HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Aʼ TEREMTÉSRŐL.
KÖLTEMÉNY. HAT ÉNEKBEN.
Első Ének. Aʼ Mindenségről.
Foglalattya ezen I. Éneknek.

Aʼ munkának tárgya. Az örök Észnek segítségűl-hívása. Aʼ Mindenség. Aʼ Napʼ értékének, udvarának, széleʼ körének szörnyű nagysága: és még-is aʼ valamennyi Tsillagokból álló Egészhez képpest parányisága. Az álló Tsillagok ugyan-annyi Napok. Kettő között felette nagy aʼ válasz-üresség. Aʼ Tsillagoknak hét rendei. Aʼ tejes útak. Eʼ hét rendeknek tudákosi képe. Az égi Testekʼ forgása, és aʼ vonszó erő, úgy mint amannak oka. Egy Tsillag sem lehet utolsó. Az Erőnek mivólta. Az Éther. Az Erő maga az Isten. Azoknak okoskodások, aʼ kik az Erőt alkotmánynak állíttyák. Ennek az okoskodásnak első tsalfasága. Az Erő nem tartozik aʼ Testekʼ mivóltához, hanem azoktól egészlen külömb állapot. Második tsalfasága. Aʼ ki az Erőt alkottnak mondgya, haszon nélkűl valókat valókra tsoportoz. Az Erő nem oka aʼ rossznak. Valamennyi mívelettyei számhoz, teherhez és mértékhez vagynak igazolva. E ʼ három szerént történt aʼ teremtés-is. Galileiʼ, Kopernikʼ, és Newtonʼ segítségűl-hívása. Az egész munkának sommás képe.

Nem szomorú hadakat, nem bajnoki névre sovárgó
Latrokat énekelek. Fel-tisztúltt elme, keserves
Irtózás nélkűl, nem nézhet vissza, tsatánként
Ádázó Mársnak fene vér-ontásira. Szörnyű
Pusztúlási helyett Istenʼ munkájinak, inkább
Támadatit zengjék én verseim. Egy fövenyetskét,
Egy férget nem tudnak azok termeszteni, aʼ kik
Eʼ Mesterʼ munkáit, az alkotmányokat, annyi
Drága bizonyságit bőltsességének, emésztik.
Énekʼlyék ezeket mások; ha le-rontani, aʼ mit
Eggy olly kéz alkot, mellyel pállyára ki-szállni
Nem lehet, érdemnek tartyák. Én Tégedʼ azonban,
Istenség! kit Fő Mesternek hírdet az Ég ʼs Főld,
Alkotmányidban fel-emeltt szózattal imádlak.

Oh Te! kinek testembe-szorúltt szikrája tsudásan
Élteti gépelyimet, töredék szerszámait elmés
Míveinek, mellyekkel amaʼ felséges arányra,
Aʼ nagy Igazságnak szemlélésére, törekszik;
Oh, örök Ész! Te vezesd remegő járásit eszemnek,
Majd, ha imádandó remekedben félve keresvén
Tégedet, a ʼ szörnyű méllységnek ereszkedik; aʼ hol
Nagy-tag gömbölyegek szállangnak tágos üregben.

Mindenség! nagy szó; felségesb, hogy-sem eszünkkel
Által-hathassuk. Tsak az Isten az, aʼ ki temérdek
Értelmét ki-merítheti. Aʼ Nap-kelʼti Világnak
Bőltsei, bámúlván hajdan méllységire, Istenʼ
Szültének nevezék. Méltó neve illy tsuda mívnek!
Milliom olly gomolyag, mint aʼ Főld, egybe-rakattván,
Vólna talán olly nagy, mint aʼ Nap; mellynek öléből
Lelkíttő hévségek amaʼ Testekre lövődnek,
Mellyek szép renddel, noha szerte, körűltte kerengnek.
Hogy, kisded teke-ként tünvén szemeinkbe, parányi
Mozgással látszik könnyen lábbagni felettünk,
Azt tsak az eggy iszonyú távól-függése tselekszi.

