MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály – Csokonai Józsefnének
Onga, 1801. július 19.
Onga. 19 Jul. 1801.
MTAK. RUI 4-r 37.

Szerentsésen felérkezvén Jul. 1ő Napján Ongára, Puky Barátommal 5-dik. Ragályra mentünk, Ragályi Gedeon Urat a’ Gömör Vármegye VNotáriussát, mint régi jó barátunkat meglátogatni, a’ ki azt a’ szívességet tselekedte vélünk, hogy maga Kotsiján és költségén elvitt Agtelekre, a’ híres Baradla nevű barlangnak megvisgálására. – Ez a’ Barlang fekszik Agtelek faluhoz egy fertály orányira egy tsupa kőből álló Hegynek öblébe. A’ barlang’ szája esik egy 27 ½ ölnyi meredek Kősziklának az allyán, melly Kőszikla a’ felitől fogva az allyáig úgy áll mint az egyenes kőfal, és magasságát lehet két annyinak gondolni mint a’ Veres torony: rémitő dolog tsak felnézni is a’ tetejére, mellyen a’ látás a’ felhőkkel látszik határozódni. Az allyán lévő Lyukba gugyorodva kell bémenni, és ez az alatsony de széles Torkolat mint egy fél fertály óráig tart, a’ mikor az ember a’ valóságos Barlangba béjut, mellynek boltozatjához képest a’ Nagy Templom magassága és tágassága nem is hasonlítható. A’ Kövek úgy tsüngenek alá az ember feje felett, mintha mindjárt nyakába szakadnának, a’ hang rémítő módon zeng e’ tágas öbölbe. Lőttünk egynéhányat, és a’ legszörnyűbb mennydörgés kitsiny volt a’ puska ropogásához. Fáklyákkal vezettek két Vezetőink, kik egyedűl az Utazók’ béhordozásából élnek; fáklyát 4 öllel vittünk bé, mert ha ebből a’ Vándorló kifogyna, soha a’ Barlangból, mellynek még végit senki öszve nem járta, ki nem jöhetne. Ága a’ Lyuknak sok van, mi délig egyet, délután másikat jártunk bé, a’ többire nem értünk. Voltunk mind öszve kilentzen. Elindultunk tehát az első Ágán, és találtunk tsepegő kövekre, ’s az azokból épült külömbkülömbféle, oszlopokra, kősziklákra és omladékokra. A’ tsepegő kő ebből áll, hogy a’ Barlang’ boltozatjáról szüntelen tsepeg a’ legtisztább ’s leghűvösebb Víz, melly mihelyt akár az emberre, akár mire tseppen, azonnal kővé válik; és így formálódnak lassanként a’ legszebb figurák, a’ mellyekből a’ Képzelődés sok Dolgokat formál magának, p. o. először láttunk egy tzifra Zsidó Oltárt, azután pápista Chorust, mellyre fel is mentünk, Orgonát, Barátot, Királyi Széket, Oszlopos Palotákat ’s a’ t. mellyeknek szépsége és figurája a’ Mesterség remekjeivel truttzol. Találtunk a’ barlang’ fenekén sok ezer Ember és barom tsontokat, mellyek a’ háborús időkbe oda futamodott és rejtezett szerentsétleneknek tsontjai. A’ Barlangba, hol tekergősen, hol egyenes hosszú folyással foly el egy 3 öles tiszta folyóvíz, melly ollykor igen megárad, és a’ benn lévőket oda szorítja, míg ismét el nem apad: vannak benne a’ legegésségesebb és legtisztább forrásotskák, mellyekből magam is kedvemre ittam. Négy vagy öt helyen négykézláb másztunk, néhol mint a’ rák hátra felé, néhol pedig épen hason, úgy hogy a’ hátunkat korholta a’ felettünk függő Kőszikla. Másutt egy kőről más kőre vadketske modon úgráltunk, néhol egy hegyes kövön állván vagy fogódzván úgy tetszett, mintha a’ fáklya világánál két felől a’ pokol’ méllységébe néztünk volna alá; egy tsuszamodás – és ezer darabokra szakadva omoltunk volna le: másutt egymás után mászkáltunk, a’ tsepegő kődarabokba vagy társaink kezébe fogózkodván, ’s az alól maradtak a’ felmászottakra ’s azoknak fáklyáikra