HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Verseghy Ferenc – Horváth Jánosnak
h. n., 1822. június 19.
Die 19. Junii 1822. Főtiszt. Horváth K. Úrhoz.

Haj! be keservesen megsujtott engem’ az Úrnak keze!*
keze! <El>
Juniusnak első napjánn a’ fürdőben voltam reggel; azutánn a’ kertbe mentem dolgozni, mert a’ nap szép és meleg volt. Le voltam vetkezve annyibúl, hogy sem felső ruhám, sem nyakravalóm, sem sipkám nem volt. Estve felé hírtelen az éjszaki szél úgy meghűtött mindent, hogy én sem menekedhettem meg tőlle, jóllehet még magamban semmit sem érzettem. Más nap, úgymint Szent Háromság’ ünnepén csak estve felé érzettem a’ kertben eggy kis belső hideget; de nem sokat gondoltam vele. Lemenvén dolgoztam is még szobámban estve majd 11. óráig. Csak mikor lefeküdtem, akkor tört ki megint eggy kis hideg; de mezei szegfűvízzel azonnal lecsillapítottam, és elaludtam. De más nap reggel azt hallottam az új Dajkámtúl, hogy még éjfel utánn is hánykolódtam a’ száraz hőségben. De ez még mind katonadolog volt előttem. Hetfünn megint a’ kertben dolgoztam; de négy óra utánn úgy előfogott a’ hideg, hogy allig tudtam könyveimet és írásimot öszveszedni; ’s lejutván fogaimnak vaczogásai között levetkeztem ’s az ágyba dőltem. Engedgye meg, Édesem! hadd panaszollyam ki magamot; mert minden bizonnyal nagy könnyebbségemre válik.*
dőltem. |Engedgye meg, Édesem! hadd panaszollyam ki magamot; mert minden bizonnyal nagy könnyebbségemre válik.| [Utólagos betoldás a bekezdés végén.]
Régi Orvosunk, ki engemet is már több ízben erős betegségekbűl kivont, eggy két szóval Ossitzkynak bizodalmát elveztette, és mondhatom, hogy engemet is nem tudománnyára, hanem buzgóságára*
hanem <serénységére> |buzgóságára| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
nézve eggy kis rossz opinióba tett volt maga iránt Maris’ halála utánn. De meghagytuk neki mégis a’ Pénteki ebédet házunknál minden hétenn, a’ nélkűl, hogy bizodalmatlanságunknak legkisebb jelét mutattuk volna.
Ezen alkalmatossággal tehát még hetfünn estve új orvost hivattunk. (Doctorem Medicinae.) Ennek mindgyárt declaráltam, hogy nekem 5. Junii a’ Prímáshoz kell mennem; azutánn pedig, mivel már a’ Veszprémieknek a’ kocsit le nem mondhatom, csak csütörtökönn és vasárnaponn menvén innen oda a’ Posta; hogy 9a Veszprémbe is el akarnék útazni. Pökte ő a’ markát! ein rheumatisches Fieber macht mir nicht viel Aufsehens. Mondtam ugyan neki, hogy hurutom is van, hogy a’ jobbik oldalam fáj és hogy a’ pituita, mellyet kivetek fekete és bűdös. Egész*
Egész <hetfün>
kedden az ágyban párologtam úgy, hogy az arany ér is megjelent, és keservesen kínzott. Estig jobban érzettem magamot, a’ mit az új orvos is megösmert, ’s mikor a’ Prímásrúl szóllottam vele, azt mondta, hogy csak maradgyak szerdánn az ágyban, még ő eljön. Szerdán semmi bajomat nem érzettem ’s még is délig az ágyban maradtam. De ő nem jött el. Felkeltem tehat, beteg ebédemet megettem, ’s négy órakor Sághy Barátunkkal a’ Prímáshoz kocsinn kimentem. Azalatt az orvos engem keresett. Más nap is olly jól voltam, hogy a’ Grófnénál misémet elmondván a’ jelentést is megtettem, hogy 9. Veszprémbe megyek. De én eszre vettem, hogy az éjszaki szél, melly uralkodni meg nem szűnt énbennem új hurutot okozott. Eljön az orvos,*
orvos, <…>
rendel megint valamit, és szombaton gyomorerősítő orvosságot ád az útra.
Elvoltunk már készűlve mindenestűl, ammint szombaton estve Sághy Barátunk hozzám jön, ’s írásaim között talál, mellyeket magammal el akartam vínni. Már ezeket nem tudtam többé rendbe szedni; Sághyval félre beszéllettem különféle dolgokrúl. Ő és az Asszony rá beszéllettek nagy nehezen, hogy az ágyba mennyek. Szavokot fogadván kitört a’ hideg, pedig a’ hurut hideg, ’s egész éjszaka a’ száraz hőségben tétova szóllottam s kiabáltam. Más nap reggel úgymint 9. Junii felüzentem a’ Grófnénak, hogy Veszprémbe nem mehetek; hanem hozzá 10. órakor felmegyek misét mondani. Bár ezt sem cselekedtem volna. Veszedelmes állapotban jöttem haza az éjszaki szél miatt. Az új orvosom megint elővett, de nem úgy, ammint kellett volna. Die 10. et 11. meglátogatott, ’s jobb állapotban lenni declarált, azt rendelvén, hogy 12. az orvosságot vegyem még be, melly megmaradt. Így ő engemet elhagyott. Szerencsémre 14. Juniusban ebédre jön hozzánk a’ mi régi orvosunk. Én már az újat csütörtökönn is hivattam. De nem jött. A’ régi orvos láttya állapotomot; pulsusomot tapíntya, ’s a’ másik szobában éktelen nagy lármát üt. Felír hamarjában eggy orvosságot, és azt mondgya, hogy azonnal beadgya azt nekem maga; egyébaránt csak eggy óra múlva is*
is<,>
minden bizonnyal meggyullad a vérem, és oda vagyok. Mondhatom, hogy allig vettem be háromszor belőlle, már is jobban érzettem magamot. Azótátúl fogva, Istennek hála! naponkint erőtlenebb bennem a’ betegség; és ma van az első napom, mellyet pulzusom jónak mutat.
Íme! így vagyok, Kedves Barátom Uram! A’ helyett, hogy Veszprémben és Zirczenn jóakaróimot és Barátimot megölellyem, a’ halál ölelt meg itthon; de reménlem, hogy karjai közűl kisegít az Isten. Ne neheztellyen reám Kedves Főtiszt. Barátom Uram, hogy lovait haszontalanul ide fárasztottam. A’ környűlállásokbúl könnyen láthattya, hogy a’ postának járása miatt lehetetlen volt tudtára adnom, hogy a’ kocsit be ne küldgye.
Fejér’ levelérűl még hozzá tettem.