Gyermekeim! kiket aʼ dühödő Márs zordon ölében
Vérrel szoptatván, férjfi-erőre nevelt.
(Mert tejem akkorban még nem vólt: méllyen aludtak
Bőltseim aʼ szomorú Semminek árva kezén):
Gyermekeim! közelít az idő, ide jertek ölembe:
Végezzünk együtt bóldogodásom iránt.
Vajha kesergésem már egyszer végre találna!
Bóldog nyúgodalom! viszsza kerűlsz-e reám?
Ám én már, Fiaim! sok időtől fogva kesergek;
Óh! eʼ két ortzán nagy könyekʼ árja le-folyt.
Még, mikor Őseitek, kik nékem az életet adták,
Szép Európának Népeit agyba-verék;
ʼS ellenem ingerlvén aʼ szomszéd Nemzetekʼ íjját,
Aʼ romlást majd-nem gyenge fejemre hozák:
Még, mikor aʼ hintán, bé sem pólyázva, feküdtem,
Már akkor bőven kezd vala folyni könyem.
Nem tudtam könyeimnek okát; tsak szívem akarta
Titkon, hogy sírjak durva Nememnek ügyén.
Aʼ szomszéd fene Népek ugyan majd-szinte hasonló
Veszteiket látták Mársʼ dühödési miatt:
Ám de, mihelyt még-is korosabb idejekre jutottak,
Szögre akasztották aʼ viadalmi tegezt;
ʼS által-adák magokat Pállásʼ karjára, ki őket
Aʼ Bóldogságnak bő kebelébe vivé.
Én pedig aʼ hartznál egyebet mit láttam azóta,
Hogy Nemem aʼ gazdag Pannoni Főldre le-szállt?
Ültek ugyan TRÉSÁK, ültek MÁTYÁSOK-is ollykor
Trónusomon, Pállásʼ Magzati, tsendes Urak:
Ám de miként rövid óra gyanánt el-enyészik az égő
Nyári nap aʼ Szeretőkʼ hév apolási között;
Úgy ezen esztendők hamar el-szárnyaltak előllem,
És aʼ régi keserv meg-meg alára tiport.
Gyermekeim magok egymás köztt több félre hasonlván,
Szívemet egyszersmind több szakaszokra szelék.
Róka-lopódzással fene-ként bé-tsúsza közikbe
Aʼ hamis artzba takartt relligyiói dagály;
ʼS költsönözött szép színek alatt egymásra huszítván
Őket, szívemnek néki szögezte törét.
1 „Valamennyi Népek között, mellyek ebben aʼ Történet-írásban aʼ mí tekéntetünk előtt által-költöztetnek, soha nem volt eggy-is olly szerentsétlen, mint aʼ Magyarok. Az ő meg-néptelenedett, ʼs aʼ Protestansokʼ és Katholikusokʼ Factiójira, és több más felekezetekre meg-hasonlott Országjok egyszerre aʼ Török és aʼ Német Hadi-seregeknek kezeibe esett.” Voltaire. Aʼ Nemzetek szív-béllyegének és erköltseinek Le-rajzolásában. VII. Rész. 5. Fejezet.
Óh Kupa! óh István! el nem fajzottanak ebben,
(Vajha ne vólna való!) tőlletek aʼ Magyarok.
Még most-is. – – – De mit újjítom fájdalmimat illyen
Emlegetésekkel? Nézz ide! nyitva sebem.
Nyitva sebem, ʼs kezetekből vár, óh Népemʼ Atyáji!
Kellemes írt, avvagy mélly gyökerére katzort.
Tí magatok tudgyátok imént, melly durva szabások
Állnak Törvényűnkʼ szent nevezettye alatt:
Melly bal itéleteket rakogat vállára Nemünknek
Aʼ tsak azért kedves, mert ezer-évi, szokás.
(Óh örök Ész! óh emberi Jus! menny-béli piomja
Minden igaz jónak! melly fene sorsra jutál?
Aʼ babonák, aʼ bőltstelen ész, ʼs aʼ zordon erőszak
Minden Nemzetnél mennyire hátra vetett?)
Mind ezeket, Fiaim! józan szalutoknak ajánlom,
Úgymint mélly nyavalyámʼ egy veszedelmes okát.
Aʼ győtény aʼ búza-kalászt nem ereszti magosra,
ʼS aʼ gyomos ágyakban gyáva vetényke terem.
