1826.
Feléd, feléd,
Szelíden intő messzeség!
Reszketve nyúlnak karjaim,
Reszketve hullnak könnyeim.
Egy pillant reád,
Egy szent emlékezés
Elüsionnak hajnalából
Röpít lelkembe fényt.
Ha rózsacsillám
Dereng feletted;
’S az égi kegy
Szivárványod’ szinében
Mosolyg szelíden:
Vagy dörgve harsan
Az égi bosszú
Felhőd között,
’S villám rohan
Kőszálidon;
Reszketve nyulnak karjaim,
Reszketve hullnak könnyeim,
Mindég feléd csak,
Te messze szép világ!
Kivűled semmmi föld
Hazát nem adhat.
Virulva nyíl-fel
Egy bájos éden
Előttem itt;
A’ kénykehelyt
Szelíd istenkezek
Nyujtják egekből:
De a’
nektári édbe
*Édességbe.
E’ szív’ gyász fellegének
Keserve csöppen.
’S imádva esdekelve
Rogynak-le lábaim
Előtte a’
Titoklepelnek
Könyörre bírni
A’ végzetet,
Melly messzeszórt
Tetőled
Dicső dicső Hon!
Tekintetem
Bár merre száll
E’ föld’ mezőjin
Elébe gyászköd
Emelkedik,
’S a’ boldoglét’ sugári
Csak a’ sejtés’ homályiból
Csillámlanak,
Mint őszi alkony’
Szürkűletében
Egy hamvadó fény:
De ott tebenned
Arany vidék!
Az üdvezűlet’
Forrás csörgedez.
Reszketve nyúlnak karjaim,
Reszketve húllnak könnyeim,
Mindég feléd csak,
Te szép tündér világ!
Mi édes képek intenek
Belőled?
Mi égi kény
Mosolygja rám egét?
Vagy hajnalálom’
Tünelmei
Lengnek körűl?
Barnultan omlik
Az éj’ homálya,
De intnek ők,
Az édes képek,
’S mindég felém csak
Távol mosolygva.
Ti vagytok, o ti vagytok
Szeretteim!
Meglél tekintetem
A’ messzeség’ homályiban.
Te ömledezsz felém
Te hű baráti szív!
Felhőtlen homlokod
Oh arcz!
Mint a’ korányi csillag
Hajnal’ ködében
Ragyog nekem.
’S te oh szerelmeim’
Láng ideálja!
Feltünsz lelkemnek.
’S tekintetedre
Előmbe olvadt a’ menny,
’S öröklet’ kényei
Folynak körűl.
Ölelve téged, egy világ,
Melly senkié sem, mint enyém,
Simúl szelíden
Karom közé,
’S te szív enyém vagy!
’S te lélek egy velem!
O pár! te a’ dicső
Teremtmény’ glóriája,
Kivűled nem virul kéj
Az istenek’ honában.
Nincs kéz melly elszakasszon
Tőled, te ó Hon!
E’ lélek üdvezülten
A’ boldoglét’ egéből is
Feléd lobog;
’S nem lesz olly rózsaláncz
A’ nagy teremtmény’
Gyönyör varázsi közt,
Melly fogva tartsa,
Hogy a’ seráph’ öléből
A’ sírhalmok’ sötétein át
Hozzád ne szálljon,
Dicső dicső Hon!
B – – a.
