag-bokrétája
Gyengén leng, ha fúvall a’ szellő reája.
Prémzett zőld mentéje fekete báránnyal
Szépen öszveillik a’ skárlát dolmánnyal.
Rójt ’s paszamánt veres nadrágát drágítja,
Magyaros derekát arany öv szorítja.
Almás paripáján tzafrangok fűggenek,
A’ mellyek Szittyai módra készűltenek.
Lova kevélykedvén a’ rajta űlővel,
Hortyog, tántzol, kapál, nyerít déltzeg fővel.
Gőgösen megy elől mint Fő-Vezér’ lova:
A’ Truppok kísérik, és a’ Szának tova. – –

Ekkép’ ezer öröm és kiáltás között
A’ múlató sereg Kaposba kőltözött.
Carneval a’ Hertzeg’ Kastéllyába szálla,
Hol már elkészítve vala a’ Bál-Szála.
Lovokról az Urak mindjárt leugrálnak,
Avagy Szánjaikból módosan kiszállnak,
’S főhajtva köszöntvén a’ szép angyalokat,
Lesegítik fogott karokkal azokat. –
Így szedik a’ vídám népek, mikor megért,
A’ pirosló bakart, és a’ fejér gohért;
Mint itt a’ Lyánkákat, külömb őltözetben,
A’ víg Gavallérok e’ Dáma-szűretben.

Megtele vendéggel már a’ Szála szépen,
’S a’ Dél’ órája is elérkeze épen.
Az Urak múlatnak egyetmás beszéddel,
Míg elkészülnének mások az ebéddel.
Egyik azt vítatja, hogy Bonapárt megholt,
Másik, miket tsinált mikor Insurgens volt.
Egyik arról beszéll, mellyik jobb paripa,
Más, hogy az övénél nints szebb tajték-pipa.
Némellyik ditsekszik futós agarával,
Vagy ennyi lépésre járó puskájával. –
A’ Dámák előtt is forr sok Matéria:
Az a’ szép Gavallér kinek az Úrfija?
Az a’ jeles Kantus ugyan hol készűle?
Az a’ fülönfüggő mennyibe kerűle?
Mért van ennek ’s ennek most olly ritkasága?
A’ kávé, a’ tzúkor, mért olly méreg-drága?

Míg ekképpen űzik a’ terhes unalmot,
Várván az ebédet, hegedűt, tzimbalmot:
Ím a’ Toponári Zsidók17
A’ TOPONÁRI ZSIDÓK nevezetes Muzsikusok Toponár nevű mezővárosában, Somogy Vármegyének, melly a’ Tek. Festetits familiának uradalma, ’s Kaposvártól nem messze esik.
békerűlnek,
És muzsikájokkal helyekre leűlnek.
Hajdú, Lokaj által elkészűl az asztal,
Melly már sok elvásott hasakat vígasztal,
Megfrissitő levest nyújtván a’ gyomorba,
Melly patzallá vált a’ tegnapi Mámorba. –
Egy kitsiny tsendesség volt az ebéd felett;
De az étel, ital hevítvén a’ belet,
’S éledvén az által a’ szív verő ere,
A’ vendégek’ kedve újj életet nyere. –
Úgy is szokott lenni; hogy a’ Leves alatt
Elzárja a’ beszéd’ útját minden falat;
De már a’ Hús után a’ discurs kezdődik,
Tsak hogy még országos dolgokról vivődik;
Majd a’ Betsinalttak*
Betsinálttak
hozzák a’ tréfákat,
A’ vittzet,18
VITZ, német szó, jelent elmésséget, hírtelen találó észt, ’s azt is, a’ mit a’ frantziáknál a’ BON-MOT tészen, t. i. elmés mondást, vagy erre ejtett találmányos feleletet. MÁTYÁS KIRÁLYT úgy adják elő, mind a’ históriák, mind a’ regék, hogy a’ bonmóknak barátja volt, ’s maga is szerentsés volt azokban: de az illyen bonmós lelket minden valóságos Nagy-emberekben feltaláljuk az egész Világ’ históriáján keresztűl.
a’ bon-mot, az anekdotákat;
A’ Sűlt megvettetve nézi az asztalon,
Mint törik a’ katzajt mind a’ két oldalon;
’S mikor a’ Csemegét kezdik hordogatni;
Bezzeg auditort is ír-magúl kaphatni.
E’ történt meg itt is. Már az ebéd végén
Liber atyánk ’s Comus19
LIBER ATYÁNK. azaz: Bakhus. COMUS pedig*
gedig Sh., em.
a’ Vendégségnek hajdani istene.
országlott a’ gégén.
Már a’ nyájasság is pillangó szárnyakkal
Repkedvén enyelgett ’s játszott az Urakkal.
Víg öröm és tréfa űlt minden homlokon,
Grátziák tzitzáztak Dámák’ pillájokon.
Már a’ galánt lelkek nem győztek nevetni,
Sok szemek kezdenek együtt beszéllgetni.
Barátság ’s szerelem közttök múlatozik,
A’ vígság’ Zászlója alatt alkudozik.
Míg a’ Toponári Azsáfok szép számmal
Múlatják az asztalt muzsika-szerszámmal,
Édes áriákat Ámphion’ módjára,
Vagy fürge Tust húzván az Ivók’ számára.

Végre a’ vendégek hogy megelégűltek,
’S már minden poszpásztok asztalra kerűltek;
Parantsol Carnevál, tőltsenek borokat,
’S a’ köz egésségért igyák meg azokat.
Maga egy nagy pohárt, melly arany egésszen,
És drága kövekkel tsillagzik sok részen,
’S a’ mint mutatják a’ jelek oldalában,
A’ Kupa Hertzegé20
KUPA HERTZEG nagy és nevezetes Fejedelem volt a’ Somogyságon, Szent István Király’ idejében.
vala hajdanában –
Egy nagy pohárt megtőlt Zákányi21
ZÁKÁNY, nevezetes helység Somogy Vármegyében, nem messze a’ Drávától; tartozik a’ Mélt. Gróf Szécsényi familia’ Uradalmához. Borai híresek és kelendők.
jó borral,
’S fejet hajtván minden vendéginek sorral,
„Adja Isten, így szól, többször is, másszor is,
„Hogy így megvídúljon közttünk a’ komor is;
„Más’ egésségéért, a’ magunk’ hasznára,
„Eresszük ezt a’ bort a’ többek’ útjára:
„Adjon Isten sok pénzt, bort, búzát, petsenyét,
„Éltesse Vármegyénk’ újj Vejét és Menyét;
„Éljen a’ barátság közttünk, ’s a’ szerelem;
„A’ ki engem szeret, igyék egyet velem!”
A’ Vendégek erre Éljent kiáltanak,
A’ Muzsikák pedig öröm-tust rántanak;
Tajtékzó poharát Carnevál kiissza,
’S az Urak prositot kiáltanak vissza.

Mind eltsendesednek az egész Szálába’,
’S Carnevál felállván bársony trónusába,
Az egész Népséget körűl megtekínti,
’S felvontt szemőldökkel figyelemre inti.
Himent egy kellemes termetű fiatalt,
Ki visel General-Násznagyi hívatalt,
Felszóllítván űlő székéből mellőle,
A’ NAGY MÁTRIKULÁT előkéri tőle.
Hímen a’ székéből elfordúlván balra,
Egy potrohos könyvet feltesz az asztalra.
Még a’ Calepinus’22
CALEPINUS Ambrus, Augustinianus barát vólt a’ XVd. Században, egy nagy Deák Dictionariumot írt, mellyhez idővel 9-10 nyelven való magyarázatokat adtak, ’s a’ felsőbb időkben híres munka volt a’ tudósoknál. Most is hasznavehető. Van némelly kiadásában Magyar nyelv is mellette. – Született ez az ember Calepioban, Bergamo városa mellett, és a’ nevét hazájáról vette.
tíz-nyelvű grapsája,
Vagy a’ vén Coccéjus’ minden Typicája,*
’S a’ Fülesgófusok’ szép Fantáziája A kötet végi igazítni valók.-ban: „Ez egy barátom pótolékja. olv. Vagy a’ vén Coccéjus’ minden Typicája,” Ennek megfelelően em., a pótlásra vonatkozóan ld. CsÖM. IV. 694. 378.
Hozzá képest tetszik finger-kalendernek,
Vagy Etuisbe23
ETUIS, frantzia szó, átallyában minden tokot tesz, a’ miben sok darab holmi tartatik; különössen pedig, és itt, jelenti azt a’ kis tzifra tokot a’ Dámáknál,*
Damáknál Sh., em.
a’ mellyben apró kés, tűkör, puggiláris, szagos üveg, éc. vagyon.
illő dirib-darab szernek.
E’ nagy Könyvben felvan jegyezve sorjába
Minden Dámák’ neve pro-memóriába,
A’ kik már tizenkét esztendőt elhadtak,
Hanem hatvan négyet még meg nem haladtak:
Mert ez a’ két határ amaz Epochában,
Mellyben már, ’s mellyben még van tűz a’ Dámában
A’ ki az időnek e’ két pontja köztt él,
Az a’ férjfi képtől hóldvilágon sem fél.*
A’ ki az időnek e’ két pontja között
Van, annak szívébe is férjfi ütközött.
A kötet végi igazítni valók.-ban: „Ezt a sort így jobbítsd:
A’ ki az időnek e’ két pontja köztt él,
Az a’ férjfi képtől hóldvilágon sem fél.”
Ennek megfelelően em.
Legyen kitsiny, vagy nagy; szelíd, vad, vén, vagy hűlt;
Mégis elvágja az, hidd, a’ meddig megsűlt. –
Mind ezeknek nevek hát lajistromképpen
Fel vagynak ama’ nagy könyvbe írva szépen
És a’ kik el vagynak véve, vagy jegyezve,
Egy veres kereszttel vagynak megjegyezve:
De, ah! benne, a’ mint oda kandikáltam,
Igen kevés veress keresztet találtam. –
Elég, hogy a’ Dámák hatvan négytől fogva
Esztendő-szám szerént voltak itt kiosztva;
A’ kik pedig örök pártába maradtak;
Nevek mellé asszú fügétskék írattak.

Carnevál a’ jegyző könyvet kinyittatja,
’S előbb curiose keresztűl forgatja,
Osztán kikeresvén Somogy’ rubrikáját,
Himennek kezébe adja a’ pennáját.
Himen hát a’ pennát dugja a’ füléhez,
’S Carnevál is így kezd beszéllni népéhez:
„Urak! Asszonyságok! tudjátok tisztemet,
„A’ melly most közzétek vezérlett engemet.
„Im én azért jöttem ide mostanában
„Hogy tudjam, ki van még, ’s ki nints már pártában.*
partában Sh., em.
„Hogy’ megköszönthessem az újj Asszonyokat,
„’S más fársánggal férjhez adhassak másokat.
„Igaz, hogy a’ menkő vén Dubranovszkija,24
Stanislaus DUBRANOWSZKY Mátémátikus és Kalandárjom-tsináló volt a’ XVIII Században.
„Már elkomorítván a’ Hypocondria,
„’S irigyelvén a’ más gyönyörűségeit,
„Kurtára szabta ki a’ Fársáng’ ideit:
„De mégis,*
meg is A kötet végi igazítni valók.-ban: „meg is, olv. mégis.” Ennek megfelelően em.
azt tartom, elég idő annak
„Hat Hét is, a’ kiben virgontz erek vannak.
„Sőt öt hét alatt is férjhez lehet menni,
„A’ kit a’ legények el akarnak*
elakarnak Sh., em.
venni:
„Egy hét Leány-nézés, második szeretés,
„Harmadik, negyedik, ötödik Hírdetés. –
„Most nints egyéb hátra, hanem hogy tudhassam
„A’ férjhez mentteket, ’s őket felírassam:
„Írja Notáros ’ram! – ” Hímen hát szép szerrel
Megtőltvén pennáját veres czinoberrel,
A’ mint a’ társaság maga jelentette,
A’ Férjhez-mentteknek nevét feljegyzette. –
Carnevál elbámúlt, melly kevés a’ számok,
A’ kiknek készűlnek a’ vénusi hámok.
Látta, millyen sokak itt a’ Subjectumok,
De sem Copulájok, sem praedicatumok.
Látta, melly szomorú képpel búsonganak,
A’ kiken külömben rózsák virítanak;
’S mint rideg25
RIDEG annyit tesz, mint egyedűl való, magános; p. o. rideg fa, rideg marha, rideg legény, ’s a’ t.
violák, a’ puszta homokon,
Magánosan sírnak úntt árvaságokon.
Látta, hogy Dorottya, ’s a’ kik már vénetskék;
Dohognak magokban, hogy ők nem menyetskék;
Egy két fogatskájok tsikorog szájokba’,
A’ vénség’ rántzait szedik több rántzokba;
’S mint a’ világa-úntt, és megszáradtt avar, 26
AVAR,*
AVER Sh., em.
azaz lábán maradtt száraz gyepfű.
Mellyet a’ homályos déli szél felkavar,
Mindenik úgy susog és morog magában
El-éltt idejének kelletlen voltában.

Ezt jól észbe vévén Carnevál, ezennel
Helyjére téteti a’ Könyvet Himennel.
’S hogy a’ kedvetlenség több erőt ne végyen,
’S ne tán az örömben nagyobb tsorbát tégyen,
Látván, hogy poszog már sok asszú pöfeteg,
’S az Ifjaknak lábát bántja a’ viszketeg;
Mond: „Hozzanak elő máslás-butelliát,
„Készítsék a’ Zsidók a’ Kanafóriát,
„Jőjjön az asztalra auszprug27
AUSZPRUG, vagy Ausbruch néven ejti és issza a’ Német a’ Magyarok’ Asszúszőllőborát.
és piskóta,
„Azután pendűljön mindjárt egy friss nóta!”
Meglett. – asszúszőlőt az Urak ivának,
A’ Dámák feketén egyet kávézának.
’S asztaltól felkelvén prosit-kívánással,
Udvaroltak ortza- és kéz-tsókolással.



Második könyv.

Estvélig.


Summaya.

Mikippen roppant Tancz tartatic vala és le uͤlénec vala hogi yacczodnánac, és az Dorotthiával és mind az toͤbb Kisazzonokval chuffolcodnac vala, és mikippen Iſten Azzon Eeris álmilkodásra miltó galibacat toͤoͤn vala; az Dorotthia penigh zuͤében gonozt forral vala, mikint az Iffjacat hadval megh keruͤlne.


Megpendűl egyszerre Izsák’ száraz fája,
Zengő szerszámokkal kíséri bandája,
Kellemes hangzások a’ Szálát bétöltik,
Az ifjú szíveket örömre felköltik.
Mindenütt a’ Vendég kezd már örvendeni,
’S viszketeges lábát tántzra készíteni:
Az únalom ’s bánat iromba szárnyakon
Kirepűl lekókkadt fővel az ablakon. –
Hogy az Urak tsendes tántzot tehessenek,
Izsákék szép lejtő minétet kezdenek;
Mert hamar megromlik a’ gyomor’ főzése,
Ha hogy étel után nagy a’ test’ rengése. –
Carnevál felkiált: „Urak, egyet szóllok!
„Itt sok újj mátka van: gondolkodjunk róllok
„Úgy is az útam’ is ő érettek tettem,
„Az Urakkal együtt közttök ebédlettem.
„Engedjük meg nékik (hisz’ az úgy sem szégyen,)
„Hogy az első rend tántz most az övék légyen,
„’S ekként kézfogójok itt létemben essék,
„Hogy megemlegessék.” Mind rá mondják: Tessék!
De Dorottya, ’s mások, kik pártába sűlve
A’ széken, kanapén maradának űlve,
Magokban zúgódtak, mivel szégyenlették,
Hogy közttök e’ tsúfos külömbséget tették.
Rendes is volt látni, miként sok vén dada
Többektől kiválva a’ széken kushada,
’S miként néhány tsalfa ifjú sok agg-lantot,
Ujjal mutogatván nagyokat kuttzantott.

Kezdődik a’ Minét. – Három Gavallérral
Három deli Dáma kiáll szép manérral:
Francziás tántzokat kezdik főhajolva,
Folytatják páronként viszontag másolva,
Sétáló lábokkal Z betűt ejtenek,
Egymásnak oldalvást suhanva lejtenek.
Mint midőn szerelmes gór-jértzéje megett
A dagályos kakas érezvén meleget,
Enyelegve játszik, taréját*
tarréját Sh., em.
berzeszti,
Oldaltt forog, tipeg, ’s szárnyát leereszti:
Így tesz a’ Gavallér itten a’ Dámának
Kényes tempójára a’ frantzok’ tántzának.