Vesd bár egybe Venust Márssal ʼs Merkúrral, az Égnek
Majd olly nagy gomolyit mint aʼ Főld; adgyad ezekhez
Jég-koszorújával Száturnust, mellynek ezerszer
Több értéke vagyon, mint aʼ mi Gömbölyegünknek;
Tedd hozzá több, mint más-fél-ezer annyi, vagyonnal
Aʼ Főldet haladó, ʼs hajdan villámba-boríttott
Zűrzavarokʼ fejedelme gyanánt féltt Tsillagot; ennek
Négy nagy Hóldgyaival kaptsold öt Inassait öszve
Aʼ gyűrűs gomolyagnak; utólb Főldünket-is odvas
Hóldgyával gondold oda: mind ezek öszve-nyomódván,
Sok lessz, hat századʼ részével hogy-ha fel-érnek
Tűz-gomolyunkʼ iszonyú testének. Gyáva kitsinység!
Eggyet hat-százból ha ki vetsz, alig érzed: azon-képpʼ
Hogy-ha Világunknak le-szeded valamennyi homályos
Testeit, aʼ Naphoz képpest kis kárnak alíthatd.

Rettenetes gomolyag! melly szó fejthesse-ki méltán
Értékedʼ; mikor azt tsak gondolatokkal akarván
Festeni, által-ölelhetlen messzekre ki-széllyed
Aʼ gyakoroltt ész-is, ʼs támétalan éjbe le-süllyed!
Igy oszlik lassan tágosb terekre vonódván
Aʼ nagy füst-oszlop, míg el-vesz az égi folyóbann.

Ám-de, meg-írtt értéke szerént, eʼ mennyei Tűznek
Udvara-is tágas, mellyet szemeinkbe le-rajzol,
Sík kereketske gyanánt tetszvén úszkálni felettünk.
Harmintz Főld-gomolyat rakván egymásra, fel-érhetsz
Aʼ Hóldʼ úttyához: de tehetsz illy ritka tetőre
Még hetvent, hogy el-érj aʼ Napʼ karimájaʼ leg-alsó
Pontyából leg-főbb tetejére. Napunknak ölébenn
El-függhetne tehát Főldünk; és Hóldgya, körűltte
Háromszor messzebb járván, ki nem ütne amannak
Pártázatyához. Mit mondgyak széleʼ köréről?
Itt, mérész Anzon! nem könnyen jutna vitorlád
Kívántt partyához, meg akarván járni talántán
Eʼ roppantt gomolyagʼ környékeit. Által-evezted
Gömbölyegünkʼ öt-ezer-négy-száz mértt-főldnyi karéjját,
Míg öt nyár el-múlt: de amannak, bár ha napon-ként
Tíz nagy mértt-főldet ki-repűlsz-is, meg nem eveznéd
Száz esztendőnél hamarább tsuda-nagy környékét.1
Aʼ Napnak köre 540.000 főld-írási (geographicum) avagy nagy német, mértt-főldekből; eggy illyen mértt-főld pedig 3.805 Párisi hat-lábos ölekből áll.

Szörnyű Test! nemes alkotmány! mi nagy Elme, hatalmas
Kéz, tsuda Bőltsesség, mi nagy Isten az, aʼ ki teremtett!
Tsak Te magad képes vólnál olly névre emelni
Mesteredet, hogy drága kezét le-borúlva imádgyuk;
És még-is, mikor öszve-vetünk amaz Égi Tüzeknek
Táborival, mi pitziny morzsája vagy aʼ nagy Egésznek!
Mert valahány nem-kőltsönözött súgárokat ejtő
Tsillagok, annyi Napok villámnak az Égi folyóbann;
És, mivel aʼ bőlts Kéz ok nélkűl semmi teremtést
Nem tehetett, ezek-is szép renddel szerte körűlttök
Úszó ʼs fényetlen nagy-tag gomolyakra világot,
ʼS életet árasztnak. Nagyok ők, ʼs többnyére Napunknak
Nem sokat engednek; vagynak hozzája hasonlók;
Vagynak nállánál több-, mint százszorta nagyobbak.

Ám-de nagy-is két Tsillag köztt aʼ válasz-üresség.
Mert, míg aʼ Naptól kétszer tizen-eggy-ezer aʼ Főld,
ʼS aʼ gyűrűs gomolyag tízszer több, – addig az eggyik
Önʼ tüzivel ragyogó, valamint ő-tőlle, hason-képpʼ
Más Tsillagtól-is, kétszerte-kilentzszer-ezernyi-
Milliom olly iszonyú közzel messzebbre ki-fekszik;
Mellyet az Ég-nézők egy főld-fentőre, ʼs ezen-ként
Nyóltz-száz és hatvan német mértt-főldre betsűlnek.

