Nézdsze az érzékeny pásztort, melly hűven apollya,
melly szorgalommal, védi legelteti
nyáját! Gyenge füvekkel
tellyes rétre vezérli ő,
csendesen andalgó patakokkal itattya, rögetlen
völgyeknek ernyes hüsseihez viszi
ártatlan követőit.
Illyen Pásztorom énnekem
Jehova! sem bal eset, sem szükség engemet el nem
rémíthet. Ő már dajka kegyelmivel
sokszor visszavezette
új életre fogyatkozó
lelkemet, a’ jónak bátrabb ösvényire sokszor
a’ tévedésnek kész veszedelmibűl
csak hogy fénnye nevének
terjedgyen; hogy atyálkodó
irgalmát az egész Mindenség lássa, dicsérje.
Az éh halálnak puszta homályiban
rémítő agyarak köztt
bátran folytatom én setét
útamot, a’ rossznak nem félvén semmi nyilátúl,
mihelyt velem vagy, gondviselő Atyám!
Vessződ, mellyel igazgatsz,
’s vászűző botod engemet
szüntelen oltalmaz, ’s víg bátorságra derítget.
Így átsegítvén száz akadályokonn,
kész asztalhoz is ültetsz,
gyötrelmére irígykedő
ellenségimnek, kik porba tiporni akarnak;
kövér olajnak balsamos illatú
fénnyével kideríted
a’ búk’ fellegibűl komor
homlokomot, ’s poharam melly jó, melly drága itallal
biztattya félénk kedvemet! Óh! soha,
még élek, soha engem’
el nem hágy, hiszem én kegyes
Istenem! irgalmad, ’s ha kihísz e’ földi lakásbúl,
fel is vezérlesz szent palotáiba
házadnak, hogy örökké
lássam mennyei színedet.