Sem kedvem, sem erőm nintsen arra nekem,
Hogy minden sor tántzot leírjon énekem.
Az első Társaság mihelytt elvégzette,
A’ rendet a’ többi újj házas követte;
’S hogy minden mátka-pár egy-egy tántzolást tett
A’ Szála ’s muzsika mindennek szabad lett.
Ismét megzendűlvén a’ húron a’ Minét,
Etse kézen fogja Madám Tserházynét,
Tserházy hellyre áll a’ szép Belindával,
Opor is Rózsival, a’ legszebb lyánkával:
Negédes módira léptetik lábokat,
’S dupla Főhajtással végezik tántzokat.

De miként a’ Május’ mosolygó havában,
A’ Természet tsendes lévén ő magában,
Tisztán fénylik a’ nap, vídám a’ mezőség,
Lassú andalgásban hallgat az erdőség,
Nints*
Nyints Sh., em.
semmi zaj, tsupán a’ madarkák zengnek,
Vagy a’ virágok köztt Etéziák28
Az ETESIÁK Kanikula’ idején lengedező szelek.
lengnek;
De felkeveredvén a’ Vídi pusztáról,
Vagy a’ Szengellérnek bors-termő Szirtjáról
Zablás Sárkánnyán a’ garabontzás Deák; 29
A’ GARABONTZÁS DEÁK felől az a’ mese van Népünknél, hogy sárkányon jár, és a’ forgószelet ő támasztja, kivált ha, ahol rongyos köpenyegjében kéreget, tejet és kását nem adnak néki.
Már a’ forgó-széltől tsikorognak a’ fák,
Ropog a’ pásztornak kunyhója’ fedele,
Kavarog a’ vetés, a’ víz habbal tele,
Egyébütt tsendesség látszik vőlgyön, hegyen,
Tsak ott van fergeteg, a’ hol ő átmegyen,
Toll, kóró, falevél, ringyrongy, egyetmással,
Zúg a’ poroszlopban forgó karingással,
A’ megréműlt banya teheneket fejet,
Háza’ oltalmáért készíti a’ tejet:
Illy zavartt forgó szél tódúlt a’ Szobának,
Hogy a’ hebehurgya Langauszhoz fogának.

Opor kilentz ánglus Kontratántzot jára;
Még sem szállt lankadság vagy görts az inára.
Ollyan derék Stutzer nints is tán Londonban,
A’ ki ennyit tudna győzni egy húzomban.

Bongorfi egynéhány személyt öszveszede,
És alla Polacca a’ Tántznak erede.
Maga volt a’ Vezér, a’ többek követték,
Kik a’ Lengyel tempót emberűl megtették.
Illyen menést tészen a’ Springer30
SPRINGER, német szó, magyarúl ugrás, egyik tiszt a’ Sakk játékban. A’ községnél a’ neve kutya: nem jobb és tsínosabb neve volna é Lovas vagy Huszár, minthogy frantziáúl is Chevalier?
a’ Sakkban,
Mikor harmadfelet ugrik a’ likakban;
Vagy miként a’ Darvak, midőn kikeletre,
Sereggel elmennek a’ rétre, ligetre;
Előre hánytt lábbal és billegő nyakkal
Sétál az első pár a’ többi darvakkal.

Végezvén a’ Lengyelt, Stájeren forognak,
A’ Szála’ közepén tipegnek, tapognak.
Így lépked, így kereng Békés Vármegyében,
Az alfőldi Magyar’ gazdag szűrűjében
Hét-nyoltz nyomtató ló, midőn patkós lába
Tapos a’ világnak legszebb búzájába’.

Jártak Galoppátát, Straszburgert, Hanákot,
Valtzerest, Mazurkát, Szabátsot, Kozákot.
E’ módi bolondság többre is megy vala,
De a’ vitéz Bordáts végre felszóllala:
„Uraim! az Urak Magyarnak tartanák
„Magokat; de ki Tót, ki Német, ki Hanák.
„Mért nem tántzol Magyart az Ánglus, Frantzia?
„Tsak a’ Magyarnak kell más nemzet’ módija?
„Így vesztjük Hazánkat a’ magunk’ kárával,
„Külső tántzal, nyelvvel, szokással, ruhával.
„Mi? hát az Uraknak nem jut már eszébe,
„Mikor Fő-Ispányunk béűlvén székébe,
„A’ legelső tántzot Magyaron kezdette, 31
MIKOR FŐISPÁNYUNK BEŰLVÉN SZÉKÉBE, A’ LEGELSŐ TÁNTZOT MAGYARON KEZDETTE. A’ mire itt tzélozás van, valósággal megesett a’ N. Mélt. Gróf Szécsényi Ferentz Ő Exc.jának Főispányi Béiktatásakor, 4 Jul. 1798.
„’S minden hazafi szív betsűlte érette? –
„Nemzeti tántzunknak légyen első jussa:
„Magyart! illyen atta vén Jebuzéussa!”
Rá rándítja Izsák pengő muzsikáját,
’S a’ Palatinusnak elkezdi nótáját.
Minden Magyar szívek azonnal buzdúlnak,
Ösi természetes lángjaiktól gyúlnak.
Felséges állásba tészik termeteket,
Valódiba szedik férjfiú képeket;
Bennek a’ rátartós gőgje Á’siának
Díszt ád Európa’ tsínos módijának.

Tsak a’ Magyar tántz az, melly soha sem jára
A’ jó egésségnek semmi ártalmára,
Mivel mérsékelve mozgatván bennünket,
Frissíti elménket, testünket, vérünket.
Tsak a’ Magyar tántz az, melly díszesbé teszi
Az embert, és soha hívságra nem veszi,
Mert ha tsak vitézi módra nem őltözött,
’S ha nints sarkantyúja, tsúf a’ többi között.
Tsak a’ Magyar tántz az, melly bír olly érdemmel,
Hogy legjobban egyez a’ szűz szeméremmel,
Mikor sok kűlfőldi tántzban, a’ módosság,
’S a’ legúribb fogás, legnagyobb pajkosság. –
Nemes Magyar Tántzom! ki ősi nyelvünkkel
’S Ruhánkkal jöttél ki ditső nemzetünkkel,
Ki Európai finnyás lakhelyeden
Máig sem szenvedtél motskot szépségeden,
Á’siai színben fénylik nemességed,
’S még a’ módi nem tett alatsonnyá téged:
Ím a’ külső népek bámúlják díszedet,
’S*
,S Sh., em.
tulajdon Nemzeted nem betsűl tégedet! 32
Az igaz MAGYAR TÁNTZ, a’ lassú Verbunkos, a’ mit b. eml. Eleink, kik a’ Nemzeti dolgokat kortsosodó unokáinál jobban kedvelték, szebb és méltóbb kifejezéssel Nemeses Tántznak neveztek. A’ mi hiú, szapora és rendetlen tántzunk, mellyben asszonyszeméllyek is ugrándoznak, ölelkeznek, keringenek, ’s kiki magáért és párjáért tántzol, egész formájával megmutatja, hogy tót eredetű, az Ázsiai gravitással és méltósággal átallyában ellenkezik; ezt én a’ nép után nevezem Kufertzes Tántznak. – Illyen megkülömböztetéssel, reménylem, megesmérik az Olvasók a’ Magyar tántz felől tett ítéletemnek igaz vóltát. Az illyen Tántzról tették a’ Kűlfőldiek is azt a’ sok jeles megjegyzést. Mikor a’ Frantzia háború idején sok Ánglus nagyemberek lakának vala Bétsben, egy Ánglus az ott lévő Magyarok tántzában 300 figurát számlált meg. Ezt produkálni ’s hideg vérrel felszámlálni – tsak Ánglustól és Magyartól telik. Jusson eszedbe, édes Magyarom! a’ halhatatlan KAUNITZnak ama mondása, hogy nemzeti Karaktere tsak az Ánglusnak és a’ Magyarnak van: ’s érezvén jobban-jobban nemzeti méltóságodat, – betsűld meg még az aprókban is magadat!

Azomban míg ezek ekképpen folyának,
Tréfából kezet nyújt Bordáts Dorottyának,
Egy pár ugrós tántzal őtet megkínálja,
’S hogy e’ szerentséje lehessen, instálja.
Nem kellett hosszason hívni ám őkemét;
Felszedi a’ székről elpetyhűdtt tetemét,
Ürög-forog, tipeg, lóbálja a’ kótzot,
Mellyből görts farának tsinált vala pótzot.
Bordáts, ’s az egész nép a’ fejét lesüti,
Nevettében majd a’ guta meg nem üti.
Így tántzol a’ tátos banyák’ paszitjába’33
PASZIT, vagy Paszita, túl a’ Dunán a’ Keresztelőkori Vendégség,
Varásló pemetjén a’ vas-orrú-bába.

Már éppen elüte nyóltzat a’ toron’ban,
Estve volt, ’s elég lett a’ tántz egy húzomban;
Szakadt az izzadság mind egyik vendégről,
Kiki panaszkodni kezdett az éhségről,
A’ Hajdúk, lokajok asztalt készítenek,
Ezüst kések, villák, kanalak pengenek.
„Míg, úgymond Belinda, asztal fog készűlni,
„Avagy nem jó lessz é egy játékhoz űlni?
„Míg feljő a’ leves, eleget játszhatunk,
„Tán egy sor zálogot addig kiválthatunk.”
Egy tágas sarokban Belinda’ szavára
Leűlnek a’ Dámák ’s az Urak jobbára.
Mindjárt külömbféle játékokhoz fognak;
Vígadnak, divatja vagyon a’ zálognak. –
Midőn A! KIT SZERETSZ? ez a’ játék jára,
Reá megy a’ kérdés egyszer Dorottyára.
A! kit szeretsz? – Felel; Akárkit szeretek.
Mit adsz enni?Annyit, a’ mennyit vehetek.
Hová viszed?Ágyba. – – Brávót kiáltanak,
’S a’ nagy katzaj miá majd hanyatt húllanak.
„Ágyba? (felszóll Etse egyik szugolyába’)
„Koporsóba! úgy is ott áll a’ fél lába.
„Megvette a’ hideg már benne az ikrát,
„Vén üszög a’ Madám, nem vethet már szikrát.
„Tsak lássák az Urak! a’ jó lélek mit vár,
„Ha a’ banya-posz34
BANYAPOSZ néven esméri a’ nép némelly helyeken a’ pöfeteget. Lycoperdon Bovista, L.
is virítni akar már?”
A’ vén Adelgunda hallván e’ szavakat,
Dorottya’ fülébe fettsenté azokat;
Kézről kézre adák egymásnak a’ Vének,
’S kótyogós szívekben megkeseredének.
Galiba lett vólna a’ Compániába’,
De a’ levest épen hozták a’ szobába. –
„Imádkozzunk! együnk! tsitt! hallgass! ne nevess!
„Együnk! (felszóllalnak) majd elhűl a’ leves.”
Asztalhoz űlének, evéshez fogának,
Édes tréfák között együtt múlatának.

De Éris,35
ÉRIS, görög szó; ittenn az egyenetlenség’ és Visszavonás’ Istenasszonyát jelenti.
egy mérget keverő, babonás,
A’ kitől származik minden visszavonás,
Ki a’ jó szíveket öszveháborítja,
A’ Férjt, Feleséget egymásra buzdítja,
Ki az édes mézbe vegyíti a’ mérget,
A’ legszebb virágba, gyümőltsbe rejt férget,
Ki a’ tsendes lelket bújtja háborúval,
Nyugvó bizodalmát zavarván gyanúval,
Ki jajgat a’ szelíd békesség’ láttára,
’S ha pert, lármát sajdít, fakad hahotára, –
Éris kaján szemmel nézvén a’ vígságot,
A’ melly múlattatta e’ szép társaságot;
„Hát az én hatalmam? (így szóll bús kedvében,
„Hol orrát, hol farát vakarván mérgében)
„Hát az én hatalmam, a’ mellyet mindenek
„Az egész világon eddig esmértenek,
„Így tsonkíttasson meg? így nézzem húnyt szemmel?
„Mit tesz a’ barátság a’ víg szerelemmel?
„Ezek örvendjenek? én tsak epedjek é?
„Óh nem! – a’ triumfus nem lessz ám ezeké.
„Hóh barátim, a’ hol legtöbb kedvet vártok,
„Ahol nyerekedni készűltök, ott ártok.
„Hálá Istenimnek, hogy Társaságtokba’
„Vén banyák is vannak; búvok majd azokba.
„Ordas epesárral torkig tőltöm őket,
„Öszveháborítom az örvendezőket. –
„Rajta! per! irígység! bosszúállás! szégyen!
„Vénlyányharag! kudartz! kofaság! – így légyen!”*
légyen? A kötet végi igazítni valók.-ban: „légyen? olv. légyen!” Ennek megfelelően em.

Ezek hát, ’s többek is, véle felkészűlnek,
Denevérszárnyakon utánna repűlnek.
Maga beléűle egy nagy katulyába,
Rongyos pudermantelt vetvén a’ nyakába.
A’ szélnek ereszti öszvetsapzott haját;
Két kis pudli húzza lebegő hintaját,
Mellyben a’ szellőkön magát felemelé
’S az éj’ homállyában tart Kaposvár felé.

Valahol végig ment; borzadtak az egek,
Küszködtek a’ hólddal borongós fellegek.
A’ baglyok tzivódtak a’ több madarakkal,
A’ zúzos fák*
zúzosfák Sh., em.
egymást verdesték gallyokkal.
Kapos’ udvarára mihelytt béléptete,
Mindent megígézett mérges lehellete.
Az udvari kopók ’s agarak morogtak,
Benn az istállóban a’ lovak hortyogtak.
Üstökbe ment Jantsi tsatlós a’ kotsissal,
Pörölt a’ kis Náni az öreg Marissal.
Mihellytt a’ konyhába a’ fejét bedugta,
Főbe verte egymást fazékkal a’ kukta.
Fridrik Szakáts perbe szállván a’ dajkával,
Leöntötte nyakát egy zsajtár tsávával.
Onnan a’ Szálába bésuhanván Éris;
Zúgni kezd a’ Dáma és a’ Gavallér is.
Serteperthy Uram azon kezd pörleni,
Hogy ő az asztalnál megúnt vesztegleni:
Koppóházy feddi, hogy az gorombaság,
Holott még múlatni akar a’ Társaság.
A’ Dámák között is néhány szúrós szóba’
Egy kis tsata-forma esik hébe-hóba.
Izetlenségre kezd a’ barátság válni:
De, okát senki sem tudja feltalálni.
Érist ők nem látták; ki tündér ortzával
Bojgatta már őket mérges párájával.

A’ vólt legfőbb gondja, hogy egyet válasszon,
Kire leghathatósb dögséget árasszon:
De ki lett volna az egyéb Dorottyánál? –
Éris is hát ennek áll meg a’ hátánál.
Azon töprenkedik, miként verhetné be
Pestisét legjobban az öreg Nénébe.

A’ szegény Dorottya, nem lévén már foga,
Tsak holmi lágyatskább tsemegén nyámmoga.
Néhány Kráfli36
KRÁFLI, magyarúl fánk, és Olasz tészta
álla tányérján előtte,
Mellyel görtsös gyomrát apránként tőltötte.
Éris hát tündéres erejét felvevé,
’S magát egy gömbölyű kis formába tevé:
’S midőn a’ fortélyban jó módot talála,
Dorottya’ tányérján egy Kráflivá vála. –
Ah! vígyázz Kis-Asszony, most vígyázz ám nagyon,
Ím a’ tányérodon méreg ’s veszély vagyon.
Ne hidj minden színnek ’s kraflinak; mert veled
Ezer bajt szereztet, meglásd, ha lenyeled.
Ah, kérlek, Kis-Asszony! kérlek ősz hajadra,
Úgy sem vagy már gyermek: jól vígyázz magadra.
Mit tészek! – Ím’ ímé a’ kráflit felveszi
A’ gondatlan öreg, ’s nagyon mohón eszi.
Megeszi – Megette! – Megvan! – már hijába!
Éris kívántt tzélra jutott szándékába’.
Már látom reszketeg fogja el tetemét,
Már vasvilla-módra hányja a’ két szemét.
Morgásra áll szája, forog benn a’ nyelve,
Keserű aggsággal van mellye megtelve.
Bús melancholia gőzölög a’ fején,
A’ harag’ rozsférge bántja űlő helyén.
Éris öszvejárja belől minden tagját,
Szívére, májjára kiönti maszlagját.
Minden belsőrészre útat fúr magának,
Kivált hol fészke van a’ hiszterikának.

