HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
MAGYAROKNAK HŰSÉGE
ÉS
NEMZETI LELKE.
Énekes játék
két felvonásban,
melly
a’ Budai és Pesti Theátromban elő-adatott.
Vitéz Sorz Oberster Úrnak verseibűl
szabadon fordította Verseghy Ferencz.
Musikába tette
Pacha Gáspár,
a’ Magyar Theátromnak Musikaszerzője.
Pestenn, 1809.
Nyomtat. Trattner Mátyásnál.


Magyar Országnak Gyéniussa.
A’ Hűség.
Márs.
Apollo.
Eggy Vitéz.
Eggy Leányzó.
Magyar Vitézkar.
Magyar Leányzókar.
A’ Váczi Akademiabéli Nevedékekbűl álló Kar.
A’ Népkar.

A’ Játék’ helye Rákos’ mezeje.*
K: [A K-ban a címrész és szereplők másképp szerepelnek: A’ Magyaroknak HŰSÉGE és Nemzeti Lelke. Énekes játék Két Felvonásban. Vitéz Sorz Óbester Úrnak verseibűl szabadon fordította és kidolgozta Verseghy Ferencz. Az Ország’ Gyűlésnek végével 1808. A’ Személyek. Magyar Országnak Gyéniussa. A’ Hűség. Márs. Apollo. Magyar Nemes Leányzókbúl álló Kar. Insurrectiobéli Tisztekbűl és egynehány köz emberbűl álló Kar. A’ játék’ helye Magyar Országnak eggyiktérsége.]

Első Felvonás.
Egynehány fákkal felékesített szép mezőségnek a’ közepénn áll eggy oltár; e’ mellett pedig kétfelül*
K: kétfelűl
ö*
K: Ő
Felségeknek képei.

Első Jelenés.
Végével az Ouvertúrának*
K: Végével az Ouvertúrának [A K-ban nem szerepel.]
a’ Gyénius az oltárra támaszkodik. A’ Vitézkar kivontt kardokkal mindenfelül*
K: mindenfelűl
kiérkezvén,*
kiérkezven [Sajtóhiba, em.]
a’ következendő köszöntést énekeli.

A’ Vitézkar.

Üdvöz légy Ferencz! Honunknak
Attya, Pajzsa, Gyámola!
Üdvöz légy Luíz! Fajunknak
Annya, Kéjje, Angyala!
Téged’ választott Nejének
’s Asszonyunknak jó Atyánk!
Légy Dajkája nagy Lelkének!*
K: Lelkének,
Légy nekünk is jó Anyánk!*
K: Anyánk.
Nincs Magyar, ki nagy Férjednek
nem áldozná életét.
Nincs, ki Felséges Fényednek
nem szentelné mindenét.

A’ Gyénius.

Recitativo.

Melly kedvezéssel tellyesíti
Hazámért rezkető szívemnek,
e’ pillantás, legszentebb vággyait!
Egek! melly fényesen deríti
Felséges Lelke Nemzetemnek
reménnyeimnek bús homállyait!
Itt, itt! e’ bátor Sasnak szárnyainn*
K: [K-ban az „Itt, itt! e’ bátor Sasnak szárnyainn” sorral új versszak kezdődik.]
építhettek tik léteteknek
hódíthatatlan várfokot!
Itt bátran nézik, régi pócczainn
Szülötti a’ Nemes Őseknek
ragyogni szabadságokot!
Nem férnek ahhoz ellenségnek*
K: [K-ban a „Nem férnek ahhoz ellenségnek” sorral új versszak kezdődik.]
bármelly hatalmas ostromlásai,
a’ mit köz lelkű eggyességnek
versengve oltalmaznak pajzsai!
Posonyra nézzetek, hol Naggyainkot*
K: [K-ban a „Posonyranézzetek, holNaggyainkot” sorral új versszak kezdődik.]
Felséges Őseiknek Lelkei
nagy áldozatra késztetik.
Buzogva védvén régi jussainkot,
csak Országunknak fényes díszei,
a’ mik most őköt éltetik.
Ott lelke a’ nagy Hunnak, a’ vitéz Avarnak,*
K: [K-ban az „Ott lelke a nagy Hunnak, a’ vitéz Avarnak,” sorral új versszak kezdődik.]
mind eggyet ért lelkével a’ Magyarnak.

A’ Vitézkar.

Ha hű volt szíve édes Hazájához,
a’ régi Hunnak, a’ vitéz Avarnak,
még hűvebb vére kedveltt Királlyához
az Érte élni, halni kész Magyarnak.

A’ Gyénius.

Aria.

A’hűség, mellyre buzdúl szívetek,
a’ szítás, mellyre gerjed lelketek,
megboldogíttya földünköt.

Urunkot semmi kár nem érheti,
ha ingatlan falának nézheti
hűséggel tellyes mellyünköt.

Ferencz! vesd ránk kegyelmes szemedet,
helyeztesd szívünkben reményedet;
kiontyuk Érted vérünköt!*
K: vérünköt.
Elmegy.*
K: (Elmegy.)


