Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

Szíves szánakodással egyszersmind és örömmel vettem Kedves Uram Bátyám’ Levelét, mellyben súlyos nyavalyáját, ’s a’ veszedelmet, melly hasznos életét fenyegette, de egyszersmind a’ halál karjai közűl lett^* szerencsés megmenekedését rajzollya. Abbúl én úgy veszem észre, hogy a’ nyavalya néműnémű vigyázatlanságbúl, ’s legényes meghittségbűl eredett: engedgye meg tehát kedves Uram Bátyám, hogy az iránt a’ diadalom utánn megdorgállyam. Nem könnyebë eggy kis héséget szenvedni, mintsem egésségét, életét szerencséltetni? El kellettë azt felejteni, hogy a’ test hat hét esztendő tized által elgyengíttetvén sokkal érzékenyebb, mint sem az ifiú korban? Nem kellettë szeme előtt tartania, melly szükséges a’ Magyar Szenetegyháznak? De elég.

Az öreg Fejér Úrral szóllottam, ’s megkérdeztem a’ Levelet kinek adta? de ő csak annyi utasítást tudott adni, hogy az Ifiat, kinek a’ levelet kezére bízta Koncznak híjják; Földmérő, de itt Kilényi Színjátszónak társaságában volt; beszegődöttë abba, vagy csak mint dilettant jár vele, azt nem tudgya.

A’ Szent Irásnak Magyar kiadásárúl szólló Értekezés^* kezemhez érkezett, ’s azt^* mivel^* nállam Magyarúl megvagyon, töstént Fő Tiszt. Kiss Ferencz Generális Vicárius Urnak adtam át olvasás végett, most a’ hátra lévő árkusokért is könyörögvén, nem külömben az Egyházi Értekezések’ negyedik kötettyébe szántt műdarabjáért;^* mert a’ nyomtatást már elkezdettem. A’ fejem a’ sok munkában szinte gőzölög, azért Levelemet is befejezem Sághy ’s^* Osziczky Barátinkat, különösen pedig Kedves Uram Bátyámat szívesen ölelvén ’s csókolván mint