Most a’ mértékletlen öröm erőlteti,
Hívságra, katzajra, dévajságra veti;
Majd egyszerre tsügged feje komor bútól,
Haragtól fojtódik és irígy gyanútól;
Egy indúlat erőt vesz más indúlaton,
Mint mikor hullámmal zajog a’ Balaton.
Végre a’ fekete Sárepe elteli,
’S minden más érzésit egyszerre elnyeli.
Felpattan a’ székről, ’s Érist a’ gyomrába’
Béviszi magával egy oldal szobába,
Hol egyedűl lévén pályát nyit magának,
Szabad gyeplőt ereszt minden haragjának,
Szűz rántzait hideg könnyekkel ásztatja,
’S aszszú kökörtsinnyét ekképpen siratja:

„Egek! már én tehát tsak azért születtem,
„Hogy Férjfi soha se feküdjék mellettem?
„Miért juttattatok hatvan esztendőre,
„Ha szert nem tehetek egy rossz főkötőre?
„Vártam, sokat vártam, azt nem mondhatjátok;
„Várásom’ bérét hát mért meg nem adjátok?
„Mindég, jó hiszemben űltem az Adventet,
„Hogy tán tesz egy kérő nállam Complimentet;
„A’ Fársángot mindég tőltöttem vígsággal,
„Hogy tán nem gyötörtök többé a’ lyánysággal:
„Mit ért? nem is véltem, ’s már itt volt Húshagyó
„Húshagyó! húshagyó! engem’ itthonn hagyó!
„Mivel érdemlettem? Egek! ugyan mivel?
„Lám lett vólna mivel, tsak lett vólna kivel.
„Sem pénzét, sem eszét én nem néztem vólna,
„Sem nemét, sem képét; tsak férjfi lett volna.
„Mond’ttam; hogy akárki légyen, hozzá megyek
„Kezet tsapok vele; tsak leány ne legyek.
„Bóldogabb férjfiú nem lett vólna, mint ő:
„Úrrá tette volna őtet egy főkötő.
„Hordtam volna mindég saját tenyeremen,
„Tsak könyörűlt volna pártát-úntt fejemen.
„De hijába! mégis egy sem jött eszére:
„Be’ bolond volt, a’ ki engem meg nem kére!
„Akárkinek tárva volt szívem’ bírtoka;
„Az Ég, a’ Főld tudja, én nem vagyok oka. –
„Sokszor végig néztem ezt a’ világot már:
„A’ legény előttem úton-útfélen jár,
„A’ férjfi megannyi, mint az Asszony, látom:
„Mért nem jut hát közttök nékem egy sajátom?
„Mért kell nékem illyen bőségben szűkűlni,
„’S szomjan a’ kád-vízben Tantalusként űlni?
„Mért alkotott az Ég Asszonynak engemet?
„Vagy hát mért teremtett férjfiúi nemet?
„Ha Asszony nem vólnék, vagy férjfi nem volna:
„Édes boldogságom ürmöt nem kóstolna. –
„De ímé aggságban emésztem napjaim’,
„Az idővel együtt terjednek kínjaim,
„Komor magánosság fonnyasztja éltemet;
„’S még hajadon fővel eltemet engemet.
„Hogy nyújtóztatnak ki, hogy megyek pártába’,
„Óh, majd a’ szenteknek paraditsomába?
„Oh, szégyenletemben meg kell*
megkell Sh., em.
halnom ott is,
„Mikor vén lyánnak mond egy hitvány halott is.
„Holott ímé most is e’ kis Társaságba’
„Annyiszor keverik az embert tsúfságba.
„A’ nélkűl nem esett egy tántz, vagy egy játék,
„Hogy illetlen dolgot, vagy motskot nem láték.
„Hát már, hát így kell é nékem holtig élnem,
„Hogy szerelem helyett tsúfot kell reméllnem?
„Nem! nem! – Vagy azokon bosszút fogok állni,
„A’ kik olly vastagon mertek volt tréfálni;
„Vagy azt megmutatom, hogy idős létemre,
„Erővel is ifjat kerítek kezemre,
„És így tán – – ah, megállj! tsendesedjél szegény
„Te tsak egy leány vagy, de hány ott a’ legény?
„Mit gondolsz Dorottya? jobb, magad’ meghúzod
„Vén vagy, a’ meghűltt bőrt már hijába nyúzod.
„Mit érne hartzolnod? Férjt azzal nem kapnál:
„De ám ha kapnál is, ’s véle kezet tsapnál:
„Mit tenne e’ kurta kis gyönyörűséged,
„Midőn a’ halál is candidált már téged?
„Mit próbálsz? mit kezdessz? belőlle mi hasznod?
„Úgy is leány fővel kell néked megasznod.
„Ám lássad – – – Hát még is? – – nem lehet – – fussatok!
„Fussatok elmémből gyáva gondolatok!
„Bosszút kell állanom. Sokba megbántottak,
„Sokba! tsúfot tettek, azt az átkozottak.
„Nem tsak rajtam, hanem több Leányokon is,
„Mártán, Adelgundán, Rebekán, máson is.
„Az a’ Zálogosdi játék sokat sérte;
„Hát a’ Mátrikula? – ’s én ne szóljak értte?
„Á! á! – az nem lehet; bétörök, bérontok,
„Asztalt, Companiát, tántzot széllyelbontok,
„Főldig legázolom őket a’ nyelvemmel.
„Másszor ne játszanak a’ betsűletemmel.
„Kiváltt a’ Fársángot – mert másként is ennek
„Tulajdoníthatom az okát mindennek, –
„A’ Fársángot – azt, azt, még lejjebb gázolom,
„Haját széllyeltépem, szemét kikarmolom. –
„De, hogy annál jobban megszégyenűljenek:
„Minden hajadon Lyánt felbujtok ellenek.
„Orsolya, Rebeka, Magdaléna,*
Kp. hiány, sh., em.
Márta,
„Adelgunda; mind, mind, a’ kin tsak van párta,
„Sőt ha párta nints is, de Férj nélkűl maradt;
„Nem ád kérésemre tán üres kosarat.
„Nem ád; szemeikből olvastam előre,
„Miként borzadozott mindeniknek szőre.
„Őket veszem mellém - - - Várjatok, várjatok,
„Ti, kik a’ Lyánkákkal olly tsúfúl bántatok.
„Várj Fársáng!” – – E’ szókat alig rebegé ki:
Orrán, szájján forrtak a’ méreg’ tajtéki,
És újjabb lángoktól lobbantatván vére,
Az oldal-szobában egy Commódhoz ére;
A’ hol öszveszedvén minden indúlatját,
Igy tette meg a’ Vén Lyányok’ áldozatját.

A’ frizér-serpenyőt egy zúgban meglelé,
És azt a’ Commódra köhögve emelé.
Fenekére rakott kéngyertyát, ’s e’ felett
Néhány bálbilétet ’s szerelmes levelet.
Három szűz koszorút, három fürt hajával
A’ rakásra teve egy tutzet kártyával.
Ott volt Florentina ’s a’ Tündér*
tündér Ilona Sh., em.
Ilona, 37
FLORENTINA; TÜNDÉR ILONA. – Ezek a’ régi öregeknek ’s a’ mai községnek esméretes Rományjaik, vagy Istóriáik; mellyeket a’ Szűr-boltokban árúlnak a’ tót Bibliopólák.
’S valamennyi tőkét életében vona. 38
TŐKÉT VONNI. – Szokásban vagyon sok helyeken, hogy mikor a’ Fársáng elmúlik, a’ meg nem házasodott Ifjakkal, és férjhez nem mentt Leányokkal, valamelly darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitetnek.*
Kp. n., em.
A’ tsínosabbak az ollyan Személynek Zsebjébe egy kis forgátsot, szilánkot vagy zsindelyt tesznek, sőt affélét levelekbe ’s tzédulákba is zárnak. Illyenkor a’ tsinál legtöbb nevetséget, hogy a’ furtsa emberek miképpen fortélyoskodnak, hogy vígyáznak magokra ’s hogy szedődnek rá, ’s a’ t.
Ezeket meggyújtá; ’s nem győzvén szellővel,
Gerjesztette tüzét az előkötővel.
Ekkor, mint meg-annyi áldozó-marhákat,
Kiválaszt száz derék fekete balhákat;
Augspurgi lántzokkal39
AUGSPURGI LÁNTZOK. – Ollyan fínom apró lántzotskát tsinálnak az Augspurgi Mesteremberek, hogy azzal a’ balha’ lábát is megköthetni, ’s ha a’ balha ugrik, utánna rándúl. – Az árra egy lántzotskának tsak 15 kr.
öszvepórászolja.
’S áldozó tüzére mindnyáját feltolja.
Mint midőn a’ három-képű Hecaténak40
HÁROMKÉPŰ HEKATÉ. – A’ régi mesék szerént azonegy istenaszszony az égen Luna, vagy a’ Hóld, a’ földön Diánna vagy a’ Vadászatnak istenasszonya, a’ pokolban vagy a’ holttak’ alsó világában Proserpina, a’ kinek, mint minden odavaló isteneknek fekete marhákkal áldoztak. VIRGILIUS említi a’ Tergeminam Hecaten, tria virginis ora Dianae, és HORATIUS a’ Diva triformist: mert három fejjel festették; közbűl állott a’ leányfő, jobbról a’ lófő,*
Kp. n., em.
balról pedig*
zedig Sh., em.
a’ kutyafő.
Innepén áldozni kell egy vén Papnénak,
Az áldozat’ füstje gombolyog a’ lángon.
’S a’ fekete bikát hozzák az istrángon:
Igy áldozik itt is Dorottya. Végtére
Egy üveg tím-olajt őnt a’ szenetskére,
’S felemelvén szemét: „Óh édes Szerelem!
Igy szóll, „tégy már egyszer, tégy kegyelmet velem.
„Ha most is sohajtok, szemem most is nedves,
„Ha ez áldozatom te előtted kedves:
„Ennyi Férjfi közzűl juttass egyet nékem,
„A’ ki fel építse puszta düledékem’.
„Vagy, ha még hatalmas szódra sem hajolnak,
„Ha engem’ ’s társaim’ tovább is tsúfolnak:
„A’ bosszúállásra segéljed munkámat.
„Dupla áldozattal adom meg hálámat.”

Ámor ezt hallgatta, nevette, és jelűl
Egy kisded menydörgést durranta bal felűl. 41
A’ MENNYDÖRGÉST jó isteni jelnek tartották a’ Rómaiak, ha BALFELŰL talált imádságokra, vagy áldozások’ idején hallatódni. Erre van itt a’ tzélozás; valamint több régi pogány tzeremóniákra, kivált a’ mellyek a’ Rómaiaknál megvoltak: de mind azokat bajos volna illyen szűk helyen eléggé megmagyarázni az azokban járatlanoknak. – Virgiliusnál, Aen, L. II. v. 693. Az Anchises’ imádságára ... Intonuit laevum.
Melyre az áerbe magát felemelte
Éris, ’s az áldozat’ tüzét elpeselte.



Harmadik könyv

Éjfélig.


Summaya.

Mikippen az Dorotthia Kiſſ Azzon az tamétalan Zuͤzekvel thábort yáratván és Carneval Vitézeivel zertelen nagi hada lén; mell Koͤnivnek is alkalmatoſſágával ki s mit toͤtt? avagi chinált? avagi niert és veztoͤtt ligien; zeep rendvel voltakippen megh írván látod.

Így lévén,*
léven Sh., em.
Dorottya kiment a’ Szálába,
Ahol a’ tántz vala legszebb divattyába.
Az Urak, a’ Dámák a’ kőltsön vígságban
Képzették magokat bóldogabb világban.
Más pedig, a’ kinek a’ jövő munkára
Szüksége vólt teste’ Lelke’ nyúgalmára,
Édesdeden pihent, még a’ tőltt hóld haladt,
A’ jóltévő álom’ superlátja alatt.
Tsendesség vólt: tsupán a’ muzsika hangok
Mozgatták az üveg táblát ’s a’ fírhangot,
’S a’ dobogó lábak zörgettek taktusra
A’ fél szenderedett éjji Zefirusra.
A’ Kastély ekhózott az öröm-lármával;
A’ tseléd, a’ Vendég, az Úr, a’ Dámával
Játszott, tréfált, tántzolt, vígadt az Udvarban,
A’ nagy Palotában, tornátzban, pitvarban.

Tsupán Dorottyának kóválygott a’ feje,
Kit megvesztegetett az Éris’ mételye;
A’ mord indúlatok szívében, ’s a’ megett
Mind elterjesztették a’ bús fergeteget.
Nem lelvén már kedvét, dúlt-fúlt ő magában,
’S belévágta magát eggyik zúgolyában
Egy bőr-kanapéra, hol némán vesztegelt,
És Lelke a’ harag’ sovány mérgén legelt.
Most egyszer lehetett látni valahára,
Hogy ő piros színt is vehetett magára;
De az ő pirossa hamar elenyészett,
Pirja kékké, kékje hamar sárgává lett.
Láttatott szája is beszéd formán tenni,
De annak nehezebb vólt értelmét venni,
Mint a’ mit a’ Delphis’ vén Pythiája mond,
Ha Fébus meglepi, jövendől, ’s félbolond.
Egyszerre felugrott az ágyszékről, készűlt,
Meg akart indúlni – ’s újra a’ székre dűlt.

Adelgunda hozzá méne – „Jókor jövél!
Mond néki Dorottya, „lelkem újonnan él.
„Titkot közlök véled; szíved legyen helyén, –
„Gyere e’ szobába, – jöttél jó idején.
„Gyer hamar, – ne késsünk – titok – jól esmérlek;
„De hídd bé magaddal Orsolyát is, kérlek.”
Orsolyát béhítta, ’s a’ muzsikaszónál
Eltűnt a’ három vén az oldalajtónál.
Így mennek a’ három Fúriák morogva,
Csókoló kígyókkal, ’s egymást kézen fogva
Tulajdon annyoknak örök homállyába
A’ Styx’ mellyékének eggyik barlangjába,
Mikor a’ Királynak ’s népnek eszét vesztik,
Rá a’ hadat, pestist, és veszélyt terjesztik.
Így lépdegél együtt a’ három Párka is,
Az öreg Atropos, Clothó, és Lachesis,
Kiki a’ szerszámot vívén a’ markába,
Az élet’ és halál’ fonószobájába.

„Édesim! Dorottya nékik így beszélle:
„Sorsom keserűség, ’s tiétek köz vélle.
„Az én fájdalmamból ti is részt vehettek,
„’S feltett szándékomban méltán segíthettek.
„Bosszúállás’ tüze perzseli mellyemet,
„A’ méltatlan szégyen elfogyaszt engemet,
„Halált ’s elégtételt szomjúznak tsontjaim:
„Rajta! ne késsünk már szenvedő társaim!
„Duplázzuk meg azt a’ tsúfot az Ifjaknak,
„A’ mit már ennyiszer reánk raktak, ’s raknak.
„Kevélységek’ szarva szinte az égig ér,
„Annyi esztendőktől fogva bennünket vér;
„Törjük le, ’s nyerjük meg érdemlett betsünket –
„Tsúfjoknak tárgyává tettek már bennünket!
„Éreztessük vélek, melly sullyos a’ harag,
„Mellyet a’ megvetett asszonyi szív farag,
„’S melly érzékeny bosszú, mellyet a’ megsértett
„’S gyalázott szerelem önnön magáért tett. –
„Tudjátok; hogy itt a’ Fársáng; jól láttátok,
„Melly vad és goromba vólt hozzám, ’s hozzátok;
„Láttátok, melly víg vólt szomorúságunkra,
„Melly büszke és szúrós tsúfoltatásunkra,
„Ugyan lehetne e’ néktek rá nem állni,
„Ha e’ tanátsomat mérészlem ajállni,
„Hogy az ő örömét fordítsuk bánatra,
„’S duzzadtt hegykeségét méltó gyalázatra?
„’S ha magam elkezdem ez intézetemet;
„Lehetne é néktek elhagyni engemet?
„De ám légyen! tőllem mind – mind elálljatok:
„Magam is indúlok. Eljöttök? Szóljatok!”