MÁSODIK JELENÉS.

A’ Vitézkar.

A’ mit rendeltek Naggyaink,
örömmel végzik karjaink.
Hogy fenn tarthassuk köz fényünköt,
koczkára tesszük életünköt.

Első szavára Koronás Atyánknak,
szélére szállunk szeretett Hazánknak,
Amannak védni jussait,
Emennek óni javait.


HARMADIK JELENÉS.
A’ musika megszelídül.*
mezszelidül [Sajtóhiba, em.] K: megszelídűl.
A’ Leánykar mindenfelül*
K: mindenfelűl
kilebeg tánczoló lépésekkel, kiki közülök*
K: közűlök
viráglánczot tartván kezében, mellyekkel ö*
K: Ő
Felségeknek Képeit felékesítik. Meg*
K: Még
ezt cselekszik, a’ vitézeknek jelenlétében így énekelnek.

A’ Leánykar.

Vedd tőlünk a’ szép Nemnek köz nevében,
Felséges Pár! e’ friss virágokot.
Nem víhat ő, mint hajdani fénnyében,
Tiértetek vérontó harczokot.
De felbuzdítja*
K: felbuzdíttya
híres bajnokságra
a’ férjfiaknak mellyeit,
az érdemlendő zöld borostyányágra*
K: borostyán ágra
függesztvén bérűl szíveit.
A’ Táncz megszünik.*
K: (A’ táncz megszünik.)


Negyedik Jelenés.*
K: [K-ban az Eggy Leányzó áriája még a harmadik jelenethez tartozik.]

A’ Gyénius és a’ Hüség*
K: Hűség
kiérkeznek a’ Játékszínre, ’s mint örülö*
K: örűlő
nézői a’ két Karnak megállanak.

Eggy Leányzó.

Ária.

Vitézek! ammint harczotokbúl
Hazánkba vissza szállotok,
’s a’ győzedelmet láttyuk arczotokbúl
ragyogni, szívünk lessz jutalmatok.*
K: [A K-ban itt indul a negyedik jelenet:] Negyedik jelenés. A Gyénius és a’ Hűség kiérkeznek a’ játékszínre, ’s mint örűlőnézői a’kétkarnak megállanak.

Eggy Vitéz.

Ária.

Ez szép szó! Ammint harczainkbúl
Hazánkba vissza hathatunk,
’s a’ győzedelem néz ki arczainkbúl,
a’ szép Nem lessz hű gyámolunk.

A’ két Kar eggyütt.

Duetto.*
K: Duetto. [A K-ban nem szerepel.]

A’ Leánykar.

Ölünkben leltek vídámságot,
ölünkben édes kéjeket;
a’ sok veszélyért boldogságot,
hűségtekért hű szíveket.

A’ Vitézkar.

Tik adtok nékünk vídámságot,
Tik*
K: tik
adtok édes kéjeket;
A’*
K: a’
sok veszélyért boldogságot,
Hűségünkért*
K: hűségünkért
hű szíveket.

A’ Hűség.

Recitativo.

Hűségtekért nem csak hű asszonyszíveket,
érdemletek! Örök dücsősség,
hervadhatatlan tisztelet,*
K: tisztelet
e’ szép erkölcsnek tündöklő jutalma.
Él még, és élni fog,
még ember lessz e’ földönn,
Őseiteknek méltóságos fénnye,
kik hajdan hűven oltalmazták
Theréziát, imádott Fejedelmeket.
Él még e’ kedveltt Koronás Anyának
ama’ nyilván tett szép vallása:
Hogy*
K: hogy
hűvebb Nemzet széles e’ világonn
nem volt, nem lészen a’ Magyarnál.

Ária.

Tekínts Magyarság! a’ halmokra,
hol nagy Vitézink fekszenek,
’s a’ hűtlen szívű bajtársokra
sírjokbúl átkot dörgenek.
E’ nélkűl ők az ellenségnek
meggyőzték volna düheit,
’s mink most a’ rettentő inségnek
nem látnók nőni vészeit.*
K: vésszeit

A’ Vitézkar.

Nincs köztünk, a’ ki a’ Hazához
holtáig szítni nem akar;
’s ki Nemzetünknek fő Urához
nem holtig hű, az nem Magyar.

Duetto.

A’ Gyénius és a’ Hűség.

A’ Gyénius.

O Hűség! melly hatalmas bájolással
tudod ragadni tisztyeikre
a’ bajnokoknak szíveit!

A’ Hűség.

Ha Te készíted belső ápolással
emberhez illő díszeikre
a’ vad népeknek mellyeit.

Eggyütt.

Csak ott virágzik a’ Királyhoz hűség.
a’ Honhoz buzgó szeretet,
hol már elterjedt a’ nemes szívűség,
’s az emberséghez a’ mély tisztelet.

A’ Hűség.

Gyümölcse így az emberségnek
a’ hűség, a’ köz bajnokság;

A’ Gyénius.

