HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Verseghy Ferenc – Teleki Sámuelné Bethlen Zsuzsannának
Buda, 1791. február 7.

Kegyelmes Grófné!
kiváltképpen való tiszteletre méltó
Asszonyom!

Meg értvén Excellentiádnak nemes szívű méltóztatását, mellyel magában Nemzetünknek boldogítására tzélozó fordításomnak ki-adását kegyelmes adakozása által gyámolítani el tökéllette: a’ bennem buzgó háladásnak kötelessége szükségesnek tette előttem ezt a mérészséget, mellyel Excellentiádnak kezeit illendő tisztelettel tsókolom, és hazafiságos jóvoltyát háláló levelem által alázatosan köszönöm. Én ugyan sokkal kissebb és sokkal tehetetlenebb vagyok, hogysem fogytomig való legbuzgóbb háladatosságom Excellentiádnak tsak azzal a’ kegyességével is fel érhessen, mellyel e’ köz jóra intézett munkámat fogadni méltóztatott: de, ha Excellentiád meg engedi, állítok tiszteletére minden hízelkedés nélkűl való emlékeztető jeleket, mellyekre tekéntvén nem tsak a’ mostani Magyar világnak józanabb része, hanem még derűltebb elmére jutandó és egymást örökké fel-váltandó Maradványink is, az én tehetetlen háladatosságomnak fogyatkozásit buzgó áldásaikkal ki pótolni fogják.
Excellentiádnak Kegyelmes jótéteményessége nélkűl Millótnak magyar ki-adása minden bizonnyal félbe szakadtt, vagy legalább olly időkre ki-halasztatott volna, mellyekben már talán késő orvosság leendő vala. A’ mí Könyvárossaink, – nem annyira a’ magyar nyelven írtt könyveknek meg-itélésére való tehetetlenségjek miatt, mint inkább abból az előitéletből, hogy a’ tudománybéli Szép sem a’ Magyar Könyvszerzőktől nem esmértetik, sem a’ Vevőktől nem kedveltetik; – ennek a’ Nemzetnek boldogságáért olly annyira nem buzganak, hogy még az ollyan Íróknak is, a’ kik munkájikat saját költségeikre ki adgyák, a’ helyett, hogy egyébb darabjaiknak közrebotsátására szükséges pénzeiket mennél hamarább vissza szolgáltatni igyekeznének, tsúfolódó halogatásokkal fizessenek. Tapasztalásból szóllok. Kegyelmes Asszonyom! és tsupán tsak panaszképpen eggy ollyatén hazaszerető Anyához, a’ kiről meg-győzve vagyok, hogy valamint a’ Haza’ boldogságának előmozdításában Nagy-méltóságú Maradvánnyinak jövendőbéli virágzását, úgy Ezeknek boldogításában a’ Hazának közönséges javát szívére venni, és így bár melly bizodalmas mondásimat is, mihelyt e’ közönséges jót illetik, kegyelmes tekéntetével meg méltóztatni tudgya. Semmiképp’ nem reménylhetem tehát, hogy Excellentiád énnékem vétekűl tulajdonítssa, ha meg panaszlom, hogy a’ Millótra ki-tett kőltségből, mellyett édes Anyámtól, egy beteges és a’ szükségen fellyűl semmivel nem bővelkedő özvegytől, költsönöztem vala, a’ Könyvárostól mindeddig semmit nem láttam, a’ mivel annak meg-téríttését, annyival kevésbé a’ többi részeknek folytathatását reményleni kezdhettem volna; sem azt nem várhatom, hogy Excellentiád hízelkedésnek véllye, mikor azt mondom, hogy hazafiságos jótéteményessége nélkűl e’ munka hová hamarább félbe szakadt volna.
Egyébaránt mélly alázatossággal egész bátorkodásomról ugyan botsánatot, arra pedig kegyelmes engedelmet kérek, hogy magamat, míg élek, nevezhetem
Excellentiád’
legalábbvaló szolgájának.
Versegi Ferentz.
Budán. 7dik Febr. 1791.