HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály – Festetics Györgynek
Debrecen, 1801. április 10. körül

Méltóságos Gróf,
Érdemem felett Kegyes Jolt. Ur.*
Jolt. Ur. [ = Joltévő Uram!]

Talám mikorára ezen Levelemnek szerentséje lészen Nagyságodhoz, akkorára már oda is érkezik a’ Recepisse, és így a’ Dolognak egész hogyléte tudtára lesz némelly részbe Nagyságodnak: de mégis minden esetre itten deducalni kívánom az egész Történetet, annyival is örömestebb, hogy, ha valami Gyanúja volt Nagyságodnak a’ parolatlanság felől erántam, attól a’ tehertől is könnyebbedjék Emlékezetem.
Éppen a’ halhatatlan Dr. Földinek, kiről, hogy Nemzetéhez való szerelme emésztette meg, méltán és tulajdon értelemben elmondhatni, éppen Dr. Földinek a’ temetésén valék, midőn a’ Nagyságod’ betses Levelét a’ Postalegény házamhoz hozta. Kétszer hijába jövén, harmadik ízbe, estvéli 7 órakor, addig erősködött az Anyámon, hogy véle a’ Recepissét subscribáltatta, mondván, hogy azt nékik röktön vissza kell kűldeni, mert éppen most érkezett egy nagy Levél eránta a’ Sümegi Postáról. Én egy Óra múlva haza érkeztem, és a’ Levelet felbontám 3, sőt egy Leánnyal együtt 4 Személly előtt, és a’ nevezett Pénzt benne nem találtuk.*
A bekezdés eddigi része jelentősen eltér egy későbbi levélben* mondottaktól.
Azonnal a’ Postára mentem; kérdeztem a’ pénzt, de felőle semmit sem akartak tudni, mondván hogy a’ Postán úgysem szabad pénzt kűldeni. Az Expeditor tsak hímelt hámolt és habozott, megvallotta, hogy Januar. olta mindég nála hevert a’ Levél, de (a’ mint ő szabadkozott) az Utsza nem lévén reá feltéve, házunkra nem talált. Hanem ez igen kopasz mentség: mert azonkivűl hogy én elég esméretes vagyok e’ Hazámban és hasonló neven ebbe senki sints több, még az is igen elfogja őtet, hogy én a’ Levél hordó Legényre rá bíztam, hogy a’ nékem szolló Leveleket Házamhoz lehozza; sőt magam is leírván egy papirosra a’ Nevemet, két ízben kűldöttem azt el, hogy ollyan nevű embernek nints é a’ Postán Levele; és a’ mi nagyobb maga a’ Postalegény 10 vagy 12 Levelet is hozott Januar. ólta a’ kezemhez: hát azt miért nem tudta egy úttal lekűldeni, holott az még Recepisse mellett volt? miért kellett néki a’ tudakozást éppen arra az utolsó estvére, a’ mellyen a’ Sümegi Currenst vette, halasztani? – Egyébaránt is sok a’ panasz erre az Expeditorra, már egy ízben kitsinybe meg nem buktatták, az előtte való Expeditor pedig most űl vason az alsó Tömlötzbe a’ Levelek feltőréséért, pénzek eltökítéséért ’s t. a’ f. Nem felel ugyan a’ Posta a’ pénz mellett, de mikor Recepissét vesz tartozik akkor a’ boríték és petsét felöl felelni, és így a’ bennevaló mellett is; nem szabad a’ Postán pénzt kűldeni (így mondja ő), de változhatatlan Törvénynek marad ez mégis, hogy nem szabad lopni. Igy allegálgattunk, Méltóságos Gróf, egymásnak: de nem volt kinek sententiát hozni. Azomba a’ mi legtöbb, a’ petsét ugyan ép volt, és a’ Mélt. Familiának Tzimerét esmérvén, semmi hamissítást nem találtam: de belöl jobban visgálván észre vettem, hogy a’ Nagyságod skárlát szín Spanyolviassza köztt, némelly ragasztások barna téglaszín Spanyolvíasszal vannak téve; a’ Nagyságodé olly ragadós, hogy magával együtt a’ papirost is hozzá ragasztja, ama’ másféle Spanyolviasz pedig a’ Ragasztékokon olly porhanyó, hogy a’ papirosról egészen könnyű moddal levált, mint valami kenyérbél: ezenkivűl a’ Levélnek jobb felől való szárnya alatt (ahol a’ viasznak öntése legvastagabban esett) gyertyafüst’ kormának a’ nyomai látsszottak, a’ mit hihetőleg az olvasztás-végett a’ gyertyavilágnál megmelegített és a’ petsét alá iktatott Kés okozott. Eleinte a’ Posta még azt mondotta, hogy a’ Levélíró talán tsak tréfálkodik velem, de midőn a’ Nagyságod Mélt. Nevét néki a’ Levél alatt mutattam volna, nem tudott egyebet mondani, mint hogy talán a’ Cancellista, a’ kire bízva volt, a’ nem tette belé; de annak lehetetlen volta felől is törekedtem őtet capacitálni. E’ szerént vége lett minden Dísputatiónknak.
