Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

Óh! melly rettenetes az érzékeny szívnek küzdése, mikor indúlattya és kötelessége köztt habzik. Az^* Édes atyám azt kívánnya tőlem, hogy főnemes famíliánkhoz illő férjet válasszak; és ezt minden bizonnyal nem ok’ nélkűl kívánnya. Hiszen saját belső meggyőződésem is szoros kötelességnek mondgya, hogy férjhez menetelemmel famíliámnak ragyogását meggyarapítsam, vagy legalább fenntartsam. De ha meggondolom ellenben, mi Elekfihez képest, eggy Zotmund? eggy nemes ágbúl született, szívtelen és szeles ifiúhoz képest eggy nemtelen születésű ugyan, de annyival nemesebb szívű férjfiú? Áh! – (A’ pázsitszékre visszaül.)

Piroska Ismét szomorú elmélkedésekben, kedves Kisasszonykám! Még édes Ura Attya él, és az alatta vitézkedő hadi seregnek ereiben magyar vér forog, az ellenségtűl valóbann nincs mit félnünk.

Mária (Gondolkodva:) Jól mondod, kedves Barátném! az ellenségtűl nincs mit félnünk.

Piroska Az eleséget pedig arany kertünkből a’ Csalóközi helységekbűl, rakott hajókonn naponkint várjuk.

Mária (mint előbb.) Hallottam az atyámtúl is.

Piroska Az én bátyám engemet^* még azzal is bíztat, hogy^* közelget már Posonyhoz a’ hadi segitség.

Mária (mint előbb.) Mondotta nekem is.

Piroska Mit szomorkodik tehát édes angyalom? Harmadik holnapja már, hogy az idevaló őrizet az ellenségnek minden próbáit megjátsza. Ha segítségére csak még egyszer annyi vitéz jön, az ellenséget könnyen elveri Posonytúl; és akkor azutánn – – –

Mária (mint előbb:) Akkor azutánn – – – – Áh!

Piroska Elekfi megkéri Várközy Mariskát és lakodalmat tartunk.

Mária (szinte álmábúl felserkenvén és ülésérűl felkelvén.) Kérlek, édes Piroskám! ne emlékeztess meg erre! Ha hazámot életemnél jobban nem szeretném, azt kívánnám bízonnyára, hogy az ostromlás örökké tartson inkább, mintsem hogy reám nézve így végződgyön.

Piroska Mit hallok? szíves barátném! Elekfit – – –

Mária Nem szerethetem! Óh! mennyit viaskodtam már titkon ^* konok szívemmel, hogy e’ nemes ágbúl született ifiúhoz legalább barátságos hajlandóságra birjam! De mind haszontalan!

Piroska Hisz Elekfi nagyon szép ember.

Mária Mint a’ tarka lepke, mellyet a’ szellő már ide, már amoda ragad.

Piroska Buzgó katona.

Mária A’ szájával, mikor az ellenségtűl messze van.

Piroska Fő nemes és gazdag famíliának ragyogó csemetéje.

Mária Ez eggyetlen eggy érdeme.

Piroska Ura Attyának, Várközy Úrnak, kedves embere.

Mária Ez eggyetlen eggy szerencséje.

Piroska Olly okos Úr, mint ő, nem választotta volna vejének, ha – – –

Mária Óh! az atyák más szemmel nézik a’ legényeket, mint mink leányok; azt magad is jól tudod.

Piroska Már a’ más! Így hát az én barátnémnak szomorúságát nem az ostromlás okozza, hanem … De hiszen ezt nem volna nehéz megorvosolni. Az öreg Úr, én bizonyosan tudom, soha sem fogja leányát arra kényszeríteni, a’ mi szívével ellenkezik. Ne aggódgyunk tehát, hanem mennyünk hozzá… (Megfogja Máriának a’ kezét, és maga utánn vonnya.)

Mária Haggy üdőt, barátném! Neki most más gondgyai vannak. Te pedig szivem’ titkának még csak eggyik felét tudod.

Piroska Úgy-e? (vontt szózattal)

Anyicska Báttya Ura Piroska leányasszonyra a’^* kert’ ajtajábann^* várakozik. Eggy szóra általam magához kéreti.

Mária Mond meg neki, hogy jőjjön ide. Ha húgával titkos beszédgye van, én azonban amoda a’ rósásba megyek.

