HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Verseghy Ferenc – Horváth Jánosnak
h. n., 1819. december 1.

[Verseghy Ferenc autográf jegyzete a kéziratlap tetején:]

A’ Veszprémbe írtt leveleknek
Folytatása.
Horváth Kanonok Úrnak de dato 20. 9br 1819. Veszprémből hozzám bocsátott
levelére Felelet. 1. Dec. 1819.

[A levélfogalmazvány szövege Verseghy Ferenc kezével:]
Fő Tisztelendő Apátur és Kanonok Úr! Kedves Drága Barátom Uram!

Tegnap reggel vittem az Egy. Értekez. első kötetét Ő Főhercegségéhez, Nádorispány Urunkhoz illy szóllítással: Der Herr Abt und Domherr von Veszprém Johann von Horváth, Herausgeber der Geistlichen Abhandlungen in einer Periodischen Schrift, und seine Mitarbeiter nehmen sich die Freyheit, Euer Kais. Hoheit die Erstlinge ihrer Arbeit durch mich zu unterbreiten, und bitten unterthänigst*
unter<…>|thänigst| [Betoldás a törlés fölött. A betoldás alatt elolvashatatlan, áthúzott betűk.]
um eine huldreiche Aufnahme und gnädigsten Schutz für ihre fernere Unternehmungen. Jól tudván előre, hogy ezen ügykezetrűl bővebb tudósítást fog tőllem kívánni, jól átolvastam előre az Előszóbúl a’ Materiákot, jól fejembe vettem az első Kötetben foglaltt műdarabokot, és így ama’ kérdéseire:*
kérdése|i|re [A betoldott betű előtt eredetileg álló „é” fölötti ékezet utólag áthúzva.]
mibűl áll a’ könyv? és micsoda tárgyai vannak az egész folyó munkának? olly készséggel és buzgósággal feleltem, a’ minővel csak lehetett. A’ Katholika Egyházi alkotmánynak rajzolattyára annak előttem régen ösmeretes félre pillantását, rövid főhunyorítását, és mosolygó orczavonását láttam, mellyel a’ neki különösebben tetsző nehéz ügyekezetet helyben hagyni szokta. Mivel engemet Ő Főherczegsége is a’ valahai mindennapi leczkékbűl közelebbrűl ösmer, én is, mikor a’ matériákot előszámláltam, különösebb energiával és figyelemébresztő*
figyelemébresztő <hangz>
szózattal jegyeztem ki azt, hogy az Értekezéseknek matérái közé a’ Magyar Papság’*
Papság<nak>
jussainak védelmére is különösebben tartozik. Ez már eggy kis*
már |eggy kis| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
készítés volt a’ jövő Kötetre. Az Audientiának az volt a’ vége, hogy Fő Tiszt. Úrnak a’ könyvet szépen*
könyvet |szépen| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
köszöni. Ő Excellentiájánál Gróf Bekkersznél, ki különös nagy örömmel vette a’ könyvet, a’ matériákot hasonlóképen el kellett mondanom. Mikor a’ könyveknek Recensiójárúl volt a’ szó, e’ könyvekenek minéműségérűl tett kérdést, ’s hallván, hogy akár Catholicus, akár Protestans legyen az Író, munkája érdeme szerint megrostáltatik, azt tudakozta, hogy az illyen Írók*
Írók<nak>
a’ Recensiókban megneveztetnekë? „Kétség kivűl, így feleltem én; mert a’ recensiókkal az Írónak személlye nem sértetik, hanem csak munkája itéltetik meg.” Eszre vévén, mi körűl forog a’ gondolattya? figyelmetessé tettem Ő Excellentiáját arra, hogy e’ recensiókban az intolerantiának legkisebb helye sincsen, és hogy ama’ Protestáns könyvek közűl, mellyek az első Kötetben recenseáltatnak van eggy, úgymint Tóth Ferencz Homiletikája, melly különösen megdicsértetik. Bizonyossá tettem azutánn Ő Excellentiáját, hogy a’ Protestáns könyvek soha itt a’ rosta alá nem vetetnek, hanem csak akkor, ha a’ Catholica Religiónak tanításait vagy csipdelik, vagy megtámadgyák. Panaszomra, hogy az illyen csipkedések és megtámadások nélkűl ritkán tudnak még most is a’ Protestáns Urak írni, ezen állításomat olly annyira helyben hagyta,*
annyira <elhitte> |helyben hagyta| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
hogy e’ szavakra fakadt: hisz ők még magok között is szüntelen czivakodnak! Ezek utánn nagyon rám parancsolt, hogy Fő Tiszt. Úrnak róla való megemlékezését különösen megköszönnyem. Kérdezte végtére, ha e’ munkának többi részeire tarthatë szamot?*
szamot: [Átírással javítva.]
