Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Talám mikorára ezen Levelemnek szerentséje lészen Nagyságodhoz, akkorára már oda is érkezik a’ Recepisse, és így a’ Dolognak egész hogyléte tudtára lesz némelly részbe Nagyságodnak: de mégis minden esetre itten deducalni kívánom az egész Történetet, annyival is örömestebb, hogy, ha valami Gyanúja volt Nagyságodnak a’ parolatlanság felől erántam, attól a’ tehertől is könnyebbedjék Emlékezetem.

Éppen a’ halhatatlan Dr. Földinek, kiről, hogy Nemzetéhez való szerelme emésztette meg, méltán és tulajdon értelemben elmondhatni, éppen Dr. Földinek a’ temetésén valék, midőn a’ Nagyságod’ betses Levelét a’ Postalegény házamhoz hozta. Kétszer hijába jövén, harmadik ízbe, estvéli 7 órakor, addig erősködött az Anyámon, hogy véle a’ Recepissét subscribáltatta, mondván, hogy azt nékik röktön vissza kell kűldeni, mert éppen most érkezett egy nagy Levél eránta a’ Sümegi Postáról. Én egy Óra múlva haza érkeztem, és a’ Levelet felbontám 3, sőt egy Leánnyal együtt 4 Személly előtt, és a’ nevezett Pénzt benne nem találtuk.^* Azonnal a’ Postára mentem; kérdeztem a’ pénzt, de felőle semmit sem akartak tudni, mondván hogy a’ Postán úgysem szabad pénzt kűldeni. Az Expeditor tsak hímelt hámolt és habozott, megvallotta, hogy Januar. olta mindég nála hevert a’ Levél, de (a’ mint ő szabadkozott) az Utsza nem lévén reá feltéve, házunkra nem talált. Hanem ez igen kopasz mentség: mert azonkivűl hogy én elég esméretes vagyok e’ Hazámban és hasonló neven ebbe senki sints több, még az is igen elfogja őtet, hogy én a’ Levél hordó Legényre rá bíztam, hogy a’ nékem szolló Leveleket Házamhoz lehozza; sőt magam is leírván egy papirosra a’ Nevemet, két ízben kűldöttem azt el, hogy ollyan nevű embernek nints é a’ Postán Levele; és a’ mi nagyobb maga a’ Postalegény 10 vagy 12 Levelet is hozott Januar. ólta a’ kezemhez: hát azt miért nem tudta egy úttal lekűldeni, holott az még Recepisse mellett volt? miért kellett néki a’ tudakozást éppen arra az utolsó estvére, a’ mellyen a’ Sümegi Currenst vette, halasztani? – Egyébaránt is sok a’ panasz erre az Expeditorra, már egy ízben kitsinybe meg nem buktatták, az előtte való Expeditor pedig most űl vason az alsó Tömlötzbe a’ Levelek feltőréséért, pénzek eltökítéséért ’s t. a’ f. Nem felel ugyan a’ Posta a’ pénz mellett, de mikor Recepissét vesz tartozik akkor a’ boríték és petsét felöl felelni, és így a’ bennevaló mellett is; nem szabad a’ Postán pénzt kűldeni (így mondja ő), de változhatatlan Törvénynek marad ez mégis, hogy nem szabad lopni. Igy allegálgattunk, Méltóságos Gróf, egymásnak: de nem volt kinek sententiát hozni. Azomba a’ mi legtöbb, a’ petsét ugyan ép volt, és a’ Mélt. Familiának Tzimerét esmérvén, semmi hamissítást nem találtam: de belöl jobban visgálván észre vettem, hogy a’ Nagyságod skárlát szín Spanyolviassza köztt, némelly ragasztások barna téglaszín Spanyolvíasszal vannak téve; a’ Nagyságodé olly ragadós, hogy magával együtt a’ papirost is hozzá ragasztja, ama’ másféle Spanyolviasz pedig a’ Ragasztékokon olly porhanyó, hogy a’ papirosról egészen könnyű moddal levált, mint valami kenyérbél: ezenkivűl a’ Levélnek jobb felől való szárnya alatt (ahol a’ viasznak öntése legvastagabban esett) gyertyafüst’ kormának a’ nyomai látsszottak, a’ mit hihetőleg az olvasztás-végett a’ gyertyavilágnál megmelegített és a’ petsét alá iktatott Kés okozott. Eleinte a’ Posta még azt mondotta, hogy a’ Levélíró talán tsak tréfálkodik velem, de midőn a’ Nagyságod Mélt. Nevét néki a’ Levél alatt mutattam volna, nem tudott egyebet mondani, mint hogy talán a’ Cancellista, a’ kire bízva volt, a’ nem tette belé; de annak lehetetlen volta felől is törekedtem őtet capacitálni. E’ szerént vége lett minden Dísputatiónknak.