Az Éris’ szikráji, a’ mellyek titokban
Eddig a’ Banyáknak szívekben, májjokban,*
májjókban Sh., em.
Mintegy hamu alatt, még benn lappangának,
Egyszerre kiütvén, lángokká válának.
„Megyünk – menjünk!” a’ mit mondhattak, ez vala;
Indúltak, ’s mindenik már bosszút forrala.

De Dorottya, ki már haragja’ tajtékát
Jobban kifőzte vólt, így közlé szándékát:
„Nem, nem! gondolkozva kell bánni nagy fával,
„Sok kézzel kell néki menni ’s sok baltával.
„Nagy munkába kezdünk, melly ha végbe mégyen,
„Vagy öröm lessz bére, vagy örökös szégyen.
„Nékünk is kárt tehet a’ hebehurgyaság.
„Jót, rosszat jobban tud tűrni egy társaság.
„Előbb is azokkal közöljük dolgunkat,
„Kik sorsokhoz fogják mérni a’ sorsunkat.
„Ha egyszer Rebeka ’s Mártha meg nem veti
„Zászlónkat, a’ többi őnként is követi.
„Mindent, a’ kit velünk a’ közűgy egyesít,
„Majd a’ köz próba is egyaránt lelkesít. –
„Ez tehát tanátsom: rajta! ne késsetek,
„Minden társainkba olly’ lelket öntsetek,
„Hogy köz gyalázatunk’ megtromfolására
„Kiki a’ köz munkát vállalja magára.
„Töltsétek bé őket belső háborúval,
„Cárnevál ’s az Ifjak eránt új bosszúval.
„Valakiket közttök hajlandóknak láttok,
„Magatokhoz vévén, hozzám béhozzátok.
„Én addig az egész dolgot megforralom,
„Kifőzöm ’s egyszerre nékik kitálalom.”

Ezt mondván, ama’ két Banyát elereszti,
’S zajos szívét újjabb habokba süllyeszti.
Hányja, veti végét, elejét dolgának,
Kiváltt miként kezdjen néki a’ tsatának.
A harag, bosszúság gyakran kilankasztja,
’S Plánumának folytát közbe megakasztja, –
De vídúl, hogy immár dólgai jól mennek,
Mivel néhány Dámák nála megjelennek,
Kikkel már Orsolya és Adelgunda szólt,
’S kiknek már a’ szívek a’ Dorottyáé vólt.
Ezek után több-több gyűle Zászlójához,
Újjabb truppok jővén a’ többek’ truppjához.
Úgy forrt már a’ Leány ’s Asszony a’ Szobában,
Mint a’ szenteltt Szűzek Veszta’ Templomában,
’S mint a’ lefüstöltt raj az új kasban belől,
Zúgtak, zsibongottak*
Zsibongottak Sh., em.
az ajtón két felől.
Könnyű vólt Orsolya’ és Adelgundának
Igy nevelni számát szoknyás Verbungjának;
Mert az asszonyi szív, ’s a’ leányi elme,
Kiváltt ha búja van, vagy pedig szerelme,
Az olly ámítónak könnyen lesz Zsákmányja,
A’ ki a’ leseket tsínos pontból hányja.

Éris sem henyéle a’ többi társával,
’S minden rést és útat megrakott minával.
Most pedig (ki tudná még meg is gondolni!)*
A sorvégi záró zárójel hiányzik, sh., em.
Álommézzel kezdi Izráelt lotsolni,
Izráelt a’ Bőgőst, kit altató méze
Mindjárt a’ legméllyebb álomra ígéze.
A’ bőgője mellől feldűle Izráel,
Helyét alattomba Éris foglalá el,
’S ollyan vén Zsidóvá válék azon nyomban,
A’ millyen Rabbi nints Lembergi Templomban,
Felveszi a’ vonót, kapja a’ húrokat,
Széllyel igazítja ’s tekeri azokat,
Rajtok száz discordánt hangzatokat tsinál,
Mellyek bé rohanván a’ fül’ dobjainál,
A’ nyúgovó lelket úgy felháborítják,
Hogy gondolatjait egymásra zúdítják,
A’ szép hármónia, melly a’ hólt húrokról
Az érző-inakba szállong, és azokról
A’ Lélekbe felhat, ’s a’ szívbe bényomúl,
Hogy azt az erkőltsnek szentelje templomúl,
Egyszerre elhagyá a’ húrt, az inakat,
A’ lelket, a’ szívet, – ’s a’ jó rend megszakadt.
Jól tudta azt Éris, hogy a’ szív’ útjának
Bírtokán hatalma van a’ muzsikának! –
Mint a’ zőld Hortobágy’ kövér mezejében
A’ tsintalan Betyár ha a’ szél’ mentében
Süveg-motskot éget a’ szalmán, vagy pipán,42
A’ HORTOBÁGY’ pusztáján, melly az úgy nevezett Hortobágy folyóvíznek, vagyis Tisza-szakadéknak környékén esik a’ Debretzeni és Újvárosi főldön, – ’s közönségesen az alfőldi Legelők körül, szokások holmi pajkosoknak, hogy pipájokba, süveg vagy kalap-motskot tesznek, mellynek füstjét ha messzéről a’ gulya megérzi, szerte széllyel szaladoz.
Maga meg’ odébb áll gyalog vagy paripán;
Hijába hangitsál a’ duda, furulya,
Összebőg a’ marha, megszalad a’ gulya,
Tehén, üsző egyre szalad a’ tserénynek,
Van baja, van mérge a’ szegény legénynek:
Igy ama’ szédítő hangok’ bűbájára,
Az Éristől titkon húzott muzsikára
Tódúlt a’ Dámáknak nagyjok és aprajok.
Zűrzavar lett, kiki bámúlta mi bajok?
Szintúgy törték, nyomták az ajtón magokat,
Ott hagyták a’ tántzot ’s a’ gavallérokat.

Dorottya már szintén ugrott örömében
Tajtékba lábbogó szíve’ reményjében,
’S köröskörűl nézvén az Amazon hadat,
Győzött már előre! nyúzta is a’ vadat.
A’ bosszúállásnak, trutznak kívánsága
Benne a’ legfelsőbb garáditsra hága;
Cárnevált már saját lábánál képzette,
’S mint csókolják kezét az Ifjak mellette. –
Gyenge kevély czipő! ugyan mit nem tennél,
Ha te a’ süvegnek főhelyére mennél?
Most is te szabsz törvényt ezer galántoknak:
A’ kik imádóji a’ pitziny láboknak:
Sok Férjfi ész saját Kapitoliomát
Elhagyja ’s tsókolni leszáll lábad’ nyomát.

Mihelytt tanátskoztak edgyütt egy keveset,
A’ melly is sok szóval, kevés sóval esett,
És minden bibéjét gyarló szép nemeknek
Illették (de a’ mit a’ külső füleknek
Nem lehet most nékem előtrombitálni
Szent Titok! mellyeket tilos profánálni): –
Dorottya kiválaszt egyet nagy felhanggal,
A’ ki a’ Szálába menjen Követ-ranggal,
’S mondja meg az ottan lévő vendégeknek,
Mi a’ kívánsága a’ Dáma-seregnek.
REBEKA vala ez, a’ tisztes Rebeka,
Kinek ősz a’ haja, görbe a’ dereka,
Ki hajdan magának, most pedig másoknak,
Sok próbán általment Kerítője soknak.
Ékesen-szóllóbb ő, mint akármelly Kofa,
Meg is van edződve ortzáján a’ pofa.
Ezt választották ki, Dorottya ’s a’ Szépek,
Hogy az Ifjak előtt legyen az ő képek.
Ki is állt nyúlbőrös Szalupban a’ Dada;
Melléje Dorottya még kilentzet ada.

Kongott már a’ Szála: nem tudták oda ki,
Hogy a’ szép Nimfákat mi a’ kő hordta-ki?
Bent*
Benntt Sh., em.
egy-két Ifjasszony tsak úgy tsilleng-filleng,
Mint a’ szedés után az elhagyott billeng.
’S midőn éppen immár azon töprenkedtek,
Hogy a’ sok dezentír Szépek hová lettek?
’S egy kurázsis Ifjú szinte már értek ment;
Rebeka ’s az egész követség megjelent. –
Katzagtak az Urak, és brávót tapsoltak,
Mert ebből egy jeles maskarát gondoltak.
Carnevál maga is (nem tudta) vígadott,
Hogy a’ Dáma-sereg illy szép tempót adott.
De midőn azokat különös gálával
Látták vala lenni szeriőz minával,
Nem tudták a’ dolgot egybe mire vélni,
Mígnem Missz Rebeka így kezde beszéllni:
„Uratskáim! engem azok kűldöttenek,
„A’ kiket az Urak meg nem érdemlenek,
„Azok, kiket ide hozott ma a’ szánka,
„Az a’ sok Ifjasszony ’s drága szép Leánka,
„Kiknek, bár magokat olly’ nagyra nézik is,
„Lába’ kaptzája sem lehetne edgyik is.
„Mért vagynak*
vágynak A kötet végi igazítni valók.-ban: „vágynak, olv. vagynak.” Ennek megfelelően em.
olly nagyra a’ Gavallér névvel
„Ha úgy bémotskolják azt a’ szilvalévvel?
„Phi! arra a’ névre fel sem nyitnám számat,
„Vagy a’ zsibvásárba vetném a’ pundrámat. –
„Mit ér a’ fodroshaj? a’ mándsét? a’ tászli
*
Az idézőjel elmaradt, sh., em.
„A’ sinoros nadrág, ha az ember bászli?43
BÁSZLI némelly környékeken annyit tesz mint másutt baszuta, liphetz, pipogya, és, a’ mi oda-alább előfordúl, KÁKOMPILLI, ’s a’t.
„Pedig melly kényesen-feszesen-begyesen
„Járnak az Uratskák végig a’ Pártesen?
„Az Úr is Posonyban eleget fentergett:
„Mért nem producal hát itthonn is Schossberget?44
PÁRTES! SCHLOSSBERG! fájdalom, hogy nagyon is esméretes nevek és helyek, a’ mellyeken való lelki, testi és világi elromlások az Ifjaknak, nem tsak egy Satiristának érdemlené meg a’ figyelmét, hanem ollyanoknak is, a’ kik vagy könyveikkel vagy hatalmokkal hamarább fordíthatnak a’ dolog’ nevén!*
névén Sh., em.
– Nem elég a’ bűnt megtiltani, hanem a’ bűnnek eszközeit kellene eltörleni; vagy a’ gyönyörűségeket a’ Virtus’ ketsegtető eszközeivé tenni. – A’ legutálatosabb úgy nevezet[t]*
nevezet Sh., em.
Kreutzertheaternél mi közönségesebb fészke és menedékhelye a’ közönséges bűnöknek. Tegyük Virtus’ oskolájává a’ Theátrumot, ’s érzékeny Ifjainkat bátran vezethetjük akkor belé; a’ gyönyörűségek nemes érzést fognak bennek, mint a’ Róma’ és Athéne’ nevendékiben, felindítani!
„Azért, mert nem szabad? azért mert nem illik? –
„Azért mert az Urak mind tsak kákompillik!
„Magok eltsergetik másutt súgárjokat,
„’S itthonn még tsúfollyák a’ szegény Lyányokat.
„Kereken kimondom; az Urak ’s Úrfiak
„Tsak ahon nem kéne, ott tsintalan fiak. – –
„Ez a’ Lotsperdi is, az ebágyról esett,
„Mit tesz? mért jött ide? nálunk mit keresett?
„Lé-hűtni jött ebbe a’ Kompániába?
„Diktom, faktom! vesszen pokol-kurvannyába!
„Fársángnak hívatná ő is magát hogy már,
„Pedig pernahájder, gézengúz, Koszlobár.
„Még is ő mér hányni a’ Dámáknak fittyet:
„De megtanítjuk ma ezt a’ kótyonfittyet.
„Meg! és minden Leány fülébe pesel ma;
„Néked szóll a’ letzke te gizgaz! te selma! - -
„De, hogy követségem hosszason ne essék:
„Ide-jöttöm’ okát meghallgatni tessék.
„Minden rangú Dámák egyes akarattal
„Engemet küldöttek olly’ parantsolattal,
„Hogy kívánságokat adjam elő pontban
„Az Uraknak; melly is áll e’ három Pontban:
„Elsőben az Urak szabad tettzésünkre
„Ezt a’ gaz Carnevált adják ki kezünkre;
„Másodszor haladék nélkűl felkeressék
„A’ nagy Mátrikulát, hogy megégettessék;
„Harmadszor, valakik most is nőtelenek,
„Minket solenniter mind megkövessenek.
„Ha e’ kívánságot a’ Szála felhagyja,
„’S követő-levelét nékem ki nem adja,
„’S a’ Mátrikulával ezt a’ gaz Spitzbubot:
„Ellenségnek tartsa az Asszonyi Klubot.” –

„Ellenségnek tartjuk az asszonyi Klubot;
„Magunk köztt eggyet sem esmerünk Spitzpubot;
(Illyen választ ada Bordáts Rebekának)
„Szüksége van nálunk a’ Mátrikulának;
„Eb, a’ ki kenteket, Néném! megköveti;
„Diktom! ’s az öreg fart visszatzepelheti.”

E’ szókra az Urak mind katzajt ütének,
De a’ Lyány-követek felmérgesedének. –
’S mihelyest az egész követség-tsoporttal
Rebeka visszatért a’ kerek réporttal:
Seregét Dorottya mindjárt összeszedte,
S egy rendes Ármáda’ formájába vette. – –

Nyílj meg most, Helikon!45
NYÍLJ MEG MOST HELIKON! ’s a’t. – Mikor Virgilius a’ háborúra felköltt Itáliai Vitézeket elő kezdené számlálni, így kiált fel egész enthusiasmussal, Aen. Lib. VIII. v. 641–646.
Pandite nunc Helicona Deae, cantusque movete,
Qui bello exciti Reges, quae quemque secutae
Complerint campos acies, quibus Itale jam tum
Floruerit terra alma viris, quibus arserit armis;
Et meministis enim Divae, et memorare potestis:
Ad nos vix tenuis famae perlabitur aura.

nyílj meg; Ti magatok
Szép Istenasszonyok előttem dalljatok.
Ti elmondhatjátok, jut is eszetekbe,
Kik állottak belé a’ Leány-seregbe,
Kik vóltak Vezéri az Amazonoknak,
’S örök Egri nevet kik nyertek magoknak. –

Egy erős négyszegű Corpust formálának
A’ kik legaggottabb Leányok valának.
A’ Sereg’ derekát ez a’ népség tette:
Kommandóba őket Adelgunda vette.
A’ két szárnyán álltak mintegy könnyebb truppban
A’ fiatal Szűzek fel kötött Szalupban:
E’ gyönyörű népet vezérelte elől
Magdalena a’ bal, Márta a’ jobb felől.
Hátúl a’ Vasasok’ nehezebb osztályja
Az özvegy-asszonyok’ Seregét formálja.
Lassú, de kemény nép: Reservaként vagynak;
Orsolyát tisztelik vezérlő Hadnagynak.
Az avantgárdába, melly mindnyája között
A’ legkatonásabb formába őltözött,
Azok az eleven Freycorok valának,
A’ kik már Férj nélkűl szűlni is tudának.
Friss és gyönyörű nép! fortélyos, vakmerő;
Rebeka vezette, egy próbáltt Hadverő.

Ezek a’ vezéri ’s osztályi valának
Ennek a’ rettentő Dáma-ármádának,
Mellynek fő kórmányát Dorottya tartotta,
’S mint General en Chef46
GENERAL EN CHEF a’ legfővebb Vezére egy sok ezerből álló fegyveres Seregnek, a’ kitől függnek osztán minden osztályos Generálisok.
maga mozdította.
Nem választott ő ki egy helyt egyenessen,
Hogy a’ hol nagyobb baj esik, ott lehessen.
Tizenkét ősz ’s próbáltt Banyát melléje vett,
’S egy vén Guvernántnét47
GUVERNÁNTNÉ, frantziáúl Gouvernante, a’ nagy házaknál a’ gyermekeket nevelő ’s az azoknak gondját viselő Asszonyszemély.
Adjutantjának tett.
Ekkor az ütközet módját így rendelé;
Hogy a’ Front léptenként menjen eléfelé:
A’ szárnyi könnyű nép akként fordúlgasson,
Hogy minden sort ’s rendet zavarba hozhasson,
És a’ Mátrikulát tsalfán vagy mérészen,
(Melly a’ triumfusban legszebb préda lészen)
Kerítse kezéhez az ellenség elől,
Egy szóval vígyázzon minden oldal felől:
A’ hátúlsó Sereg még most szótól várjon,
Minden rést és útat keményen bézárjon:
Most pedig egyszerre az első dobhangra
Az egész avantgárd48
AVANTGARDE, elősereg, előre indított, vagy az ütközet’ elejére állított, kissebb sereg.
üssön a’ Farsangra,
’S ha lehet Carnevált hadifogjá tegye,
Vagy a’ Mátriculát kezéből kivegye;
De ha rabbá esik, kedvezzen Hímennek.
Lántz köztt is tisztelni kell a’ rangját ennek.