Én részemről mélly tisztelettel vettem Nagyságodnak Kegyes Levelét, hozzám érdemetlenhez, szokott Nagy Lelke szerént mutatott Jó téteményjét pedig a’ legforróbb háládatossággal. Vajha Kitsiny voltom annyira terjeszkedhetne, hogy Nagyságodnak valami legkissebb dologban is Kedvét tehetném: e’ volna, a’ mit keskenyre szorított orbitámon kivűl munkásságom’ tzéljává édes örömest tennék, ’s óhajtanék!
A’ mi most közelébb a’ Georgicámat illeti, lehet, hogy azt T. Rajnis Úr ki fogja adni, de a’ mi még ő nála a’ lehetősség világába gombolyog, az nálam a’ Valóságban kifejtődve van. Az Övékét*
Övékét: Rájnis Vergilius-fordítása mellett Festetics Kovács József fordítására is utalt, erre reagál most (s majd az 1801. július 7-i levélben* is) Csokonai, de nem teszi szóvá Festetics tévedését, a nagykőrösi és a nagyenyedi Kovács József összekeverését (az 1800. december 19-i,* 1801. január 9-i* és július 7-i* leveleket). A költő minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy az 1799-ben megjelent Aeneis-fordítás volt praeceptorától származik, aki ekkoriban Nagykőrösön lelkészkedett, s aki az előszóban meleg szavakkal emlékezett meg volt tanítványáról is (vö. Lakatos, 1973, 462. l.).
meghaladja é az enyím, vagy nem, azt, instálom alázatosan Nagyságodat, szabad légyen feleletlen hagynom. Magamat jobban szeretem, mint a’ Munkámat, ha pedig ezt olly Nagylelkekének, a’ kik már a’ Hazai Szép Literatúrába praescríbáltak,*
praescríbál: jelentése itt: ’beírták a nevüket’.
vakmerően elejekbe tenném, akkor ennek felmagasztalása által, magamat az Immodestiának leg rútabb grádusáig lealáznám. Másként is pedig minden Munkának a’ betsűlete olly fixa tsillag, melly saját (kissebb vagy nagyobb) fényével világoskodik; az Író pedig olly holdatska, mellynek a’ maga Systémájának Napjától, – nékem p. o. Nagyságodtól – kell venni a’ fényt és melegséget; minden Munka felelhet maga mellett, de az Irónak magának dítsérni magát vagy munkáját kiállhatatlan Charlatanéria. Nihil mihi.*
„Semmit sem követelek magamnak, bár nem is vonok meg semmit magamtól” (Tegyey Imre fordítása). Csokonai ezt így adja vissza szabadon: „nem is hánytatom magamat, mert az, hiúság! de nem is alázom ám, mert az meg, alacsonyság!” (Dorottya, Elöl járó beszédje az Előbeszédnek.*) A költő e helyeken Cicero S. Roscius érdekében mondott beszédének egyik fordulatát idézi szabadon: „non possum; non enim tantum mihi derogo, tametsi nihil adrogo” (89. §) (Tegyey Imre adata).
