Ne philosophons pas, disoit Socrate pour l’école: philosophons pour la vie civile. Il importe bien moins d’être savant, que de savoir vivre.
Condillac Histoire ancienne L. III. Ch. XVII.
Szíves Barátommal, Berkesi Pistával az oskolákot Pestenn elvégezvén, ’s a’ praxisbúl három esztendeig annyit tanúlván, a’ mennyi előmenetelünkre szükséges volt, valamint gyermekségünktűl fogva együtt tanúltunk, együtt laktunk, úgy együtt haza is mentünk olly szándékkal, hogy szolgálatunkot csak a’ Vármegyének ajánlván, gazdaságunkhoz látunk, és barátságunkot falusi magányosságunkban minden kitelhető móddal apolgattyuk. Szülői korán kihalván az édes atyámra bizták nevelését, Anyicska Húgának gondviselésével együtt. Anyicska Maris húgommal, mikor még romolhatatlan leánykák voltak, négy esztendeig tanúltak velünk Pestenn eggy szállásonn és eggy mestertűl musikát, tánczot, és nyelveket, házi gazdánknak és gazdasszonyunknak gondviselése alatt, kik igen tisztességes úri emberek, és szülőinknek szíves baráttyai voltak, csak azon órákot szentelvén az asszonyi munkáknak tanúlására, mellyekben mink karddal bánni és lovagolni tanúltunk. Mihelyt Húgaink az ő leány oskoláikban elegendő előmeneteleket tettek, az anyák azonnal magokhoz vették, hogy őköt a’ gazdaságban és az asszonyi jóságos erkölcsökben gyakorollyák. A’ mit Pestenn tanúltak, el nem felejthették, mert a’ musikában és a’ nyelvekben szülőink is járatosok voltak, kiváltkép pedig Sándi Gábor, ki az atyámnál lakván, úgy szerette őköt, mint saját gyermekeit. Most már Berkesi Majorennis lévén, minden
*lévén, <készen találva> minden
commoditásokkal felkészítve találta házát, melly a’ miénk mellett állott, és húgával, ki addig nálunk lakott, belé költözködött. Az öröm, melly hazaérkezésünkkel házunknál fellobbant, ’s mellyet szülőim és Berkesi, mint új gazda, váltólag adott ebédecskékkel és mulatságokkal versengve neveltek, sokáig nem hagytak bennünket magunkhoz térni, és Berkesi érzékeny buzgósággal kérte az atyámot, hogy nyittassa meg ismét udvarainknak és kertyeinknek köz keritéseinn az ajtókot, mellyeket Szülőinek halála utánn az atyám beszögeztetett. Ezen ajtókrúl az atyám felette sokat tartott, és Berkesi’ kérését hallván, olly indúlatos zokogásra fakadt, hogy szinte megijedtünk rajta. Láthatóképen viaskodott a’ jó öreg emberben az öröm és a’ szomorúság, mellyek miatt szóhoz eggy darabig nem juthatott: de végre Berkesit megölelvén hevesen, és karszékébe lebocsátkozván, mikor még boldogúltt barátommal új házasok voltunk, úgymond, akkor, fiaim új volt közöttünk a’ barátság is. Szülőink jó szomszédok voltak ugyan; eljártak egymáshoz ebédre és mulatságokra, ha illendőképen invitáltattak, kárt egymásnak soha sem tettek, sem bosszúsággal egymást soha sem illették: de ha eggyik a’ másikának valamivel kedveskedet, már ez mindaddig meg nem tudott nyugodni, még a’ kölcsönt duplán vissza nem fizette, és ha valamellyek valamiben megszorúlt, készebb volt idegentűl dupla áronn vásárlani, vagy nagy usorára kölcsön venni, mint szomszédgyához folyamodni. Én az okát soha sem nyomoztam, még, ihol! Sándi Sógorom meg nem emlékeztetett arra, hogy mind a’ két öregnek szava’ járása volt eggy régi deáknak ama’ tanáccsa: hogy jó barátunkot mindenkor úgy nézzük mint jövendőbéli ellenségünköt. Az illyen maxima szükségképen bizodalmatlanságot okoz: kötve hiszünk vele még a’ komának is: a’ hol pedig egymáshoz való bizodalom nincsen, ott igazi érzékeny szeretet sem lehet. Azt pedig könnyen átláttyátok, hogy szeretet nélkűl a’ barátkozás csak hideg látogatásokbúl, merevény conversatiókbúl, erőltetett mulatságokbúl és üres complementumokbúl vagy hiú contestatiokbúl állhat, mint a’ mostani nagy világban az etikéttel körülsövényezett társalkodás. Mink gyermekek együtt nevekedvén, szerettük
*nevekedvén, <jobban> szerettük
egymást mintha testvérek voltunk volna, és így abban az igaz barátságban, mellynél édesebb boldogságot ezen
*boldogságot <a’ vilá> ezen
életben ki nem gondolhatunk, naponkint nevekedtünk.