és én megfogadtam, hogy mindenik részével udvarlására leszek.
Most már*
már <röviden>
levelemnek egyéb tárgyaira*
tárgyairó<l> [Az „ó” átírással „a”-vá alakítva.]
lépek.*
<is szóllok> |lépek| [Betoldás a sor fölött.]
Mendelsonnak Zsoltárait Eggenbergertűl már kezemhez vettem; Deresert pedig elhozattya. Isten neki! csak hozzá fogok a’ Zsoltároknak szoros fordításához is! és ha tüzem némellykor szendereg, e’ három böcsös név Hornyik, Kiss és Horváth lobbantsák lángra koronkint. Az Ária, mellynek Seilertűl írtt originálissát,*
mellynek |Seilertűl írtt| <eredet> originálissát [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
ime! ide függesztem, már régen ki van nyomtatva, mivel Fő Tiszt. Úr az első Kötetbe akarván adni, sürgette volt. A’ helyben nem hagyott utólsó strófa az éneknek kótáival szinte úgy van kinyomtatva az utólsó oldalonn, mint az első éneknek strófái: de ez nem gátollya meg a’ végső strófának jobbítását: mivel az Ének kóták nélkűl is ki fog a’ könyvben nyomtattatni. E’ mellé, ha tetszik, oda lehet a’ jegyzést tenni, hogy a’ kóták alatt találkozó strófa*
találkozó <.><.> strófa
imígy jobbíttatott meg. Ezt a’ Lelki Pásztorok olvasván, a’ Kántorokot megínthetik, hogy magokot a’ jobbítotthoz tartsák. Ha majd üdővel az Áriák különösen is kiadatnak, talán ha egyszer 12re megy a’ számok: akkor úgy is a’ Textusokot is hozzájok kell adni és így a’ hibát másodszor is megjobbíthattyuk. Az utólsó strófát megváltoztatva nem sokára elküldöm.
Jól tudván, hogy a’ C. betűvel kezdődő szavaknak nem egész*
szavaknak |nem egész| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
extractussával, mellyet a’ minap küldöttem, semmire sem mehet a’ Redactor a’ többiek nélkűl, ide zárva küldöm a’ többieket. Folytatása üdőnkint következik. Küldöm a’ Mappához való neveket is. Mihelyt ezek megjobbítva és helyben hagyva visszajönnek, a’ rézmetszés elkezdődik. Sághy Barátunknak levelét, hiszem, vette már Fő Tiszt. Úr, és így sórsát tudgya. Nagy reménységgel vagyok azonban, hogy e’ dolognak kimenetele jó lessz. Most kézzel lábbal azonn vagyok, hogy a’ Magyar Bibliárúl való elmélkedésimet*
való <értekezésemet> |elmélkedésimet| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
tisztán leírjam, és Fő Tiszt. Úrnak, ammint kívánni méltóztatott, az Értekezések’ számára elküldgyem. Így azutánn két esztendőre is elég lévén talán*
talán <az>
mind a’ Bibliárúl, mind az Ékesenszóllásrúl, a’ mit készítettem, egészen a’ Szókönyvre és a’ Zsoltárokra fordíthatom óráimot.
