Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

Mikor még Magyar Ország a’ Töröknek járma alatt nyögött, volt Gyöngyösönn eggy igen gyönyörű Kisasszony, Siroki Mariska, kinek párját a’ körülbelűl fekvő vármegyékben találni nem lehetett. Báttya a’ táborban mulatott, melly a’ Török elől Morva Ország felé vonódott; édes attya kölcsönözött név alatt lappangott a’ Mátramelléki falukban, mivel a’ Törökök élete utánn lesekedtek; öccse pedig és édes annya Gyöngyössön vele lakott. Mariskának súgár termete beillett volna még Herczeg Kisasszonynak is; kökény színű szemei úgy ragyogtak, hogy azoknak csak^* eggy tüzesebb tekintete^* is elegendő volt a’ legbüszkébb legénynek hódítására; fekete haja lágyabb volt a’ selyemnél; szava olly kellemetesen hangzott, mint a’ legszelidebb musikaeszköz; orczai pedig, kivált mikor mosolygott, a’ leggyönyörűebb rósához hasonlítottak. Mikor az ellenség a’ Siroki várhoz közelített, hogy azt felkérje, vagy ha meg nem akarná magát adni, ostrommal megvegye, a’ várnak ura Siroki Mátyás Gyöngyösre küldötte hitvessét, leányával és fiával eggyütt, mivel tudta, hogy az olly helységekben, mellyek magokot nem védelmezhették, és így a’ Törököt szabadon beeresztették, a’ népnek nem kellett e’ pogánytúl olly nagyon tartani, mint azoknak, a’ kik valamelly várat védelmezvén, ezen ellenségnek büszkeségét megbántották^*, és kegyetlenségét felingerlették. Az öreg Siroki sokszor^* megjátszotta a’ várbúl az ostromlóknak ügyekezeteit, már bajnok merészséggel vervén vissza a’ vakmerő Törökököt, kik a’ várnak falaira felmásztak, már kirohanván üdőnkint reájok, mikor legjobb álomban, vagy mély gondatlanságban voltak, már meg gyújtó eszközököt hagyítván sátoraik közé. Az eggyik kirohanásnak alkalmatosságával maga vágott le a’ lórúl eggy török fő tisztet, kinek fejét vévén, drága kövekkel megrakott csalmájával eggyütt bevitte a’ várba, ’s eggy hosszú póznára szúrván, a’ sáncznak eggyik szögletébe tette^*, hogy onnan a’ Törököknek szemébe tünnyön. Ez az ellenséget hallatlan dühösségbe hozta olly annyira, hogy minden erejét öszveszedvén neki rohant végtére a’ várnak, és véres ostromlással magáénak tette. Siroki Mátyás egynehány tisztyeivel és felette kevés katonájával a’ föld alatt lévő titkos útonn menekedett meg a’ pogánynak bosszúállásátúl.

Minekutánna Sirokot a’ Török elvette, és seregeit a’ körűlbelűl lévő helységekre felosztotta, Gyöngyösre eggy Ága ment katonaságának^* legnagyobb részével, hogy ott eggy üdeig megnyugodgyon. Közel volt már ő negyvenedik esztendejéhez; de tüze még az ifiakéval is vetekedett. Magos szál ember fekete szakállú, szép termetű, és jó ábrázatú lévén elhitette magával, hogy a’ fejér személyeknek szíveit, még gazdagságának segedelme nélkűl is, meghódíthattya. Innen volt, hogy mikor ezeknek szerelmét vadászta, soha sem élt erőltető módokkal, mint a’ többi csalmások, kik a’ legszebb magyar asszonyokot és leányokot megfogatták, ’s erővel háremeikbe hurczoltatták.