Úgy bár-melly Nemzet, ha gyomos Törvénnye, nagyobbra
Nem serdűlhetvén, törpe Nemetske marad.
„Ám de nagy Ősinktől származtanak úgy-e szabásink?
(Így felel egynémelly) ʼs régi kötések ezek?
Nem nyesegetni tehát, hanem eggyig nagyra betsűlni?
ʼS védeni, aʼ míg él, tartozik, aʼ ki Magyar.”
Mond, kérlek, mik voltak imént eʼ régi Atyájid?
Mint te vagy, olly nyomorúltt emberek, úgy-e bizony?
Mondgy azutánn embert, kibe, míg él, bé ne lopódzon
Vagy gonosz indúlat, vagy konok elme-homály?
Aʼ mi korosb, okosabb: Eleinktől fogva Világunk
Éven-ként vénűlt, ʼs évei-képpen okúlt.
Bőlts Pállás Európában tudományi hatalmát
Nyóltz-száz évek alatt nem de magosra vivé?
ʼS vélle az országló, ʼs aʼ törvény-béli tudósság
Nem de azonképpen tellyes erőre jutott?
Eʼ tudományoktól kell annak kérni tanátsot,
Aʼ ki az országló székre le-ülni akar.
Oktalan állatokat szoktunk hódítni szokással;
Egy bizonyos jelt adsz; ʼs meg-teszi, aʼ mit akarsz.
Észszel, okossággal kell kormányozni az Embert,
Aʼ kibe aʼ fő ÉSZʼ része rekesztve vagyon.
Őseitek, Fiaim! nem mint Despota-királyok
Írták aʼ Törvényt, melly Fiaikra maradt.
Ezt néktek, kik az ő született Örökössei vagytok,
Aʼ mikoron szükség, fontra idézni szabad.
Aʼ törvény-szerző hatalom Tí közttetek, és aʼ
Választott Fő köztt nem de fel-osztva vagyon?
Aʼ Törvényʼ Fejedelmi tehát, ʼs nem Rabjai vagytok,
ʼS jobbító kezetekʼ nem köti hátra bilints.
Eggy-általlyában, ha tanátsot tartotok eggyütt:
Édes Anyátoknak bóldogodása felől;
Óh! aʼ Többségnek szava Títeket el ne ragadgyon,
ʼS aʼ mit mond, józan fontra vegyétek előbb.
Aʼ jót és az igazt aʼ kissebb Résznek ölébe,
Mert ez leg-biztosb fok-helye, rejti az Ész.
Szóllyon bár, ki akar; vagyon aʼ szóllásra hatalma;
Ám de beszédgyének tudgya-is adni okát.
Aʼ ki tsak önn tetszése szerínt ki-rikóltya szabásit,
Tsúf Despóta leg-ottʼ aʼ neve, hogy-ha Király.
Hát aʼ Gyűlésben mi egyébnek tartsuk az ollyant,
Aʼ ki tsak aʼ kéjhez szabja dörögve szavát?
Aʼ perek írásban folynak, ʼs egy kisded okotska
Sok bíró-végzést hoszszas időkre halaszt;
És az egész Nemzetnek ügyét rövid íge szakaszsza
Végbe? okok nélkűl? ʼs kurta időtske alatt?
Anglia Országban két ellen-félre van oszttva
Aʼ Nemzet, mikoron végzi tulajdon ügyét:
Nem gyűlölségből, hanem aʼ nyomozásnak okáért,
Melly az igazságnak méllyire hatni szokott.
Bőltseik-is vagynak, kik nyilván ʼs tellyes okokkal
Szóllyanak aʼ tárgyról, melly meg-itélni-való.
Nem köteles kiki, sőt ollykor nem képpes-is arra,
Hogy Pállás Aszszonyʼ keblibe vesse magát:
Hogy-ha tehát még-is bíró-szót ejteni kíván
Aʼ Bőltsességnek jó reguláji szerínt;
Hallya-meg olly Bőltsnek, sőt önn-ként kérje, tanátssát,
Aʼ ki az országlásʼ méllyire látni tanúlt.
Így azutánn szedgyétek elő mind, aʼ mi az Országʼ
Bóldogságának főbb akadállya lehet:
ʼS nem magatokʼ, hanem aʼ Nemzetʼ hasznára tekéntvén,
Nyessetek-el mindent, aʼ mi le nyomja fejét.