Felséges bére a’ hűségnek
a’ köz csendesség, boldogság.*
K: boldogság!

A’ Vitézkar.

Gyümőlcse*
K: Gyümölcse
a’ szent emberségnek
a’ hűség, a’ köz bajnokság;*
K: köz bajnokság,
felséges bére a’ hűségnek
a’ köz csendesség, boldogság.

A’ Gyénius.

Recitativo.

Utánnam Bajnokok!
utánnam szállyatok
a’ hadnak fő Urához.
Esküdgyünk zászlójához.

A’ Hüségnek kezét megfogván*
K: megfogván:

A’ Hűség, ki Nemességünknek
állandó gyámolója,
lessz Mársnál hű vitézségünknek
hatalmas szószóllója.

A’ Vitézkar.

A’ hadnak fő Urához!
Esküdgyünk zászlójához!

Mindnyájan elmennek.


MÁSODIK Felvonás.
A’ Játékszín megmarad.

ELSŐ JELENÉS.
Mikor a’ serge felvonatik, akkor már ö*
K: Ő
Felségeknek Képeit Márs és Apolló tisztelettel visgállyák.

Duetto.

Márs és Apolló.*

K: Apollo.

Márs.

ö*
K: Ő
Felségének,*
Felségenek [Sajtóhiba, em.]
Ferencz Császárnak képét nézvén:
Melly szelíd kegy tündöklik szemébűl!
Hű Atyának mondgyák képvonásai.

Apolló.*

K: Apollo.

Ő*
o [Sajtóhiba, em]
Felségének, Luiz*
K: Luíz
Császárnénak képét nézvén:
Melly szelídség néz tekintetébűl!
Jó Anyának vallyák mosolygásai.

Eggyütt.

Oh!*
K: Óh!
melly boldogok, kik illy Uraknak
kórmánnyátúl függenek!
Tenger bőve zseng ott a’ javaknak,
hol illy Napok fénylenek.

Márs.

Recitativo.

Kik jönnek ott?
Istenségeknek mondanám,
ha fegyveres vitézek
nyomokban nem követnék.

Apollo.

Recitativo.

A’ Hűség, ’s a’ Magyar Nemzetnek
szent Gyéniussa, ammint látom,
Vitézivel ama’ Nemzetségeknek,
mellyekbűl a’ Magyar Királynak
tündöklő birodalma áll.


MÁSODIK JELENÉS.
A’ Hűség, a’ Gyénius, a’ Vitézkar, és az előbbiek.

A’ Hűség.

Ária.

Hozzád vezérlem e’ Vitézeket,
Hadaknak*
K: hadaknak
Istensége!
Fogadd el esküvéseket,*
K: esküvéseket.
Szíveknek állandó hüsége*
K: hűsége
Imádott*
K: imádott
Királlyokhoz,
szerelmes Hazájokhoz,
melly széles e’ világonn tudva van,
e’ kegyre, mondhatom, nem méltatlan.

Márs.

Recitativo.

Köszöntlek Titeket!*
K: Tikteket!
Magyar Vitézeimnek,
kik hajdan vélem győztenek,
nagy szívű maradványi!*
K: Maradványi!
Ha Ősatyáitoknak nyomdokit
buzgón követni, tiszteteknek,
dücsősségteknek vélitek,
szintollyan tündöklő
istápi lesztek a’ Hazának,
mint ők éltekben voltanak.

Ária.

Alattam ők nagy bajnoksággal
vítták a’ véres harczokot;
követhetetlen buzgósággal
őrizték fényes jussokot.
A’ vad Törökkel szembe szállván,
letörték gőgös szarvait;
a’ rossz szomszédnak ellent állván,
zablára tették vággyait.
Illy nagy munkával emelgették
állandó fényre Honnyokot!
Véreknek ontásával tették
boldognak végső fajjokot.

A’ Vitézkar.

Az ősi nyomdokot követni,
éltünköt vak koczkára vetni,
hogy fenn maradgyon nagy nevünk,
nekünk legszentebb ösztönünk.

A’ Zászlóhoz, mellyet Márs a’ Zászlótartótúl kezébe vesz, közelítvén, letérgyepelnek az esküvésre.*
K: A’ Zászlóhoz, mellyet Márs a’ Zászlótartótúl kezébe vesz, közelítvén, letérgyepelnek az esküvésre. [A K-ban nem szerepel.]

Zászlódra esküszünk,
hogy bármelly rettentő harczokban,
vagy szívcsüggesztő balságokban,
meg nem fog hűlni szent hitünk.
Mindaddig küzködünk*
K: [K-ban a „Mindaddig küzködünk” sorral új versszak kezdődik.]
imádott Királyunkért,
sok vérben teltt Honunkért,
még el nem csügged életünk.

A’ Gyénius.

Recitativo.

Mi kell több ennél arra,
o Márs! hogy buzgó népemet
az ütközet’ helyére felvezesd?

Ária.