Mikor a’ táborban mindent elrendele:
Üle egy Dívánra,49
DÍVÁN, igen apró lábakon álló neme a’ Kanapénak.*
Kp. n., em.
Minthogy ezt a’ Török szokásoknak követésére vették fel az Európaiak: azért neveztetett Dívánnak a’ Törökország’ fő Tanátsáról a’ Dívánról, a’ mellytől van ez a’ szónk is: dívánkozni.
kit nyóltz Szűz emele,
’S onnan igazgatta a’ Népet, a’ helyet,
És, mintegy Feldmarsal, perspectiva helyett,
Hogy rá-ügyelhessen a’ nagy ármádára,
Egy vén pápaszemet feltett az orrára.
Külön-külön minden Vezért és Hadnagyot
Serkentgetvén, nékik mindent jól meg hagyott. –
„Most már eljött a’ pertz, így szólla nyájához,
„Hív barátináim! kezdjünk a’ munkához.
„Tsak bátran! velünk lessz a’ bosszú ’s szerelem.
„Menjünk! már zsebemben van a’ győzedelem.” –

E’ szókra Tesztilis felveszi kezébe
A’ Sereg Zászlóját, mellynek a’ végébe’
Lengő pántlikákkal körűl koszorúzva
Tintukkal bodrozott Főkötő vólt húzva.
Az apróbb Zászlók is lobognak szép sorral,
Kiken Vénus látszott, bőltsővel, ’s Ámorral. –
Megindúl a’ sereg; a’ selymek suhognak,
A’ pádimentomon a’ tzipők topognak:
Szikráznak a’ tüzek a’ Dáma-szemekben,
Keblekben kurázs van, fegyver a’ kezekben,
Harnádel,50
HARNADEL, ’s a’ t. – Nadel német szó, magyarúl tűt tészen. – Egyszer egy német technologicus Könyvben a’ Tűnek 22 nemét olvastam meg; pedig sem a’ hájvarró, sem a’ bornyomózsákvarró, sem még inkább a’ botskorfűző tű nem vala meg benne.
Strikknádel, ördög-pokol-nádel,
Mellynek külömbb nemét ma sem számlálnád el,
Alma-evő kis kés, etuis bitskia,
Szemnyilak, tsóktsákány, mosolygás-fringia.51
FRINGIA. – Ezt a’ szót a’ kardvasakra szokták felütni annak jóságának jeléül*
jeléül Sh., em.
és bizonyságáúl.

Dorottya ’s a’ rúdon függő Díván megett
Fő hadi-muzsika gyújtá a’ Sereget.
Lizette, a’ szépen hárfázó Lizette
A’ Lyányok’ fársángi Marsát elkezdette:
Mellette a’ nótán tíz hárfa hangozott,
Húsz tambura ’s doromb akkompanyírozott.
Mások vagy letörvén a’ butellák’ allyát,
Azzal trombitálták a’ Lizette’ dalját,
Vagy holmi nagy Smukkos katulyát tartának,
’S két frizőr fűsűvel azon dobolának.
Az egész ármáda danolta a’ Marsot,
’S úgy tették hangjánál a’ truppok a’ marsot
Éris pedig szíve’ tellyes örömében
Felemelvén magát pudlis szekerében,
Titkos katzajok köztt lebegett felettek;
’S Denevér Nimfái körűltte repkedtek.

Mikor a’ nagy Corpus a’ Szálába kijött,
Már az avantgárda Cárneválra ütött,
A’ pajzán Freycorság őtet megtámadta,
Ki kezét, ki haját, ’s köntösét rángatta.
Lármás tsivogással mind rá kezdtek esni:
Maga vólt, ’s oltalmat nem tudott keresni.
Így jár az a’ szegény bagolyfi is éppen,
Ki elhagyja enyhős odvát délközépen,
Mihelytt a’ madarak látják, körűlveszik,
Akármerre fordúl, meg nem menekeszik;
Míg a’ kányák űzik a’ Csókák tsátsognak,
Tseveg a’ sok veréb, a’ Varjak kárognak,
Tsúfolja, tsipkedi, rángatja mindnyája,
Tele a’ tollával mindeniknek szája.*
szája, Kp. sh., em.

Már a’ nagy sereg is a’ tsata piartzot
Magának foglalván, elkezd’te a’ hartzot.
A’ bal szárnyon álló könnyű nép sok szűzzel
A’ Mátrikulára ütött kemény tűzzel.
Hímen felkiáltott; „Urak! ne hagyjátok!
„Most a’ Mátrikulát mindjárt nem látjátok.”
Ezt a’ Gavallérok hallván, oda mennek,
Hogy segítségére legyenek Hímennek.
De már akkor körbe fogta a’ Lyány-tsoport,
Verték a’ széllyelhánytt székek között a’ port.
Szörnyű a’ zaj ’s lárma. Ezek megragadják
Híment és a’ könyvet; amazok nem hagyják:
Most ezek hányják el a’ széktől azokat;
Majd azok nyomják el onnan a’ Lyányokat,
Fillisnek már a’ Könyv éppen kezében volt;
Kiáltott a’ sereg, a’ győzőnek tapsolt:
De alig tsípte meg Károly egy keveset,
Elejté a’ könyvet, ’s a’ lábára esett.
Oda ugrott Károly, a’ prédát már hozta:
De Rozinka őtet agyon tsiklandozta.

Más-felől az Ifjak e’ szép hartz’ neszére
Indúlni akartak Hímen’ védelmére:
De a’ könnyű sereg’ jobb szárnyával Márta
Kirukkolt, ’s előlök az útat elzárta.
Keresztűl próbálnak az Ifjak rontani:
De ennyi szép ellen ki tudna állani?
Egyedűl maga volt olly Gavallér Albert,
Hogy annyi amazon ellen indúlni mert.
Thrézi ellent állott: de egy pillantása
A’ szép Szűz’ szívében halál-sebet ása.
Visszapillantott rá haldokló kedvese,
’S a’ sebhedtt bajnok is a’ főldre leese.

Ez esetre a’ hartz nagyobb tüzet kapott.
Felzendűlt mind a’ két népség ’s összetsapott.
Tsatáztak*
Tsataztak Sh., em.
a’ mérész Dámák az Ifjakkal
Szerelem’ mérgébe mártott szemnyílakkal,
De a’ kéz-szorítás’ és sóhajtás’ heve
Sok szépek’ szívében nagy pusztítást teve.
Sok Gavallér pénzt is adott a’ Spionnak,
’S kitudta bibéjét a’ szép Kisasszonnak;
Mellyért az Amazon hullott is a’ hartzon,
Kottzant a’ tsákány is a’ keblen, és artzon.

Már a’ Gavallérság jóval is innen járt;
Hogy Dorottya arra veté az okulárt.
A’ legszebb szárny’ vesztét Dívánja’ sántzáról
Meglátja, ’s a’ közép sereg’ derekáról
Négy erőss tsoportot kikűld sietséggel,
Hogy a’ győzött félnek légyen segítséggel.
Kik is kiszegezett pagnéttal kiálltak,
’S tűjökkel eleven Sorompót52
Spanyol SOROMPÓnak nevezik a’ Hadi mesterségben, azokat a’ hegyes vasazott karókból készített, és forgatható palánkokat, mellyeket a’ Gyalogság’ elibe szoktak hányni, hogy a’ lovas nép el ne gázolhassa azt. Németől Spanische Reiter.
tsináltak.
Azonnal Koriska ezek’ Komendántja,
A’ Gavallérokat olly mérgesen bántja;
Hogy perlő nyelvének ’s éles szablyájának
Ellene ők tovább már nem állhatának. –
Egy Főkötő-spádé vala a’ markába’,
A’ mellyel úgy szúra Lajtsi’nadrágába,
Hogy a’ mint sok tréfás társaságban hallik,
Még most is meglátszik puliderjén a’ lik.

Ez alatt a’ hartznak legjobb divatjában
Ámor, ki soha sem nyughatik magában,
Elméjét egy hadi fortélyon hánytatta;
A’ kis szerelmeket mind öszve hívatta,
Kénkövet, kanótzot, ásóval, kapával,
’S a’ hamar-szerelem’ friss puskaporával
Adott a’ kezekbe, hogy azzal menjenek
A’ házba, megmondván mitévők légyenek.
Megértvén Ámornak e’ parantsolatját
Az apró Minőrök;53
MINÖRÖK a’ tábornál azok, a’ kik minát ásnak, vagyis a’ kik a’ puskaport főldlyukakba rejtvén, azzal az ellenséget, vagy annak valamelly épűletjét felvettetik.
a’ Szála’ padlatját
Mindjárt mesterséges Mína alá vették,
’S a’ házban lévőket tűzzel felvettették.
Ah! e’ sebes tűz láng hányat felpörköle,
Hányat ejtett sebbe, hányat meg is öle!
Sokan, igen sokan mintegy fél halottak
A’ főldre, ’s az Urak’ ölébe hullottak.
A’ rugó salétrom*
saletrom Sh., em.
minden észt és tsontot
Saját forgójából kihányt, széllyel rontott,
’S a’ láthatatlan láng gyújtván a’ velőket,
Édes tsiklandással emésztette őket.
Héj te, ravasz Ámor! miket fel nem találsz?
Egy felől nem győzvén, másutt is praktikálsz!
Van e ollyan szíve az asszonyi nemnek,
Melly útat nem nyitna a’ bájoló szemnek?

Dorottya, a’ kihez a’ láng fel nem tsapott
A’ nagy Díván miatt, ütődést nem kapott,
Azért kevés népét ismét serkengette,
Az elszélledtteket újjabb rendbe szedte.
Fellobban villogóbb tűzzel a’ hartz’ lángja:
Verdesi a’ padlást a’ tsatázók’ hangja,
Szék, asztal zörömböl, a’ dob, trombita zeng,
Tsizmától, czipőtől*
czipötől Sh., em.
a’ pádimentom reng. –
Legelőbb is Rózsi, a’ legszebb Amazon,
Etsével szembeállt ’s erőt is vett azon:
Már szinte életét el is fogyasztotta,
Kiált Etse: Pardon! ’s a’ kardját nyújtotta.
De Johanna, kinek rózsákba mártatott
Ortzája született hajnalszínt mutatott,
Johanna ujonnan Etsét megtámadta:
De ortzáját Etse addig tzirolgatta,
Míg mind elenyészett a’ Johanna’ vére,
’S hajnalszíne maradt az Etse’ kezére.
Iromba lett a’ szép Czerussza ’s míniom,54
CERUSSÁ, tesz fejér festéket, fejér kendőzőt;*
kendőzöt Sh., em.
MINION pedig egy neme a’ piros festéknek.*
festéknek- A kp. sh., em.
A’ jóféle ortzafestő piros színnek a’ neve Carmin.
Ollyan lett a’ rózsa, mint a’ sásliliom. –
Így halnak el gyakran egy ortza-fogásra
Sokan, kik rá szoktak a’ képmázolásra,
Azok, a’ kik nappal angyali bálványok,
Éjtszaka lüdértzek ’s merő boszorkányok.

A’ virgontz Belinda szokott tréfájával
Bordáts Úrhoz szalad vigyorgó ortzával,
„Mossziő! az Úr is tsak olly életet él;
„Mire nézte most is a’ fársángot? ’s nem fél,
„Hogy hadi-foglyommá teszem, megköttetem,
„’S győző-hintóm előtt kevélyen vitetem?”
Ekkor olly’ bájoló szemekkel tekíntett
Az Úrra, mint Vénus, mikor Márssal tsínt tett.
Az Úr mosolyogván a’ nagy bajusz alóll,
„Eredj te kis Pajzán! a’ Lyánkának így szóll,
„Tudod már sok ízben ellenem pártoltál,
„Faludat prédáltam, ismét meghódoltál.
„Kardom most sem tompa, ha tompa megfenem:
„Hogy mersz, pajkos madár, felkelni ellenem?”
Igy szóllott, és magát a’ Nimfa megadta,
Tudván, nem soká lesz jószága alatta.

Más oldalra Chloris, kinek termetében
Minden kellemesség vólt tsak a’ szemében,
(Szikrázó nyilat szórt arra, a’ ki nézte,
Aléltt pillantása halkal megígézte;
De mikor tsillogó rezgése széttreppent,
A’ nehéz-nyavalya édesen tört mindent.)
Chloris az Ifjakat sebess pillantással
Sűrűn lövőldözvén, hullatta rakással.
Kivált rátalálván a’ deli Vintzére,
Ezer tűzkatsintást szórt rá szegénykére.
A’ triplázott villám elfogá a’ szemét,
Megelektrizálta mindenik tetemét.
Lángolt az ortzája, dobogó szíve vert,
Élt még, de nem tudta, ’s eszméletlen’ hevert,
Chlóris oda ugrott, ’s a’ maga tsókjára
Kitsalta lelkét is halvány ajjakára. –
Azomban Ámor is a’ hartz’ közepében
Ákhillesként nyargal hadiszekerében,
A’ szép szemű Chlórist, ki elandaloda
Holtt bajnokja mellett, ’s nem vígyázott oda;
Chlórist elütteti a’ rúdnak végével;
Lerogyik, ’s fekvését festi szűz vérével.
Eltapodta őtet az Ámor’ szekere,
Öszve járattatott mellye, ’s minden ere.
Igy esett el e’ két bajnok egy tsatában
’S mind ketten megholtak ők – metáphorában. –

Ámbátor a’ fejem Toalett55
TOALET, Toilette, teszen frantziáúl asztalkát, különösen pedig asszonyi ékesgetésre készűltt kis fiókos asztalt: CURTIZAN, Courtisan, udvari ember, hízelkedő, Dámák körűl hívalkodó: COQUETTE, tetszeni kívánó, színes mézes mázos beszédű, szerelemhez értő Dáma: ’s a’ t.
vólna is,
Curtisán melyemből Coquet nyelv szólna is,
Bár próbát Romános elmésséggel teszek,
’S ékesebben szóllok mint a’ Hof-Maitressek:
Még sem festhetem le tellyes valójában
Mind azt, a’ mi esett ebben a’ tsatában.
Másként is sok itten a’ mi titok, és szent;
’S még a’ Poéták sem tudhatnak itt mindent.

Elég, hogy a’ Dámák, kik bár hullottak is,
Vittak még, és sűrűn hulltak az Ifjak is,
Tovább is tüzesen folytatván a’ hartzot,
A’ Gavallérokon tettek sok kudartzot.
E’ mellett a’ szegény Fársáng’ óltalmára
Ki a’ sok Dáma köztt már majd pórúl jára,
Más felől Hímennek ’s a’ Mátrikulának
Védelmére számos Ifjak tartatának.
Azomban a’ Dámák megmozdíthatatlan
Nagy ármádiája mégis mind únatlan’
Attakban vólt sok szép Ifjaknak kárára,
Vagy a’ két szárnyáról kitsapott portára.
Dorottya mind újjabb tsatára rendelte
Vezérit, ’s a’ lankadtt szíveket tüzelte.

OPOR, hogy már végét vesse a’ tsatának,
Egy újj stratagémát gondolt ki magának,
Mellyel minden truppot zűrzavarba tégyen,
’S Dorottya, a’ Vezér, tehetetlen légyen.
Annyi sok hatalmas szemmel és szablyával
Szemköztt állván, így szóltt felséges ortzával:
„Halandó Angyalok! kedveltt szép ellenség!
„Kiket bennünk ural minden érzékenség,
„Kik bírván szívünket a’ természet’ jussán,
„Törvényt szabtok nekünk szépségtek’ trónussán,
„Hogy’ ellenkezhetnénk tovább ti véletek?
„Itt a’ kéz! itt a’ szív! tsakhogy békélljetek.
„Tudjuk, miért vagytok haragban erántunk;
„Mert véletek nagyon hidegképpen bántunk:
„Nohát ezen vétkünk’ jóvá tételére
„Én, mint a’ Fársángi tábor’ fővezére,
„Még ma egy Kisasszonyt kívánok elvenni;
„S tudom, vitézim is mind így fognak tenni –
„De én annak adom tserébe szívemet
„A’ ki legelősször megtsókol engemet.”

