Íme! az Oltárnak szenteltt Szolgái kilépnek
ajtatos orczával, nem kétes hittel, az Úrnak
köztökléte miatt megalázott szívvel. Az oltár
megszépítve ragyog váltólag arannyal, ezüstel;
a’ sok gyertyavilág tündöklik rajta; legalsó
grádiccsán leborúl a’ nép térgyére. Az ének
meglepi már nyíltt szíveiket, ’s buzgásra hevíti
bűneiket zokogó szózattal vallani kezdik
köz gyónás által mindnyájan; sírva igérik
jobbúlásaikot, ’s a’ mennyei asztal’ Urátúl,
hogy botlásaikonn könyörűllyön, esengve ohajtyák.
Végre megáldatván a’ Paptúl, arczra borúlnak,
’s önmagokot feddvén mellysujtogatásaik által,
a’ rejtett Istent igazúltt szívekbe fogadgyák.
Szinte igába szorúl illyenkor az emberi képzés;
a’ szív meglágyúl; mélyen megrezzen az elme.
A’ lélekzeteket mármár haldoklani vélnéd,
olly gyengén piheg a’ szűk melly, úgy állyad az érzés.
* K1 (Önálló), 66a: olly gyengén piheg a’ szűk melly, úgy allyad az érzés.
Így az egész ember kiderűl a’ földi javaknak
csalfa bilincseibűl, ’s amaz Istenséggel egyűlni
kíván, a’ ki saját testét vele közleni kész volt.
Óh! ki merészellyen bűnökbe merűlni közűllök
illy kötelékek utánn, mellyekkel az Isten az embert,
visszakerűltt magzattya gyanánt, kebelébe szoríttya?
Juthatë, hogy megmeg vétsen, bár eggynek eszébe?
Áh! soha olly titkot nem szülhet az emberi elme,
* K1 (Önálló), 66a: Ah! soha olly titkot nem szülhet az emberi elme,
melly szorosabb fríggyel, kegyesebb kötelekkel igázzon
minket az erkölcshöz, mint ez, melly testi kenyérnek
színe alatt gyarló lelkünkkel közli az Istent.
1Volt. Questions sur l’encyclopedie Liv. IV. edit. de Geneve. Chateaubriandnál Genus des Christenthums I. Theil 60. old.