nyolcznyolcz versbűl álló Aleph és Beth betűi, mellyek az Egyházi Solyozsmának első Órájában (ad Primam) mondatnak, Görög versnemekbena)) szabadon fordítva.
Boldogok, kik jámbor életet viselvén
hűséggel követik vezető hagyományit az Úrnak
nyomtalan úttyaikonn!
Boldogok, kik fáradatlanúl nyomozván
a’ nagy igazságot, mellyel meghitte nemünköt,
arra feszítik egész
gondgyokot, hogy Néki tessenek! Gonoszra
ők soha sem tudnák botorúl vetemedni az égnek
tiszta nyomásaibúl.
Óh Uram! ki minket szent hagyásid által
ekkép kívánván boldogságunkra vezetni,
azt akarod kegyesen,
hogy szavadnak hűven engedelmeskedgyünk:
úgy igazítsd, kérlek, minden lépésemet, úgy vidd
szertelen ösztönimet
fékedenn, hogy azt szeressem, azt kövessem,
a’ mi helyes szent színed előtt. Ha megösmeri egyszer
végtelen érdemeit
szent szavadnak elmém, ’s életemnek úttyánn
fényes fáklya gyanánt habzó szívembe beoltya,
érhetë olly bal eset
engemet, melly csúfosan megszígyenítse
drága reménnyeimet? Kitanúlván szinte az által,
hogy szorosan követem,
mély igazságát itéletidnek, és hogy
szívemet a’ jónak bizony ösvénnyére vezérlik,
háladatos leszek én,
Istenem! tehozzád, ’s kincs gyanánt megőrzöm
felséges czélú hagyományidot. Óh! ne felejtsd el
tiszta tökélletimet
támogatni: mit tehetne gyengeségem,
hogyha Te elhagynál? Tehetős segedelmeid által
a’ hevesebb ifiú
hűven elfogadván, ’s háladó örömmel
hordozván intő szavaidnak kéjes igáját,
nemde sietve kitér
gáncsos életének rendetlen nyomábúl?
Szívem is ezt várván, csak azonn volt tellyes erővel,
hogy kinyomozza kegyes
útszabásidot: ne tiltsd el, óh! ne fossz meg
engemet e’ vezető súgártúl! Mélyen elástam
drága tanáccsaidot
jóra gyulladó mellyemnek rejtekébe,
hogy soha semmi gonoszt, Uram! ellened el ne kövessek.
Szüntelen áldalak én
Tégedet, dicsérlek szüntelen, kegyelmes
Istenem! Add, kérlek, hogy szent súgáraid által
észhaladó sükerét
bölcs szavadnak átösmerni megtanúllyam.
Nemde itéletidet buzgón hirdetgeti nyelvem?
Nemde parancsolatid
édesebb örömmel ápolgatnak engem’,
mint az egész földnek duzs gazdagságai? El sem
távozok én gyönyörű
úttyaidnak édes fontolásitúl; sőt
szent hagyományidban magamot versengve gyakorlom,
’s drága szabásaidonn
nem szünök meg elmélkedni, még csak élek.
A’ feledékenység soha el nem törli eszembűl
életadó szavadot!