Még eggyet! Ha első leveleimre emlékezik Fő Tisztelendő Úr, jól tudgya bizonnyal, hogy én magamot a’ másoktúl készített darabokban az orthographiára és a’ harmadik formára nézve nagyon toleránsnak declaráltam; és e’ mellett még most is megmaradok, nyilván megvallván, hogy az Értekezésekben uralkodó Magyarságot ahhoz közelíteni örömmel nézem, mellynek reguláit munkáimban kidolgoztam. De a’ syntaxisra nézve találok eggy nagyon szembetünő hibát, melly nem rég eggy híres Poétánknak*
Poétáknak <nyájas>
munkájában számtalanszor elő akad, ’s melly ammint látom, nagyon elhatalmasodik. Ezt annál nehezebben szívelhetem, mennél bizonyosabb előttem, hogy a’ Logicát sérti. Én tudni illik nyelvünkben két gerundiumot találtam, mellyeknek egyike a’ ván, vén, a’ másika pedig a’ va, ve silabával formáltatik. Mennél többet*
formáltatik. <Akárhogy> |Mennél többet| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
forgattam én ezeket, annál világosabb és bizonyosabb lett előttem, hogy a’ ván, vén gerundiumnak értelme mindenkor művelő, (activa), a’ másiké pedig szüntelen szenvedő (passiva.) Ennek természetes következése az,*
az, <legalább a’ Logicának hagyománnyai szerint>
hogy a’ szenvedőt accusativussal construálni nem lehet a’ nélkűl, hogy a’ beszédet magával ellenkezőnek ne tegyük. Példa gyanánt szolgállyon ebben az Értek. 12. old. e’ mondás: „Péter Apostol eggy részrűl a’ figyelmetességet dicsérve, mellyet Hivei a’ Próféták*
Próféták<’>
írásira függesztettek, más részrűl ezen írások felséges tulajdonságait magasztalva, iparkodott szíveknek azok utánn (utánnok) való vágyódását gyújtani.” Itt e’ két szó figyelmetességet és tulajdonságait a’ verbumoknak accusativussai, mert a’ dicsérve és magasztalva egyenesen őköt érdeklik. De lehetë vallyon emberi nyelvben szenvedő ígének accusativust adni? Fordítsuk a’ va, ve gerundiumot e’ mondásban: báttyát kötve hozták be a’ várasba; deákra: fratrem ejus ligatum adtulerunt in urbem; nemde a’ ligatum valóságos participium praeteriti temporis*
temporis <…>
passivum? ’s egyszersmind az adtulerunt*
az<hozták be> |adtulerunt| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
verbumnak accusativussa, azaz szenvedő cásussa,*
accusativussa, |azaz szenvedő cásussa,| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
a’ fratrem névvel*
a’ <báttyát>|fratrem| <szóv> névvel [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
eggyütt, mellynek adjectivuma? Próbállyuk a’ példa szerint, melly itt ezer meg ezer más példa*
más <hasonló> példa
gyanánt áll, a’ fellyebb említett igéket dicsérve és magasztalva a’ Deák laudatus és exaltatus participiumokkal adni, mi sül ki belőlle? Logicabéli regulának kell azt tartanunk, hogy valahányszor az accusativus mellé a’ Deák activum*
Deák |activum| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
gerundiumot in do kell mondanunk, mint a’ fellyebb említett példában laudando és exaltando, mind annyiszor a’ Magyarban a’ ván, vén müvelő*
vén |müvelő| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
gerundiummal kell élnünk, dicsérvén, magasztalván. Mikor pedig valamelly müvelő íge [!] mellett, mint tulerunt, a’ Deákban participium passivum accusativus gyanánt*
passivum <mint> accusativus |gyanánt| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
áll, nekünk a’ Magyarban va, ve szenvedő gerundiummal*
szenvedő <partit> gerundiummal
kell élnünk, az accusativusnak természete hozván minden emberi nyelvben magával, hogy szenvedő legyen. E’ gerundiumoknak ridegebb reguláirúl és kívételeirűl bővebben szóllok Analyt. II. Rész. §. 241. pag. 301. et seqq. azutánn §. 242. pag. 304. és végtére pag. 310. 3.
