Utz mezejénn egy férjfi lakott, kinek istenes éltét,
És egyenes szívű ʼs bármelly erköltsi gonosztúl
Mentt jámborságát az egész környékre kivitte
Aʼ jobb hír. Neve Jób vala, nemzeti tiszte vezérség.
Hét fia, lyánya pedig három volt; birtoka számos
szolgákbúl, és hétszerezer jóféle juhokbúl
Háromezer tevebarmokbúl, ötszáz iga szarvas
Marhákbúl állott, ʼs ugyanannyi darab szamarakbúl.
Széles Napkeletenn nem volt hozzája hasonló.
Gyermekinél régolta bevett nembéli szokás volt,
Hogy születéseʼ korát kiki örvendezve megüllye,
Megvendégelvén rokonyit bőséges ebéddel.
Illy lakozások utánn szent intést küld vala nékik
jámborságok iránt méltán szorgalmatos Attyok,
Hogy magokat belső tisztúlássokra szokásként
jól elkészíttsék; ʼs felotsódván hajnali Korban
Mindenikért külön áldozatot mutatott vala, félvén:
Hogy netalán megszegték légyen az isteni törvényt.
Lönn azalatt, mikor udvaroló szolgái az Úrnak
Égi lakásában hivatalbúl egybe jövének,
Hogy haza érkezvén köteles nyomozásokʼ okáért
végzett úttyairúl, aʼ Kém is szinte közöttök
Áll vala.
1A’ régi Iduméabéli Fővezéreknek Udvarinál, az Ország’ Naggyain, a’ Vezér’ Tanátsossain, és az udvari szolgákon kivűl, szokás szerínt egy ollyan Tiszt is volt, kinek kötelessége azt hozta magával, hogy a’ határokon lévő őrizetekre gondot visellyen; benn pedig a’ Tartományban a’ jó rendre vigyázzon, a’ gonosztévőköt kinyomozván megbüntesse, ’s mindezekrűl a’ Vezérnek üdőnkint tudósítást hozzon. Jób’[utólag beszúrva: Könyve] e’ nemzeti szokást, gyönyörű alkalmaztatással a’ mennyei Udvarba is általhelyhezteti, és Sátánt őr gyanánt az Úr’ szolgái közé állíttya. Geist der hebräischen Poesie. 1. Theil. Seite 137.24
Kérdi az Úr: mi vidékrűl jönne? ʼs meg értvén,
Hogy hivatallya szerínt környűlvisgálta határit.
Aʼ talabor Földnek, sőt még bellyebre vonódó
Részeit is megjárta; imígyen szóll vala hozzá:
„Jóbnak igazságát vallyon nem vettede szívre?
Nemde igaz szolgám, ʼs bármelly erköltsi motsoktúl
Mentt lelkű, egyenes szívű és jámbor imádóm
Mindeddig? Kerek eʼ Földönn nints nékie párja!”
„Úgyde, – felelt aʼ Kém, – ok nélkűl áde nevednek
Tiszteletet? Magos oltalmid nem védike őtet,
Minden birtokait ʼs házát mint annyi sövények?
Karjainak minden munkáira mennyei áldást
Harmatozol, ʼs birodalmainak majd allig is adhat
Már legelőt Utz földgye. De tsak terjeszd ki fejére
Ostorozó kezedet, ʼs illesd meg káros esettel
Birtokait; fogadom, hogy szemtűl szembe megátkoz.”
„Íme tehát kezeidbe adom jószágait; – úgymond
Aʼ nyomozó angyalnak az Úr, – de személlye maradgyon
Bántásod nélkűl.” Mire aʼ Kémszolga kiméne.
Tsak hamar, aʼ legöregb testvérnél szinte borozván,
ʼs nyájas ebédetskét tartván Jóbʼ magzati; ehhez
Egy szomorú Követ ér: „szántottanak éppen az ökrök”
úgymond, „ʼs aʼ szamarak tőllök nem messze legeltek,
Ammint véletlenʼ berohant egy Sébai dandár
ʼS számos nyájaidot mind elhajtotta, megölvén
Béresidet. Tsak nagynehezen futhattam el én is
Aʼ fene pallos elől, hogy hírt hozhassak Uramnak.”
Allig végzi szavát, már más Követ érkeze, mondván:
„Tűz ese aʼ dörögő felhőkbűl ʼs mind megemészté
Aʼ juhokat ʼs aʼ pásztorokot; veszedelmes ütése
Tsak magamot szánt meg, hogy hírét hozzam elődbe.”
Szóll vala még, ammint egy másik lelkeszakadva
Futván, mondgya: hogy aʼ chaldéai latrok, elosztván
Tolvaj népeiket három tsapatokra, megölték
Aʼ tevepásztorokot, ʼs az egész tevegőblyöt elűzték.
Eʼ szomorú hírtételeket befejezte legottan
Egy negyedik, mondván: „Fiaid, ʼs valamennyi leányid
Aʼ legöregb testvérʼ házánál ünnepet ültek,
Ammint egy ragadó szélvész aʼ puszta vidékrűl
Támada, ʼs aʼ háznak négy szögletit öszve tsavarván,
Omló részeivel mind megfojtotta ebédlő
Gyermekidet; magamot kímélt meg az égi tsatázat.”
Eʼ keserű esetet hallván Jób, felveszi testét
Szőnyegülésérűl; ketté hasogattya ruháit;
ʼS barna haját leberetválván, aʼ földre borúlva
Illyen imádságot küld aʼ mennyeknek Urához:
„Meztelen érkeztem Kebelébűl édes Anyámnak,
Meztelenül térek köz anyánkʼ gyomrába. Ki adta
Aʼ mit az Úr elvesz, hanem ő maga? Légyen az Úrnak
Szent neve mindenekért áldott!” Eʼ gyászos esetben
Nem követett el semmi gonoszt, sem durva szitokkal
Vagy panaszos szóval meg nem sértette az Istent.