Suhogva mint az esti szél
Mély gödréből a’ vitéz kél,
’S mint halvány köd holdvilágnál
Mohács’ térén tétova száll.
Néz a’ pásztor ’s keresztet hány,
Kiált a’ hív kuvasz után,
A’ tüz mellé heveredik
’S mult időrül töprenkedik.
Hej itt egykor e’ gyep felett
Sötét piros harmat esett;
Fű virág búsan lehajlott,
’S magyar szivbül friss vért ivott.
Sok legény jött nyalka lovon,
Győzni a’ vad büszke taron,
Lova eldült, maga fejér,
Néma, hideg mint őszi dér.
De a’ mátka hon könnyezett
Vig dal között kört nem lejtett,
Várja, de csak halálmadár,
Hozza hirét, hogy nem él már.
Csele patak! iszapodban
Királyi nagy temető van,
*1526. augusztus 29-én, a mohácsi csatavesztés napján ebbe a patakba fullad bele a menekülő II. Lajos magyar király.
Azért is olly sárga vized,
Oszlopod gőz, átkos neved.
Csontba akad ’s hortyog a’ ló,
Meg-megcsorbul kasza sarló,
A’ leány fél ’s bár mi begyes,
Oltalmára legényt keres.
Ne félj rózsám, szebb idő jár,
Dunánk rabot nem hord immár,
’s ujra diszlik Mohács’ táján,
Magyar legény, magyar leány.