Az Ága egyszer kilovagolt az alatta való tisztekkel, kik utánn sok köz ember lóhátonn poroszkált. Siroki Mariska szinte, az ablaknál varrdogált, ’s^* a’ lovaknak dobogását meghallván, kitekintett. Mint a’ fenn repűlő saskesely az annyátúl elszakadt csibére, úgy vetette ő azonnal tekíntetét Mariskára, ki ezt megsejtvén, szemeit lesütötte^*, ’s magát az ablakbúl visszavonta. Mihelyt az Ága haza érkezett, legottan elküldötte tolmáccsát Sirokinéhoz, engedelmet kérni arra, hogy estvére meglátogathassa. Az Asszony nem mondhatott egyebet az ajánlásra, hanem hogy szerencsésnek fogja magát tartani, ha házánál tisztelheti. Más Ágák és Bégek minden jelentés nélkűl bementek a’ házakba, és ott tetszések szerint uralkodtak, sőt még kegyetlenkedtek is, mihelyt tőllök a’ házbéliek valamit megtagadtak. Sirokiné tehát a’ nagyobb rosszat akarván elkerűlni, az emberséges ajánlást emberséges felelettel fogadta, annyival is inkább, mivel az Ágának szándékát nem tudhatta. Eljött ez két^* biztos szolgájával estve felé, ’s mivel majdnem egész életét a’ magyarokkal való harczokban, és magyar földünkön töltötte, magyarúl szóllította meg Sirokinét, ki kis fiával köszöntésére elejébe ment. A’ szobába érkezvén eggyütt, beszéllgetésbe eredtek külömbféle tárgyakrúl, ’s a’ többi között az öreg Sirokinak vitézségérűl is. Böcsűlöm én őbenne, mondá az Ága, a’ bajnok tüzet, és a’ Basának bosszúállását, ki az ő fejére jó somma pénzt tett, elejétűl fogva rosszallottam. Van az Asszonynak leánya is.

Van, felelé Sirokiné.

Szeretném közelrűl látni, folytatá szavait az Ága. Nekem ma messzérűl nagyon megtetszett. Ha szerelmét megnyerhetem, édes attyán is segítek. Ne tartson az Asszony attúl, hogy én leányát erőltetéssel, vagy akármelly egyéb sérelemmel megbántsam. Ha ő engemet nem szerethet, birtokát valóban nem kívánom.

Sirokiné meghajtván magát, fiacskájával eggyütt elment Mariskáért, ki ezen ajánlásra felette nagyon megrezzent, és az Ága’ elejébe menni nem akart. Az édes annya lerajzolta neki a’ veszedelmet, mellybe az egész házat magával eggyütt ejti, ha az Ágának tiszteletére meg nem jelen, és^* azt javasolta, hogy azon esetben, ha e’ Török szeretője mértékletlenkedne, táplállya inkább eggy kis reménységgel mindaddig, még jó módot találnak abban, hogy Gyöngyösrűl mindnyájan elillantsanak.

Ammint Mariska édes annyával az Ágához bement, felkelt ez ülésérűl, elejébe ment, és eggy módos főhajtással megköszöntötte. Szép leányka, így szóllott azutánn hozzá, te az én szivemet eggyetlen eggy pillantásoddal meghódítottad. Most pedig gyönyörű termetedet közelrűl látván, megvallom, hogy viszontag való szerelmedért kész volnék mindenemet feláldozni. Légy hitvesem! Királynénak teszlek hárememben. Uralkodgy abban valamennyi ágyassaimon, és szolgálóimonn. Felosztom veled jövedelmemet, és ha örökössel engemet megajándékozol, asszonya leszel minden kincseimnek. Ne mond azt nekem, hogy te keresztény vagy; mert én hitedet olly annyira nem fogom háborgatni, hogy még papodot is hozzád eresztem, a’ mikor akarod. Valld meg nekem, szerethetnél-e?

Mariska mellyére tévén keresztűl kezeit, és mélyen meghajtván fejét remegő szózattal imígy felelt meg neki: Csak ajánlásodnak szelid módgya is megérdemli már tőlem a’ mély tiszteletet; és ha érdemidhez oda járúl még szép férjfi termeted is, megvallom, hogy szeretetre is méltónak nézlek. De nem csak hitünkre, hanem nemzetünkre nézve is, olly távúl vagyunk mink egymástúl, hogy szerelmemet ezen szempillantásban csak lehetségesnek sem tudom gondolni.

Üdővel meg szokod nemzetemnek mind vallását, mind szokásait, mondá az Ága.

Meglehet, felelé Mariska; de – – – –

Hát ha én a’ te kedvedért még keresztény és magyar is tudnék lenni? folytatá szavait az Ága, közelebb lépvén Mariskához, és kezét kezére szeliden lebocsátván.

Mariska e’ szavakot hallván, az Ágára emelte szemeit, és eggy kellemetes mosolygás utánn, ismét a’ földre függesztette és imígy szóllott: Ezen érzékeny szavad megérdemli, hogy szívemet előtted megnyissam, minekelőtte a’ tiéd olly indúlatra fakadgyon, mellynek megelégitése akaratomtúl nem függ. Az én szívem már nem az enyim, mert esztendeje múlt, hogy^* eggy magyar nemes ifiúnak jegyesse vagyok.

