Megpillantám Milvnát egyszer
A’ szép angyalt véletlen,
’S nem marada szívem ezen
Nézésnél érzéketlen.
Csendes estve vala akkor,
Midőn őt holdvilágnál
Láttam és szebbnek találtam,
Minden nyiló virágnál.
Oh! melly szépen tündöklöttek
Bájoló két szemei,
Mellyek által nevelődtek
Orczája’ kellemei.
A’ kék ég’ csillagzatjának
Fénylő tüzét alatta
Égő szeme’ sugárival
Sokkal felűl haladta.
Be ékesen fedték sugár
Homlokát haj fürtjei,
Mellyek alatt játszodoztak
A’ kellem’ szülöttjei.
Így lett képe a’ szíveket
Sértő Amor’ hajléka;
Mellyen bájolóan játszott
A’ lomboknak árnyéka.
A’ virágok között legszebb
Rózsa látszott arczain
Nyílni, ’s ennek testvér színe
Terjedett el ajkain.
Ha ajkait felnyitotta,
’S ékes hangon beszélett,
Mind annyiszor ő azokról
Ambroziát lehellett.
A’ fehér gyöngy fogaihoz
Hasonlítva fekete,
Venus foga illyen fehér,
Fehérebb nem lehete.
Így tekintém őtet egyszer,
Holdvilágnál véletlen,
’S lehetett e’ szívem ezen
Látásra érzéketlen?
Otrágyi