Édes kotlós annyok’ egy kotyogására
Hogy fut a’ sok tsirke egy szem gabonára:
Minden Kisasszonyok akként tódúlának
Legelső tsókjára Opor’ ortzájának. –
Senki sem ügyelt már zászlóra, vagy sorra.
Isten hozzád jó rend! hajde mind Oporra!
Szintúgy rugták egymás’ tzipellője’ sarkát,
Tapodták, hasgatták egymás’ Sleppje’ farkát:
Az elsők hátrálták az utólmenőket,
A’ hátulsók visszahúzták az elsőket:
Lármáztak, zajgottak, porfelleget vertek,
Asztalt, széket, bőgőt, tzimbalmot levertek.
Tört a’ pohár, palatzk, tányér, tátza tsörgött;
Ugattak a’ pudlik; ajtó, ablak, zörgött.
Ifjúként szaladtak még a’ vénlantok is.
Sem Hadnagy, sem Svadrom, sem rend. Sőt magok is
A’ Dívánt emelő Szűzek elfutának.
’S keze, lába kitört Marsal Dorottyának.



Negyedik könyv.

Hajnalig.


Summaya.

Mikippen az vitéz Dorotthia ſoc Zuͤecnec hallatlan kesserűsighire*
kesseruͤghire A kötet végi igazítni valók.-ban: „kesserüghire, olv. kesserűsighire” Ennek megfelelően em.
az faidalmos halálval kuͤzkoͤdnéc, és hogi mikippen ochódnéc foͤll, miert hogi Carnevallal egietemben az Matriculla Sácmánra yutván; mell is tuͤzvel megh igettetic vala az Carneval penigh megh zabadól vala, mellecnec utánna voͤdd ezoͤdben Kegies Olvasó az Vin Gergoͤnec bezidit, és a’ zepp Venus Iſten Azzonnac is mikint toͤrtenéc az oͤ ala-zálláſſa ickes Rithmuſocval eloͤdben adattatnac.


Mind rátódúla már kívántsi vágyással
A’ Dámáknak nagyja, apraja rakással
Oporra, hogy őtet mindjárt megtsókolja:
De a’ Gavallérság őket meggátolja.
Az Ifjak hatszeres karéba56
CARRÉ, tesz itten különösen négy szegeletre álló ’s egy bizonyos helyet békerítő katona-tsoportot.
állának,
’S Opornak eleven sántzot tsinálának.
Már egy Dámának sints, akármerre térjen,
Sem résse, sem módja, hogy Oporhoz férjen.
Néha erőszakkal rohantak ostromra,
Néha rimánkodtak, sírtak, – de potomra.
És mivel a’ karén által nem törhettek,
Szégyennel, bosszúval hátrálni kezdettek.
Mint vertt had egyenként kiki visszatére
Felsűltt kívánsággal a’ tábor’ helyére.
A’ hol már összetörtt zöld dívánnya mellett
Megsebhedtt Marsaljok tsak alig lehellett.*
lehellett, A kp. sh., em.

„Hitetlen nép! – így nyög Dorottya nékiek –
„Hát a’ vitézeknek így kell é tenniek?
„El kell é hagyniok kiszabott rendjeket,
„A’ fegyvert, a’ Zászlót, a’ Fővezérjeket?
„Gyarló nép! egy ravasz ellenség’ szavára
„Úgy kellett rohanni a’ Férjfi’ tsókjára?
„Phi! szégyen! gyalázat! gyáva Teremtvények,
„Kikből így űzhetnek tsúfot a’ Legények!
„De lám hívságtokért megvan a’ jutalom:
„Od’ a’ szép betsűlet, od’ a’ diadalom.
„Helyébe tsak szégyent, kudartzot kaptatok;
„’S ím félhóltan fekszem én is miattatok.”

A’ szégyen és bosszú őket eltőltötte,
Lesütött ortzával álltak körűlötte.
Dáma-szokás szerént sírtak haragjokban,
Átkozván magokat, és Oport magokban.
’S fájlalván hűséges Vezérjeknek estét,
Hószín karjaikra felvevék kék testét.
Bévivék szomorún az oldalszobába,
Ahol helyheztették puha nyoszolyába,
Vígasztaló szóval, kávéval éleszték,
Szederjes sebeit kötözni is kezdték. –
De néki nem lévén többé bizodalma,
Elnyomván testének, lelkének fájdalma:
„Gyalázatban, úgy mond, tovább miért élek?
„Inkább betsűlettel hal meg a’ nagylélek.
„Ti kik okoztátok rajtam e’ tsúfságot,
„Hogy tukmálhatjátok én rám e’ világot?”
E’ szókra sebéről tépvén a’ flastromot,
Meg is tette mindjárt a’ testamentomot.

Öt vén Dáma leűl a’ Toalettéhez.
Apollónka pennát dug a’ fél füléhez,
A’ Schreibkalenderből57
SCHREIBKALENDERNEK, vagy Iró-Kalandárjomnak hívják a’ Németek a’ negyed rétű árkusra nyomtatott Kalandárjomat.
a’ Bőjtnél kiszakaszt
Egy tiszta levelet, kétfelé hajtja azt;
A’ gyászos íráshoz készűl keseregve.
Dorottya elkezdi diktálni heregve: –
„Én alább is megírtt Kis-Asszony, DOROTTYA,
Letelvén világi életem’ robotja,
Egyébként ép ’s tsendes elmével diktálom,
Tsak hogy az Ifjakat szeretem ’s útálom.
Én, mondom, e’ Nemes Megyében születtem,
’S eredetet régi törzsök-házból vettem;
De a’ mellynek bennem magva fog szakadni:
Jószágomról tehát rendelést kell adni. –
Elsőben is hagyok kétezer Szuverént
A’ Bétsi Bolondok’ házának a’ szerént,
Hogy fundussok légyen az ollyan Szűzeknek,
Kik kosarat adván magok kérőjöknek,
Mint szokott, örökös pártába sűltenek:
Ezek a’ Bolondok’ házában éljenek!
Másodszor testálok a’ Szűlők’ házára
Kilentz ezer tallért, az ollyak’ számára,
A’ kik tsúnyák lévén, Vőlegényt nem kapnak,
’S természeti tüzök miatt fére-tsapnak.
Harmadszor keresett jószágomnak felén
Egy jó fundátiót állítok Pentelén,
Mellyből esztendőnként megtartván a’ számát,
Férjhez kiadjanak tizenkét vén Dámát.
Felén egy Vesztalis templom építtessék,
Mellyben húsz vén Szűznek lakás rendeltessék,
De úgy hogy mindnyája járjon főkötővel,
Mert igen éktelen járni leányfővel.
Továbbá, ha ama Kőltő jó kedvébe,
A’ ki most itt múlat ebb’ a’ Vármegyébe,
Leírná a’ Dámák mellett tett hartzomat,
’S hattyúi szárnyain zengné halálomat,
Minthogy, a’ mint mondják, eddig minden Nagyok
Üressen botsáták:58
EDDIG MINDEN NAGYOK ÜRESSEN BOTSÁTÁK. – Ha mások ezt mondják, nem jól mondják: mert p. o. N. Mélt. Gr. SZÉCSÉNYI FERENTZ Ő Exc ja egy Presentben is 100 Rf. a’ GRÓFNÉ Ő Exc.ja egy Ódámért külön 50 Rf. Mélt. Gróf FESTETITS GYÖRGY Ő N.ga, a’ hadi Oskoláról írott Ódámért 100 Rf. más ízben 25 Rf. ismét 30 Rf. ismét 40 Rf. Mélt. Gróf*
Grof sh., em.
ERDŐDY ZSIGMONDNÉ Ő N.ga 5 vagy 6 sor versemért 12 aranyat, T. N. FRATER ISTVÁN Úr 50 Rf. adtak, hogy most másokat ne említsek. Méltatlan panasz az, hogy Nemzetünkben Metzénások nintsenek; vagynak igen is, tsak az Íróink vagy importunusok ne légyenek, vagy sordidusok. –
Principibus placuisse Vlris, non ultima laus est.
HORAT.

– néki fundust hagyok.
Lentseni59
LENCSEN, egy puszta Somogyban Nagy-Bajom mellett.
Kertemet mezei házommal,
Minden Bankóimat az egész Smukkommal
Adják néki: ebből holtig elverselhet,
’S Beótzián Parnasz’ hegyeit emelhet.
De a’ Buffánomat mégis Orsolyának,
A’ két Mopszot60
A’ BUFFÁN, magyarúl Far-dagály, talám a’ Módinak minden bolondsági között legképtelenebb bolondság vala! Ez már kiment a’ Szokásból; de a’ MOPSZOK, vagy a’ Dámáknak ölbeli kis Kutyáik, mégis a’ Grátziák’ szolgálatjában vagynak.
pedig adja ki Mártának.
Végre a’ széllyeltörtt dívánnak fájából,
’S Vőlegényt nem esmértt nyoszolyám’ allyából
Egy Castrum doloris61
CASTRUM DOLORIS nevet visel a’ Nagy emberek’ halálára felállíttatni szokott Gyász-alkotmány, mellyben a’ megholtnak érdemei szoktak példázatokban előadódni.
készűljön számomra.
De nevem ne messék kőbe a’ síromra;
Ne tám az Útazók, kik ott szájonganak,
Még hóltom után is Lyánnak tsúfoljanak. –
Testem pedig a’ két Pázsimhoz62
PÁZSI, fratziáúl Page, ollyan nemes gyerkőtz, a’ kit a’ Nagyobb Udvaroknál nevelnek
temessék;
’S legalább porom is Férjfi porhoz essék. –
Ezen testamentom végrehajtójának
REBEKÁT.... E’ szók még a’ száján valának: –
A’ midőn Rebeka, ki az elszélledett
Népet rendbeszedte, ’s ott kinn verekedett,
Triumfáltt sereggel, örvendő lármával
Béjött a’ Fársánggal ’s a’ Mátriculával.
Alig pillantá meg Dorottya félfelől,
Azonnal olly’ édes öröm lepte belől,
Hogy elfelejtkezvén minden fájdalmáról,
Életről, halálról, – leugrott ágyáról.
„Itt vagy! – ’s pedig fogva! élek már, így szólla,
„Hol a’ Könyv? – majd gondot viselek én rólla.
„Élek már! már több írt ne is kössetek rám:
„Mindjárt felöltözöm; hol van, hol a’ ruhám?”
Igaz, hogy Dorottya mindjárt megújjúla,
Ruháját rávette, tapsolt, ’s meggyógyúla.

Mihelytt Rebekával előbeszélltette,
Hogy kézre Carnevalt miként kerítette:
Azon tanátskozott a’ sereg’ Nagyjával,
Mit tégyen e’ régen vártt hadi foglyával?
Kik köztt arra ment ki a’ dolog’ Summája,
Hogy tsak hadi törvényt tartsanak reája,
De, hogy kéznél légyen, tsukják bé azomba.
Bé is tsukták őtet kemény áristomba,
A’ melly olly keserves fogház és kaloda,
Hogy a’ Napfény soha bé nem süthet oda,
Erős, és kemény az asszonyok’ fogsága,
Nehéz az embernek onnét szabadsága.
Olly’ hely mint a’ minőn Ulissz hajdanába
A’ Palládiumért bémene Trójába. –
Mégis mennyi tsínos Urak ’s Bőltsek vannak,
A’ kik e’ fogságba víg szívvel rohannak,
Sőt ezt a’ fogságot vásárolják kíntsen,
’S örűlnek a’ rájok vertt erőss bilintsen.

Végre megtétetvén rá a’ szententzia,
Felhozza a’ setét tömlötzből Lídia.
Kijöve Carnevál a’ vén Porkolábbal
Arany nyaklántzokkal megbilintseltt lábbal. –
Strimfli galandokkal jól*
jol Sh., em.
hátra köttetvén,
Két kezét, ’s Drabantok között kísértetvén,
’S így nem is űgyelvén az ő mentségére,
Ezt a’ szententziát olvasták fejére:
„Sok lévén CARNEVÁL’ bűneinek száma,
„Méltónak ítélte erre minden DÁMA,
„Hogy Mátriculája porrá égettessék
„Maga hóhér által tsonkán eresztessék:
„MENJEN VÉGHEZ. Datum Kaposvár*
Kavosvár A kötet végi igazítni valók.-ban: „Kavosvár, olv. Kaposvár.” Ennek megfelelően em.
’s a’ t.
„DOROTTYA, mint a’ Szék’ Feje, és a’ Többi.”

Ki is ment húsz Dáma az oldalszobából,
S rógust rakván a’ törtt dívánnak fájából,
A’ tüzet nagy öröm ’s tántz köztt gerjesztették, –
És a’ Matriculát hamuvá égették. –
Innen van, hogy ma már nintsen többé vén lyány,
Mert az esztendeit más nem tudhatja hány;
’S ha egyszer a’ képét jól kimázolhatja,
Magát gyenge Szűznek szabadon mondhatja.

Már éppen kivitték a’ szegény Carnevált,
Már éppen fegyver köztt a’ vesztőhelyen állt:*
áltt Sh., em.
Mikor lárma esett ott kinn a’ pitvarban,
Kiáltanak; tűz van! tűz van az udvarban!
A’ szobából minden ember kiszalada,
’S Carneval odabé egyedűl marada.
Hímen eloldotta a’ békót lábain,
’S a’ Strimflikötőket eltépte karjain.
Akkor vették észre a’ Dámák magokat,
Mikor már szabadon látták a’ rabjokat.
Késő vólt már akkor. Már őket nevette
Carnevál, és magát az ifjakhoz vette. –
De nem tévén a’ tűz semmi veszedelmet,
Szüntetvén a’ Bál is a’ lármát, félelmet;
Opor Úr azonnal kérdezkedett rólla,
Mellyre a’ Lokajja Gergő ekképp’ szólla:

„Tens Uram! A’ Casus minthogy hosszas lévén,
„És ezek a’ Lyányok igen sok tsint tévén,
„Meg is únván talán a’ Tens Úr hallgatni:
„Méltóztassék vélem egy pipát gyújtatni.” –
Nem kell; tsak mond[d]*
mond Sh., em.
Gergő!”– „Tens Uram, tehátlan
„Igazán hogy minden Lyány cseléd ortzátlan,
„Kivált azok, a’ kik Lokajok köztt nőnek,
„’S az Úri udvarba tsak lé-hűtni jőnek.
„Én ugyan helyet sem adnék egyiknek is,
„Ha mindjárt tsupádon széllel élnének is.
„A’ konyhára hordják a’ pletyka beszédet,
„Mindég dérogálják a’ Férjfi tselédet.
„Mindég tsak tserfelnek, osztán nyalnak falnak,
„Morzsáját sem látjuk a’ belső asztalnak.
„Tsak kurafijoknak szoktak ők duggatni.
„Tens Úr! kár ezeket Lyányfővel járatni. –
„De hogy eggyik szómat másikba ne őltsem,
„És a’ Tens Úrnak is Úri kedvét tőltsem:
„Most is, míg az Urak ott benn múlatának,
„Ni a’ szedtevették mit nem tsinálának!
„Letsepűltek minden betsületes Legényt,
„Lajhának, kappannak tsúfolták a’ szegényt.
„Ihogtak-vihogtak, nyakunkra tódúltak;
„Megkövetem – még a’ nadrághoz is nyúltak.
„Nézze tsak a’ Tens Úr, millyen ez a’ mente,
„Nánika a’ Stertzel ni hogy összekente.
„Tens Úr! egy tzulától én ezt fel nem veszem,
„A’ Sátisfektziót az Úrért megteszem.
„Megőszűltem az Úr’ Ura Attya mellett,
„De még senki rajtam illyen tsúfot nem tett.
„Egésszen bolondot tsináltak belőlünk,
„A’ mondért, süveget elkapkodták tőlünk,
„Azt mond’ták, hogy jobban illik ő kemeknek,
„Tsak szoknya kell nekünk bodzfa legényeknek.
„Még a’ vitézkötést feltették búbjokra;
„Óh, hogy a’ jégeső verne kobakjokra!*
kobaljokra Sh., em.
– –
„Fridrik szakáts éppen az ágyon szunnyadott,
„Hogy hatod-magával Mantzi rátámadott,
„Leöntötték szegényt; az még is szerentse,
„Hogy veres nadrágát nem érte a’ lentse!
„De bezzeg mikor a’ fejére tapinta,
„Már a’ haján folyt le a’ híg palatsinta.
„Felugrik haraggal, szidja sok attával
„’S bémázolja képét egy tál kotsonnyával.
„Tens Úr! azon semmi épséget nem hagyott:
„Didergett a’ tzula, majd hogy meg nem fagyott.
„Úgy kellett! magam is nagyon bosszankodtam;
„Mégis a’ katzajtól meg nem tartózkodtam,
„Mikor kotsisunkat négyen körbe vették.
„Futni akart Jantsi, de nem eresztették:
„A’ félsarkantyúja akadt a’ szoknyába,
„’S Kalárival edgyütt zuhé a’ tsávába.
„Etse Úr’ hajdúja éppen ott pipázott,
„Mellé suhan két Fraj, ’s mikor nem vígyázott,
„Szájából az égő pipát kitekerték,
„’S Uram! még a’ Pámpám’63
PÁMPÁM nevű Pudlija volt Somogyban egy Uraságnak, kinek Házánál esméretségben voltam. Furtsa Kutya volt!
Fies nobilium tu quoque PUDLIUM
Me dicente. – – – HORAT.

