Barátom! Kívánod hallani sorsomat
ohajtod, jól tudom, olvasni utamat;
íme által küldöm nyelves irásomat
meg érted belöle jó, vagy rosz voltomat:
Allig szemléltem meg Nagy-Szombat tornyait
allig láttam régi, de rendes falait
azonnal érzettem szivemnek fájdalmit
meg pösdült véremnek szokatlan forrásit.
Tsudáltam mivoltyát é változásomnak
melly hamar gyilkossa lett vigasságomnak
nem találtam okát szomorúságomnak
de még is helyt adtam bús indulatomnak:
Be mentem kapuin a meg nyilt városnak
El jártam bus szemmel rendét az utzáknak
udvarát meg száltam szerzetes házunknak
mellybe mulat Feje a tudományoknak.
Maga a Minerva tudós seregével
Itt lakik Astraea Themys szülőjével
az Eget visgállya amaz elméjével
Ez pedig oktattya népét törvénnyével.
Az egisz ház tellyes a szép tsendességgel
tellyes iskolája mély elmélkedéssel
ülnek tanuloi rakva a könyvekkel
és azokbúl mézet szednek elméjekkel.
Ott ül Minerva is magos thronussába
Elötte az asztal, ’s nagy könyv a markába
meg szögezvén újját tudós homlokába
Fejét is meg hajtya, ’s izzad munkájába.
Közelitek hozzá, ’s meg tsokolom kezét
meg töröm besziddel hoszas tsendességét
azután nevemet meg mondván; kegyelmét
’s szállásával edgyütt kérem bölcsességét.
Meg ösmért nevemrül, mellyet még Egerbe
négy
*<két> négy
esztendö elött be irt nagy könyvébe
’s kérésimre fejét meg hajtván, ölébe
Fogott, ’s ujjra be irt Fiai könyvébe:
Ezt végezvén, el küld Themys szobájába
a Törvény tanúlok bölts iskolájába
de hogy szomszédjának tömlötz hajlékába
bé mennyek, meg tiltya, forrván haragjába:
Mi dolog ez? Themys tömlötzölt szomszédgya
ki lehetne vallyon Minervának foglya?
Leheté kegyetlen a szelidség’ Annya?
vagy olly szív, ki annak, ne legyen baráttya?
Illy gondolatok közt megyek Astraeahoz
ki éppen meg dülvén könyves asztalához
kendőit érteti izzatt ortzájához
’s böltsen beszill néppel tölt iskolájához.
El végzem nála is kötelességemet
ajánlom mindenre hiv serénységemet
szomorú szozattal meg mondom nevemet
de meg nem jelentem keserüségemet:
Mire nem vezethet fájdalma szivemnek?
meg vetem tilalmát Minerva Istennek
mintha rabja volna, oka könyveimnek
sirva megyek hozzá, ’s engedek fejemnek
Még meszirül hallom leány jajgatását
zokogással közlött keserves sirását
melly epett szivemnek mély szomorúságát
meg ujjíttya szemem’ böv könyhullajtását.
Meg nyitom ajtaját: Jaj! melly szerentsétlen!
Leányzó, ugy tetzik, de még ösméretlen
Ah Minerva! nem vagy szelid, sött kegyetlen!
ha házadnál lehet illy személy kedvetlen!
Ezt mondván, indulok az epett fogolyhoz
Jobban közelitek ülö asztalához
ö ellenben markát viszi homlokához
érteti kendöit
*kendöit <.>
könyves ortzájához
Ne takard elölem! ne takard ortzádat
vedd le szemeidrül törülö ruhádat:
nézz reám, nem jöttem, hogy nagy fájdalmadat
újjitsam, ’s roszabbnak tegyem bus sorsodat:
Illy beszidek között meg illetem kezét
mellyel be födözte könyvekkel tölt szemét
’s el vonom képérül, hogy látván személlyét
meg vigasztalhassam buba merült szivét.
Calliope vagyok, ugymond keservessen,
Tsudálom, hogy vagyok nálad ösméretlen
vagy talán el hagytál már te is, kegyetlen!
mivel Minervánál lettem szerentsétlen:
Calliope vagyok, ki hajdan verseket
vigan énekeltem a nagy vitézeket
Le irtam nyájassan sokszor a kerteket
kaptsolván ezekhez néha szerelmeket
Tudod magad, nem rég, hogy hangozott nyelvem
mikor Orpheusnak sorsát énekeltem
vagy a hárfa mellett Thisbét emlétettem
kit szép Piramussal le rajzola versem:
Ime régi kedvem, régi vigasságom
melly hamar el fordúlt nyájas mulatságom
lántzok pengésére vált hangozó lantom
szomorú tömlöttzé lett vig Parnassusom:
Pallas irigysége vitt e fájdalomra
kinek tanítvánnyit sokszor versirásra
gyerjesztvén, házátúl a magos Pindusra
el vezettem töle Castalis Kúttyára.
Be zárt é tömlötzbe, hogy azok’ szerelmét
el ne vonnyam többé könyveitül szivét
hogy iskolájának ne rontsam szentségét
lántzal tölti rajtam nagy kegyetlenségét.
O szerentsés Clio! ki Pest várossába
vigad Kreskaival bátor hajlékába
szerentsés Erato, ki Buda varába
nyugszik Anyos Pálnak édes ajakába!
Ezt ki mondván; ujjra enged fájdalmának
kezdi bús énekét hoszas siralmának
kettözteti jajját zokogó szavának
ájúlásra készül, meg düll asztalának.
Nékem is meg indúlt illy sorsára szivem
sírását követte könyveimmel szemem
zokogásim között akadozott nyelvem
vigasztalására még is ezt feleltem:
Engedd Calliope, hogy böv könyveidet
meg törüllyem vérbe borúlt szemeidet
engedd, hogy lágyitsam tenger keservedet
vigasztaló szóval enyhitsem ügyedet.
Tanitvánnya vagyok, igaz Minervának
most lettem egy tagja nagy iskolájának
de azért kötését hiv
*
[…] [Átírással javítva.]
barátságodnak
el nem hagyom eddig volt társasságodnak.
Titkon látogatlak meg, bús tömlötzödbe
meg is vigasztallak szomorú terhedbe
meg ládd, hogy barátod leszek keservedbe
fenn marad hivségem akár melly ügyedbe.
Meg engedd azomba, hogy Pallas könyveit
irigységed nélkül forgassam irásit;
meg lesz, de nem sokszor, hogy hárfánk’ énekit
tömlötzöd is hallya kettőnknek verseit
Te is, jó barátom! meg botsáss Öcsédnek
hogy ha böv versekkel kötelességének
eleget nem tehet szivbéli kedvednek,
vagy a versszerzésre, nemes, ’s nagy szivednek.
Látod meg van kötve Calliope Musám
ki a versírásba volt mindeddig Anyám
még némúl lassanként hajdan zengö hárfám
Te
*Te <…>
azomba, hogy Elly, kivánnya bús Musám.
Haec in Consortio, et quidem furtivo Tristis, ut dixi Calliopes.
Coeteroquin, quod me, meaque praeter versificationem attinet, sanus, incolumis, jucundus, et contentissimus, Vestrae autem Paternitatis sum
Fratris Bernardi D. Mater eidem in filiali obedientia imponit, ut per litteras significet, num res sibi per meam occasionem transmissas rité perceperit. Köszöntöm a Physicus S. v. gyermekeket.
A. S. Rogo P. Vestram, placeat nomine R. P. Huberer, et meo Fratres Paulum Ányos, et Augustinum Gindl cum coeteris salutare; semetipsum autem eorundem nomine revereri.