Én részemről mélly tisztelettel vettem Nagyságodnak Kegyes Levelét, hozzám érdemetlenhez, szokott Nagy Lelke szerént mutatott Jó téteményjét pedig a’ legforróbb háládatossággal. Vajha Kitsiny voltom annyira terjeszkedhetne, hogy Nagyságodnak valami legkissebb dologban is Kedvét tehetném: e’ volna, a’ mit keskenyre szorított orbitámon kivűl munkásságom’ tzéljává édes örömest tennék, ’s óhajtanék!

A’ mi most közelébb a’ Georgicámat illeti, lehet, hogy azt T. Rajnis Úr ki fogja adni, de a’ mi még ő nála a’ lehetősség világába gombolyog, az nálam a’ Valóságban kifejtődve van. Az Övékét^* meghaladja é az enyím, vagy nem, azt, instálom alázatosan Nagyságodat, szabad légyen feleletlen hagynom. Magamat jobban szeretem, mint a’ Munkámat, ha pedig ezt olly Nagylelkekének, a’ kik már a’ Hazai Szép Literatúrába praescríbáltak,^* vakmerően elejekbe tenném, akkor ennek felmagasztalása által, magamat az Immodestiának leg rútabb grádusáig lealáznám. Másként is pedig minden Munkának a’ betsűlete olly fixa tsillag, melly saját (kissebb vagy nagyobb) fényével világoskodik; az Író pedig olly holdatska, mellynek a’ maga Systémájának Napjától, – nékem p. o. Nagyságodtól – kell venni a’ fényt és melegséget; minden Munka felelhet maga mellett, de az Irónak magának dítsérni magát vagy munkáját kiállhatatlan Charlatanéria. Nihil mihi.^* Az ollyan Fő Literatorok, mint Rajnis Úr, a’ kik már Országos Irókká lettek, irjanak az Országnak Georgicát; én a’ magamét a’ Nagyságod’ udvarlására készítettem. De minthogy úgy méltóztatik Nagyságod parantsolni, kiadását most elhalasztom. A’ többi fordításokat pedig és eredeti Poémáimat most mind egy sorig kinyomtattatom: hogy Szekrényembe tovább ne hányódjanak ’s gondvíselésektől is megszabadúlván, ezzel az egy Ártikulussal is szabadabbá tegyem életemet. Ezt ha végre hajthatom: Músámat is a’ Közpiatzról, a’ Nép’ szeme elől magamhoz bészollítom, és édes esméretlen magánosságomba dolgozom véle halálom’ Napjáig azon az Heroica Epopoeián, mellyet Arpádról, vagyis a’ Magyarok Kijöveteléről kívánok a’ Maradék’ számára Homérus’ és Tasso’ nyomdokin készíteni. Ez a’ lugubris Tónusú Debretzen ugyan, a’ mint Townson nevezi,^* nem igen ébreszti ugyan a’ Poétai Lelket: de van egy édes benne, a’ melly az enyímet még is emeli, az a’ mi az én imádott Rousseaum előtt olly betsessé tette a’ Citoyen de Genéve^* Titulust. Me mea tellus Lare secreto Tutoque tegat^* etc. Egyedűl annak a’ hijjával vagyok még, hogy azoknak a’ vagy Nagy vagy Szép Lelkeknek, a’ kiket vagy tisztelek vagy szeretek, Nagyságod légyen az én Szívemben Előlűlőjök; mellyet hogy Nemes volta szerént elfogadni méltóztassék, legfőbb Instántziaképpenn terjesztem Nagyságodnak Kegyes Színe elejébe! És ezzel magamat méltó tisztelettel ajánlván, maradok hamvamig,