farka alá verték!
„Ne hadja ked magát, Pajtás! felkiáltok,
„Ti is az emberből tsúfot mért tsináltok?
„E’ szómra edgyikhez a’ kostököt tsapja;
„A’ másikat pedig futtába megkapja,
„’S úgy szúrja farába a’ nyúl-ispékelőt,
„Hogy most is keresik a’ nyúl-ispékelőt. –
„Mig Ferkó egy lészán hortyog, ’s nyújtja bőrét
„A’ tzafjához kötnek egy nagy kantsó lőrét:
„Pakolj Ferkó! kiált a’ dévaj nemzetség:
„Talpra ugrik Ferkó; ’s bezzeg volt nevetség!
„Egy kűlfőldi tarka ánginba őltözött
Frantzia Pázsi vólt itt a’ többek között,
„E’ tett nagy zavarást itt a’ Fejér-néppel,
„Új módit kapatott, főképpen a’ széppel.
„Ritka olly’ szoba-lyány, Frizérozó ’s Dajka,
„Hogy ne jutott vólna néki Kalamajka.64
A’ KALAMAJKA egy szőrből való fényes matéria, mellyet kivált régi Magyarjaink Mentebéllésnek viseltek.
„Tán nem is maradtak itt már ollyan Frajok,
„Kiknek e’ Pázsival ne lett vólna bajok.
„Tens Uram! nem tudom ki tart illyen Pázsit,
„Nem szeretem benne azt a’ nagy kurázsit.
„Ragadós a’ módi, kivált ha Frantzia,
„Pedig a’ Magyarnak árt az ő módija.
„Most ugyan még kin jár a’ tseléd-szobában:
„De hát ha kedvre kap benn is a’ Szálában?” –
„Jól van Gergő! jól van: de a’ tűz hogy esett?” –
„Elmondom méltassék várni egy keveset.
„Már semmi tsendesség nem vólt a’ szobában,
„Állt*
Áltt Sh., em.
a’ patália kintt is a’ konyhában,
„Már a’ legénység is néki dühödtt mordúlt,
„Egy szóval a’ Kastély fenékkel felfordúlt.
„Azt mondják, – de arról aláson követem,
„Nem vóltam ott, reá meg nem esküdhetem –
„Lízi a’ tűzhelyre feküdni akara,
„De mellé egy legény sok parázst kapara.
„Nem tudom, nem láttam; elég az hozzája,
„Azt mondják, kiégett a’ Lízi’ szoknyája.
„Sikóltott, szoknyáját rázta a’ dévaj szűz,
„Egymást érte, szintúgy hullott rólla a’ tűz.
„Rá esett egy parázs a’ Pámpám’ hátára,
„Kifutott ordítva, ’s rá ment a’ szénára.
„Meggyúladt a’ széna! – Latzi szerentsére
„Ott feküdtt, és álom nem jött a’ szemére:
„Látja hogy mellette a’ tűz lángot vetett:
„Valami baja vólt, mindjárt nem kelhetett.
„Kitsapott már a’ láng: lármát kiáltottunk:
„De ő elóltotta, míg vízért futottunk.
„Megszűnt a’ tűz, mire mi elértünk oda:
„Kijött Latzi, és még – Náni vagy kitsoda.”

E’ szókra az Urak ’s Dámák katzagának.
Némellyek Gergővel így is tréfálának:
„Bizony, Gergő! a’ tűz már nagyon láttatott,
„Még is, a’ jó Latzi, jó hogy nem alhatott,
„’S ekképpen a’ tüzet hamar mególthatta;
„De tudod e, Gergő! Latzit mi bánthatta?” –
E’ tréfára Gergő így felelt valódi
Ortzával; „az ollyast vizsgálni nem módi!
„Az illy’ kérdést tartom igen helytelennek
„Elég hogy elaludt a’ tűz, hál’ Istennek!
„Hát a’ Tens Urak is, és Tens Asszonyságok,
„Mikor utóléri az álmatlanságok;
„Millyen múlatságot találnak magoknak:
„’S szabad é azt osztán vizsgálni másoknak?
„Az illy’ kérdést tartom igen helytelennek:
„Elég, hogy elaludt a’ tűz: hál’ Istennek!” –
Mindnyájan katzagtak e’ feleletére;
Hihető, jól reá talált a’ bibére.
Egymás köztt sok furtsa tréfára fakadtak:
’S az öreg szolgának egy pohár bort adtak.

Szinte helyre állott vólna a’ tsendesség,
S meglett vólna közttök a’ kívántt békesség;
A’ Dámák szűntetni kezdték haragjokat,
Nem bántván Carnevált ’s a’ Gavallérokat:
De – – éj igazán hogy, a’ háborúságba,
Melly Trójától fogva esett a’ világba’,
Tsak belé kell jönni mindég a’ Dámának! –
Most is a’ lett oka az új galibának.
Egy Nimfa, kit Virgil,65
EGY NIMFA, KI VIRGIL ’s a’ t. Lásd: Aen. Lib. IV. v. 174, sqq.
’s utánna mindenek
Ollyan irtóztató formában festenek,
Holott, ha bár néha réműlést hoz is ránk,
De sokszor angyali ortzával jön hozzánk;
Egy Nimfa, kit Kozma zengő trombitával,
Repűlő szárnyakkal, és felfútt pofával
Festet Rozsólisos szalmás-üvegére,
Egy FAMA-VOLATOT tévén tzímerére;66
Hogy a’ Literatúrában még a’ Rozsólisos Butellára is kell citálni. Vide sic:*
sis Sh., em.

Rosolio di Aqua d’ oro, all’ Insequa della Fenice in Bologna. MICHAEL KOZMA. FAMA VOLAT. – In Bologna: pedig Kozma Mihály, míg élt, Budai rozsólisos Görög vólt. –”
Egy Nimfa, ki Virgil’ paraszt idejébe’
Maga hordta a’ hírt a’ világ’ fülébe,
De most nála bérért szolgálnak mint Úrnál,
A’ Novella, Zeitung, Gazetta, és Journál.67
A’ Novella, Zeitung, Gazetta és Journál mind Olasz, Frantzia és Német nevei az Újságleveleknek.
Egy Nimfa – de ki ne esmérné Miss Fámát?
Újabb zendűlésbe hozott minden Dámát,
Mivel elhírlelé a’ Bálban egyszerre,
(Hihető hogy Éris vette őtet erre.)
Elhírlelé, mondom, hogy hallván mindenek
Carnevál’ itt-létét, rá felzendűltenek,
Hogy nints ollyan ember, ki rá nem neheztel,
Mivel illyen kurta Fársánggal ereszt el,*
eresztel Sh., em.
A’ melyben így felsűlt mindennek a’ kényje,
Kinek a’ szíve fáj, kinek az erszénnye.
Ihon a’ Tislér czéh hijába fárada,
Mivel a’ sok bőltső mind nyakán marada,
Alig van kenyere ’s fűtője szegénynek,
Pedig hetibért is fizet a’ legénynek.
Sok szegény Varrónék jó bizodalomra
Megvarrtak húsz-harmintz főkötőt potomra;
Ötöt ha eladtak hat-hét forintjával –
’S még most is adósok a’ Tintuk’ árrával.
Majd minden Kalmárok Bankrótokká lettek,
A’ kik sok jegyruhát előre megvettek.
Így jár a’ Szűts, Szabó, ’s minden mesterember,
Kiket jó haszonnal bíztatott December.
Kiváltt a’ Czigányok, a’ szegény Czigányok
Fájlalják, hogy itthonn vesztek a’ leányok,
Minthogy rá nem szokván kaszára, kapára,
Támaszkodnak tsupán a’ más lagzijára.
Hát az a’ sok lezsák eszemiszom Pajtás,
Kiknek tsak a’ tántz kell, és a’ kantsó-hajtás,
Kik ha tivornyázó házat nem találnak,
Életnek sem tartják: ugyan mit tsinálnak?
Hol él most sok szegény Svalér68
SVALÍR, vagy Svalje, frantziáúl Chevalier, gavallér, ritter, Nemes, vagy Nemeskedő.
e’ nagy télben?
A’ ki bablevest is alig kaphat délben;
Mert sem Uram Ötsém nem tarthat most sok Bált,
Sem Asszony húgomhoz Leánykérő nem szállt,
Pedig tsak olly helyen néha jól lakhatott,
’S a’ két lovatska is abrakot kaphatott.
Sőt még a’ Papság is haragszik reája,
Mivelhogy az idén kevés a’ stólája.

Ezt hirlelvén Fáma, ’s több illyen formákat,
Ismét zűrzavarba hozta a’ Dámákat.
Dorottya gondolván hogy majd mellé állnak
Ezek is, és feltett tzéljában szólgálnak:
Nyúgovó vitézit ismét felzendíté,
’S holnapra egy újabb tsatához készíté.
Orsolyát, Rebekát, ’s a’ több vezéreket
Feleszelte, miként rendeljék népeket,
’S majd mikor az Ifjú Urak lefekszenek,
Vélek ’s Carnevállal mitévők légyenek. –
Mert már a’ hajnali kakas-szó is hallott,
Szőkűlt már a’ hideg setétség, ’s pitymallott.
Megfordúlt a’ Göntzöl’ szekere’ tengelye,
’S a’ késő álomnak eljött az ideje;
A’ lankadtt Gavallér rikátsolt a’ torkán,
Pislogott a’ Dáma, mint a’ vén boszorkán.

De – midőn már éppen fekünni készűltek,
Egy új tűneményen mindnyájan elhűltek.
A’ mint a’ harmatos rózsákba őltözött
Hajnal már feltetszett a’ tsillagok között;
’S erőt vévén a’ már szendergő éjtszakán,
Bésütött a’ Szála’ keletső69
KELETSŐ, vagy Napkeletső; keleti v. Napkeleti. Így ejtik ezt néhol Magyar Hazánkban, és ítéletem szerént nagyon helyesen. Valamint ezekből túl, innen, vég, hátúl, elö vagy elő, utól,*
utól. A kp. sh., em.
közép, ’s a’ t. ezen szók jönnek, túlsó, innenső, végső, hátúlsó, első, utólsó, középső, ’s a’ t. – úgy, nem tudom, mi okon lehetne kitsúfolni azon Helységeket, mellyeknél szokásban vagyon az északsó, napkeletső, délső, napnyúgotsó terminatió? Kivált hogy a’ és suffixumok mindég helyet-jelentő szókhoz ragasztódnak.
ablakán:
A’ gyertyák’ nyomorúltt fénnye halványodott,
Tűkör, fal és edény öszverózsásodott.
A’ gyönyörű Foszfor’70
FOSZFOR, görögűl Phoshorus, deákúl Lucifer, magyarúl Hajnaltsillag. Lásd az I. K.
ezüst világával
Játszott a’ bíborba borúltt Ég’ aljával,
’S a’ hó’ fejér egén elszórá azokat
A’ ragyogó kisded hajnaltsillagokat.
Úgy tetszett, hogy mintha lassú zengzetek is
Jöttek vólna onnan, – ’s valóba jöttek is;
Mert egy két pertz múlva mindjárt a’ mennyei
Karoknak hallattak édes Concertjei,
Mellyre az érzékeny szívek megolvadtak,
Repestek a’ velők, vagy elandalodtak.
Örűlt minden Lélek, ’s örömét mutatta,
Örűlt ’s örömének okát nem tudhatta.
Már a’ főldi fénynél pompásabb világgal
Borúlt el a’ Szála, ’s díszlett méltósággal,
Már a’ fél-felébredtt szellők által hozott
Gángesi kellemes szagtól illatozott:
Midőn egy tündöklő felhő béhempereg.
Gombolyagjain ül a’ szerelem-sereg.
Maga a’ nyájason mosolygó Citére71
CITÉRE, görögűl Cythere, deákúl Vénus, a’ Szerelem’ Istenasszonya, ki hattyúkon jár.
Űlvén diadalmi aranyszekerére,
A’ hajnali pompás felhőből kiderűl,
’S előtte minden fény setétségbe merűl.
Téjszín tzombján játszik nyilazó kis fija,
Kinek szemén tűz van, száján ambrózia.
A’ felhőnek mint egy mennyei pázsitnak
Hajlásin friss rózsák és Játzintok nyitnak,
Mellyek Citerének egy mosolygására
Teremnek a’ hattyúk lábának nyomára,
’S rajtok a’ tetszetes Grátziák tántzolnak,
Midőn ezer apró szerelmek lantolnak.
Édes ígézésnek, másnak nevezzem é
Azt, melly közönséges, és mind a’ két nemé,
Mikor ők Citére’ eljöttét érezik?
Sokan ezt hatodik érzésnek nevezik.
Elég, hogy mind az öt érzés részt vesz ebben,
Részt, és semmiben sem vesz érzékenyebben.

