A’ nagy természetben nincs dicsőb tünemény,
Mint erős férjfinak hősi alakjában
Fellengő, magas ész ’s forró, mély érzemény.
De a’ szabad elme ’s jámbor, érező szív
Ezer indulatok’ setét chaoszában
Egymáshoz fájdalom! nem könnyen marad hív.
Az ész kételkedő, merész, csak magába,
Bízik ’s önképéhez büszkén ragaszkodik,
Örvénykényt von mindent hideg világába.
A’ szív másnak hiszen, – szelíd virágképpen,
Midőn mást vidítna maga hervadozik,
Nem örűlhet csak az igaz jón ’s a’ szépen.
Boldogtalan Byron! szív és ész Tebenned,
Nem de óriási harczot küzdött vala!
Olly vészben nem szégyen panaszlónak lenned.
A’ büszke ész győzött pokolnak hadával,
’S szíved édenéből urunk’ arkangyala
Haragban kiűzött téged láng kardjával.
Tessedik Ferentz.