Eʼ Napokat nagysági szerént hét rendre fel-osztyák
Szintʼ ezek aʼ Nézők: és eʼ hét rendet az Égen
Jó szem üveg nélkűl tisztán láthattya ragyogni.
Ám-de tovább halavány kárpit húzódik elejbe,
Melly sok ezert el-zár. Aʼ Nép tejes útnak itéli.
Ezt aʼ néző-tsők több mint százszorta továbbra
El-vetik aʼ szem elől, ʼs száznál több Égi világot,
Mellyek előbb aʼ kárpit alatt el-rejtve valának,
Öszve-szorúltt sok szikra gyanánt terjesztnek előnkbe.
Aʼ tsővel messzebbre ki-vitt tejes útnak alatta
Ismét új tüzeket, sőt új tejes-útakat, és így
Vég és szám nélkűl látnánk aʼ bóltos üregbenn
Újjabb és újjabb Napokat, ha szemünknek azon-képpʼ
Vég nélkűl jobb-jobb üveget készítteni tudnánk.

Eʼ gomolyakʼ számát, valamint amaz égi vonásnak,
Mellyben tsillognak, térségét, vékony eszünkkel
Meg nem foghattyuk. Most eʼ sár-testbe szoríttott
Elménk, szinte miként aʼ tegnap-előtti madárka
Fészkéből, bámúlva teként amaz égi tsudákra,
ʼS tsak gyermek-tsevegésre fakad, ha ditsérni akarja
Aʼ tsuda Mesternek bőlts karját. Majd, ha ki-menvén
Aʼ testből, szárnyára kelend, meg-járja örömmel
Eʼ ragyogó Napokat, ʼs aʼ közttök szerte-kerengő
ʼS élőkkel pezsegő, de világtalan, égi tekéket;
ʼS szüntelen illy tsuda testekről testekre repűlvén,
Fontosb énekeket hangoztat az Isteni Kéznek.

Ám-de lehet még-is nagyot ábrázolni kitsinyben,
ʼS ezzel gyenge fejünkʼ az Egekʼ titkára segélytni. –
Eggy égő fáklyát helyhezz eggy térre; kőrültte
Egy-néhány kisdedke porok sok-féle körekben
Járjanak, úgy, hogy az, aʼ mellynek kerek-úttya leginkább
Távozik, egy lábnál messzebb soha tőlle ne járjon.
Illyen fáklya körűl rakj öt mértt-főldre tizen-két
Újjat, szinte tizen-hat-ezer lábokra betsűlvén
Eggy-egy mértt-főldet, ʼs két-két új fáklya között-is
Éppen öt-öt mértt-főldnyi közét, ʼs aʼ morzsa poroknak
Minden fáklya körűl hagyván egy lábnyi köretskét.
Aʼ közepett-égő aʼ Napnak képe. Tizen-két
Bólt-formán függő pajtási jelentik az első
Rendnek Tsillagait: ʼs aʼ Főldet többi homályos
Társaival ʼs aʼ fényt-hordó2
Vagy: fényt-hányó, phosphorozó.
Gőz-testeket (önnön
Üstökök ád nékik nevet) aʼ kisdedke porotskák.
Eʼ rendtől öt mértt-főlddel killyebbre hasonló
Számʼ ʼs rend-tartással negyven-nyóltz fáklya-világot
Rakhatsz; mellynek az Égʼ másodʼrend-béli tüzellő
Tsillagait képzik. Killyebb száz-nyóltzat azon-képpʼ
Helyhezhetsz. Százon fellyűl el-férne kilentzven,
ʼS kettő aʼ negyedik rendbenn. Az utánna-jövendőn
Három-száz állhat. Még killyebb aʼ hatodikra
Négy-száz és harmintz-kettőt; ʼs el-végre kilentzvent,
Nyóltzon ʼs öt-százon fellyűl, az utólbra fel-oszthatsz;
Aʼ mint ezt aʼ Mérsekelésʼ Tudománnya jelenti.
Vondd az-utánn eʼ fáklyákat sommába; ʼs ezentűl
Fel-vehetended igaz számát amaz Égi Tüzeknek,
Mellyek üveg nélkűl néző szemeinkbe le-tünnek.
Sőt hihető, hogy az említtett mértékre szoríttott
Rendek-is alkalmas képzési az égi folyóban
Fénybe-borúltt Tsillag-rendeknek: tsak-hogy ezek köztt
Milliom ízekkel, sőt még többszörte, temérdekb
Válasz-ürességek vágynak, ʼs hogy száma az égi
Rendeknek sokszorta nagyobb, ʼs messzebbre ki-terjed,
Hogy-sem gyenge szemünk, vagy az ész, ki vehesse határit.