Úgy-e? kérdezé az Ága, ’s elhallgatott. Eggy rövid elmélkedés utánn megmeg folytatván szavait, hát ha, úgymond, e’ nemes ifiú tégedet, olly tüzesen és hűven nem szerethet, mint én? hát ha olly boldoggá nem tehet, mint én? jószága talán már kezünkben is van, mert fegyvereink naprúl napra szerencsésebbek. Talán még maga is rabságunkba kerűl? talán a’ harczban már el is esett? Ha ezek megigazodnának, elfelejthetnéd-e őtet az én karjaim között?

E’ kegyetlen kérdést tőlled nem vártam volna, mondá Mariska, könybe borúltt szemeit az Ágára vetvén. Ezen esetben mi lenne belőllem? csak az tudgya, a’ ki szivünköt alkotta, és mindent előre lát.

Jól mondod, felelé az Ága. Szavamot adom, hogy szeretődnek még csak nevét sem akarom tudni^*, nem hogy vesztére csak legkisebb ügyekezetrűl is gondolkodgyak^*. De ha úgy történne, hogy a’ sors tégedet nálla nélkűl hagyna, megengeded-e, hogy ajánlásomot megújjítsam?

Ha erre még akkor is méltónak tartanál, miért nem? mondá viszontag Mariska, megemlékezvén édes annyának szavárúl, hogy az Ágát a’ reménységtűl egészen meg ne fossza.

És^* azalatt nem lessz-e ellenedre, ha némellykor meglátogatlak? kérdé az Ága.

Házunknak mind tiszteletére, mind bátorságára válik, ha abban magadot tisztességesen mulatni akarod, felelé Mariska^*.

Az Ága tellyes megelégedéssel vévén e’ feleletet, Sirokinéhoz fordúlt, ’s minekutánna vele külömbféle tárgyakrúl beszéllgetett volna, elbúcsúzott, és haza ment.

Eggyik az Ágának szolgái közűl arczra borúlván előtte, szabadságot kért, hogy beszéllhessen, ’s megnyervén erre az engedelmet, imígy szóllott: Bocsásd meg hű szolgádnak, Ága! hogy kívánságidot tekintetedbűl kiolvassa; csak azért történik ez, hogy szolgálatimmal, a’ hol csak lehet, még parancsolatodot is megelőzhessem.

Szólly, Ali! röviden. Mit kívánsz tőlem? Mi bajod? mondá az Ága.

Még te Siroki’ házánál, felelé Ali, a’ fekete szemű leánykának kedvét kerested, ki még a’ Hárisok közé is beillene – – – –

Te addig? kérdezé hevesen az Ága.

Én addig az öreg asszonynak bizodalmát nyertem meg, ki e’ szép leánynak a’ gondviselője, ’s ki valaha dajkája volt.

Lehetetlen? ’s mit tanúltál ki tőlle?

Sokat, felette sokat! Viszneki Lászlónak híjják Mariska’ szeretőjét.

Viszneki Lászlónak? – – – Kinek jószága nem messze van innen?

Nem messze innen, és a’ mi több, a’ mi kezünkben.

Tovább, Ali! tovább.

A’ dajka azt vallya, hogy mind Visznekinek, mind Sirokinak jószágai nagyon elpusztúlván, ezen ifiú pár nehezen kelhet egybe, ha csak végső szegénységben tengődni nem akar.

Annyival jobb!

Én tehát erre azt mondtam, hogy ha tehozzád akarnának folyamodni, te talán rajtok segíthetnél.

Ezt helyesen cselekedted.

A’ dajkának is értésére adtam, hogy nem lessz kárára, ha a’ leánynak szivét a’ te számodra meghódíttya.

Derekasan, kedves Alim! derekasan!

A’ te parancsolatodtúl függ már most, mikép folytassam elkezdett munkámot?

Ezt holnap reggel meg fogod hallani. Fogd azonban ezen ajándékot hű szolgálatodért, és ne szólly senkinek.

