Repül Karád serény lovon
Távol nyugot felé,
Keletről jön, csatából jön,
Hol a’ pogányt szelé.
Díjkincse sok, de szép Zemír
Még annyinál is többet ér.
Lágy nyergében remegve fut
Karád mellett a’ szűz,
„Vitéz, félek, robajt hallok,
A’ vész nyomunkban űz.”
„Ne félj leány, nem űz veszély,
Fák közt csapong, süvölt a’ szél.”
Az ifju mond ’s bátran halad
Sikon, völgyön, hegyen,
Még egy vadon, még egy folyam,
Mellyen ha túl megyen,
Ott a’ kies magyar határ,
Hol nincs mitől remegni már.
Nagy a’ vadon, mély a’ folyam,
Bizik még is Karád,
Fülel, vigyáz, lovát üzi,
Tüzes sarkantyut ád,
’S utána már a’ nagy vadon
A’ mély folyón is túl vagyon.
„Élj boldogúl, jó Musztafa,
Enyhüljön bánatod,
Hazám’ egére hoztam át
Sugár csillagzatod’,
Karom között lessz honni nő,
Kihez hasonló több nem nő.”
Igy a’ vitéz, de a’ leány
Gyakorta vissza néz,
Könyűk ragyognak arczain
’S szüvébe bút idéz:
„Öröm, remény, jaj, félelem,
Felváltva játszanak velem.”
Derűlj ki búdból oh Zemír,
Közelget ős tanyám,
Sohajtva vár, örömre vár,
Ott jó atyám, anyám,
’S öcsém a’ fürge kis Lelész
Idvezlő csókokkal tetéz.
A’ pár szóváltva mendegel
Vezérök est – sugár,
’S vágyó szemökbe ütközik
Az ősi sziklavár.
Köröskörűl mint őrfalak,
Setét erdők hullámzanak.
Erdő alatt megáll Karád
’S leszáll Zemír vele,
Hüvös homály lebeg reá
’S az alkonyat szele,
Kapkodja könnyü fürteit,
Lágyfű csókolja lépteit.
„Zemir, szerelmem csillaga,
Végére jár utunk,
Ma, míg az esti fény dereng,
Fészkünkbe feljutunk.
De sziklabércz van ellenünk,
’S megnyugva jobb rá küszdenünk.
Susogva folydogál ihol
A’ völgynek csermelye,
Mellette bokrok lengenek
Virágok’ enyhelye.
Füresszd patakban arczaid’
Virág ékítse fodraid’.”
Szól ’s ő sürű lombos cserárny
Alatt elszenderül,
Illatfüzért köt a’ leány
Az alvó hős körül.
Vidúl, bút, félelmet felejt,
’S tovább tovább dalolva lejt.
Ébred, kel, és körül tekínt
A’ bajnok, ’s vére hűl,
„Zemír, Zemír” hiába zeng
Völgyön belöl, kivűl.
Lovára kap, de hajh! hova?
Bizonytalan fut tétova.
Lapúl a’ fű, dobog a’ föld,
Vesz és vált száz utat,
Bokort, fát, tért, tetőt, szugolyt
Riadva felkutat,
’S a’ lányt nem, csak szép sávolyát
Látja, mint tépdesé az ág.
A’ nap kel, és a’ nap leszáll
Utban ’s uton kivül,
Nyomot keres, messzére bolyg,
Szüvén vad szándok ül.
„Düh, ’s bosszu légyetek velem,
A’ rablót hogyha fellelem.”
Halad, ’s a’ völgy’ homályiban
Tér zöld hajlék felé,
Nyögést hall „Ő nyög itt talán”
’S kardrántva lép belé.
De, ím, agg szolgáját leli
Siró Lelészt mint kérleli.
A’ színben két új sírhalom
Tünék elébe még,
„Mi gyász-fedélt lel itt szemem
Segélj kegyelmes ég!
Öcsém, ’s te agg, e’ sír alatt
Mondjátok-meg, kik nyugszanak?”
„Atyád, anyád enyésznek ott,
Meggyilkolá Keled,
Ősváradon parancsol ő,
’S aczélt fen ellened.
Mi számüzetve védtelen,
Rejtözködünk e’ vad helyen.”
„Atyám, anyám nyugodjatok,
De bosszunak tüze,
Eméssze azt, ki rajtatok
Illy rút gonoszt üze.”
Szólt ’s mint egek’ villámlata
A’ vár uton felvágtata.
Ki és be a’ boltos kapun
A’ nép tolongva dül,
Innepi öltözet fedi
’S képén öröm jel ül,
Csak hős Karád néz komoran,
’S a’ hídra fel, mint szél, rohan.
„Népek, benn a’ vár’ udvarán
Mi vigság zengedez?”
„Új várurunk’ vitéz Keled’
Menyekző napja ez,
Ah szép menyet hozott urunk,
Török leány menyasszonyunk.”
Borzad, ’s új bosszuláng ’s gyanu
Kel a’ bajnok’ szüvén,
Alatta a’ nászok közé
Szorong a’ karcsu mén,
’S szemébe hajh! ki ütközött?
Zemír a’ vő karok között.
„Zsivány, ’s hölgymartalócz, enyém
E’ vár ’s menyasszonyod!
Add vissza vagy kaczér szemed
Legitten béhunyod.”
Fegyverre kel legott a’ vő
Magát, nejét hogy ójja ő.
Mint két had a’ két vő zajong,
Aczél aczélba vág,
Rémülve a’ násznép vonul,
’S a’ küszdő pálya tág.
Karád villámgyanánt vadul
Suhint, ’s Keled a’ porba hull.
Ölelni fut Zemírt a’ hős
Ad és fog hű kezet,
Keblébe bús keserv helyett
Száll édes érezet.
’S kiért vivott pogány mezőn,
Szép hölgye dűl ölébe hőn.
Czuczor.
