Aʼ vad állatoknak gallyas országában
nagy döghalál támatt Augustusʼ korában.
Egynehány nap alatt sokan eldögölvén,
sokan segéd nélkűl félholtan szükölvén
gyöpös piaczain aʼ bús erdőségnek
öldöklési alatt aʼ mirigyes égnek;
aʼ többiek végre mind elkeseredtek
ʼs tanátsnak okáért öszvekerekedtek
az oroszlyányoknak öreg vajdájához,
ugy mint aʼ községnek született urához.
Ő is beteg volt már, ʼs felkelvén vaczkábúl,
kimászott egy dombra háló szobájábúl,
hol aʼ nagy gyűlésnek vévén hódolását,
kesergve hallgatta bús tanátskozását.
Végre öszve szedvén omlékony tagjait,
ʼs egy nagy sohajtással elkezdvén szavait,
„súllyos vétkeinket iszonyú csapással
feddi az Ég, ugymond; ʼs vajha végromlással
meg ne látogassa bűnös nemzetünköt,
gonoszra fajúlni látván erköltsünköt!
Illyen ostorokkal már az embereket
többször megbüntette, kik aʼ törvényeket,
mellyek aʼ zablátlan életet tiltották,
lábokkal tapodni játéknak tartották,
meg sem szünt mind addig méltó fenyítése,
még aʼ buzgóbbaknak ajtatos végzése
aʼ fő bünösököt fel nem konczoltatta,
vagy az oltárokon fel nem áldoztatta.
Olvastam én magam az ó kronicákban
sok illyen példákot, versekben, prósákban
ʼs farkas doctorom is hittel bizonyíttya,
hogy egy illy áldozat töstént elfordíttya
bús nemzetünkrül is az égnek tsapását.
Fogadjuk el tehát jámbor tanátslását,
ʼs vallyuk meg itt nyilván szarvas vétkeinket,
mellyekkel terhelve tudgyuk sziveinket;
ʼs aʼ kit fő bűnösnek fog lelni gyülésünk,
hallyon meg érettünk. Hogyha szenvedésünk
valóban megszűnik elégtételére
ünnepet szentelünk emlékezetére
halálának napján minden esztendőben,
ʼs még egy vad állat leszsz eʼ kies erdőben,
nagy neve örökké nyilván daloltatni,
ʼs egész rokonysága szentnek fog tartatni.
*‘s egész <erös> rokonysága szentnek fog tartatni.
Aʼ mi engem illett, megvallom vétkemet,
mellyel megterheltem, sok izben lelkemet.
Számtalan juhokot felfaltam éltemben,
sőt még aʼ Pásztort is megöltem mérgemben,
ha ellent mérészlett próbámnak állani.
Kész is vagyok érte véremet ontani,
csak megmenekedjen aʼ rosztúl nemzetünk,
melly által honunkbúl rendre kiveszhetünk.”
Ezekre aʼ Róka farkát megcsóválván,
ʼs az oroszlány előtt hason mászdogálván,
„nagyon jó, nagyságod, ugymond szín orczával,
hogy fő személyének megalázásával
ezen kicsinységet véteknek tartani,
ʼs vérét méltoztatik értünk ajánlani.
Nincs gyávább alkotmány aʼ bamba juhoknál!
sem elmét sem szivet nem lelni nyájoknál.
Egy vitéz farkasnak csupa árnyékára,
öszvezavarodván egymásnak hátára,
sem védni nem tudgyák saját életeket,
sem szemes fortéllyal kerűlni veszteket,
ʼs ha fel nem támadna mellettek kutyájok,
egy szempillantásban oda vólna nyájok.
Fortéllyokot pedig kitűl tanullyanak,
mikor vezérjeik csicsákbúl állanak?
kik aʼ juhászoknak hurczolván terheit,
csak önnön hasoknak vadászszák kéjjeit?
Ugy kell tehát néznünk aʼ juhnemzetséget,
mint egy enni való balgatag községet.
Tudgyák az emberek ezen igazságot,
ʼs félre tévén böltsen az irgalmasságot,
fejik, nyírják, eszik, bőreikben fűlnek,
ʼs bélleiknek hangján tántzokra hevűlnek.
De mitsoda jussal? jobbak e nálunknál?
ʼs mennyivel böltsebbek akármelly majmunknál?
Mikor tehát rajtunk még is uralkodni,
ʼs jussunk elejébe akarnak tapodni
ugy kell velek bánnunk mint ellenséginkkel,
kiket megtámadni szabad fegyverinkkel.
Megölvén Felséged aʼ juhpásztorokot,
tellyes igazsággal követte azokot,
kik javokra élvén aʼ hartznak jussával,
vitézűl küszködnak szomszédgyokʼ hadával.
Tsak az én vétkem is nagyobb mind ezeknél:
mert én nem éltem ám aʼ tyukketretzeknél
bajnokokhoz illő harczüzenetekkel,
hanem lopva ölő mesterkedésekkel.