Más nap ezüst lánnával bevontt és arany boglárokkal felékesített tokban küldött az Ága Mariskának Ali által gyönyörű kövekkel kirakott arany pereczeket, fülfüggőköt és eggy filigrán munka arany nyakkötőt. Ali ezeket a’ dajkának kezébe adta egynehány aranybúl álló ajándékkal eggyütt, mellyeket neki az Ága küldött. Allig lépett be nagy örömmel az öreg asszony Mariska’ szobájába, a’ Török szolga azonnal elsietett, részént hogy fáradságáért jutalmat várni ne látszasson, részént pedig, mivel attúl tartott, hogy az ajándékot talán Mariska el nem akarja majd venni, és ő kénytelen lessz végtére, azzal az Ágához visszatérni. Úgy is lett volna a’ dolognak vége; mert Mariska az ajándékot semmikép sem akarta elvenni, és a’ dajkának azt parancsolta, hogy adgya töstént vissza a’ szolgának. A’ dajka ezt nem találván már a’ háznál, visszament Mariskához, ’s mindaddig késztette, hogy legalább nézze meg, mi van az ezüst tokban? még ez kezében meg nem nyílt. Eggyenkint kirakta az utánn a’ drágaságokot az asztalra, ’s körűl visgálván, égig magasztalta. Oda érkezett végtére Sirokiné is, ’s meghallván az egész esetet, megnézte szomorúan a’ kincset, azutánn pedig leányára tekintett, ki lesütött szemmel Visznekirűl gondolkodott, a’ nélkűl hogy az ajándékra csak eggy salygatást méltóztatott volna is vetni.

Estve felé az Ága ismét megjelent, ’s Mariskát szomorúabbnak lelvén, mint előtte^* való nap, talán megbántódtál, úgymond, ajándékom által, szép leányka! Ne gondold azt, hogy én ezzel szivedet akarom megvenni. Csak úgy nézz reá, valamint arra is, a’ mivel még kedveskedni fogok, mint hozzád való tiszteletemnek bizonyságára. Megteszed-e nekem azt az örömet, hogy holnap illyenkor e’ kicsinységeket tagjaidra függeszted?

Ha parancsolod, megcselekszem, felelé Mariska; mert nem csak akaratunknak és vagyonunknak, hanem még életünknek is ura vagy. De ha szabad akaratomra hagyod, hozzá nem nyúlok mindaddig, még jegyesed nem leszek.

Én a’ te tetszésedet, mondá az Ága, törvényemnek nézem.

Másra forditotta azutánn a’ beszédet, és eggy általlyában úgy viselte magát, hogy Sirokinénak mellyében egynehányszor felüdűlt ama’ kívánság: Bár csak e’ jó szívű török magyar ember és keresztény volna! Mikor pedig leányával maga volt, egynehányszor tette neki ama’ kérdést, ha szerethetné-e az Ágát, ha Török nem volna?

Allig múlt el eggy estve, mellyet az Ága Mariskának társaságában nem töltött volna el, ’s allig múlt el eggy hét, mellyben neki valamelly drágasággal, köntösnek való szövevénnyel, vagy arannyal kivarrott szőnyeggel, és több effélével nem kedveskedett volna. Az ajándékokot Mariska kénytelen volt elvenni, mert az Ágát megharagítani nem merészlette; de mindeniknél megújjította az Ágához ama’ tökéllését, hogy azokhoz mindaddig nem nyúl, még jegyesse nem lessz. Azonban a’ vele való társalkodás által úgy megszokta, és szép tulajdonságait úgy megszerette, hogy barátságos hajlandóságát lehetetlen volt tőle megtagadnia. Szabadabban beszéllgetett már vele, ’s némellykor még nyájasságira is nyájasságokkal felelt.

Az Ága talán Mariskának e’ szíves barátságával sokáig megelégedett volna, ha szolgája és a’ dajka, kiknek már sok szép ajándékot adott, és még többet igért, szígyennek nem vélték volna, hogy ügyekezetekben tovább csak eggy tapodtat sem mehetnek. Valahányszor az Ága Mariskánál mulatott, ők mindannyiszor eggyütt újjabb és újjabb ostromokrúl gondolkodtak, mellyekkel a’ leánynak szivét meghódítsák. A’ dajka egészen kimeritette volt már mind ékesenszóllását és hitegetéseit, mind pedig fortéllyait és csábításait, ’s végtére ollyanokra fakadt, a’ mikkel Mariskának még haragját is felingerlette. Ez tehát keményen megparancsolta neki édes annya előtt, hogy neki az Ágárúl csak eggy szót se merészellyen ejteni, ha azt nem akarja, hogy házátúl elűzze. Óh! tik aranyszomjak mire nem birjátok az embert! A’ vén asszony végtére erőszakos módokrúl gondolkodott, mellyekre mindazonáltal Ali azért nem állott, mivel azokkal Urának akarattyát ellenkezni tudta.