Az ollyan Fő Literatorok, mint Rajnis Úr, a’ kik már Országos Irókká lettek, irjanak az Országnak Georgicát; én a’ magamét a’ Nagyságod’ udvarlására készítettem. De minthogy úgy méltóztatik Nagyságod parantsolni, kiadását most elhalasztom. A’ többi fordításokat pedig és eredeti Poémáimat most mind egy sorig kinyomtattatom: hogy Szekrényembe tovább ne hányódjanak ’s gondvíselésektől is megszabadúlván, ezzel az egy Ártikulussal is szabadabbá tegyem életemet. Ezt ha végre hajthatom: Músámat is a’ Közpiatzról, a’ Nép’ szeme elől magamhoz bészollítom, és édes esméretlen magánosságomba dolgozom véle halálom’ Napjáig azon az Heroica Epopoeián, mellyet Arpádról, vagyis a’ Magyarok Kijöveteléről kívánok a’ Maradék’ számára Homérus’ és Tasso’ nyomdokin készíteni. Ez a’ lugubris Tónusú Debretzen ugyan, a’ mint Townson nevezi,*
lugubris: gyászos, baljóslatú. Csokonai Robert Townson Magyarországon tett utazásáról szóló, Travels in Hungary című könyvére utal, amelyet hamarosan franciára is lefordítottak (Voyage en Hongrie), Csokonai (mint azt Nagy Gábornak írott, 1801. július 19-i levelében* említi) ezt ismerte, itt szerepel a lugubre jelző az angol gloomy megfelelőjeként. Townson hosszan ír Debrecenről (II. 91–109. l.), az idézett kifejezés kétszer, a rész elején és a végén is előfordul: „Les habitans sont pour la plupart calvinistes. Leur air et leur vétemens lugubres, joints aux mauvais temps quʼil a fait durant mon séjour, mʼont fait considérer cet endroit comme fort déplaisant.” (II. 92. l.) ,,Tout y a lʼapparence aussi lugubre que les calvinistes qui lʼhabitent.” (II. 109. l.) Utóbb a kifejezés Debrecen jelzőjévé válik: „le lugubre Débretzin” (II. 111.).
nem igen ébreszti ugyan a’ Poétai Lelket: de van egy édes benne, a’ melly az enyímet még is emeli, az a’ mi az én imádott Rousseaum előtt olly betsessé tette a’ Citoyen de Genéve*
Citoyen de Genéve: (fr.) genfi polgár (helyesen: Genève). Rousseau élete egy szakaszában Genfben élt, ami a kálvinizmus egyik központja volt, amint Magyarországon Debrecen. A kálvinizmusra való utalás képezi meg az ellentétet a Townson-idézet minősítésével, amely ugyancsak a kálvinizmussal függ össze.
Titulust. Me mea tellus Lare secreto Tutoque tegat*
Az idézet Seneca Hercules furens (Őrjöngő Hercules) című tragédiájából, az első jelenet legvégéről származik („engem a biztos otthon ölében / rejtsen a földem”; Eiler Tamás fordítása, Kalligram 2006. január–február). Minden eddigi kiadásban téves olvasatban (Me Metellus…) szerepelt az idézet, s így azonosítatlanul maradt.
etc. Egyedűl annak a’ hijjával vagyok még, hogy azoknak a’ vagy Nagy vagy Szép Lelkeknek, a’ kiket vagy tisztelek vagy szeretek, Nagyságod légyen az én Szívemben Előlűlőjök; mellyet hogy Nemes volta szerént elfogadni méltóztassék, legfőbb Instántziaképpenn terjesztem Nagyságodnak Kegyes Színe elejébe! És ezzel magamat méltó tisztelettel ajánlván, maradok hamvamig,