*hanem lopva <űző> ölő mesterkedésekkel.
Öszszegyilkoltam így számtalan tyukokot,
gyomromba temettem sok szép kakasokot.
De mit tudok tenni mást eʼ nemzetséggel,
melly vásott böltsekhez illő szemeséggel,
titkos uttyaimot szüntelen vájkálván,
ʼs aʼ vigyázást éjjel váltig trombitálván,
bebe szemetezi szokott nyomaimot,
ʼs veszedelmeseknek teszi járásimot.”
„Ugy kell aʼ gaz népnek! ugymond dölfösséggel
aʼ bajuszos Tigris. Illy nagy merészséggel
Urunkʼ apródgyának úttyát elállani
annyi, mint ellenünk pártot indítani.
Sok állatot öltem én is életemben,
aʼ mi több, nagy részét nem is éhségemben,
hanem tsak vitézhez illő dicsőségbűl.
Mert ám ki nem tudgya? hogy olly nemzetségbűl
van szerencsém venni nagy származásomot,
ʼs aʼ magosabb pótzra örökös jusomot,
melly bajnok virtussal víván sok hartzait,
rémülésbe hozta szelídebb társait.
Szégyen volna nekem nyomát nem követni;
ʼs aʼ ki okaimot meg merészli vetni,
állyon ki, ha tettzik, ellenem vitára!
meglátom, mit mondhat jusomʼ próbájára?”
Illy formán szóllottak megvallván vétkeket,
mind aʼ többiek is, kik duzs életeket
aʼ bambább marháknak töltik csalásával,
vagy aʼ gyengébbeknek fel mészárlásával.
Utolsó volt köztök aʼ vallástételben
aʼ lappangó Farkas, ki szörnyü hitelben
lévén aʼ ragadó barmoknak részénél,
azt aʼ jegyzést tette bűnszépítésénél,
hogy ő ritkán üldöz másféle barmokot,
hanem kik megvetvén ősi vadságokot,
aʼ kevély embernek részéhez állanak,
ʼs egy kis betsületért tsúf igát hordanak.
Hallván az Elefánt eʼ tar mentségeket,
ki mint fejedelem, azon seregeket
vitte aʼ gyűlésre, mellyek fűbűl élnek,
„ha, ugymond magában, ezek így beszélnek,
ʼs érdemeknek tartván az öldökléseket,
virtusoknak teszik aʼ legfőbb vétkeket,
mért ne mentegessük mink is hibáinkot,
kik más kára nélkűl éllyük napjainkot?”
ʼS éppen el akarta gyónását kezdeni,
aʼ mint aʼ szamárnak szavait zengeni
háta megett hallya nagy tsudálkozással,
ki közbe vegyített sok fóhászkodással,
„én is nagy bünösnek ösmerem magamot,
mint nagyságtok, ugymond; mert mikor utamot
elvétettem nem rég, ʼs ezen erdőségbűl
aʼ síkra jutottam, – koránt se éhségbűl!
mert én megelégszek erdei füvemmel,
hanem hogy meglássam tulajdon szememmel
életemben egyszer azt aʼ nagy világot,
mellyben úgy hallottam aʼ sok bóldogságot,
mint nálunk aʼ gombát, önkint nevekedni,
meszsze ki találtam oda ereszkedni,
hol aʼ tsemetétlen rétek tenyészkednek
ʼs balsamos illatú fűvel kedveskednek.
Itt engem az ördög, aʼ mint sétálgattam
ʼs aʼ virág zománcznak diszét visgálgattam,
arra tsábított el, hogy aʼ pap réttyérűl, Strutz
de tsak az ösvényre kidőllő szélérűl,
egy harapás sarnyút orozva elvettem,
ʼs tsupa nyalánkságbúl helyben meg is ettem.”
„Mit? a pap réttyérűl? melly istentelenség! Strutz
felkiált aʼ róka. Eʼ nagy hitetlenség,
ʼs nem egyéb, az oka nyomorúlt sorsunknak!
Ez hozott döghalált egész fajzatunknak.”
„Szörnyű szentségtörés! ugymond nagy buzgással
aʼ tajtékozó Farkas, mellynek vér ontással
nyerhetünk egyedül tellyes botsánatot;
és hogy megmutassam ezen ágozatot.” – – – –
„Mit sokat mutatni?” mondgya gőgöséggel
aʼ bajuszos Tigris. Mennél több készséggel
viszszük az oltárhoz ezen áldozatot,
annyival könnyebben nyerünk botsánatot.”
Neki estek tehát hárman aʼ szamárnak,
mint aʼ legvitézebb ostromlók aʼ várnak,
ʼs mihelyt lábairúl szegényt leránthatták,
egy szempillantásban ízekre szaggatták. –
Régieknek tudgyuk ama panaszokot,
hogy még felakasztyák aʼ kis tolvajokot,
addig aʼ nagyokot szabadgyában dúlni
ʼs idegen javakkal haggyák bóldogúlni.