Még eggy módot tudok én ebben, mondá végtére Alinak a’ dajka, melly minden erőszak nélkűl czélra vezethetne bennünköt, ha az Ága rá állana, hogy egynehány napig Mariskát ne látná. Óh melly szerencsésnek tartanám én magamot, ha azutánn készen vezethetném az Ágának karjai közé! Talán házánál nekem még örök kenyeret is adna. Mit gondolsz Ali?

Errűl legkisebbet se kételkedgy, ha a’ dolgot a’ leánynak bántása, ’s Uram’ böcsűletének sérelme nélkűl végbe viszed, felelé a’ szolga.

Bízd reám, mondá az agg nő! És akkor azutánn te is jó volnál hozzám, úgy-e? ha veled mindenemet felosztatnám.

Jó vagyok én hozzád e’ nélkűl is, felelé a’ szolga.

Te engem’ nem akarsz érteni, folytatá szavait amaz. Van-e neked feleséged?

Nincs, mondá Ali; de ha az Uramnak e’ szolgálatot megteszed, azonnal lessz.

Szólly vele, ha ellehet-e egynehány napig Mariska nélkűl, és hozz nekem feleletet holnap korán reggel, mondá végtére a’ dajka.

A’ felelet korán reggel abbúl állott, hogy az Ága estvére Mariskát meglátogattya, és elbúcsúzik tőlle, ama’ szinfogás alatt, hogy egynehány napra Hatvanba a’ Basához kell mennie. A’ vén asszony tehát Sirokinétúl azonnal elkéredzkedett két napra rokonyihoz, kik a’ legközelebb fekvő faluban laktak; de a’ helyett hogy ezeket meglátogatta volna, eggy híres bűbájoshoz folyamodott, ki nem messze a’ Siroki vártúl a’ hegyek köztt eggy barlangban tartózkodott^*. A’ külső bemenetel be volt legnagyobb részént kőszikla darabokkal hányva, úgy hogy ezekenn keresztűl eggy szűk lyukonn kellett bebúni. Belől a’ járás vagy ötven lépésnyire felette setét volt, mivel csak a’ bemenetelnek lyukábúl szolgált reá a’ világosság. A’ dajka az útat jól tudván, megnyitott eggy ajtót, mellynek csikorgására azonnal kiütött két oldalrúl setét lyukakbúl eggy pár majom, égő fáklyákot tartván, hogy a’ vendégnek világítsanak. Utánnok menvén ez, eljutott sok kerengések utánn eggy vasrostélyos ajtóhoz, melly be volt zárva. Az ajtó eggy tágas udvarba nyílt, melly a’ sokféle szárnyas állattúl szinte pözsgött. Eggy pár gólya strázsát állván, kelepelni kezdett, mihelyt a’ dajkát meglátta; mire az udvarban lévő madarak mindnyájan egyszerre olly iszonyú kiáltásra, sivitásra és csevegésre fakadtak, mellynek csak visszhangja is elegendő volna arra, hogy az embert egészen elrémítse. Erre az ajtóhoz sietett eggy tigris, ’s arany kulccsával a’ rajta lévő rettenetes nagy lakatot megnyitotta. Ezen udvarbúl fel lehetett már a’ hegyek között az égre tekinteni, mellyek amazt bekerítették, ’s mellyeknek oldalairúl esékeny kősziklák függtek.