nézvén, irtózással bámultak a’ toronnyi kőszikla tetején világoskodó bajtársaikra. Egy embernek, vagy tsak kettőnek, nem javasolnám a’ benne járást, kivált a’ kibe érzékeny a’ szív, és bokroskodó a’ képzelődés: de mi többet nevettünk, mint borzadoztunk, Kaukleres positurája pajtásunknak sok tréfára adott okot, a’ bajoskodót világítottuk, segítettük, bátorítottuk és tsúfoltuk; melly dolog annyival is furtsábban jött ki, hogy valahányan mind annyiféle Maskaráknak vagy földalatti Manóknak látszottunk rongyos ruháinkban; minthogy az éles kövek közé, a’ felyűlről tsepegő víz alá, és a’ nyálkás földre nem jó volna haszna vehető ruhát vinni. Én egy zöld vadász hatzukába, fekete kopott nadrágba, melly azon felyűl is nálam kétszerte bővebb volt, mentem a’ barlangba, a’ többi is hasonló Uniformisba volt: a’ melly, kivált a’ faron és a’ hason való mászás után rendes figurát tsinált a’ fáklyánál. A’ vezetőnk Pumi kutyája mindég velünk járt. Azon bámultunk legjobban, hogy a’ legterhesebb és félelmesebb részeiben a’ barlangnak, Dámák’ neveit találtunk felvésve a’ köveken, a’ mint az itt Megfordulttaknak szokása. Puky Úr az én Nevem is feljegyzette a’ magáéval együtt, a’ többek között arra a’ pompás Kősziklára, a’ melly, mintha sok ezer brilliántokkal kivolna rakva, a’ leggyönyörűbb ragyogvánnyal játszik. Még a’ déli Őgyelgésünkben ez esett, hogy egy magas Kősziklára felmászván, Ragályi Zsigmond Úrnak a’ kalapját, az egyik Vezetőnk, (kinek az illyes és hasonló dévajkodás szokása az Útazókkal,) a’ kőszikláról egy méllységbe leejtette, és maga volt a’ ki a’ káron legjobban sopánkodott; de már, ugymond, róla nem tehetünk, tsak indúljunk más felé és nézzünk egyebet; tovább félóránál mentünk hol lejtőre, hol hágóra, a’ legdarabosabb, legmeredekebb kőszirtokon, midőn egy mélly Lyukba érvén, ahol már közűlünk a’ legbátrabbnak és legerőssebbnek patientiája is ki volt fáradva, felmutatja Vezetőnk a’ Ragályi Úr kalapját, és akkor nézünk fel, – hát fejünk felett 10, vagy 12 ölnyire függ az a’ Kőszikla, a’ mellyről a’ kalap a’ Vezetőnk’ kötődéséből ide leesett, – el kellett borzadnunk, látván hol voltunk és most hol vagyunk. – Visszatértünk után a’ Patakhoz bujdostunk, a’ hol elmaradott fáklyáinkat, ruháinkat ’s eleségünket hagytuk; megmostuk a’ szép vízbe elsározott ’s öszvemetszett kezeinket, ’s ki egy kődarabra, ki másikra leülvén, lehegve, beszélgetve előkértük az Inasoktól Ragályról hozott Provisionkat. Gyertyákat ragattunk már itt, a’ kő oszlopokra, ’s jó Barátink egésségéért az Ármádiákat is magába béfogható majestativus boltozatban dupla lövéseket tétettünk: a’ levegő Égnek tiszta tsendes, és kövér volta, fáradozásinkkal együtt, farkasi appetitust tsináltak bennünk: elnyelő szemekkel vártuk ki szomszédunk kezéből a’ sült Pujkát, ’s a’ kulatsok szűk szájjal látszottak kikotyogni Pajtásink’ torkába a’ frissítést, a’ nyugodalmat és örömöt, mellyre mindnyájunknak olly nagy szüksége volt. – Óh Tokaji Asszúszőllő! hogy hoztad-le Te, a’ Pluto Fejedelmi Ebédlő szálájába, a’ Persephone Ágyasházába, az Örök Éj’ nyugvó Kanapéjára azt a’ bódítni nem tudó Örömöt, mellyel tsak a’ Földfelettiek vidúlhatnak! A’ 9-kerengésű Styx, a’ Vezető Cháron, a’ pislogó fáklyák, az Erebus gyémánt boltjai, a’ setétség hideg mennyezeti, a’ tsendesség, félelem, borzadás, a’ köveken iszonkodó*
iszankodó em.