Hol lelni olly vad ellenséget,
hol olly rémítő vészeket,
hogy megjátszhassák e’ hűséget,
e’ bajnok gerjedelmeket?
Vezesd*
K: Vezesd,
o Márs! az ütközet’ helyére
e’ harczra termett népemet,
hogy felsegítse*
K: felsegítse <?> legmagosb
legmagosb fénnyére
sok gonddal dajkáltt földemet.

Márs.

Recitativo.

Örömmel hallom buzgóságodot,
örömmel híres Nemzetednek
bajvívó indúlattyait.
De nincs hatalmam arra,
mint hajdan, hogy segédje*
K: segédgye
nélkűl
a’ tudományok’ Istenének,
bölts*
K: bölcs
Apollónak, kit jelen szemlélünk,
a’ harczpiarczra elvezessem
a’ Bajnokoknak rendgyeit.
Közöttem ’s közte felosztotta
az Isteneknek nagy Tanáccsa
a’ hódításnak fö hatalmát.

Ária.

Én hajdan csaknem vaktában vezettem
a’ harczmezőre a’ vad népeket,
’s már ennek, már amannak készítettem
kényemkint fényes győzedelmeket.
Földbűl hánytt halmok voltak váraiknak
majdnem meggyőzhetetlen falai;
nyil, dárda, kard és pánczél harczaiknak
legközönségesebb szerszámai.
De most a’ véres hadnak mestersége
sokféle tudománnyal jár;
’s Apollo az, kitűl nyers vitézsége
nagy Mársnak győzedelmet vár.

Apollo.

Recitativo.

E’ végbűl szerzi Felséges Öccsével,
Fő Lelki Pásztortokkal,
’s Hontoknak Méltóságival,
Luíza, Koronás Anyátok
a’ Váczi bajnok oskolát.
E’ végből állít roppantt házat,
Pest’ várassában, Országtoknak
Istápja, Dísze, Öröme,
a’ Nádorispány, Jósef;
a’ neveletlen cultúrának,
’s hervadni készűltt nyelveteknek;
melly nélkűl fényre jutni
amannak nem lehet.

Aria.*
K: Ária.

Nem kíván harczot jó Atyátok,
zászlókhoz gyűjtvén népeit.
Csak azt akarja, hogy Hazátok
Könnyebben védgye széleit,
’s hogy még a’ titkos ellenségnek
irígy tanácsi forranak,
az ellent álló Nemességnek
dandári készen állyanak.
Nem a’ szerentse haboztattya*
K: [A K-ban a Nem a’ szerencse haboztattya sorral új versszak kezdődik.]
most már az ütközeteket;
nem asszony kénnye osztogattya
a’ kívántt: győzedelmeket;
’s ammint az észnek furcsasága
lecsépli a’ vad barmokot,
úgy a’ bölcs népnek visgasága
meggyőzi a’ nyers bajnokot.
Tanúlni kell a’ harcznak mesterségét,*
K: [A K-ban a „Tanúlni kell a’ harcznak mesterségét”sorral új versszak kezdődik.]
hogy meggyőzhessük furcsa ellenségét
akár fényünknek,
akár földünknek.

A’ Nevendékkar.*

K: A’ Vitézkar.

Tanúllyuk hát a’ vívó mesterséget,
hogy meggyőzhessük a’ gyors ellenséget.

HARMADIK JELENÉS.
A’ Leánykar a’ scénák közül*
K: közűl
mindenfelül*
K: mindenfelűl
kilebegvén, az egymás mellett homlokkal a’ Nézök*
K: Nézők
felé álló Gyéniushoz,*
K: Gyeniushoz,
Hüséghez,*
K: Hűséghez,
Márshoz és Apollohoz*
K: Apollóhoz
tánczoló lépésekkel közelítenek, ’s közöttök a’ következendö ének alatt át meg átvonádván*
K: átvonódván,
, végtére fejeiket négy borostyánykoszorúval*
K: borostyány-koszorúval
megtisztelik.

Szent Gyéníussa Nemzetünknek*
K: [A K-ban A „Szent Gyéniussa…” kezdetű szakasz előtt: A’ Leánykar.]
felserkentvén Nemességünknek
felséges érzeménnyeit,
Hazánknak őrzi diszeit.

A’ Hűség addig buzditgattya,
még véle fel nem áldozattya
kedveltt Uráért életét,
édes Honnyáért mindenét.

Mars*
K: Márs
felgerjesztvén bajnokságra,
’s csak a’ dücső borostyány ágra
fordítván tekinteteit*
K: tekínteteit
,
veszélynek űzi rendgyeit.

Eszét Apollo felderítvén,
’s okos harczokra élesítvén,
mértékli bajnok lángjait,
hogy el ne vétse czéllyait.
E’ fő Vezéri’ Nemzetünknek*
K: [A K-ban az „E’ fő Vezéri Nemzetünknek” sorral új versszak kezdődik.]
fenn tartván mind Nemességünknek,
mind Királyunknak díszeit,
vegyék hálánknak jeleit.