Így igaz az: hogy az Égʼ ʼs Főldnek Fő Mestere mindent
Számhoz, mértékhez, fonthoz szabdalva teremtett.
Aʼ számʼ és mértékʼ nyomadékit láttuk az Égnek
Rendeiben; most lássuk már aʼ fontra-vevésnek
Nyomdokit-is, melly jaj! mi hamar szemeinkbe tünendik,
Hogy-ha kerengésit visgáljuk az égi tekéknek.
Mert ezek aʼ testek sem az Égʼ bóltyára szegezve,
Sem valamelly más gyámoltól támasztva, szemenként
Más-más ösvényben szabadon járkálnak az Égenn;
És még-is bizonyos rendhez, törvényhez, időhöz
Szabják úttyaikat, ʼs szerrel, noha szerte forognak.

Ezt mi egyéb tenné, ha nem aʼ köz testi nehézség?
Aʼ minden testben lévő terh, mellyet Erőnek,
ʼS meg-választásúl Vonszónak mondani szoktunk?
Két szomszéd Napok egymáshoz törekedtetik egymást,
ʼS mint aʼ sík táblán aʼ tisztúltt kénes-ezüstnek3
Igy nevezem azt a’ fél-értzet, melly kénből, avagy közönségesebben szóllván kén-kőből, és kénesőből áll. Ha ez a’ kéntől meg-tisztíttatik, eleven kéneső lessz belőle. A’ deák cinnabaris-nak nevezi: a’ meg-tisztúlttat pedig argentum vinum, eleven ezüstnek.
Tseppei, egybe tolódnának, ha-tsak újjolag őket
Két-részről killyebb álló, ʼs ugyan illyen erővel
Fel-készűltt Tűz-gömbölyegek megʼ vissza (miképpen
Aʼ ki-feszűltt lántznak gyűrűji) hogy öszve ne follyon,
Nem tartóztatnák. Igaz ez valamennyi Napokról.
Eggyenlő-képpen, ʼs minden részekre vonattván
Mindenik aʼ környűl álló Nap-társai által,
Függve marad közttök, mint aʼ sok mágnes-atzéltól
Környűl-vett vas-tő. Aʼ sok köztt egy sem utólsó.
Mert az utólb gomolyag, nem lévén nékie killyebb
Vissza-vonó zabolája, hanyatt-homlokkal az őtet
Váltiglan vonszó belsőbb szomszédnak ölébe
Dőlne. ʼS ezen zavarék ismét az előtte-valóval,
Nem lévén ki-felé más ösztöne, egybe-tolódnék.
ʼS így valamennyi Napok mind egy köz-pontra verődvén,
Azt aʼ régi zavart állítnák lábra megintlen,
Mellyből lassanként, ʼs tsuda-mesterséggel eredtek.

Ezt az Erőt, mellynek munkálódásit az Égnek
Testeiben szintʼ úgy, valamint aʼ Főldre kiszéllyedtt
Alkotmányokbann, az Egészben szinte hason-képpʼ,
Aʼ mint részeibenn, aʼ nagy ʼs aʼ morzsa tagokbann
Egy formán láttyuk, belső természete képpen
Nem tudgyuk, mi legyen? Titok ő, mint létte valóság.
Aʼ mit iránta tudunk, tsak ez egy: hogy mívi hatalma
Olly renddel láttattya magát lankadni, mi-képpen
Aʼ Testekʼ távól-léttének négyzeti nőnek.4
Dugonics Úrnál a’ Quadratum-nak magyar neve Derék, Molnár Úrnál pedig Négyezet. Aʼ Természetiekről. II. K. II: R. 82. 8.