Mihelyt a’ dajka az udvarban volt, és a’ tigris az ajtót megette ismét bezárta, megjelent két törpe eggy karszékkel, mellyet kerekecskékenn magok utánn vontak, ’s mellynek két oldalán felette nagy szárnyak függtek. Ebbe őtet beűltették, és szemeit bekötötték. A’ törpéknek jeladására megcsattantotta szárnyait a’ karszék, és felszállott a’ dajkával eggy ajtóforma nyíláshoz, melly az eggyik hegynek oldalában, közel a’ tetejéhez zordon kősziklacsúcsok között volt. Itt eggy bagoly a’ szemkötőt levette a’ dajkának szemérűl, ki eggy szikla darabra hágván, bement a’ nyíltt ajtónn a’ Bűbájos’ lakásába. Ezen ajtónak általellenében a’ hegynek túlsó oldalában volt eggy nagy nyílás, melly a’ közötte és az ajtó között való hosszú folyosót komoran világosította. A’ folyosónak közepénn jobb kézrűl volt eggy nagy kapu, mellynek eggyik szárnya nyitva állott. Ezenn a’ dajka bemenvén, hosszú de keskeny szobába jutott, mellynek menyezeténn voltak egynehány ablakok kristálykőbűl. Tele volt e’ szoba denevérekkel, mellyek a’ dajkát megsejtvén, körűlötte repdesni és czinczogni kezdettek. E’ szobábúl jobb kézre sok ajtók nyíltak, mellyek a’ Bűbájosnak és cselédgyeinek lakások gyanánt szolgáltak. A’ középső mellett, melly a’ többieknél nagyobb volt, eggy óriás állott olly vastag buzogánnyal, mint eggy bogatlan tölgyfa. Ez a’ dajkának azt parancsolta, hogy üllyön le, és várakozzon, még kilencz óra lessz; mert csak azutánn beszéllhetnek az ő urával, a’ kik hozzá folyamodnak. Leült tehát a’ vendég eggy kőpadra, ’s mivel tudta, hogy e’ rettenetes lakásban a’ Bűbájosonn kivűl senkivel sem szabad beszéllenie, a’ kirendeltt órát, melly már nem messze volt, némán várta. Egyszerre négy villámlás történt eggy szögletben, mellyre^* iszonyú dörgés következett. Az óra adott tudni illik jelt, hogy verni akar. A’ kalapács azutánn meginditván, eggy dobra négy fertályt ütött olly csendesen, hogy mindenik ütés utánn eggy sereg macska jó hosszút mioghatott. Az órakalapács az ütéseket eggy nagy üstre tette, mellyeknek mindeggyike utánn farkas orditás hallatott. Erre megnyitotta az óriás az ajtót, és a’ dajkának intett, hogy mennyen be. Majom ábrázatú törpék fogadták az első szobában, kik közűl a’ legnagyobbik átvezette egynehány szobánn, mellyekenn dél felé a’ hegynek oldalábúl homályos ablakok nyíltak, a’ Bűbájos lakásába.

Eggy karszékben ült ez az asztalnál, és eggy iszonyú nagy könyvet olvasott. Megsejtvén a’ dajkát, rám szorúltál, úgymond, Annyok! Mariska nem akarja az Ágának ajánlását elfogadni, úgy-e?

Látom, nagy hatalmú Ábrakadábra! mondá erre az asszony, hogy^* a’ dolgot, melly engemet hozzád vezetett, nálam nélkűl is jól tudod. Segíts rajtam, kérlek, hogy halálom előtt eggy kis vagyonkához, és még eggy férjhez juthassak. Ali megigérte, hogy elvesz, ha urának a’ lyánkát megkerítem.

’S el mernél még egyszer férjhez menni? kérdezé Ábrakadábra.

Töröknek csak jó volnék még, feleli a’ dajka, kivált ha olly kegyes akarnál lenni, és ábrázatomot eggy kis kenettel tűrhetőbbnek tennéd.

Ez meglehet, mondá a’ Bűbájos; de én azt tartom, hogy Ali tégedet bolondnak tart.

Ezt is megorvosolhatod te, ha akarod, mély tudományú Mester! viszonolá az asszony. Akkor azutánn én tarthatnám őtet bolondnak.

Megvallom én neked, kedves Katám! hogy ezt végbe vinnem, kicsinység volna, ha egyszer Mariskát arra birhatnám, hogy Visznekit elfelejtse, és az Ágát szeresse. De bezzeg! ez ám a’ mesterség! mert Mariska különös oltalma alatt van Lillipicznek, ki itt a’ szomszédságban a’ Kékesenn lakik, és az egész Gyöngyösi határra vigyáz.

Óh! e’ tündérleánynak figyelmetességét te minden bizonnyal megjátszhatod, mondá mosolyogva a’ vén Kata. Hiszen csak én is mennyire mentem már Mariskával e’ dologban. Pedig én tehozzád képest csak ollyan vagyok, mint a’ legnagyobb elefánthoz képest a’ mai kölök.

Tetszett a’ dicséret Ábrakadábrának, ’s megsimogatván hosszú ősz szakállát, no majd meglátom, úgymond, mit tehetek a’ te kedvedért. Holnap utánn reggel csald ki valahogy a’ leányt a’ Gyöngyösi határbúl. A’ többit azutánn bízd reám. A’ Siroki útra csald ki, érted-e?

Értem, felelé Kata, ’s még eggy keveset egyéb ügyeirűl is beszéllgetvén a’ Bűbájossal, megcsókolta hosszú köntössének a’ csúcsát, ’s ugyan azonn az útonn, a’ mellyikenn oda mene, vissza is tért Gyöngyösre.

Kedves Kisasszonykám! mondá hazaérkezésekor Mariskának, én az Ura Attyával szóllottam, (…)