Végső Kar.*

Kár [Sajtóhiba, em.]

Mindnyájan.

Boldogítsd Ég! Fő Urunknak
szent Zsengéit, Rokonyit!
Tellyesítsd Fő Asszonyunknak
minden*
miuden [Sajtóhiba, em.]
kívánságait!
Add meggyőznűnk*
K: meggyőznünk
mind azoknak
fondor öldözéseit,
kik a’ Vitéz’ Magyaroknak*
Megyaroknak [Sajtóhiba, em.]
ostromollyák díszeit.


DIE TREUTE UND DER
NAZIONALGEIST
DER
UNGARN.

Ein Singspiel in zwey Aufzügen
von
Obristen Ritter von Sorz.
Frei übersetzt ins Ungarische
von
Franz Verseghy.
Aufgeführt auf dem Ofner und Pester Theater
Anfangs 1809.

Pesth, 1809.
gedruckt mit Trattnerischen Schriften.


Der Genius der Nazion.
Die Treue.
Mars.
Apollo.
Ein Ungrischer Krieger.
Ein Ungrisches Mädchen.
Chor der Ungrischen Krieger.
Chor der Ungrischen Mädchen.
Chor der Zöglinge des Ludovicäums.
Chor des Volkes.

Die Handlung geht vor auf dem aus der Geschichte Ungarns bekannten und zur Königswahl, Königskrönung, Landeswehre oder Insurrection bestimmt gewesenen Rakoscher Felde, ohnweit der Königlichen Frei- und Kommerzialstadt Pest.

Erster Aufzug.
Auf einem erhabenen Hügel prangt eine illuminirte Pyramide, an der Seite derselben sind die Büsten Ihrer regierenden Majestäten in guter Symetrie angebracht. Rings herum aufgeschlagene Zelter, Bäume, Rasenbänke u. d. gl.

Erster Auftritt.
Bei der Endigung der Ouverture sieht man den Genius an die Pyramide angelehnt. Die Krieger und das Volk erscheinen, erstere mit entblösten Säbeln, und während daß sie sich reihen, singen:

Chor.

Heil Dir Franz, und Dir Luisen,
Unsrer holden Königin!
Bleib du Zierde unsres Landes,
Unsere Beschützerin.

Dich erwählte unser König,
Du sollst unsre Mutter seyn,
Nun beweise unser Streben,
Daß wir gerne Haab und Leben
So Dir, wie dem König weihn.

Der Genius.

Recitativ.

O wie entsprechend dem herzlichen Wunsche,
Welchen zu hegen ich jederzeit strebte!
Wie glänzend die Strahlen der Zukunft enthüllen
Den strebenden Geist der Edlen im Lande.
Da – auf den Schwingen des muthigen Adlers
Könnet ihr fröhlich die Sicherheit bauen,
Daß niemals die Feinde des Königs und Landes
Könnten die Rechte des Adels zernichten.
Gemeingeist und Treue im schöneren Bunde,
Verknüpfet durch Bande holdseliger Eintracht,
Sind itzt nur einzig die Stützen des Landes,
Die Stützen des Ruhmes, als Erbtheils der Ahnen.
Sehet, wie freudig des Vaterlands Väter
Alles in Presburg dem Könige gehen;
Wie sorgsam sie denken fürs Vaterlands Beste,
Wie lenksam sie folgen dem Geniustriebe;
Das Beyspiel unsterblicher Ahnen begeistert
Das Thun und das Wirken der biederen Männer.
Run seh’ ich erwachen in meinen Ungaren
Die Treue der Hunnen, den Geist der Avaren.

Chor.

Es bleiben stets Ungaren,
Wie Hunnen und Avaren,
Dem König treu ergeben
Im Tode und im Leben.

Der Genius.

Arie.

Der Eifer, der Euch so belebt,
Und über den der Schutzgeist schwebt,
Beglücke Jedermann.

Der König ist fürwahr beglückt,
Wenn Er in Jedermann erblickt
Den treuen Unterthan.

Werf’ Franz! auf Ungarn deinen Blick,
Und sehe Dein und auch ihr Glück
In Ihrer Treue an.

Geht ab.


Zweitter Auftritt.

Chor.

Die Väter haben es beschlossen,
Wir sind bereit, wir sind entschlossen,
Um uns Dein’ Liebe zu erwerben,
Für Dich und ’s Vaterland zu streben.

Erschall’ Dein Ruf bei Tag und Nacht,
Du findest stets der Ungarn Macht
Für Dich – fürs Vaterland*
Vateeland [Sajtóhiba, em.]
berit
Zur Wehr, zum Schutze und zum Streit.


Dritter Auftritt.
Die Musik wird sanfter. Der*
Dee [Sajtóhiba, em.]
Chor der Mädchen erscheinet mit feierlich tanzenden Schritten*
Shritten [Sajtóhiba, em.]
, sie behängen die Büsten Ihrer Majestäten mit Blumenguirlanden. Die Krieger reihen sich an beide Seiten, und die Mädchen singen.

