Utközben ül egy szép leány
Pihenve a’ fa’ árnyékán,
Ollyan szelíd kökény szeme,
’S rózsánál is több kelleme.
Hová, hová te szép leány?
Ah én szegény jobb sors után!
Az Urfi mond: jer én hozzám,
Van énnekem selyem párnám;
Pihenj vígan kertem’ hüsén,
Szellőtül is megóvlak én.
De a’ leány hallgat, hallgat,
Az édes szó reá nem hat.
A’ Gróf így szól: jer én hozzám
Van én nekem nagy palotám,
Vannak benn száz tükrös szobák,
Számodra száz arany ruhák.
De a’ leány hallgat, hallgat,
A’ büszke szó reá nem hat.
A’ Herczeg mond: jer én hozzám,
Van én nekem ezer szolgám,
Főhajtva mind neked hódol
’S rubint széken kezet csókol.
De a’ leány hallgat, hallgat,
A’ méltóság reá nem hat.
Mond a’ legény: édes rózsám
Nincs aranyom se palotám,
De van szivem melly tégedet
Minden sorsban hiven szeret.
Utközben nincs már a’ leány
Hanem a’ szép legény’ karján.