Aʼ nevelést ne tsak egy Rendnek vállára tegyétek:
Ez már sok Kormányt öszve, megʼ öszve-zavart.
Egynek itéleteit különösb erköltsivel eggyütt
Bé-szürtsölgetvén aʼ fiatalka sereg,
Minden egyéb Rendnek gyarapíttására idétlen,
ʼS az marad, aʼ mi az ő Fel-nevelője vala.
Nem nevel ám aʼ gyáva potzik soha szíves oroszlányt,
Sem dolgos hangyát aʼ tserebűli tsoport.
Aʼ tudományoknak bő kéz kell, ʼs elme-szabadság:
Eʼ kettő nélkűl sínlenek aʼ nagy Eszek.
Aʼ kiket aʼ szükség szomorú gondokba le-süllyeszt,
Nem visznek Músákʼ tiszteletére teményt.
Aʼ ki pedig, mihelyest jobban gondolkodik, és ír,
Mint aʼ kába Tsoport, érzi nyomatni magát;
ʼS láttya le-írtt okait nem tzáfoltatni okokkal,
Sőt az igazságért vasra veretni kezét;
Láttya szelíd tollát idomatlan görtsösök által,
ʼS tollával hat-száz részre töretni fejét;
Láttya jutalma gyanánt agyon-üldöztetni személlyét
Eggy alatson-szívű Nyájʼ fene kéjje szerínt:
ʼS közre-adott írási helyett motsok-emberek által
Trágár nyelveiken vízre vitetni nevét;
Óh! ez az írástól bútsút fog venni leg-ottan,
ʼS egy holtig-tsendes szögbe rekeszti magát;
Honnan az ész nélkűl pösögő hebehurgya Világra,
Míg önnön szívét jobbra taníttya, nevet.
Hogy-ha tehát Pállásnak örök hajlékot akartok
Szerzeni mellyemben, óh diadalmas Atyák!
És az igaz tudományt maradandó lábra segéllvén
Aʼ komor elme-homályʼ képtelen álma helyett,
Aʼ sikeres Bőltseknek eszesb apolásai által
Jobbnak akarjátok tenni Anyátokʼ ügyét:
Óh! eʼ két akadályt vessétek félre! szabadság
És bőség nélkűl sínlenek aʼ nagy Eszek.
Aʼ kalmárságnak nem akarván látni divattyát
Aʼ Magyar, önn-képpen durva veszélybe siet.
Fürge Zsidók, ʼs Rátzok, kiket ő eʼ végre ki-táplál,
ʼS kiknek egész pénzét tsalfa zsebökbe tömi.
Aʼ manufactúrák ʼs aʼ mesterségek azonképpʼ
Mind alatson munkák aʼ Magyarʼ íze szerínt:
ʼS míg idegen kéztől szép fínomságra vitetnek,
Jól meg-adóztattyák aʼ haza-béli Nemest.
Aʼ Nemesek, Fiaim! kiknek vagy nintsen üléssök,
Vagy kiket aʼ bal-eset mostoha sorsra vetett,
Mʼért ne lehetnének Kalmárok ʼs Mesterek? Avvagy
Jobb-e talán nékik tengeni gondok alatt?
2 Igen helyes volt aʼ régi Egyiptomiaknál az aʼ törvény, melly aʼ Hazafiakat fejen-ként arra kötelezte, hogy aʼ Fellyebb-valóságnak esztendőn-ként bé-mutassa aʼ módokat, mellyekkel kenyerét keresi. Nem volna-e vallyon nállunk-is üdvösséges, egy hasonló törvény által az ollyanokat, aʼ kiket aʼ mellett, hogy nyilván-való hivatalokat nem viselhetnek, vagy viselni nem akarnak, annyi birtokaik nintsenek, hogy mint Nemesek élhetnének, aʼ kalmárságra és aʼ szabad vagy fínomabb mesterségekre, aʼ kép-írásra, könyv-nyomtatásra, arany-fútatásra ʼs aʼ t, vagy aʼ selyem, és aʼ papíros, ʼs aʼ több efféle manufactúrákra kénszeríteni? eʼ mellett pedig némelly különösebb szabadságok által aʼ Nemes Hazafiakat, aʼ kik az illyenekben foglalatoskodnának, (példának okáért: egy különös Rendet tsinálván belőllök, mellynek az Országʼ gyűléseinél, mint más pallérozott Országokban, szava és ülése légyen) aʼ többi nem nemes és nem hazafi Manufacturistáktól, Kereskedőktől, és Mesterektől meg-külömböztetni?