Chor der Mädchen.

Gegen die Büsten gewendet, mit tiefster Ehrfurcht.

Hier diese Blumenreihen
Bringt Dir, gekröntes Paar,
Im Namen aller Töchter
Panoniens Dir dar,
Mit wonnevollen Herzen
Hier diese Mädchenschaar.
Gegen die Krieger gewendet.

Euch werden Lorbeerkränze
Aus unsrer Hand einst zieren,
Wenn ihr mit Muth und Eifer
Auf die Büste zeigend.
Zum Schutze dieser Holden
Zum Ruhme unsres Landes
Die Waffen werdet führen.


Vierter Auftritt.
In dem Hintergrunde erscheinen unbemerkt Genius, und die Treue, und bleiben mit Außerung ihres Wohlgefallens als Zuhörer des Wetteifers der beiden Chöre stehen.

Ein Mädchen.

Spartanern lohnte Mädchentreu
Den wahren Heldenmuth;
Wenn Ungarn itzt ein gleiches thut,
So opfern wir das Herz und Gut
Euch kühn und ohne Scheu.

Ein Krieger.

Es foltre jeden Schand und Reu
Der einst verliert den Muth
Der für das Land nicht Haab und Blut
Hinopfert mit der Heldengluth,
Verdient nicht eure Treu.

Beide Chöre.

Duett.

Mädchen.

Drum lohne nur die treue Hand
Die Helden, die für’s Vaterland
Und für den König geben
Mit Freuden Hab und Leben.

Krieger.

Dies knüpft das wahre Herzensband,
Für König, Treue und das Land
Kann man sein Gut und Leben
Mit Freuden stets hingeben.

Die Treue tritt hervor.

Recitativ.

Hier ist Euch gedahnet der Weg zu den Herzen,
Die Treue und Liebe zum Preise Euch geben.
Hier ist Euch gedahnet der Weg zu dem Ruhme,
Den ich Euch als Göttin so fröhlich bereite.
Folget den Trieden, die Euch itzt beleben,
So wird das Bekenntniß löblich erwachen.
Das vormals Therese, der Ungarn König,
Zu euerem Ruhme öffentlich machte:

Es seien Ungarn die treuesten Völker,
Die Stütze des Königs in allen Gefahren.

Dieß Denkmahl verewigten Lobes entflamme
Das Feuer der Treue in Vaterlandssöhnen.

Arie.

Blick hin, o Ungar nur,
Blick hin auf manche Flur;
Sieh’s an dem Unglück an;
Was Untreu’ stiften kann.
Hätt’ sonst in jedem Lande
Umschlungen ihre Bande
Gemeingeist und die Treu
Um aller Menschen Herzen,
So würde sie mit Schmerzen
Nicht soltern itzt die Reu.

Chor.

Süß ist der Treue Pflicht,
Und dem, der diese bricht,
Sey Fluch der Nazion.
Und aller Menschen Hohn.

Der Genius und die Treue.

Duett.

Der Genius.

O Göttin! aus der Wahrheit spricht,
Die Jedermannes Trieb zur Pflicht
Ermuntert; ja du sollst allein
Die Leiterin zum Glücke seyn.

Die Treue.

Du prägest ja dem Helden ein
Rebst Tapferkeit das Menschlichseyn,
Du wach’st, daß an der Menschheitspflicht
Nie deinen Schützlingen gebricht.

Beide.

Nur da sieht man die Frucht gedeihen.
Der Menschen ächter Treue voll,
Wo Triebe wechselweis sich reihen,
Fürs Vaterland und Menschheitswohl.

Die Treue.

So wird der Ruhm und Tapferkeit
Die Frucht erfüllter Schuldigkeit.

Der Genius.

So wird der Friede jederzeit
Die Frucht der Treu und Tapferkeit.

Alle.

Rur giefer Bund der edlen Triebe
Hält aufrecht König und das Land;
Dann König – Land mit Menschheitsliebe
Sind eins, und unzertrennlich Band.

Genius.

Recitativ.

Entzückt von eurem hohen Muth,
Entflammt von eurer Heldengluth,
Folgt mir zum Gott der Kriegesheeren,
Um dort den Bundeseid zu schwören.

Indem er die Hand der Treue ergreift.

Dein’ Wirkungskraft, o holde Göttin,
Befeelt der Edlen hohen Muth,
Sei Zeugin, wenn dieselbe schwören,
Sei Zeugin Ihrer Heldengluth.

Alle.

Nur hin zum Gott der Kriegesheeren,
Wir wollen zu der Fahne schwören.
Ende des ersten Aufzugs.

Zweiter Aufzug.
Die Bühne bleibt unverändert.

Erster Auftritt.
Bei Aufhebung des Vorhanges sieht man den Mars und Apollo, welche die Büsten Ihrer Majestäten mit sichtbarem Entzücken betrachten.

Duett.

Mars.