Vóltak ugyan Bőltsek, kik, emeʼ köz testi nehézségʼ
Forrását lelketlen okok köztt lelni reménylvén,
Egy bizonyos fínom, ʼs az Egekʼ bóltyára ki-áradtt,
Lágy, szaporán mozogó, váltiglan vissza-pötződő5
Molnár Úr Corpora elastica pötzkölődő testeknek nevezi.
ʼS minden testbe ható folyadékot szültek eszekkel,
Aʼ melly szüntelenűl, és széllyel-szerte, feszűlvén,
Aʼ Napokat, valamint egymáshoz kíssze, azon-képpʼ
Egymástól mind-úntalanúl helyeikre taszíttsa.
Éthernek nevezék. Elmés tsuda szernek itélnéd,
Hogy-ha sok egymás köztt vívó díszével elődbe
Állna. Nem-is nyernek soha semmit vélle Szülőji.
Mert ismét kérdhetd tőllök: Mi feszítti az Éthert?
Új folyadék-e talán? És ezt? Új Éther-e meg-meg?
ʼS végtelen illy kérdések utánn el-végre tsak annyit
Tudsz ez Erőʼ bel-vólta felől, mint annak-előtte.

Még többet mondok: valamint aʼ testi tehernek,
Úgy általlyában az Erőnek tudni mivóltát,
Nem dolgunk. Titok ő minden-képpʼ vékony eszünknek.
Vagynak míveletek: láttyuk, sőt mérjük-is őket:
Tudgyuk azon-fellyűl, hogy ezek mindenkor okokból
Származnak. ʼS az imilly okokat mondgattyuk Erőknek,
Aʼ nélkűl, hogy, mik legyenek? ki lehetne tanúlnunk.

Nem volnék első, hogy-ha azt Istennek alajtnám.
Ő tart-fel mindent: ő hordozgattya hatalmas
Karjaibann aʼ Főldet, Eget, Zsellérivel eggyütt:
Benne vagyon, mozog, él minden: nem nézi henyélve
Emberi Mester-ként meg-tett munkájit: öröktől
Fogva teremt, ʼs fog-is úntalanúl alkotni örökké.

Vagynak ugyan, kik az Istentől alkottnak alíttyák
Ezt az Erőt, úgy, hogy kezdettől fogva leg-ottan
Aʼ Természetnek tétettvén széles ölébe,
Most már, régenten ki-szabott törvényre, szünetlen,
Szorgos kéz-vezetés nélkűl, maga meg-tegye tisztét.
Tsak felső gondot visel ő léttére az Isten.
Mint mikor aʼ már kész kerekes gépelyre az Órás
Terhet akaszt, ʼs ott haggya magán ingadni; ki-vévén,
Hogy mozgást okozó terhét fel-vonnya koron-ként.
„Aʼ Mindenségbenn” (így eszmélkednek ezentől
Aʼ nevezett Bőltsek) „nem eredhet semmi magától.
Mástól van minden. Vagyok én. De szülőimʼ öléből
Vettem lételemet; valamint ők meg-megʼ övéjktől
Aʼ magokét. Ezek-is másoktól lettenek ismét.
És így mind végig: míg olly egy Párra találunk,
Mellynek az Istenség önnön-maga ád vala lételt,
Így kell minden egyéb dolgokról szóllani szintén,
Így az egész Mindenségről. Mire nézve Világunk,
Melly mástól eredett dolgokʼ sommája, hasonló
Okra tekéntve, nem önnʼ erejéből támada: inkább
Más egy tőlle külömb állat6
Substantia
vólt, aʼ ki teremté.
Mert ha Világunknak leg-kissebb része külön-ként
Romlandó, ʼs mind-úntalanúl változni töreksző:
Ő maga-is nem örök, nem változhatlan. Az Isten
Ellenben, mert létteʼ okát foglallya magábann,
Állandó, szükséges, örök. Mire nézve amattól
Minden-képpʼ külön állatnak kell őtet alajtni.”