E’ syntaxisbéli hibához oda kell még függesztenem a’ másodikot, melly a’ Logicát hasonlóképen nagyon sérti, és az articulus nélkűl való superlativusokbúl, és*
és <…>
magányosan álló*
álló <személy>
birtokos pronomenekbűl áll. Illyen superlativusok az Értek. pag. 87. az utólsó előtt való sorban legfényesebb; azutánn pag. 88. az első sorokban: legerősben állott, leggazdagabb. Itt mindenütt tökélletesen határozott a’ beszéd,*
beszéd, <nem valamennyi, hanem bizonyos>
és így határozott articulussal is kell élni: a’ legfényesebb, a’ legerősben állott, a’ leggazdagabb. Analyt. Part 2. Cap. 1. de syntaxi articulor. – Az*
<…> Az
imént említett pronomenekrűl az enyím, a’ tiéd, az övé, a’ miénk, a’ tiétek, az övék, mellyek articulus nélkűl soha sem állhatnak,*
állhatnak, <…>
van szó az Analyt. Part. 2.*
2. <…>
§. 15. pag. 13. Meg van e’ pronomenek előtt az articulus mindenik cultiváltt emberi nyelvben, melly egyébaránt articulussal él, úgymint a’ Németben, a’ Francziában, az Olaszban, és az Anglusban.
NB. Ma Ő Excellentiájánál az Érseknél ebédeltem. Ebéd utánn a’ Veszprémi Értekezésekrűl volt a’ szó, mellyeknek I. Kötetét azonnal maga kihozta a’ belső szobájábúl, és világi Vendégeinek nagy, mondhatom, felette nagy és különös dicséretekkel megmutatta. Én azutánn elbeszéllettem, hogy szinte tegnap volt szerencsém ezen I. Kötetet Ő Herczegségének kezébe*
Herczegségének |kezébe| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
Fő Tiszt. Úrnak nevével szolgáltatni; ’s a’ Veszprémi ügyekezetnek magasztalására kifakadtam. Az Érsek nem látszik tudni, hogy én is tagocskája vagyok a’ Veszprémi társaságnak; mert vendégei előtt megvallván, hogy Ő is kívánna Egerben hasonló folyó írást bizonyos materiákra nézve kiadni, ha jó Magyar Írója volna, hozzám fordúlt*
fordúlt <…>
mindnyájok’ hallatára, hogy mennyek vele e’ végbűl Egerbe, annyival is inkább, mivel ott vele öt esztendeig Clericus voltam, szülőm is ott lakott, és így igazán szóllván oda tartozok ’s a’ t. Kegyelmes Uram! így feleltem én mosolygva mósolygó ajánlására, éppen azért nem merek én visszamenni, mert az Egriek mint Desertőrt katona módra*
Desertőrt |katona módra| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
vessző alá vennének. Köz lett a’ nevetés; az Érsek pedig*
pedig <azt>
kegyesen fenyegetvén, és maga is nevetvén, csak azt vetette még hozzá:*
hozzá: <hogy>
az Úr tréfával akarja a’ feleletet kíkerűlni! és elhallgatott.
Fontosabb az, a’ mit Paintner Püspöktűl hallottam, kinek tiszteletére az Érsektűl átmentem; hogy tudni illik a’ Primás*
Primás<unk eljövetele után>
Magyar Synodusrúl gondolkodik. Elmondom Fő Tiszt. Úrnak, mikép sütötten én ki e’ fontos újságot: de kérem, hogy ha másokkal közli, se Paintner’ nevét, se az enyímet ne compromittálya. Az Érseknél minekutánna fellyebb említett ajánlására a’ tudvavaló tréfával feleltem,*
Érseknél |minekutánna <…> |fellyebb említett| ajánlására a’ tudvavaló tréfával feleltem,| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
szó történt*
szó <lévén mindnyájok’ hallatára mind az Értekezésekrűl, mind> |történt| [Betoldás a sor fölött.]