Auf die Büste Sr. Majestät des Kaisers weisend.
Seh’s hier in diesem Vatersblicke
Die Schöpfung zu dem wahren Glücke
Der ganzen Völkerschaft.

Apollo.

Auf die Büste Ihrer*
Iherr [Sajtóhiba, em.]
Majestät der Kaiserin weisend.
Sieh’ nur in diesem Engelsblicke
Die Führerin zu dem Geschicke,
Das uns dies Stück verschafft.

Beide.

Nur blos in solchen Zonen,
Wo solche Herrscher thronen,
Gedeihet jeder Glückeskeim.
Rur da ist Treu und Muth daheim.

Mars.

In die Coulisse schauend.

Recitativ.

Wer nähert sich dorten im Glanze der Gottheit,
Umgeben von Kriegen mit Waffen gerüstet?

Apollo.

Recitativ.

Es sind der Ungarn schützende Götter
Treue, und Genius im traulichen Bunde;
Umgeben von Völkern des Landes Bewohnern,
Die unzertrennlich an diese sich schmiegen.


Zweiter Auftritt.
Die Vorigen. Genius und die Treue mit dem Chore der Krieger und des Volkes.

Arie.

Die Treue.

Zu dir, o Gott der Kriegesheeren
Führ’ ich die treuen Völker her!
Sie wollen zu der Fahne schwören,
Auf ihr Gewissen, Ihre Ehr!

Sie wollen mit der That bewähren,
Daß sie für König und das Land
Der Treue gleiche Triebe nähren,
Verknüpft durch allgemeines Band.

Mars.

Recitativ.

Seyd mir willkommen, ihr Sprößlinge Arpads,
Nachkömmlinge deren, die vormals die Siege
Mit löblichem Eifer, und Tapferkeit pflegten
In allen Gefahren mit mir stets zu theilen.
Willkommen im Muthe, der Euch itzt begeistert,
Und spornet zu Thaten, würdig des Ruhmes,
Den vormals Ungarn in grimmigen Schlachten
Zum ewigen Denkmal sich tapfer erwarben.

Arie.

Mit großer Tapferkeit
Sah’ ich an meiner Seit
Die Helden Ungarns streiten.

Ein jeder war bereit,
Fürs Recht und Sicherheit
Ins Feld mich zu begleiten.

Des Mondes Hörnerglanz
Der Türken konnt’ nie ganz
Je ihren Muth bestreiten.

Es möge Krieger Euch,
Den ältern Zeiten gleich,
Ein solcher Trieb stets leiten.

Das Unglück brach ins Land,
Und Glück und Ruh verschwand,
Als sich die Herzen theilten.

Gemeingeist kette Euch
An König, und das Reich,
Für diese müßt ihr streiten.

Chor.

Dein Geist beseelt uns Alle,
Wir sind in jedem Falle
Bereit für Sie zu geben
Stets unser Hab und Leben.

Sie nähern sich feierlich der Fahne, welche Mars dem Fahnenträger abnimmt, und solche in seiner Hand behält knieen nieder und schwören:

Zur Landesfahne schwören wir
Die reinste Treu und Folge dir;
Wenn wir in allen Fällen
Nicht muthvoll uns hinstellen,
Soll unser Ruhm erblassen,
Und uns dein Schutz verlassen.

Wir schwören, feierlich und rein:
Soll unser Leben nur allein,
Bis es hinwelkt, gewidmet seyn,
Dem König und dem Vaterland.
Stehen auf und reihen sich wieder.

Der Genius.

Recitativ.

Sind dies nicht Zeichen des eifrigsten Strebens,
Würdig nun deiner göttlichen Leitung?

Arie.

Wo findest du mit solchen Trieben
Ein Volk, das Gleiches thut;
Daß mehr könn’ seinen König lieben,
Das eifert so mit Treu und Muth.
Du bist der Kriegesheld und Gott,
Dir stehet alles zu Geboth,
Ach leite die Ungaren
In drohenden Gefahren.

Mars.

Recitativ.

Dein Eifer, o Genius, ist Zeuge der Liebe,
Welche du hegest zum Schutz dieser Krieger;
Es freut mich, daß deiner Schützlinge Dasein
Sich widmet mit Freuden dem König und Lande.
Der Zeitlauf hat aber der Tapferkeit Gränzen
Durch Künste des Kriegens gewaltig geenget;
Drum öffne Apollo den Tempel Minervens,
Bahn’ Ihnen die Wege zur nöthigen Bildung.
Der Rath hoher Götter hat es beschlossen:
Daß ich meine Siege mit dir solle theilen.
Ja vormals waren wilde Krieger,
Durch tapfern Muth auch öfters Sieger;
Zerriß der Feind auch ihre Glieder,
Ergänzten sie dieselben wieder.
Der Pfeil, der Säbel, und der Speer,
War solcher Helden Kriegsgewehr;
Der Panzer schütze allgemein
Die Brust des Kriegers nur allein.
Von Erden aufgeworfne Schanzen,
Besetzt mit sieggewohnten Lanzen;
Dies waren ihre Festungswerke,
Denn nur der Muth war ihre Stärke.
Es wuchs die Kunst dann mit der Zeit
Des Kriegens, und die Tapferkeit
Kann ohn’ Apollo nicht allein,
Die Führerin zum Siege seyn.
Drum sei Apollo du ihr Leiter,
So werden sie geschicke Streiter.