Így ők. Ám de beszédgyekben két-féle tsalárdság
Fekszik. Mert, ha Világunknak nevezettye tsupán-tsak
Aʼ szerekʼ7
A’ Matériát Szernek mondom. Eʼ köztt és a’ Testek között a’ külömbséget talán nem-is volna szükséges fel-jegyeznem. Testeknek tsak azokat az érezhető állapotokat nevezzük, mellyeknek már bizonyos formájok vagyon. A’ fa, a vas, a’ főld, az arany, szerek: a’ zöldellő fa, vagy a’ fa-kép, a’ kard, a’ fazék, és az arany-pénz, testek.
és testekʼ sommáját zárja magába,
Nem pedig egyszersmind az Erőt-is, melly az idétlen
Szert és formátlan testet képezte, ʼs időn-ként
Képezi, akkor ez aʼ nevezet tárgyára nem illik.
Hogy-ha viszont ezen íge alatt az Erőnek-is adsz helyt,
Mint mondhatd, hogy az illyen Erő aʼ testi szerek-ként
Romlandó, ʼs bel-vólta szerint változni töreksző,
És így szükség képpʼ alkotmány? Nem-de mivóltát
Által nem látván, egyedűl tsak míveit érzed?
Vagy tán azt véled, hogy külső mivé szemedbe
Nem tünvén, maga-is meg-változik, és el-enyészik?
Ott ugyan aʼ hol szer, vagy test nints, nem veszed észre
Aʼ terhnek mívét: de azonban, vaj! mi hibásan
Vélekedel még-is, ha imitt nem lenni alíttod
Azt az Erőt, melly minden szert aʼ Főldre le-tóldítt.
Vígy oda szert: és míveletét meg látod azonnal,
Így aʼ többiek-is, bátor szemeinkbe ne tünnyön
Munkálódások, munkájokat űzik örökké.

„Úgy de talán az Erő aʼ belső testi Mivólthoz
Tartozik? Aʼ Testet képezvén, képzed amazt-is?
Semmi viszont ö-is, míhelyest aʼ Testek enyésznek.”

Bár-mit előbb, mint ezt! mert így, valameddig ezeknek
Nem változtatnád bel-vóltokat, addig azoknak
Szüntelen eggyenlő-képpʼ ismertetni kivűlről
Kellene azt az Erőt, melly abban zárva lakoznék.
Ám de nem ezt mondgyák aʼ tett természeti próbák:
Mert, ha tsak eggyikből aʼ másik helyre le-tészed
Aʼ Testet, bel-vólta szerént nem változik úgy-e?
És még is: mennél közelebbʼ viszed onnan az Osztó
Kögtől aʼ Főldnek bár-melly sarkához,8
Pólust Sarknak és az Aequátort Osztónak nevezem.
azon-képpʼ
Terhe is egyre nagyúl.9
Történetből jutott ennek a’ valóságnak isméretére Richer, a’ ki 1672. észt. Kajennaʼ szigetére, (melly a’ heves öv alatt fekszik) érkezvén, észre vette, hogy ingó órája, melly Párisban minden másod-szerű idő-pertz alatt eggy ingást tett, itt már eʼ tisztében sokkal késedelmesebb vólna, és hogy napon-ként 148. ingásokkal kevesebbet végezne, mint-sem végzett vólt Párisbann. Ez által ő arra a’ gondolatra jutott, hogy Kajennában a’ közönséges testi nehézség’ erejének kiesebbnek kell lenni, mint-sem Párisbann. Eggy eggyűgyű függőnek hosszaságát tehát, melly a’ szigetbenn eggy másod-szerű pertz alatt eggy-eggy ingást végzett, felette-nagy szorgalommal meg-határozta; több tapasztalások által helyesnek találván, értzbe vágta, és magával Párisba vitte. Itt ismét hasonló szorgalommal tett észre-vételei utánn feltalálta, hogy annak a’ függőnek hosszaságát, melly Kajennában eggy-egy másod-szerű pertz alatt eggy ingást tett, Párisbann eggy egész líneával, és ennek eggy negyed’ részével kénteleníttetnék meg-tóldani, ha azt akarná, hogy eggy-idejű ingású légyen, az az: hogy Párisbann-is eggy-egy másod-szerű pertz alatt eggy ingást végezzen. Ezt az-utánn több tudós Férjfiak-is, úgy-mint Hallé közel az Osztóhoz, Maupertuis Lapóniában ’s a’ t. meg-próbálták, és többszöri tapasztalások utánn igaznak találták. Azt, hogy a’ Kajennai függőre nézve az egész külömbséget talán az öszve-szoríttó hideg, és a’ tágíttó meleg okozta légyen, nem lehet állítani. Mert Nevton bizonyos észre-vételekből meg-mutatta, hogy ebben a’ függőben a’ hideg és meleg nem okozhatott többet, egy líneának hatod’ részével fel-érő külömbségnél. A’ többit tehát, melly eggy egész líneából, és annak egy negyed’ részéből, fenn-marad, a meg-változott nehézségnek kell tulajdoníttani.
Fogy majdan, hogy-ha magassabb
Hegyre viszed,10
Kondamíne azt vette észre, hogy az ő függője Pikinka’ hegyén, mellynek magassága 750 hat-lábú öleket tesz, bizonyos idő alatt kevesebb ingásokat vitt végbe, mint-sem eggyenlő idő alatt a’ főldʼ színén végezni szokott vala.
ʼs nyóltz-száz-hatvan mértt-főldnyire fellyebb
Négyszer lessz kevesebb, mint főld színtt nyom vala, terhe.
Hogy-ha tovább egy sík táblán két vissza-pötződő
Tsont-glyóbiska közűl függősen ütődik az eggyik
Aʼ másikhoz: amaz, mellyel közlötted erődet,
El-nvugszik töstént, és ez, melly áll vala, el-fut.
Aʼ ki tehát az Erőt aʼ Test voltának alajtya,
Mondgya-meg: ennek amaz bel-vóltát adgya-e által?