Mária A’ te bátyád nagyon idegen hozzám.

Piroska A’ tisztelet nem engedi, hogy a’ Kisasszonnyal szabadabban barátkozzam.

Mária Báttya ő az én szíves barátnémnak.

Piroska Szegény legény, ki ezt különös szerencsének tartya, mellyben részt venni nem merészel.

Mária Szép magaviselésű, józann erkölcsű, derék katona.

Piroska Al hadnagyságnál^* tovább mindeddig nem vihette.

Mária Ennek nem ő az oka.

Piroska Íme! érkezik.

Zotmund Parancsolattyára a’ Kisasszonynak ….

Mária Elég rossz, hogy az Úr parancsolatot vár. Piroskát én úgy szeretem, mint testvéremet. Báttyának tehát minden jelentés nélkűl kellene hozzá jőnni még ekkor is, mikor vele vagyok.

Zotmund E’ különös kegyességet, ki nem mondhatom, melly nagyra böcsűlöm. De a’ tisztelet, mellyel a’ Kisasszonyhoz viseltetni tartozok, meg nem engedi, hogy e’ barátságos engedelemmel éllyek. Kötelességemet tudom és semminemű alkalmatosságban el nem felejthetem.

Mária Csudálatos ember az Úr! Hiszen ha én kevesebb tiszteletet kívánok^* az Úrtúl, lehetetlen, hogy hozzám való idegenségét kötelességnek nézhesse. Piroska! szólly szívére. A’ te szavadra talán hamarább megíndúl.

Piroska Én azt tartom, édes angyalom! hogy mink leányok a’ férjfiakot a’ tisztelettűl, mellyel hozzánk viseltetni tartoznak, fel nem oldozhattyuk; kivált míg szülőinknek gondviselése alatt vagyunk.

Mária Óh! az én atyám Zothmundot böcsűli és szereti.

Piroska Mivel Zothmund viszontag Várközy Urat és egész házat mélyen tiszteli.

Mária Látom, hogy te is ellenem vagy. Isten neki! Cselekedgyétek azt, a’ mit legjobbnak ítéltek. Az Úrnak Piroskával különös beszédgye van? Én tehát azonban - - -

Zotmund Kérem a’ Kisasszonyt, maradgyon. Valahányszor a strázsára megyek, mindannyiszor el szoktam én kedves húgomhoz pénzecskémet, írásimot, és vagyonkámnak^* legdrágább részét hozni. Ezt akartam cselekedni most is, mivel vocsora utánn embereimmel a’ legszélső strázsákra megyek. (Kivesz a’ tarsolyából eggy töltt^* erszényt, eggy nyalábka írásokot, és eggy kis skatulát, és Piroskának átadgya.)

Mária(Eszrevehető szorgalommal:) A’ szélső strázsák veszedelmesek lehetnek?

Zotmund Nem lehetetlen, hogy az embert az ellenség nagy erővel meglepi.

Mária(Mint előbb.) Úgy de a’ Tiszt csak nem áll legközelebb az ellenségnek strázsájához, és a’ mi embereink serényen vigyáznak.

Zotmund Ez mind igaz. Magam is azonnkivűl valamennyi embereimmel eggyütt egész éjszaka talponn állok.

Mária(Megnyugodván:) Így hát nem^* olly veszedelmes még is e’ foglalatosság, a’ minőnek első tekíntettel gondoltam. Azonban, meg kell vallanom, hogy én még sem alhatnék nyugodtt elmével, ha testvéremet a’ szélső strázsánn tudnám.

Piroska Elhiszem. Oh! nekem ezen éjszakák kimondhatatlanúl kínosak.

Mária Hát ha bátyádnak e’ veszedelmes óráit szeretője tudná, melly szörnyű rettegéseket kellene neki kiállani.

Zotmund Szerencsémre nincs még e’ világonn ollyan szív, mellynek miattam illy réműléseket kellene szenvedni.

Mária Elhiggyem-e az Úrnak? A’ katonák ebben nem igen késedelmeskednek. Ritka, a’ kinek több szeretője ne volna.

Zotmund Bár e’ puhaságot a’ világ szemünkre ne vethetné! Én magamnak ez iránt különös törvényt szabtam.