Apollo.

Es öffnet die Sorgfalt der diederen Väter
Die Pforten des Tempels Minervens, und dahnet
Den Sprößlingen Arpads den Weg zu der Bildung,
Welcher sie einstens zur Bahne des Ruhmes,
Zum Schutze des Landes und Königs kann führen.
Des Genius Triebe beleben die Herzen;
Die Treue entflammet die Gierde zu frommen;
Der Erbtheil des Ahnen, die Tapferkeit lodert
Im Busen der Edlen und Vaterlandsöhnen.*
Vaterlandsöhuen [Sajtóhiba, em.]
So seht ihr Ungarn die Keime des Ruhmes
Entsprießen im Glanze zum Stolz eurer Ahnen;
So seht ihr gegründet die Feste des Adels,
Welche die Zähne der Zeiten zerknirschten.
Wem dankt ihr den günstigen Zeitpunkt des Lebens,
Wem eures Erwachsens Dasein und Stärke?
Als Franzen dem weisen und gütigen König,
Als Ludoviken der Mutter des Landes,
Welche vereinigt durch gleiche Gesinnung
Ihres erhabenen Bruders des Primas,
Mit Ihm, und mit Hilfe der Großen des Landes
Die Schule für Helden in Waitzen itzt stiftet.
Bald legt man den Grundstein zum Tempel der Musen,
Verewigt der Ungarn Wiedererwachen.
Herrlich wird prangen in Pest dieses Denkmal,
Zum ewigen Lobe seines Erbauers,
Des Palatin Josephs der Stütze und Zierde,
Der Freude des Landes, und aller Bewohner;
Welcher sich müdet die Sprache des Landes,
Die Bildung, die Künste aufs Höchste zu heben.

Arie.

Der Wunsch des Königs ist nur Frieden,
Nicht Krieg, der seine Kinder drückt;
Wenn aber Feinde Ränke schmieden,
Und man derselben Gang durchblickt,
Dann heischt gemeine Sicherheit,
Zu wachen noch bei rechter Zeit.
Denn nicht des Glückes Wetterlaunen,
Ja nicht des Helden starke Hand,
Besiegt den Feind, der zum Erstaunen
Die Kunst mit Schlauigkeit verband.
Ein gleiches thun mit Tapferkeit
Erheischet die Nothwendigkeit.

Drum lernet itzt die Kunst des Kriegens,
Damit nicht sinke euer Glanz;
Da keimt und wächt die Gierd des Siegens,
Da reift der Held zum Lorbeerkranz.
So leitet in der Folgezeit
Die Kunst die rohe Tapferkeit.

Chor der Zöglinge.

Wir werden und mit Kraft bestreben,
Um deinen Lehren nachzuleben;
Der hohe Geist der Stifter möge,
Uns leiten auf dem rechten Wege.


Dritter und letzter Auftritt.
Das Mädchenchor erscheinet, viere unter ihnen bringen Lorbeerkränze mit, um die vier Gottheiten damit zu bekränzen, und singen:

gegen den Genius gewendet
O Genius, der so erhaben
Des Adels Triebe haft erweckt,
Laß uns an deinem Antlitz laben,
Das Huld und Freude itzt bedeckt.

zur Treue
O Treue! du entflammst den Adel,
Zu Opfern für das Vaterland;
Du schützest ihn vor jedem Tadel,
Und wehst für ihn das Bruderhand.

zum Mars
Du Mars ermunterst die Gemüther!
Du lohnst mit Ruhm und Lorbeerkranz;
Man achtet weder Bluts, noch Güter,
Denn Ruhmiger ist der Ungarnglanz.

zum Apollo
Apollo wird das Feuer dämpfen,
Das euren Muth zur Unzeit reitzt;
Er lehrt Euch klug, und künstlich kämpfen,
Wenn*
Weun [Sajtóhiba, em.]
euer Geist nach Siegen geitzt.

die Gottheiten krönend
Drum nehmet göttliche Beschutzer,
Die Zeichen ächter Dankbarkeit
Aus unsrer Hand, und bleibet Schützer
Des Landes steter Sicherheit.

Finalchor.

Alle.

Laß lange Gott den König leben
Mit unsrer holden Königin,
Wir wollen ihr Beweise geben
Von unsrer Lieb’, von unsrem Sinn.

Des Königshauses hohe Sprossen
Nie kränke je ein Unglücksfall;
Dann sind wir insgesammt entschlossen
Zu ihrer Wehr auf jeden Fall.

Des Königsreiches erste Glieder
Beschütz o Himmel jederzeit;
Laß sie als unsre ältre Brüder
Uns leiten zur Glückseligkeit.

Ende.