Ezt érzé minden szív most is, míg végtére
Így szóllt az életet lehellő Citére:
„Halandó szép Nimfák! élő Templomaim,
„Kikben temjéneznek hév*
hív A kötet végi igazítni valók.-ban: „hív, olv. hév.” Ennek megfelelően em.
indúlataim,
„Ti kiknek szemében élet és kedv játszik,
„Ortzátokon saját képvonásom látszik,
„Ti kik letsaljátok Mennyből a’ vígságot,
„Hogy Paradítsommá tégye e’ világot,
„Halandó Nimfáim! lejöttem hozzátok,
„Hogy végezésemnek törvénnyét halljátok. –
„Az az Istenasszony,*
Istenasszoay Sh., em.
Citére, én vagyok,
„A’ kinek áldoznak szegények és nagyok,
„Ki előtt a’ Király kihág trónusából,
„Büszke felségéből ’s bíbor ruhájából;
„Kit jóltévőjének szóllongat szívében
„A’ hideg vérű Bőlts Kedvesse’ ölében,
„Ki jó órát tészek néha a’ vénnek is,
„’S a’ mindennek szűkét látó szegénynek is,
„Ki áldott békóban tartom a’ szíveket,
„’S kedves áldozatra szorítom ezeket.
„Még a’ Hijéna72
A’ HIJÉNA egy kegyetlen ragadozó állat, mellyet soha tökélletesen meg nem szelídíthetni. Irtózva kell olvasni, a’ miket erről az állatról írnak az útazók és természetvisgálók: a’ ki Magyar olvasóim közzűl a’ Hiénáról keveset vagy éppen semmit sem tud, ne múlassa el megolvasni a’ mit RAFF után felőle beszéll T. FÁBIÁN József Úr a’ Természeti Históriának (Veszprém. 1799. n. 8.) 497 és 498 lapj.
is, bár szeme szikrádzik,
„Foga vérbe fered, nékem megjuhádzik.
„Előttem a’ Lajhár73
LAJHÁR, Főldi’ és Fábián elnevezések után az a’ minden állatok köztt legtúnyább, leglassúbb és legostobább négylábú állatotska, melly görögűl Bradypus, deákúl Ignavus vagy Tardigradus, frantziáúl Paresseux, németül Faulthier, az amérikaiaknál pedig a’ maga sipitnya szavairól AI nevet visel. Minthogy ennek természetét is járatlan Olvasóim Magyar könyvből is megtanúlhatják, útasítom őket az említett Históriájára FÁBIÁN Úrnak, a’ 604–606 lapp. Vessék egybe ezzel a’ FŐLDI’ Jegyzését is, mellyet a’ Természeti Históriának (Pozsony. 1801. 8.) 55-dik lapj. tészen, Blumenbach után. Megnézhetni Joh. Fr. BLUMENBACH’S Handbuch der Naturgeschichte. IVte Aufl. Götting. 1799. 8. Seit. 72.
friss játékot tészen,
„’S e’ leglomhább állat, vídám’ s virgontz lészen.
„Béborítom a’ nagy Balénát74
A’ BALENA, legnagyobb neme a’ Czethalaknak, sőt legnagyobb állat a’ mi főldünk kerekségén; mert 10-15 öl van a’ hoszszasága, ’s átallyában van a’ teste 100-annyi temérdekségű, mint a’ mi Ökreinké. Terem az északi és déli Oceánuson; legjelesben pedig az északi Pólus felé hajló kietlen Grőnlandiának környékén. – Ennek is egész formáját, természetét, és fogása’ módját megolvashatni FŐLDInél a’ 108 és 109 lapp hosszasabban pedig FÁBIAN’ Raffjának 588 lapj. egészen az 598 lapig.
lángokba,
„’S párt keres a’ fagyos Grönlandi habokba’
„Béönthetem tüzem egy férgetskébe is,
„Bár kitsiny a’ szíve, ’s hideg a’ vére is.
„Sőt bogaratska nősz másik bogaratskán,
„Sok millió nemzik fiat egy fogatskán.*
fogtskán A kötet végi igazítni valók.-ban: „fogstskán, olv. fogatskán.” Ennek megfelelően em.
„Egy szóval, nints állat, mellyben tűz nem érzik;
„Sőt ezt a’ nem-mozgó plánták75
Hogy a’ PLÁNTÁK is szaporodnak, ’s magvaikból hasonló fajtát tenyésztetnek; azt a’ paraszt ember is tudja. Hanem, hogy erre a’ tenyészésre szintúgy a’ plántákban is HÍM ÉS NYŐSTÉNY NEMET állított elő a’ Természet, mint az élő állatokban, azt már nem tudja minden ember. A’ régi Bőltsek valamennyitskére sajdították ezt a’ dolgot: de világosan ’s határozottan*
határozossan Sh., em.
legelőször MILLINGTHON nevű Ánglus írt a’ plántáknak nembéli külömbségekről. Ő pedig élt a’ XVII dik’ Század’ végén. – A’ növevények’ Nemzőrészei a’ Virágban vagynak. Itt az én verseimnek megértésére elég ennyit tudni: hosszabban ennek fejtegetésébe illyen helyen nem botsátkozhatom.
is mind érzik.
„A’ pompás Pálmának, a’ silány Penésznek76
A’ PÁLMA legelső, és legszebb, nemesebb,*
Kp. n., em.
pompásabb neme a’ Plántáknak; a’ PENÉSZ pedig, legutólsó ’s legsilányabb. Erről méltó lesz tanúlatlan Olvasóimat a’ hely’ szűk voltához képest megvilágosítni. Azt gondolja a’ természetet nem esmérő ember, hogy a’ penész tsak valami rusnyapor és pelyhes nyálkásság, melly a’ romlásnak és rothadásnak következése: holott mind az, a’ mi nekünk illyennek látszik, egynéhány ezer apró plántákból öszvetsoportozott erdőtske, a’ mellynek gyökerei, szárai, ágai, virági és magvai vagynak, ’s a’ mellyet jó nagyító üvegen szemlélni kibeszéllhetetlen gyönyörűség. Ha feketedni kezd, jele hogy megérett, ’s már veszni tér. Többnyire hamar fel nő, (nyáron 1-2 óra alatt, ha nedvességet, meleget, ’s rekedtt levegőt kaphat*
kaptat Sh., em.
) de némelly Nemei esztendő-számra is eltartanak. Van pedig, a’ mint a’ Természetírók számlálják, 15 faja, melly fajok közül némellyiknek eggyes szára van, némellyiknek ágasbogas, hata tartós, kilentze múlólagvaló.*
múlolagvaló Sh., em.
Nemi neve Linnénél MUCOR, és tartozik a’ GOMBÁK’ rendébe.
„Fajtáji mind az én híremmel tenyésznek.
„Én hozom az ifjú rózsát bíbor színbe,
„És a’ liliomot tiszta muselinbe;
„Hogy így lakadalmi öltözetben szépen
„Fogadják el Zefir’ tsókját mátkaképen.
„Én általam élnek ’s magzanak mindenek,
„Nálam nélkűl minden dólgok kietlenek.
„Citére vagyok én; ti is mind esmértek;
„Bár szájjal titkoltok, de szívvel dítsértek. –
„Most pedig közzétek jöttem ollyan véggel,
„Hogy felváltsam a’ múltt lármát békességgel;
„Hogy kívántt örömöt hozzak le azoknak,
„Kik nyomorúságot képzelnek magoknak;
„És hogy a’ sok bút, bajt, panaszt eltérítsem,
„’S közttetek hatalmam’ ’s nevem’ ditsőítsem.
„Mivel tehát főként azon aggódtatok,
„’S haddal Carneválra azért támadtatok,
„Hogy kurta a’ Fársáng ebb’ az esztendőbe;
„Hosszabbra szabatom azt is a’ jövőbe.
„Előre titeket assecurállak is,
„Hogy nagyobb divatja lessz a’ lagzinak is;
„Megvőlegényellik árva nyoszolyátok,
„’S leányságtok után vígság jön rátok.
„És azok az ifjak, kik most tsekély tűzzel
„Láttatnak traktálni akármellyik Szűzzel,
„Jövő idén, mintha nem is ők vólnának,
„Úgy neki dühödnek ők is a’ Dámának.
„Mert fijamnak, kit most hintóm’ oldalánál
„Nyilat köszörűlni láttok a’ fáklyánál,
„Fijamnak meghagyom, hogy minekutánna
„Letett már a’ nyílról mind Márs mind Diánna
„’S Frater Schwartztól77
SCHWARTZ Berchtoldot tartját a’ puskapor’ első feltalálójának – Európában. Élt ő a’ XIII-dik Században: Freyburgi fi volt, és Franciscanus barát.
fogva ezek az Istenek
„Kézív hellyett puskát, flintát szerzettenek:
„Hányja el nyilait, tegzét, számszeriját,
„Tanúlja meg ő is az Artillériát;
„Rakja körűl övét apró mordályokkal,
„’S lőjje az Ifjaknak szíveit azokkal;
„Sőt a’ kiknek nagyon kemény a’ zúzz[ájok,]*
A sor vége nyomtatási hiba miatt nagyon halványan látható.
„Baka-mangaléttal lövöldözzön rájok;
„Vágott golyóbissal, Tirolisi Stuttzal
„Szálljon szembe holmi makatsabb kuruttzal.
„Annyi lesz a’ sebhedtt minden palotában,
„Mint az Invalidus katonák’ házában.
„De még is ha látom, hogy a’ lövöldözött
„Szívek sem keresnek írt a’ Dámák között,
„Vagy pedig sebjeket titkon gyógyíttatják,
„És a’ Leánykérést mind tsak elmúlatják:
„Béhozom szokásba (sok már tsinálja is,)
„Hogy legényt megkérni merjen a’ Dáma is.
„És ha a’ legénység még is durva lenne,
„’S a’ kérő leányhoz hozzája nem menne:
„Lehozom az égből Júnó’78
JUNO, a’ mint Ovidius beszélli, magtalan lévén, Jupiter a’ maga’ fejében a’ fegyveres Minervát foganta, kit osztán a’ Vulkánus kalapáttsa szabadíta ki onnan. Ezen bámúlván Júno, ’s hasonló páratlan nemzésre törekedvén, elindúlt az öreg Oceánhoz, hogy tőle tanátsot kérdjen a’ felől, mi móddal lehetne néki is férjfi nélkűl gyermeke. Ez útjában elfáradván betért Flórához, ’s közli véle szándékát. Flóra a’ kertjébe viszi őtet, egy VIRÁGOT mutat néki, a’ mellyet ha tsak újja’ végével érintene is,*
Kp. n., em.
azonnal fogadna méhében. Úgy is lett: és Mársot szűlte, a’ hadak Istenét. – Más alkalmatossággal, midőn Jupiter’ asztalánál vendégségben űlne, jól talált lakni mezei salátával, ’s azonnal megterhesedett. Ebből szűlte a’ hasonlíthatatlan szépségű Hébét, az ifjúság’ Istenasszonyát, ’s Istenek’ pohárnoknéját. – Tsudálatos kőltemény ez, holott a’ Salátának vizes és hideg természete mind a’ két Nemet meddővé teszi!
virágjának
„Magvait, ’s kiosztom minden leánykának;
„Tudom hogy lábra kap a’ Dáma-világban,
„Jobban, mint a’ Krumpli már Magyarországban
„Addig is, mivelhogy a’ leányéletnek
„Legnagyobb únalmat a’ párták tétetnek:
„Kimennek szokásból lassanként azok is,
„Sőt Lyányfővel járnak még az Asszonyok is.
„Itt van egy fő Nimfám, ki a’ nagy-világban
„A’ mai Dámák köztt lábra keltt hívságban,
„Mindenhatóságát olly nagyra terjeszti,
„Hogy a’ fél világnak könnyen eszét veszti.
„Ő az, ki a’ régi nemzeti ruhákat
„Paraszttá, és kortsá tészi a’ Dámákat.
„Ő az, ki azokat rakja több formába
„Mint a’ mi van Ovid’ Metamorfózzába’;
„Úgy hogy a’ Dámákról megtudnád magát is
„Tanúlni a’ LINNÉ’ Históriáját is.
„Állj meg bár, ne tovább egy fertály-óránál,
„Bétsben a’ Szent István’ öreg Templománál:
„Látsz ott*
ott, Sh., em
Buffán-Medvét, tüskés Sündisznókat,
„Mesterséges hangon tsivogó Rigókat,
„Vannak Nyaktekertsek, puffadtt Pellikánok,
„Barázdabillegők, Sleppfarkú Fátzánok,
„Van ott őlni-tanúltt Bazsiliskus’ szeme,
„’S kiváltt a’ lepkének mindenféle neme:
„Mind ezek a’ módi Nimfa’ teremtvényi,
„’S a’ kipallérozott hívság’ leleményi.
„Ő a’ találója Auszúgnak, Contónak,
„Ő oka számtalan Confiscatiónak.
„Ő teremt a’ főldön galánt szegényeket,
Donna olimpiát, Báró von Nichtseket.79
DONNA OLYMPIA, egy nagy familiából való, de szegény és büszke Spanyol Úri asszony a’ HOLBERG’ egyik Vígjátékjában. – BÁRÓ von NICHTS a’ németeknél ollyan forma szóllás, mint magyarúl a’ Sohonnai vagy Semmiházy Uraság.
„Ő az, ki elkezdvén sokszor tsak egy kényen
„Henyélő Stutzeren – egy Borbély legényen;
„Mindjárt sok Grófotskák modernjéhez állnak,
„Sőt a’ Deákok is abban koledálnak.
„Ő tette Párist is e’ szép bolondságon
„Királynévá hajdan szinte félvilágon.
„E’ nagy Nimfa által a’ Dáma felkapja,
„Hogy tsak patyolatja légyen, vagy kalapja,
„Hogy az Asszonyok is Lyány fővel járjanak,
„’S még a’ falukon is erre rá szokjanak. –
„Légyetek hát jövő fársángig békével,
„’S elégedjetek meg Vénus’ végzésével.”

Ezt mondván nyájason mosolyga feléjek,
’S éltető örömöt lehelle beléjek.
A’ Grátziák pedig óldott övezettel
Reájok pillantván édes tekíntettel,
A’ kellemességnek ’s élvény80
ÉLVÉNY, deákúl vivax, olaszúl, frantziáúl vivace, németűl lebhaft. Ellenkező jelentésű azzal hogy halovány, halvány. A’ deáknál ezek a’ grádusok vagynak, vivens, vivus, vividus, vivax: az olasznál szint’ ezek: a’ frantziánál, vivant, viable, vif, vivace: a’ németnél, lebend, lebendig, lebhaft. Nyelvünkben még eddig tsak e’ két szót gyomroztuk: élő és eleven. Ha azt akarjuk, hogy jövendőben a’ tudományokban, muzsikában, képírásban, éc. előbb menjünk: sok szavakra ’s meghatározott értelműekre kell szert tennünk. Ama’ két régi szónkhoz hadd járúljon hát hozzá az élvény, melly ellen semmit az Új-voltán kivűl nem vethetni. Ha jól emlékezem, BENKŐ Úr valahol illyen formát akar az élénk szóval kitenni. Nagyon hellyesen! valamint fél gyökértől félénk, úgy él gyökértől élénk jön. Ezt is adjuk a’ többihez, ’s nékünk is 4 grádusú szavunk lesz az élet’ ideájára, mint az itt előhozott Nemzeteknek. – A’ ki az új szókat nem tűrheti, mondjon le az új ideákról is. Elég tágas a’ Caspium’ homokpusztája! ott életében sem hall egy új szót is!
Ifjúságnak
Hajnalló felhőjén a’ hintóhoz hágnak,
S annak zsámolyánál így szólla Thália,
Thália a’ közttök legdelibb Grátzia:
„Szépek! ajándékot tőlünk is végyetek,
„Hogy e’ jeles Napról megemlékezzetek.
„Termetetek deli, ortzátok kellemes,
„Szívetek érzékeny, és elmétek nemes,
„Szemetek tűz légyen, rózsa ajakotok,
„Hulló-hó kebletek, muskotály tsókotok;
„Vén, komor, formátlan ne légyen köztetek:
„Egy szóval mi hozzánk hasonlók légyetek.”

E’ szókra a’ felhő őket bétéríté,
Tetszetes ifjakká tevé, ’s megszépíté.
Ezért olly gyönyörűk a’ Somogy’ Dámáji,
Mert ők a’ Grátziák’ igaz Copiáji.

DOROTTYA leveté a’ vénség’ szőnyegét,
Mint a’ kígyó szokta téli lebernyegét.81
A’ melly régi bőrét a’ kígyó tavasszal elveti, az felette vékony, halovány, és lenge: a’ LEBERNYEG illyen ruhát jelent a’ Magyaroknál; p. o. a’ rongyos, kopott, vékony, szél szűrő köpenyeget, lebernyegnek tsúfoljuk. Deákúl és görögűl ez a’ Kígyóhártya Syphar, és Leberis, ahonnan az a’ példabeszéd is van, Nudior leberide: nem jól jön é hát ez a’ leberis magyar nyelven Lebernyegnek?
Bételének gyenge hússal agg rántzai,
Kinövének mind a’ harmintzkét fogai,
Felderűlt ajakán friss rózsák nyitának,
Szemein idegen lángok lobbanának,
Ősz haja tündöklő bársonnyá barnúla;
Szíve benn repesett, teste megújjúla.
Egy szóval belőlle – tsudáltam magam is –
Delibb Dáma válék mint sem Szemiramis.
Kerekded fara*
Kerekdedfara Sh. em.
is úgy domboroda ki,
Mintha birsalmából harapták vólna ki.

De már a’ lángok is éppen látszatának,
Mellyeket az égi lovak fúvallának;
Szikrádzott a’ Napnak rúdja a’ főld felett,
Tűzbe lángba borúlt az egész Napkelet.
Eltűnvén a’ halvány Hajnaltsillag szinte:
Népének Citére elkészűlőt inte;
Fel is kerekedvén hattyú hintajába,
Fénybe hagyott mindent és ámbróziába. –
De ÁMOR a’ szép fény’ ’s illat’ közepéből
Kiválasztván egy pár nyilat a’ tegzéből,
Ráteszi keményen felhúzott íjjára –
’S ellövi Oporra ’s a’ szép Dorottyára.
Dorottya Oporral mindjárt kezet tsapott:
Levágatta tulkát, ’s hívatta a’ Papot.


vége


1804.

Jegyzések a' Dorottyára
[A 103-126. oldalakon találhatóak azok a jegyzések, melyeket kiadásunkban a könnyebb olvashatóság végett lábjegyzetként közlünk.]