23. §.
Az Anyaszentegyháznak második parancsolattya: „Ünnepnap Misét böcsűletesen hally.”
„A’ Relígio (re-ligo) betű szerint véve, annyi, mint az Istennel megújított öszvekötés. […]
A’ megújított öszvekötéshez e’ kettő tartozik: részemrűl a’ hódúlás, az Isten’ részérűl pedig a’ felvétel.
Egészen alája kell magamat vetnem az Istennek – mindenestűl a’ mint vagyok, és a’ mim van.
Ezen hódúlásnak nem a’ képző erőben, hanem a’ valóságban kell állania (mindenestűl ammint vagyok, és a’ mim van) tehát külső jelekkel szükséges magamat alája vetnem.
Azon külső jel, mellyel az Istennek [50] hódúlok, magamat átadom, Áldozatnak neveztetik.
Az Áldozatnak egész szertartását (ritus), Isteni tiszteletnek (cultus) híjják. A’ külső szertartás, teste; az indúlat, mellyel magamat átadom, alája vetem, lelke az Isteni tiszteletne.
Tehát az Áldozat, a’ melly véghez vitetik, és az Isteni tisztelet, mellyel az Áldozat véghez vitetik, már a’ Relígyiónak ideájában fekszik.
Tudgyuk, hogy még eggy Relígyió sem volt Áldozat és Isteni tiszteket nélkűl. Már az első emberek tettek Áldozatot. Az Áldozatok tehát vagy a’ positivus kinyilatkoztatástúl, vagy a’ közönséges Észségtűl
1„Intelligentia Észség, Intelligenz. Eszes és szabadvaló. A’ tiszta észséget az értő és vagyótehetségnek minden érzeményességétűl (empirismustúl) elválasztva gondollyuk, és így az érteményes (intellectualis) világhoz tartozik.” Lexidion Logicum MS.
veszik eredeteket.”
2
Szeder Fábián A’ Katholikusok tanítása a’ Protestantismusra nézve. Nagy Szombatban 1820.
Az ó szövetségbéli előpéldázatoknak ’s jövendöléseknek következésében, a’ Krisztus által szerzett új szövetségben is kellett lenni Áldozatnak: mellyekhez képest Krisztus azt az utólsó vacsoránn a’ megáldott kenyérben [51] és borban ama’ parancsolattal:
ezt cselekedgyétek az én emlékezetemre, meg is rendelte. És hogy ez üdőtűl fogva az igaz keresztény világ a’ Krisztus’ parancsolattya szerint megáldott kenyeret és bort, az ő valóságos testévé és vérévé változott színeknek hitte, nem csak a’ szent Atyák erősítik,
3
Dobmayer System Theologiae catholicae. Tom. VII. Solisbaci 1819. 305–312. old.
hanem maga a’ Reformatiónak Szerzője is megvallya.
Óh! melly felséges jelenés, melly szívreható, nagy
szempillantás az, mikor a’ nép térgyre borúlván,
a’ mennybűl lejövő Felséget mélyen imádgya!
A’ hely már maga is szent borzadozásra fakasztya
a’ még nem romlott embert. A’ hajdani templom,
vén mohhal be lepett tornácczai, régi falának
* K1 (Önálló), 58a: vén mohhal be<födött>lepett tornácczai, régi falának
oszlopi, a’ komorabb napfény, melly köztök elallyad,
a’ magos ablaksor több színű régi üvegbűl,
a’ lámpás, az örök létnek ’s a’ mennyei fénynek
* K1 (Önálló), 58a: a’ lámpás, az örök<meny>létnek ’s a’ mennyei fénynek
hajdani képe amott, melly éjjel nappal az Úrnak
színe előtt csillog – – – De közénk jön az Isteni Felség
* K1 (Önálló), 58a: színe előtt csillog... De közénk jön az Isteni Felség
már most mennyeibűl! Panaszok, fakadások, esengő
kérések, félénk pihegéssel szállnak azonnal
szent oltára felé. A’ még a’ jámbor anyának
* K1 (Önálló), 58a: szent oltára felé. A’ még a’ jámbor anyá<k>nak
hű őrzése alatt serdűlő gyermek is önnkint
pelypegi tiszteletét színéhez gyenge szavával
ártatlan szívvel, ’s a’ pompás ünnepet ezzel
még ragyogóbb, még szívemelőbb felségre segíti.
* K1 (Önálló), 58a: még ragyogóbb, még <szívrehatóbb> szívemelőbb felségre segíti. [A szívemelőbb korrektúrajellel beszúrva.]
Íme! az orgonaszó elnémúl; szerte kiterjed
a’ mély csendesség; ’s a’ frígy noha szembe nem ötlik,
* K1 (Önálló), 58a: a’ mély csendesség; ’s a’ frígy <melly> noha szembe nem ötlik,
a’ menny ’s a’ föld köztt, a’ jók’ örömére, megújjúl!
’S mind ezek érdeklés nélkűl haggyákë az embert,
a’ ki az érzéstűl még el nem zárta egészen
szívét? Gondolatit ne ragadgyák földi körökbűl
mennyei honnyoknak gyönyörű tájékiba? Buzgó
lángra ne lobbantsák szentebb indúlatit? Élled,
gerjedez ő, ’s örvendve repűl oda szárnyas eszével,
* K1 (Önálló), 58a: <gyulladoz> gerjedez ő, ’s örvendve repűl oda szárnyas eszével, [A gerjedez korrektúrajellel beszúrva.]
hol Seraph seregek köz Urunk’ elejébe borúlván,
hárfáik
* hárfáik [em.]
mellett örök énekeikkel imádgyák.
* K1 (Önálló), 58a: hárfáik mellett örök énekeikkel imádgyák
Isteni szolgálat, melly a’ mennybéli Atyának
áldozatúl mutatod be Fiát, melly szívreható, melly
jámborságnevelő szolgálat vagy te! Közöttünk
Istenség lebeg illyenkor, valamerre tekíntünk,
a’ ki magát a’ bölcsek elől elrejti, de nyilván
közli viszont a’ jámbor szívvel. Ezt érzeni tudgya,
’s arrúl, hogy vele van, nem kíván próbacsudákot!”