Tí azutánn, Papi fő Rendek, szentséges Atyájim!
Kiktől függni tudom gyászos ügyemnek okát:
Tí leg-jobb kenetet nyújthattok régi sebemre,
Melly engemʼ végső omladozásra vihet.
Rajtatok áll, hogy az al Papság hívséggel, adóval
Ellenem egy külső félre ne tsapja magát;
Hogy babonás leleménnyeivel több részre ne oszsza
Eggy ágyból eredett Gyermekeimnek eszét;
ʼS hogy polgárt-képző sikeres jóságra taníttsa
Népemet aʼ Remeték agy-szüleménnye helyett:
És hogy azok, kik kellemetes szugolyokba tsatán-ként
El-bújván, magokat tsúf heverésre vetik,
El-ne vegyék aʼ bért motskos fortéllyaik által
Aʼ munkálódó lelki Vezérek előll.
Tí magatok, tudván, mit itél, ʼs mit hírdet irígyűl
Aʼ papi szent Rendről aʼ mai tsalfa Világ;
Mintha, miként hajdan szomorú dühödésre vezette
Több Országokban aʼ fene póri Tsatát,
Úgy most-is tsak az ő titkos fúvásai hoznák
Lángba Világunknak majd valamennyi szögét;
Tí magatok, szentséges Atyák! vessétek-el önn-ként
Aʼ súlyt, melly nem-szent tiszt-viselésre tsatol.
Óh! ne avassátok magatokʼ polgári ügyekbe,
Mellyek híreteket durva veszélybe vetik.
Vaj! mi nem alkalmas Mennynek bérére az ollyan,
Aʼ ki ekére kezét fel-teszi, ʼs viszsza-teként!
3 Kristusnak önnön szavai: „Valaki az ekére botsáttya kezét, és viszsza-teként, nem alkalmatos az Istenʼ Országára.” Lukáts. IX. R. 62. v.
Sőt, ki az Istennek szolgálattyára szegődött,
Hogy-ha igaz Bajnok, futtya Világnak ügyit.
4 Szent Pál Apostol Timótheus Püspöknek, és ennek személlyében mindnyájoknak, aʼ kik Püspöki hivatalban vagynak, illyen törvényt szabott: „Dolgozz, mint Jézus Kristusnak jó Katonája. Valaki az Istennek katonáskodik, nem avattya magát világi állapotokba: hogy annak tessen, aʼ kinek magát fel-szentelte.” Timótheushoz írtt II. Level. II. R. 3 és 4. v.
Nem többet, Fiaim! Magatok tudgyátok eléggé,
Bús ügyemet, valamint senyvedezésemʼ okát.
Hogy-ha szünet nélkűl egy kórból másba vetődtem
Orvosló Eleinkʼ régi szabási alatt;
Óh! jele, hogy gyökerét nem tudták durva sebemnek,
ʼS így ki sem irthatták bádgyadozásomʼ okát.
5 Aʼ ki aʼ Magyar-országi Történetet nem azzal az elő-ítélettel, hogy, valamit Ős-eleink szabtak, mind jó, mind hasznos és üdvösséges; hanem részre való hajlás nélkűl, józan és élesebb észszel, ʼs minden helytelen indúlattól szabad és igaz hazafiúsággal olvassa: az valóban nem mondhat egyebet; hanem hogy Hazánk annyi sok orvoslások utánn, mellyek az Országʼ Gyűléseiben valaha elő-vétettenek, mindenkor hasonló maradott eggy ollyan Beteghez, aʼ ki, mivel betegségének gyökrét az Orvosok ki nem irtották, már fel-lábbad, már ismét előbbi beteg-ágyára viszsza-homorodik.
Most hát, Gyermekeim! szedgyétek-el, aʼ mi Anyátokʼ
Bóldogságának főbb akadállya vala;
ʼS nem magatokʼ, hanem aʼ Nemzetʼ hasznára tekéntvén,
Nyessetek-el mindent, aʼ mi le-nyomta fejét