Halál, elfelejtette vélünk, hogy életbe vagyunk; de Te – Te vissza tsorgattad belénk, lapos bikkfádból, az Életnek mind emlékezetét, mind viszonti édes elfelejtését. Itt jut eszembe a’ mit Kazincytól hallottam, hogy őnéki nem lehet Tokajit inni a’ nélkűl hogy egésséget ne nyerne, vagy legalább ne gondolna. – Mi belénk is új életet*
életét em.
öntött az a’ 4 esztendős Asszúszőlőbor, mellyet száraz ebédünkre egy bikkfa kulatsból ittunk; múllyanak is az Úri Asztalokra rakott Aranyos talpas Poharatskák, mikor a’ Baradlai asszúszőlős fakulats eszembe jut, ’s szégyenűljenek meg. Egy pipa dohányt kiszíván útnak készűltünk ismét, és a’ Barlang’ másik Ágába indúltunk, ahol 3 órányi főldön többnyire mindég a’ patak partján mentünk, egyenes és tér úton, a’ legpompásabb, magassabb és szélesebb boltozat alatt, mellyben a’ legderekabb falu is megfért volna mindenestől; néhol félre tsaptunk valami szép kőszikla oldalára, vagy valamelly jeles dolognak megnézésére. Illyen volt a’ többek között egy jókora kősziklán egy Oszlop, mellyet ha egy darab kővel ütöttünk, harang módjára kongott. Találtunk ugyan illyen zengő kővet sokat; de ez nagy és hangos voltára nézve, a’ többeket sokkal felülhaladta. Végre sok mászkálásink után egy szoros Lyukhoz értünk, a’ mellyen mint valami kéményen, grádits és fogodzó nélkűl, majd 6 ölnyire kellett lefelé botsátkoznunk; ennél foglyosabb helyünk nem volt. De meg is érdemlette azt a’ bajlódást, mert midőn alá ereszkedtünk, a’ legszebb apró szobákat találtuk, mintha kővé vált káka kunyhók, oszlopokra rakott halász kalyibák lettek volna, egyik sárga, másik fehér, egyik veres, másik kék kövekből alkotva. Délután 4 óra volt, hogy kifelé való visszaindúlásunkat meghatároztuk, jóllehet még ennek az egy ágnak a’ végét se érhettük el. De minő volt réműlésünk, midőn Ragályi Úr’ Inassát, ki már jó darabtól fogva az Ittasság miatt társaságunktól elmaradt, vélünk nem láttuk, öröngő lármával és hegy-ekhóztató kurjongatással siettünk déli tanyánk felé: de a’ Sijedernek visszafeleltét nem hallottuk. A’ vakhomály, kétségbeesés és halálos éhség’ áldozatjának tartottuk már, mikor Vezetőnk az ebédtanyához nem messze, a’ nedves földön, a’ legméllyebb álomban mindnyájunk’ megvidúlására feltalálta. Nem sokára a’ barlang szájához jutottunk ’s édes megelégedéssel, kimagyarázhatatlan belső érzések és gondolatok között bukkantunk ki a’ zöld gyepre, a’ friss szellőre, és az élő*
eem.
teremtéseket vígasztaló Napvilágra. – Ezt a’ barlangot béjárta Townson Anglus, kinek róla való Relátióját ohajtanám Nagy Gábor Barátomtól magyarra fordítva megnyerni, és tavaly a’ szegény Doctor Földi: mi egyéb élőállatot nem találtunk benne egy a’ közepébe ugráló nagy vízi Békánál. Levegő egét jónak érzettem, legalább rossznak és alkalmatlannak nem. Az a’ Híre, hogy a’ Földes Uraság, vagy ha az nem, tehát annak megeggyezéséből a’ Vármegye, az terhes bukáló Lyukait a’ hazai és kűlföldi Útazók kedvéért kivágatja, bővítteti és járhatóbbá tészi, mellé Kortsmát és Vendégfogadót építtet. Elég az, hogy a’ Vármegye Ingenieurje minden zegét-zugát kiméri, lerajzolja, és kinyomtattatja, úgy pedig hogy a’ Kupfersticheken lévő számok a’ barlang’ részeire is fel lévén majd metszetve, a’ könyv után tévedés nélkül öszve járhatni. Ennek a’ Barlangnak kitapasztalása egész életembéli experientiáim között a’ legszebbik, legkedvesebbik: hozzá járúlván Gömör Vármegyének első látása is, egy rég’ ohajtott Barátomhoz való szerentsémmel együtt. Soha egyszer
Csokonai Mihály minden munkái, Pest, 1844.

