Messze tőled édes kincsem,
Komor búban fogy életem;
Küldj messzirül vigasztalást
Hogy te még most sem szeretsz mást.
Ha megvirrad napkeletrűl,
Emlékezem szép szemedrűl,
Az is napom mig boldog volt,
Olly szép tüzzel felém lángolt.
Bár itt is a’ nap melegít,
Mint szemed úgy még sem hevít,
Kivül égek, belől fázom,
Mert te messze vagy, galambom!
Mit nem adnék, mit nem tennék,
A’ villámra is felülnék,
Hogy csak egyszer láthatnálak,
És szívemhez zárhatnálak.
De mit tegyek? nincsen mentség,
Tudja isten látlak e még!
E’ gondolat csak könnyet ád,
Szép galambom, isten hozzád!