a’ Bibliának Magyar fordításárúl. Az alkalmatosság elő adván magát azt találtam az Érseknek mondani,*
fordításárúl.<mondottam én az Érseknek>|Az alkalmatosság elő adván magát azt találtam az Érseknek mondani| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
– tudgya Fő Tiszt. Úr, mi okra nézve? – hogy attól fogva, hogy Fő Tiszt. Úrral a’ Magyar Bibliárúl irtt jegyzéseimet közlötte, engemet már több ízben megszóllított, hogy az Értekezések’ számára dolgoznám ki e’ jegyzéseket magyarúl, és hogy már meg is cselekedtem minútában, mellyet most tisztán leírok.*
leírok.<Elkezdtem azután>
Elkezdettem azután mondani rövid sommáját plánumomnak, ’s mivel említést tettem arrúl, hogy a’ Biblia’ fordításának megítélése, helybenhagyása és kiadása a’ Nemzeti Synodusnak jussai közé tartozik ’s a’ t. félre hítt az Érsek, és azt kérdezte titkon, ha igazán bele akarjuke tenni az Értekezé[sek]be a’ Synodusnak ezen említését? Feleletem az volt, hogy én e’ munkát előbb Veszprémbe küldöm, és mind Fő Tiszt. Úrnak mind pedig Fő Tiszt. Kiss Ferencz Kanonok Úrnak bölcs ítéletére bízom: tegyék vele azt, a’ mit legjobbnak tartanak. Erre Ő Excellentiája*
Excellentiája <nekem>
engemet arra kért, hogy a’ Synodusrúl most még ne tegyünk említést, hanem csak későbben. Ezt megígértem; de okát kívánságának tudakozni, illetlennek tartottam. Mélt. Paintner Püspöknek és ezt elbeszéllettem,*
llbeszéllettem [Átírással javítva.]
ammint itt fekszik. „Áh! édes Öregem, úgymond, ennek az oka csak az, hogy a’ két Érsek gondolkodik Synodusrúl; és így nem akarja, hogy tik őköt ezen ügyekezetben megelőzzétek. Haggyátok el e’ szót Synodus, és mondgyátok helyette, hogy a’ Biblia’ fordításának megítélése etc. a’ Püspökökhöz tartozik, et res tota salva est.
Tovább! Az Érsek nekem ma azt is megvallotta, hogy a’ Prímással már Bécsben a’ Bibliának fordításárúl szóllott, és hogy e’ napokban vett tőlle Erdélybűl levelet, mellyben a’ tőllem készített*
mellyben |a’ tőllem készített| <az> [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
Actákot*
Actákot<vagy ért>
magához*
<vagy ir> magához
kívánnya. Novákinak, és*
Novákinak, |és| [Betoldás a lap szélén, korrektúrajellel.]
Fő Tisztelendő Úrnak vélekedéseit és az én feleletemet, mellyet e’ vélekedésekrűl adtam, nem talállya, ’s mivel nállam nincsenek, és én az Érseket reflectáltam, hogy magával elvitte, mikor a’ Fürdőbe útazott, arra a’ gyanúra fakadt, hogy talán Mélt. Veszprémi Püspöknél vannak. Ezeket Fő Tiszt. Úr, kérem, csak ignorállya. Ha ezen Írások Veszprémben vannak, az Érsek maga vissza fogja kérni.
Lonovics, az Érseknek Ceremoniáriussa, ki Fő Tiszt. Urat tiszteli, nagyon ohajtya, hogy az Értekezéseknek mindenik darabjában volna eggy vagy két gyönyörködtető darabocska a’ Magyar Egyházi történetekbűl, mint péld. ok. a’ Veszprémi Apáczavölgyrűl, Gizela’ kápolnájárúl, a’ Cathedrális templom alatt volt Catacumbárúl ’s a’ t.