jobb kedvü compániában nem voltam mint a Ragályi uraknál, hol a természetnek két hasonlíthatatlan productumait találtam, t. i. ollyan tengeri szőllőt, millyet képzelni se tudtam volna, és a mellynek fürtje egy újnyi hosszú, szeme apró mogyorónyi nagyságu, termékenysége hitel felett való volt, a viceispán úr kertjében, és a bártfai savanyú víz, mellynél erősebbet s jobb ízűt egyet sem ittam életemben; legjobban hasonlít a rojcsihoz Styriában. – Patakon való dolgaimat otthon beszélem el, most csak azt említem, hogy prof. Rozgonyi úrhoz semmi levél nem jött, nála voltam ebéden. – Patakról Puky úrral által mentem Regmecre, s ebéden, és szembe voltam – – – kivel? – – – Kazincy Ferenc úrral. Ő az előtt két héttel szabadúlt ki több szenvedő társaival Munkácsról. Semmit sem változott; teste, elméje s kedve azon fris, azon ép, mint volt fogsága előtt, – egyedűl azt vettem észre benne, hogy beszédét nem teszi olly folytába; de ezt a töredezését ki csudálhatja hat és fél esztendőt tartott magánossága után? Szívesen látott, és más nap Patakra bejővén (hol elsőben Vay consiliáriusnak, azután más uraknak adott visitát, s az examenbe is a publicum előtt megjelent) két ízben engem is meglátogatott, Regmecen pedig minden leveleit, képeit és könyveit megmutatta, azzal az antique módra készült 30 fontos urnával, mellyben szeretője leveleinek hamvát tartja, és a mellyet a museumába való beléptekor az iró asztaláról felvévén azonnal megcsókolt. Elbeszélte rabságába történt dolgait rövidedenn; megsiratta D. Földit; tudta, és magamtól is kérdezte Szilágyi Gáborral esett dolgaimat; tudta a Nagy Gábor, Nagy Sámuel és Teleki urakét, s ezt vetette befejezésül utána: „kár hogy Debrecenben a genieket elnyomni gyönyörködnek”. Otthon többet, én pedig eljöttemkor a következendő verset nyomtam neki kezébe:

Hogy Orpheus, kit az*
a em.
halál fiának,
S az őrebtől felfaltnak gondolának,
Barlangjaikba jajgatának
Hebrus szelíd leányai,
S a bérci echók hangjai;
Véletlen a kies Haemus hegyére,
A poklok félelmes torkából,
Plutónak*
Plútónak em.
zordon országából
Mennybéli lantjával kiére:
Örűltek a folyamatok,
Örűlt minden part és sziget,
Örűlt hegy, völgy, mező, liget,
Örűltek a vad állatok;
Főként Eumolpus1
Eumolpus Museus Fija, Orfeus Tanitványa. Ovid. Metam.
a tanítvány
Bús húrjait fel igazítván,
Zengette őtet énekén –
És úgy örűlt: mint néked Én!

Tokajba kerestem Bessenyei [Sándor]*
Ferentz Az Olvasószöveg magyarázatainak megfelelő helyén kifejtettek szerint em.
kapitány urat, de már ottan nem lakik; sajnáltam hogy illy tisztelt emberrel össze nem jöhettem. Holnap tek. Szatmári Király kapitány úrhoz megyek Hangácsra. 26. julii Igaron leszek, és onnan Borbély urakhoz által rándulok. Erős uraméknak tett igéretemet a szomolnoki rezek felől nem teljesíthettem; mert sem Nagy Gábor úr, sem Puky úr fel nem mehetett a felföldre. Tisztelem hadnagy Fazekas Mihály és Nagy Gábor uramékat, Senior uramat, Székely, és Bajnóci, és Erős, Pap, Petes uramékat. Én vásárig haza nem megyek, hanem Igaron purizálok s nyomtattatok. Ha valami levelem van, a Puky István barátom levelével Kardszagon által el lehet küldeni.