Légyen elég! Mert számtalan illy jelenések akadnak
Aʼ gazdag Természetben szemeinkbe napon-ként,
Mellyekből ki-tanúlni lehet, hogy az, aʼ mit Erőnek
Mondunk, szinte magán-álló, ʼs külön állapot attól,
Aʼ mit az érzésekʼ szerszáma le-festhet eszünknek.

Tsalfa tovább az előbbi beszéd: mivel, aʼ mit az első
Tételbenn állítt, ismét meg-rontya utólsó
Bé-fejezésében. „Nints (úgy mond) semmi magától:
Van hát egy kút-fő – ezt hozza-ki végre belőle –
Melly mástól nem ered.” Van hát és nintsen-is, úgy-e?
Olly állat, melly létteʼ okát foglallya magában?
Hogy-ha tsak aʼ Testekʼ külső ábrázatit érted
Aʼ szernek más-más elegyíttődésivel eggyütt:
Akkor ugyan jól mondhatod azt, hogy semmi magától
Nintsen; mert ezeket láthatd változni napon-ként.
Ám de nem így szóllhatsz az Erőről, melly amazokbann
Aʼ formát, ʼs elegyűlődést változni tselekszi.
Lelsz-e tsak egy jelenést, az egész Természetet által-
Nézgetvén, melly ezt az Erőt változni tanítná?
És ha találnál-is: mondd, kérlek, mennyire mennél?
Hogy-ha talán egy tőlle-külömb kút-fői valónak
Állandóságát ki akarnád hozni belőlle
Eggy illy tsalfa beszéd által, melly aʼ mit az eggyik
Tételbenn építt, ugyan azt el-végre le-dönti?

Jobb hát azt az Erőt, melly, aʼ mint alkota mindent,
Úgy fenn-tart, mozgat, képez, változtat időn-ként,
És éltet mindent, egyenest Istennek alítni.
Bár-mint eszmélkedgy, ollyan kút-főre jövendesz
Mindenkor, melly létteʼ okát nem vette külʼ októl.
Mondd hát: mʼért egyenest az Erőt nem tartod imillynek,
Nem lévén okod, azt mástól eredettnek itélni?
Nem-de, haszon nélkűl halmozni valókra valókat,
Nem szabad aʼ Bőltsnek? Rövid úton jár az okosság?
Ám az-alatt nem vítatom azt: hogy az Isteni vólthoz
Számláld aʼ szereket, vagy, mint sok hajdani Bőltsek,
Istenʼ részeinek gondold aʼ testi valókat.
Vagy nem egyéb tsupa látásnál aʼ testi közönség,
Vagy leg-alább bel-vólta szerént maga nem bir Erővel.
Aʼ Test tsak szenved, ʼs úgy haggya magára mivelni,
Mint szerszám, az Erőt; és hogy-ha viszontagi mívvel
Tetszik-is aʼ vett mív ellen törekedni: nem önnön
Vóltából ered ez, hanem aʼ visszályos11
Az Erőt visszályosnak, húzónak, közép-pontinak, rugónak ’s a’ t. nem belső mivólta, hanem tsak külső míveletei szerént, nevezhettyük.
Erőtől.

