Óh ! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes
Isten! itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát;
hű Nemzetünknek nagy reménnyét;
hogy népednek ügyét bölcsen meg tudgya itélni,
’s a’ gonosztúl letiportt
szegénynek elsikkasztott jussait
kezébe vissza szolgáltassa.
A’ hegyekenn a’ kül bátorság, halmos ölében
a’ kies öltözetű
mezőnek a’ zomok bővelkedés
az eggy igazságnak hüvítő
ernye alatt verekedhetnek felséges erőre;
és ha szegénnyeinek
megoltalmazza szűk vagyonnyait,
az árvaságnak, özvegyeknek
gyors segedelmet nyújt, ’s ha erőszakit öszvetiporja
a’ gonoszúl dühödő
nyomorgatónak; akkor, Istenem!
még nap világít kék egünkönn,
még halavány holdfény mértékli homályit az éjnek,
a’ te dücső nevedet
a’ nemzetek szünetlen tisztelik.
Kegyelmed által bölcs Királyunk,
hogyha könyörgésünk nem lessz foganatlan előtted,
olly kegyesen leterűl
népére, mint a’ szinte megkaszáltt
mezőre a’ termékeny esső,
a’ repedő földnek kebelébe az éjjeli harmat.
Gondviselése alatt
a’ jámbor emberek virágzanak,
virít a’ békesség örökké.
A’ vizekenn ’s a’ szárazokonn urasága hasonlít
a’ kegyesen siető
folyónak üdvöz áradásihoz.
A’ pusztaságnak vad lakói
meghajtyák fejeket hírére; az ellene támadtt
nemzetek érdemeit
látván, borúlva kérlelik. Magok
a’ messze országló Királyok
dúzs adományokkal keresik megnyerni kegyelmét,
’s tisztelik és szeretik
mint attyokat. Nincs nemzet, melly irígy
szívvel ne nézze népeit, melly
tagja dücső birodalmainak ne ohajtana lenni:
* Zsk4, 281b és Zsk7 290a: <része> tagja dücső birodalmainak ne ohajtana lenni:
mert segedelmivel
megmenti a’ szegényt, ki felkiált
szívéhez, a’ halavány nyomorgót,
a’ ki sehol gyámolt sorsának nem lel; erőtlen
pórseregét, vajudó
községeit kímélli; elhagyott
nyájának életét megójja.
Minden erőszaktúl, a’ vásott cselnek ezernyi
tőreitűl kegyesen
megőrzi őket. Ők is ám viszont
örömmel élvén felderített
napjaikot hálálva teszik még vissza kezébe,
vékony adócska gyanánt,
a’ kézi munkáikkal érdemeltt
érczének nem parányi részét;
boldogodásáért könyörögnek az égnek Urához
* Zsk4, 282a: <boldogodásáért könyörögnek az égnek Urához> / boldogodásáért könyörögnek az égnek Urá<nál>hoz
szüntelen; érdemeit
dicsérik, áldgyák szívét szüntelen.
Alatta sűrűk a’ vetések;
zúg a’ sárga kalász tetején a’ büszke hegyeknek,
számtalan ága gyanánt
a’ zöld szilasnak; bőven termenek,
* Zsk4, 282a: a’ zöld <ligetnek> szilasnak; bőven termenek,
mint szinte a’ fű a’ mezőkönn,
a’ váras köreinn a’ mindenféle gyümölcsök.
Híre, dücsője örök.
A’ napvilággal mérkezik neve.
Ő boldogít; őt érte áldgyák!
Óh! Fejedelmünknek sugarold szívébe, kegyelmes
Isten! itéletidet.
Tanítsd igazságodra jó Fiát,
hű Nemzetünknek nagy reménnyét.