Hogy-ha tovább az lenne talán veszedelmes előtted,
Hogy majd így aʼ Rosszʼ Attyává tészed az Istent,
Gondold-meg: hogy ezʼ óráig még senki határit
Aʼ rossznak nem tudta ki-jegyzeni; ʼs aʼ mit az eggyik
Rossznak vél, sokak azt ellenben jónak itélik.
Értheted ezt amaz úgy-nevezett erkőltsi gonoszról,
Szintʼ úgy, mint arról, aʼ mit természeti rossznak
Mondanak aʼ Bőltsek. Hány rossz, hány durva gonoszság
Jár közttünk az igaz jóságʼ színének alatta?
ʼS hány jót tart aʼ tompa Világ erkőltsi gonosznak?
Ám-de az út félen mit járok vélled? Akármelly
Vélekedést válassz az Erőről, erre felelni
Mindenkor köteles lészesz, ʼs mindenkor azʼ egyre
Vissza-szorúlsz, aʼ mit mindnyájan vallani szoktak:
Nints rossz, melly az Egészʼ bizonyos hasznára ne vállyon.

Isten hát az Erő, melly mindent rendel az Égenn
És Földön, ʼs ő szinte az-is, melly alkota mindent.
Sőt, valamint bizonyos törvényhez szabja napon-ként
Munkájit: bizonyos törvényhez mérte azon-képpʼ
Míveʼ teremtését, mikoronn aʼ durva zavarból
Égi Tekéinket bőlts kézzel rendre ki-szedte.
Szám, terh, és mérték, mellyhez munkájit igazlya:
Szám, terh, ʼs mérték vólt, mellyhez kezdetkor igazlá.
E ʼ három nyilván tündöklik az Égi Tekéknek
Táboribann, és Gömbölyegünkʼ valamennyi kitsinded,
És nagy részeibenn. Ez uralkodik itten az élő
Alkotmányokbann: ez amott aʼ bánya-erekbenn:
Ez ragyog aʼ gyönyörűn-festett Növötényi Világbann.12
Növötények: Vegetabilia. Mólnár Úr. Könyv-Házának IV. Szakasz. 177 óldal.
Ehhez mérséklik szorgalmas kézzel akármelly
Míveiket, mikoronn aʼ fő Észʼ isteni karját
Itt-lentt apróban követik valamennyi szerentsésb
Emberi Mesterkék; ʼs munkájokat akkor itéllyük
Tsak szépnek, jónak, ʼa rendesnek, hogy-ha belőlle
Aʼ szám, terh, ʼs mérték kémlő szemeinkbe lövődnek.

Oh hát, Tí! kik az Istenségʼ titkába (szerentsés
Kémléssel mívének örök törvénnyit időn-ként
Újjúló jelenségekből majd egyre ki-tudván)
Olly méllyen bé-törtetek; oh! Galiléi, Kopernik,
Nagy Nevton! legyetek tehetős segedelmeim akkor,
majd ha meg-írandom: mint ábrázolta Napunkat
Aʼ nagy Erő az Egekʼ szörnyű térjére ki-széllyedtt
Zűrzavaros szerből. Mint vonta-ki annak-utánna
Fényetlen Gomolyinkʼ nyáját aʼ Napnak öléből,
És aʼ fényt-hányó gőzökből öszve-akasztaltt
Tsillagokat, Népünkʼ vázit: mint meg-megʼ az odvas
Hóldakat annyokból. Mint ékítette-fel osztán
Főldünket gyönyörű, bátor sok-féle darabból
Rend nélkűl fel-tornyosodott, bértzekkel: az álló
Tengerrel, ʼs aʼ folydogaló patakokkal: az élő
Fákkal, ʼs fű-szerrel. Mint ábrázolta-ki lelkes
Állatainkʼ népét: és mint el-végre szerentsésb
Lelkünknek mester-szerszámú főldi lakását.
Lelkünknek! ki, miként eʼ fő, ʼs forrási Erőnek
Része,13
A’ mí Lelkünk (participatio Divinitatis) részesűlése az Istenségnek. „Ez vólt Görög Ország’ leg-tiszteletre-méltóbb Bőltseinek, ama’ Stoikusoknak vélekedések, kik az Emberi Természetet magán-fellyűl el-annyira fel-emelték: ez vélekedések az Isteni Antónínusoknak; és meg kell vallanunk, hogy, nagy erkőltsöket, súgallani, ennél semmi nem vala tehetősebb. Magát az Istenségʼ részének tartani, annyit tesz, mint magának azt a’ törvényt szabni, hogy semmit ne tegyen, a’ mi eggy Istenhez nem illenék.” Voltaire.
hasonló-képpʼ megʼ hozzá vissza-törekszik.

Versegi Ferentz.